Hogy milyen azzal a tudattal élni hogy szerelmes vagyok Charlesba? A pilótába akinek a kocsiját tervezem és aki bizonyos értelemben az alkalmazottam? Félelmetes. A legrosszabb az egészben hogy Mark megmondta. Megmondta hogy ez lesz, hogy bele fogok szeretni. Pedig általában én vagyok az aki megmondja az ilyeneket (a mostani eset nem számít, de halál biztos vagyok benne hogy fülig szerelmes a srácba!).

Egész mexikó alatt úgy teszek mintha minden normális lenne, nem szeretném hogy Charlesnak bármi is feltűnne, viszont valamire rájöttem. Nem Austinban szerettem bele Charlesba. Már jóval előtte éreztem iránta valamit csak tagadásban éltem. Ha nem így lenne most nem lennénk barátok. Nem bocsátottam volna meg neki Barcelona után, de még az is lehet hogy soha is nem békültünk volna ki.

A verseny jól sikerül, vagyis objektíven jól sikerül. Charles második lesz Carlos pedig a negyedik. Nem tudom hogy a fáradság teszi vagy a gondolataim, de nem tudok örülni igazán semminek. Nagyon le volt maradva Charles Maxtól a verseny végén és ez azt jelenti hogy lassabb a kocsink a RedBullnál. Ennek ellenére az esti party jó hangulatban telik. Nem tudom hogy mennyit változott a viselkedésem Charlessal szemben, de szerintem neki is feltűnt hogy csendesebb vagyok a közelében. Nem szeretném elszólni magam, abba lehet tönkre menne a barátságunk, és mint tudjuk Charles közelében hajlamos vagyok olyan dolgokat is kimondani, amiket nem kellene.

Olyan hasgörcsre ébredek, hogy azt hiszem ott helyben elpusztulok. Alap járaton nem fáj a menstruációm, vagy nem ennyire, de a stressz úgy látszik rá erősít. Egy órába telik, mire hat a fájdalomcsillapító és végre képes vagyok felállni az ágyból. Ezek után természetesen rohannom kell a reptérre, ami még kevésbé esik jól. A becsekkolásig minden könnyen megy, aztán beüt a szar.

-Hogy érti hogy a Ferrari csapat gépe már fel szállt?-nézek értetlenül az információs pultban álló nőre.

-Úgy hölgyem hogy egy órája elhagyta a repteret!-néz rám félénken. Azt hiszem egy kicsit mérges arcot vághattam.

-Bocsásson meg!-kérek elnézést és kiállok a sorból, hogy felhívjam Fredet. Fred még a repülőn is fölveszi a telefont, esküszöm egyszer miatta fog lezuhanni a gép.

-Szia Fred!-köszönök nyugalmat erőltetve magamra.-Hogy hol vagyok?-kérdezek vissza és itt elszakad a cérna.-A kibaszott mexikói reptéren, baszameg!-emelem fel a hangomat.-Nem Fred! Nekem mindenki elfelejtett szólni arról hogy egy órával korábban indulunk!-háborodok fel.

-Fruzsi?-szólít meg hirtelen valaki, mire oda kapom a fejemet.

-Char???-kerekedi el a szemem és nem hiszem el amit látok.

-Melyik kapu a mienk?-kérdezi, én pedig hirtelen nem tudok neki válaszolni.

-Kivel beszélgetsz?-kérdezi Fred a telefonból, mire megrázom a fejem és megpróbálom összeszedni magam.

-Charlessal!-fakadok ki a telefonba.

-Kivel beszélsz?-kérdezi a monacói pilóta, aki nem igazán érti mi bajom.

-Freddel!-nézek Charlesra.-Mivel a repülőnk egy órával ezelőtt fel szállt!-tájékoztatom, mire elkerekedik a szeme.

-Ez komoly?-kérdezi hitetlenkedve, mire bólintok.

-Sajnos!-válaszolok, majd vissza fordulok a telefonomhoz hogy tovább veszekedjek Freddel.

-Szóval az van, hogy van gép amire felfértek, de csak délután négykor indul!-magyarázza Fred, akinek nem tűnt fel hogy eddig nem vele beszélgettem.

-Délután??? Soha többet nem dolgozom olasz cégnek!!!-temetem a kezembe az arcomat.-Nem Fred nem vagyok felháborodva, csak itt maradtam egy kurva országban ahol éppen nem igazán bírnak, mert tegnap nem a hazai versenyzőjük nyert, hanem mi! A repülőm pedig délután indul, mert valaki elfelejtett emailt küldeni arról az aprócska tényről, hogy korában indulunk! Nem Fred nem vagyok felháborodva!-akadok ki olaszul, szokták mondani hogy az ember az anyanyelvén káromkodik, de ez olaszul kicsit jobban esett.-És az egészben a legszebb hogy még egy pilótát is itt hagytál, aki tegnap megelőzte Perezt! Most őszintén!!! Akkor is kiakadnák ha nem lenne rossz napom!-fejezem be a monológot.

-Piros betűs napok vannak?-kérdezi Charles óvatosan, mire hátra fordulok.

-Igen! És ez most nagyon nem esik jól!-vágom oda neki még mindig olaszul. Olaszul jól lehet veszekedni, jól hangzik.

-Nyugi!-tartja fel a kezét Charles védekezően.-Én nem csináltam semmit!

-Bocs! Igazad van!-kérek elnézés és fáradtan lehuppanok egy padra.-Oké Fred! Délután megyünk utánatok!-teszem le a telefont és a térdemre hajtom a fejem. Még dél sincsen, de én már nem akarok létezni.

-Nyugi megoldjuk!-ül le mellém Charles és megsimogatja a hátamat. Az érintése nyomán bizseregni kezd a hátam.-Én itt vagyok! Legalább nem vagy egyedül!

-Tudom Char!-emelem fel a fejem hogy rá tudjak nézni.-Csak nem értem hogy ez hogy történhetett! Azt még értem ha csak engem hagynak itt, de az már nagy kockázat ha téged is! Velem nem valószínű hogy bármi történik, de te ismert személy vagy és nem szeret mindenki!-temetem az arcomat a kezembe.

-Jobb lenne ha nem lennék itt?-kérdezi Charles, mire határozottan bólintok.

-Igen! Ne érts félre örülök hogy nem vagyok egyedül, de jobb lenne ha nem kellene azon aggódnom hogy nem tudlak megvédeni, ha esetleg valami elvetemült ellendrukker megtámad!-válaszolok, mire Charles elneveti magát.

-Soha nem támadtak még meg Fruzsi! És nem most fognak!-rázza meg a fejét.-És egyébként is képes vagyok megvédeni magam, szóval ahelyett hogy miattam aggódsz, inkább találjuk ki mit csináljunk háromig!-dől hátra a székén.

-Azt hiszem ma nem én vagyok a legjobb társaság!-nézek rá bocsánatkérőn.

-Nem baj!-rázza meg a fejét.-Azt csináljuk ami neked jól esik. Én már láttam a várost, szóval akár ülhetünk itt is a repülő indulásáig!-néz rám azzal kényelmesen felteszi a lábát a bőröndjére és előveszi a telefonját.

-Na nem! Nem fogsz telefonozni mellettem! Inkább megyünk várost nézni!-rázom meg a fejem és elkezdem összeszedni a cuccomat.

-Lassan a testel! Azokat leadhatjuk megőrzésre!-mutat Charles a bőröndökre, mikor meglátja hogy azokat is magammal akarom vinni.-Maradj itt megoldom!-mosolyog rám, majd megfogja a bőröndöket és elviszi. Sóhajtva nézek utána. Miért ilyen figyelmes ez a férfi? Miért van jó humora? Miért vannak ilyen szép szemei? De legfőkképpen, miért nem hagy hidegen? Nem lesz egyszerű úgy együtt dolgozni vele, hogy minden pillanatban elájulok tőle egy kicsit. Mosolyogva nézem ahogy visszafelé jön, immár a bőröndök nélkül.

-Na meg is vagyunk!-mosolyog rám mikor mellém ér.-És mit szeretnél megnézni?-kérdezi és a kezét nyújtja hogy felhúzzon.

-Nem tudom!-vonom meg a vállamat, miközben a kijárat felé kezdünk sétálni.-Igazából soha nem érdeklődtem különösebben Mexikó után, szóval gőzöm sincs mi van itt.

-Nem érdekel Mexikó?-néz rám Charles érdeklődve, mire megrázom a fejem.

-Nem ezt mondtam! Csak nem tudom mi van itt! De először szerezzünk valamit enni mert éhen halok!-nézek vissza rá, mire elneveti magát.

-Gondoltam! Van egy piac innen nem messze, ott mindent is lehet kapni. Jó lesz?-néz a szemembe, mire mosolyogva bólintok. Igaza van egy rövid autóutat követően már meg is érkezünk a zsúfolt piac mellé. Charles felveszi a napszemüvegét és a baseball sapkáját mielőtt kiszállna a kocsiból, ezen pedig elmosolyodom. Azért mégsem szeretné hogy felismerjék. Mosolyogva szállok ki a kocsiból és elindulok a piacra. Charles végig követ mintha az árnyékom lenne. Szinte a test melegén érzem mikor marad le egy kicsit mögülem. Keze végig a derekam és a csípőm mellett kalandozik, és minden egyes alkalommal mikor véletlenül hozzám ér, mert feltorlódunk a tömegben megborzongok. Csak remélni merem hogy nem veszi észre hogy minden ilyen alkalommal libabőrös lesz egy kicsit a karom.

-Olyan csokis epret szeretnék venni!-mutatok az egyik stand felé, mire Charles bólintva megragadja a kezem és húzni kezd a mutatott irányba. Mikor a standhoz érünk kikérem az epret, majd gyorsan előveszem a kártyámat.

-Most én fizetek!-tiltakozom, mikor Charles is így tesz.

-Felejtsd el!-fogja le a kezem és az árus felé nyújtja a kártyáját.

-Ne már!-lököm meg a kezét, ezzel megakadályozva hogy fizessen.-Eddig is te fizettél!-próbálom meg minél távolabb tolni a standtól a csípőmmel. Az árus csak néz minket kezében az eprekkel és türelmesen várja hogy ki fog fizetni érte.

-És most is én fogok!-vágja rá Charles, majd egyik kezével átkarolja a derekamat és egy határozott mozdulattal maga mögé tesz. Mindezt úgy mintha nem is lenne súlyom.-Köszönjük a türelmét!-mosolyog az árusra miközben fizet, én pedig befejezem a kapálózást mögötte.

-Nálam sem egyszerű eset az asszony, de maga aztán jól kifogta!-nyújtja át az árus az epreket, mire Charles elneveti magát.

-Csak nem szereti ha hercegnőként bánok vele, mert úgy érzi nem érdemli meg!-veszi el a dobozt, majd átkarolja a vállamat és int az árusnak.-További szép napot önnek!-köszön el vigyorogva.

-Menj a fenébe te...-ütöm oldalba mikor kicsit eltávolodunk a standtól.

-Jól van már!!!-lép el tőlem nevetve.-De ne mond hogy nem volt vicces!-teszi fel a kezét, mire vágok egy grimaszt.-Oké ne durciz itt az epred csokival!-nyújtja felém a doboz.

-Vissza fogom fizetni!-veszem el a zsákmányt.-Az összes maival együtt!-teszem hozzá és be kapok egy epret.

-Dehogy fogod!-legyint Charles és vissza tér közvetlen mögém, mert megérkezünk egy nagyobb emberkupacba.-Szeretnél még valamit?-kérdezi a fülemhez hajolva, majd hirtelen a hátamnak simul, mert megtorpanok a tömegben.

-Nem!-fordulok felé, csak azzal nem számolok hogy az arca közvetlen a vállam mellett van, így majdnem össze ér az orrunk.-Viszont menjünk ki, mert itt túl sok az ember!-kapom el zavartan a fejemet és megindulok a kijárat felé. Nem merek hátranézni de érzem hogy Charles követ. Mikor kiérünk a zsúfolt piacról egyből felzárkózik mellém.

-Na és mit szeretnél még csinálni?-kérdezi és lazán zsebre vágja a kezét séta közben. Soha nem láttam még tőle ezt a gesztust, de jobban áll neki mint gondoltam.

-Veszekedni a fizetés miatt!-vágom rá egyből és felé bökök egy villára felszúrt eperrel.

-Fruzsi én erről nem fogok vitatkozni veled!-néz rám.-Kifizettem és kész! Elhiszed hogy nem fájt a pénztárcámnak?

-Az enyémnek sem fájt volna!-kötöm az ebet a karóhoz.

-Nem baj! Csak engedd el!-fordul felé teljesen, ezzel hátrafele sétál a tömegnek.

-De én nem így működöm Char!-nézek rá elkeseredetten.-Nekem ez nem megy! Ha valaki fizet helyettem, vagy tesz értem valami még ha keveset is, például random ajándékot ad nekem, akkor úgy érzem tartozom neki. Hogy viszonoznom kell a szívességet, érted?-magyarázom a műanyag villával hadonászva.

-De ezt nem kell viszonoznod!-áll meg Charles előttem.-Érted? Nem azért csinálom! Azért csinálom mert a barátom vagy, és mert tudom hogy ha szarban vagyok egyből segítesz, csak kérnem kell! És ne gyere azzal hogy egy barátság kétoldalú!-teszi fel a kezét, mikor közbe akarok szólni.-A mienk az! Csak te nem ilyen kézzelfogható dolgokat teszel bele, mint például a fizetés! Hanem egy bíztató szó vagy ölelés a futam előtt. Vagy ha felhívlak éjszaka, részegen, hogy nem tudok hazamenni eljössz értem! Vagy hogy tudom bármikor mehetek hozzád ha pánikolok! És még sorolhatnám! Vegyük például a szülinapi ajándékomat! Anya elmondta hogy felhívtad, hogy megkérdezd minek örülnék! Az meg a ráadás hogy a karkötőt, amit vettél már évek óta kerestem, mert Julesé elveszett és én szerettem volna egyet. Ez mondjuk nem valószínű hogy szándékos volt, de ezt engedjük el. Szóval légyszi felejtsd el a fizetést Fruzsi! Sokkal többet teszel értem ezekkel az apróságokkal, mint amit valaha is viszonozni fogok tudni! Mert ezek nekem sokkal többet jelentenek a pénznél!-fejezi be a monológot, én pedig köpni nyelni nem tudok zavaromban. A pillangóim csoportos öngyilkosságot követtek el a gyomromban, és képtelen vagyok elhinni hogy ezt nem halucináltam.

-Tudod az évek során nagyon kevés olyan embert ismertem meg, akit nem a pénzem érdekelt. Téged soha nem érdekelt és ezért mindennél hálásabb vagyok!-hajtja le a fejét. Önkéntelenül lépek közelebb hozzá és tátom ki a karom ölelésre.

-Na gyere ide!-nézek rá, mire elmosolyodik és megölel.

-Én is hálás vagyok azért hogy megismerhettelek Char!-suttogom a fülébe, mire egy kicsit erősebben szorít magához. Azt hiszem elképzelni sem tudja mennyire hálás vagyok a sorsnak hogy az utamba sodorta ezt a csodálatos férfit. Lehet hogy soha nem leszünk együtt úgy ahogy azt szeretném, de megtanított újra szeretni, és ez mindennél több nekem. Lucas után nem gondoltam volna hogy valaha képes leszek újra úgy bízni férfiban mint páromban. Erre most itt vagyok és egy olyan férfit ölelek, aki bár nem a párom mégis mindennél többet jelent nekem. Akkor most hogy is van ez?

-Ha még mondasz ilyen szépeket zavarba jövök!-suttogja a fülembe, mire játékosan megütöm a hátát és elhátrálok tőle.

-Nemár Char! Kinyírtad a hangulatot!-szidom meg nevetve, de igazából örülök hogy így tett. A nem szól be lehet hogy addig ölelem amíg csak lehet, csak hogy ne keljen a szemébe néznem.

-De tényleg zavarba hozol!-néz rám kacsintva, mire nevetve hátat fordítok neki és elindulok egy random irányba. Charles természetesen egyből követ és egymást ugratva sétálunk tovább, igazából nem is tudjuk merre.