Az Austini hétvégén Mark meglepett azzal hogy átruccant hozzánk. Nem én hívtam, ennek ellenére örülök hogy jött. Csak azt furcsállom egy kicsit hogy már kedden itt volt, pedig múltkor csak csütörtökön jött, de lehet hogy ennyire hiányoztam neki. Kivételesen nem abban a hotelben száll meg ahol mi, szóval lényegében olyan mintha nem is lenne itt, mert ismét ki sem látok a munkából. Azt tudom hogy volt valami programja szerda este, és szerintem randi volt, de nem tudom kivel és hol, szóval még mindig tudatlanságban tart, amit nem szívlelek. Egyébként szeretem az austini pályát csak ne lenne sprinthétvége, így még többet kell dolgoznom előtte.

Az időmérő jól sikerül pénteken, Max indul poleból, de mind a két srác ott van mögötte, szóval elégedetten megyek vissza este a szobámba. Ahogy a szobám felé sétálok a folyosón az egyik szobából veszekedés zaja hallatszik, ezért lelassítok. Elő jött belőlem a kíváncsiság, és érdekel ki drámázik, na. Épp Carlos szobája előtt haladok el, mikor kinyílik az ajtaja és a spanyol kidugja rajta a fejét Lando társaságában.

-Tudjátok kik veszekednek?-kérdezem suttogva a két férfit és megállok, mert az ajtó, ahonnan a kiabálás hallatszik már csak pár méterre van tőlünk.

-Ha jól tudom az Charles szobája!-suttog vissza Carlos, majd egyszerre hőkölünk vissza mikor kivágódik az említett szoba ajtaja.

-Én ezt így nem csinálom tovább Charles!-ront ki az ajtón Jessica, de nem jut messzire mert a folyosó összesen másfél méter.

-Meg tennéd hogy nem kiabálsz Jess?-hallatszik a szobából Charles hangja, mire a lány csak még jobban rákapcsol.

-Ne hívj így!-rikácsol, mi pedig egyszerre kapjuk a kezünket a fülünkhöz.

-Meg beszélhetjük ezt úgy, hogy nem kiabálsz és vissza jössz a szobába?-lép ki Charles is a folyosóra és megpróbálja visszairányítani a nőt a szobába, de az csak lerázza magáról a kezét.

-Nem! Én ezt nem csinálom tovább! Nem lehet úgy benne lenni egy kapcsolatban hogy rám nincs is időd!-rázza a fejét a lány, mire Charles egy szenvedő sóhajt hallat.

-Erről már beszéltünk Jessica! Nekem a versenyzés az első az életemben és minden más csak ezután jön!

-Hát biztos hogy az a csaj nem akivel együtt dolgozol!!!-fonja karba a kezét a lány, nekem pedig össze szalad a szemöldököm. Most rólam van szó? Megerősítés gyanánt a mellettem hallgatózó srácok rá pillantok, de nekik is ugyanolyan értetlen kifejezés ül az arcukon, mint nekem. És egyébként Charlesnak is.

-Ki?-kérdezi értetlenül, de ez csak olaj a tűzre.

-Hát az a rövid hajú!!!-kárál tovább Jessica, de legalább mi választ kaptunk a kérdésre. Tényleg rólam beszél.

-Jessica, Fruzsi a munkatársam, és pont. Nem több, nem kevesebb, pont annyi.-sóhajt Charles fáradtan, nekem pedig keserű íz költözik a számba. Munkatársak. Ez miért fáj?

-Gyökeresen hozzá tartozik az életemhez, mivel ő tervezi a kocsimat és ő a versenymérnököm. Ezen nem tudok változtatni, de nem is szeretnék.-folytatja, mire a lány megmerevedik.

-Látod ez a baj!!! Nem akarsz rajta változtatni! Választanod kell Charles, ő vagy én!!!-jelenti ki, mi kukkolók pedig egyszerre hördülünk fel, bár még így sem vesznek észre minket. Ez azért erős volt a csajtól.

-Na Charles én vagy ő?-teszi csípőre a kezét Jessica. Visszafojtott lélegzettel várom Charles válaszát, és ezzel nem csak én vagyok így. Mellettem Carlos és Lando is visszafojtott lélegzettel várakozik.

-Akkor most össze pakolok és megkérdezem Carlos hogy aludhatok e nála.-sóhajt Charles, mire Jessicában bent reked a levegő, belőlem pedig megkönnyebbülten szakad ki. Az egész testemet átjárja a boldogság és mintha pillangók költöznének a hasamba, pedig nem kellene ezt kiváltania, hogy Charles lényegében engem választott a csaja helyett.

-Ennyi??? Ennyit tudsz mondani?-ragadja meg a csaj idegbetegen Charles karját, aki már menne vissza a szobába pakolni.

-Igen Jessica ennyi! Már meg ne haragudj de nem kérheted hogy válasszak közted és az életem között. Én ezért a sportért élek és ha ez nem tudod elfogadni nincs dolgunk egymással. És tudod mit? Örülök hogy ezt a kérdést feltetted nekem mert így nem raboljuk tovább egymás idejét!-válaszol Charles határozottan.-A hétvége végéig maradhatsz a szobában, én majd alszom valaki másnál! Örülök hogy megismerhettelek!-zárja le a vitát Charles, majd bemegy a szobába. A lány csak áll a folyosón és tátog mint valami partra vetett hal, majd körbe néz és megakad a szeme rajtunk.

-Mit bámultok???-kérdezi undokul, majd vissza indul a szobába.-Mocskos buzik!-motyogja, nekem pedig elkerekedik a szemem. Mellettem Lando levegő után kap, Carlos pedig megmerevedik.

-Már megbocsáss!!! Hogy mondod???-kérdezem felháborodva, mire megáll és vissza fordul felém.

-Jól hallottad! A barátaidról beszéltem! Nem szép dolog más dolga után szaglászni, főleg ha ilyenekről van szó mint ők. Minek is léteznek!-néz a szemembe lesajnálón és látom hogy veszekedni akar. Normál esetben nem adnám meg neki ezt a lehetőséget, de olyan témában szólalt meg, amiben nem tűröm az ilyen hangnemet.

-Elég volt Jessica!!! Eddig tartott a jóindulatom!-előz meg Charles és erőteljesen megragadja a lány karját.-Most bemész a szobába össze pakolsz és elmész innen. Ha nem teszed kidobatlak a személyzettel! Az nem érdekel ha engem szidsz, mert nem jelent semmit, de hogy a barátaimat sértegesd azt nem tűröm! Menj innen és ne lássalak többet!-néz mérgesen a nőre, akinek félelmet látok megcsillanni a szemében. Kicsit megértem, mert Charles most tényleg félelmetes, de nem sajnálom. Magának csinálta a bajt, és a fiúkra tett megjegyzésével minden határt túllépett.-Nem mondom még egyszer!-néz rá Charles nyomatékosan, mire a lány engedelmesen bemegy a szobába.

-Sajnálom srácok!!!-siet hozzánk egyből.-Nem tudtam hogy ilyen!-hajtja le a fejét szégyenkezve és nem tud Lando és Carlos szemébe nézni. Ő, aki nem csinált semmit.

-Nem baj Charles! Mind a ketten tudjuk hogy vannak ilyen emberek!-mosolyog rá Lando, de a mosolya hamis. Carlos védelmezően karolja át a fiatal britt vállát, és nekem halvány mosoly kúszik az arcomra a gesztus láttán, még akkor is ha tudom ez most valószínű nagyobb sebet okozott Landoban.

-Nem a te hibád haver!-veregeti meg Carlos is a vállát.-Nekünk meg meg kell küzdenünk az ilyenekkel. De ez nem a te hibád!-nyugtatja a monacóit a spanyol. Az ilyen pillanatok erősítenek meg igazán abban hogy Charles milyen jó ember. Nem ő mondott rosszat, de jobban szégyelli magát mint aki ténylegesen a rosszat tette.

-Igazad volt Fruzsi!-néz rám Charles szégyenkezve.

-Miben?-kérdezem összezavarodva, mert fogalmam sincs miről beszél jelen pillanatban.

-Jessicával kapcsolatban. Bánom hogy nem hallgattam rád hamarabb.-hajtja le a fejét, nekem pedig leesik miről beszél. A két héttel ezelőtti kirohanásomról.

-Azt hiszem már lényegtelen.-vonom meg a vállam, pedig nem hagy hidegen hogy igazat adott. Az egész olyan mintha pillangók költöztek volna a hasamba. Egyszerre vagyok boldog és szakad meg a szívem a Carlandoért.-Azt javaslom hogy most menjen mindenki aludni!-nézek végig a fiúkon.-Charles te előtte intézd el az idegbeteg exedet. Ha bárki szeretne beszélgetni két szobával arrébb lakom!-teszem hozzá, bár igazából ez csak Charlest érinti mert tudom hogy sem Carlos, sem pedig Lando nem jönne.

-Oké!-bólogatnak szinkronba.

-Jó éjt mindenkinek!-köszönök el és bemegyek a szobámba. Ami ezután történik arra nem tudok magyarázatot találni. Sikítva ugrálok örömömben hogy végre nem kell annak a hülye csajnak a fejét bámulnom. Miután sikerül lenyugodnom, még egyszer átnézem a beállításokat pedig már nem tudok rajta változtatni. Csendes kopogás ránt ki a munkából. Ahogy kinyitom az ajtót Charlessal találom magam szembe.

-Minden oké Char?-nézek rá aggódva. Lehunyja a szemét és nagy levegőt vesz, majd végig túr a haján, keze enyhén remeg.

-Csak nem szeretnék egyedül lenni!-hunyja le a szemét, én pedig szó nélkül beengedem. Pánik rohama van, még ha nem is olyan durva mint a múltkori. Óvatosan az ágyhoz kísérem, majd mellé fekszem és átölelem. Nem szeretnék arra gondolni hogy a szakítás miatt ilyen, pedig valószínű ez a helyzet. Fáj ilyen kiszolgáltatott helyzetben látni őt. Végül az ölelésemben alszik el, nekem pedig nincs szívem felébreszteni és visszaküldeni a szobájába, szóval ismét egy ágyban alszunk.

A pénteki szakítás és veszekedés után kissé nyomot hangulatban indul a szombati sprintnap. A legjobban Landon látszik hogy nincs minden rendben, és Carlos a nap folyamán többször is eltűnik. Az egyik ilyen alkalommal a McLaren garázs körül látom, szóval semmi kétségem nem marad hogy Landoval találkozott. A nyomottság meglátszik a teljesítményünkön is. Az időmérőn alig sikerül a Q3ba jutni, ennek ellenére viszont a sprintfutam egészen jól sikerül. Bár a dobogóra nem sikerül ferrarisnak felállni, Lando a harmadik lesz és én ennek is nagyon örülök. A futam után Mark invitál mindenkit az apja egyik felújítás alatt álló szállodájába bulizni. Az ajánlat lényegében a Carlando miatt él, mert természetesen nem bírtam ki hogy ne meséljem el neki mi történt. Mark egyébként volt olyan rendes és egész nap nyíltan hirdette hogy a fiúkhoz vonzódik, vagyis a szoknya amit felvett eléggé erre utalt. Tudom hogy Lando miatt csinálta, és ezért még jobban imádom. A srácok igazából ugyanúgy befogadták Markot mint engem, és ezért nagyon hálás vagyok nekik.

-Senki nem iszik ma este!!! Légyszi! Én fogok kikapni!!!-tiltakozom nagy hévvel, mikor megérkezünk a hotelbe és Lando egyből alkoholt kezd keresni, de senkit nem érdeklek.

-Srácok, Fruzsinak igaza van!-áll mellém Charles, mire hálásan mosolygok rá.-Majd holnap iszunk! Ma csináljunk valami mást!-fordul körbe és mintha értő fülekre találna, mert Lando felfüggeszti a piakeresést.

-Egyébként sincs pia itt, mert elfelejtettem feltöltetni a bárt!-jegyzi meg Mark, mire kitör belőlem a nevetés mert Lando nagyon vicces képet vág a kijelentésre.-Bocsi!

-Milyen házigazda vagy te???-háborodik fel Daniel és durcásan ledobja magát az egyik kanapéra.

-Jelen pillanatban józan!-vág vissza Mark, a kijelentésre pedig mindenki elröhögi magát.-Mosdó a folyosó végén, vagy a szobákban. Használhatjátok őket nyugodtan, csak ha végeztek tegyétek ki a takarítást kérünk bilétát az ajtóra!-néz körbe Mark, jelentősen megállva a párokon, majd folytatja a tájékoztatást.-A szálloda kivételesen üres, szóval mindenhova mehettek! Az egyik alsó szintet újítják fel, oda is mehettek csak ne ütessétek magatokat agyon valami géppel, mert nem vállalok értetek felelősséget és le is tagadom a dolgot! Egyébként van tetőterasz is és aludhattok is itt ha szeretnétek. Piát viszont egyik emeleten sem találtok!-néz sajnálkozva Danielre, majd végig fekszik egy másik kanapén.-Kaja a hűtőkben van!-teszi még hozzá majd előveszi a telefonját és elkezdi nyomkodni.

-Ne legyetek szégyenlősek!-nézek körbe bíztatóan, majd bekapcsolom a szobában lévő tvt és elkezdek kapcsolgatni a csatornák között.

-Nézzük ezt!-állít meg Kika az egyik csatornán, ahol a tegnapi NBA meccset játszák vissza.-Tegnap lemaradtam róla!-teszi hozzá, majd leül a kanapéra.-Pierre hoznál nekem popcornt?-néz a vőlegényére, mire a francia megadóan bólint és elmegy kajáért.

-Hogy áll a bajnokság?-huppanok Kika mellé érdeklődve.-Idén nem volt időm nézni!-teszem hozzá, mire a portugál lány beavat mindenbe ami idén történt.

A szoba állandó szereplői mi vagyunk Kikával, Pierrel és Charlessal, mert miután megnézzük az ismétlést átkapcsolunk a mai meccsre és azt nézzük tovább. Kiderül hogy mind a két fiú szereti a kosárlabdát, de nem egy csapatnak szurkolnak. A többiek cserélődnek mellettünk, valaki mindig el megy felfedezni a hotelt. Mondjuk Lando és Carlos valószínű inkább felavatja, de ez nem a mi problémánk, hanem a holnapi takarítóké. Max még az első meccs felénél közli hogy megnézi a tetőteraszt, Markot úgy tíz perccel később veszítjük el sürgős telefon miatt, Daniel pedig csak megun minket egy idő után és elmegy telefonálni Heidivel, aki üzleti úton van ezért nem tudja megnézni a hétvégén a férjét. Az viszont feltűnik hogy Charles nem mozdul mellőlem, és ezt nem tudom értelmezni. Csak azt tudom hogy a hülye pillangók beköltöztek a hasamba, és nem merek belegondolni hogy ez mit jelent.

Mondjuk szerintem az sokat elárul a baráti társaságunkról, hogy valahogy, a végén, mégis mindenki a társalgóban beszélget és nevet. A tvben valami gagyi sorozat megy, de senki nem figyel rá igazán. A kanapékon és a földön ülve beszélgetünk és nevetünk, valahonnan egy UNO kártya pakil is előkerül. Tényleg nem iszik senki az este folyamán, Daniel meg is jegyzi hogy milyen nyugdíjas csapat lettünk, se pia se zene, ráadásul még kártyázunk is, de valahogy mindenki csak nevet rajta. Mindenki meg van elégedve azzal ami van és ez békét eredményez. Szokás mondani hogy a jó dolgokat meg kell élni. Ez az este egy ilyen jó dolog és ezt szerintem Charles is érzi, mert csupa mosoly mikor vissza megyünk a szállodába. Végül mindenki vissza ment az eredeti hoteljába, mert nem szóltunk a csapatoknak hogy máshol aludnánk, de azt megbeszéltük hogy bármi is lesz a holnapi versenyen vissza megyünk és csapunk egy nagyobb bulit. Ezért szeretem hogy ismerem Markot, ő szeret ilyeneket szervezni és meg is valósítja amit kitalál. Mosolyogva köszönök el Charlestól a hotelba érve és megint mosolyogva alszom el.