Monzában bőven éjfél utánig maradtunk a partyn, amit szép lassan a magunkévá tettünk. Lando átvette a DJ pultot, az emberek pedig nem maradtak olyan sokáig, szóval a végére már csak a kemény mag maradt, vagyis mi. Ez volt a buli legjobb része. Persze a többség megint sokat iszik és megint én vagyok az, aki bébiszitterkedik. Charlest is én viszem vissza a hotelba és mit ne mondjak a barátnője nem valami boldog, hogy a pasiját részegen egy másik nő támogatja haza, akinek ráadásul még azt is mondta hogy gyönyörű. Igen Charlesra ilyen hatással van a pia. Ennek ellenére nem tép meg aznap este a csaj és úgy tűnik sikerült megbeszélniük Charlessal, mert azóta is együtt vannak. És itt jönnek a problémás dolgok, mert Charles talán még jobban figyel rám azóta és ez engem nem hagy hidegen. Csak még nem szeretnék rá gondolni, hátha akkor nem valóság. Szingapúrban Carlos fel tudott állni a dobogó legfelső fokára, mögötte Lando végzett és bár Charles lemaradt a harmadik helyről nem igazán zavarta, mert Pierre állt fel rá. Ezekkel a pontokkal azon a hétvégén végre sikerült megelőzni a Red Bullt a konstruktőriben és ez azóta sem változott. Suzuka is jól sikerült, mert bár Charles csak a harmadik lett, Carlos pedig a negyedik, Perez balesetezett és Max huszonhat pontja nem volt elég ellenünk. És japánban megismerhettem életem egyik legnagyobb példaképét Sebastian Vettelt. A méhekért kezdeményezés után volt lehetőségem beszélgetni vele és azt kellet megállapítanom, hogy még annál is jobb ember mint amit feltételeztem róla. A legjobban az esett hogy minden hátsó szándék nélkül kérdezte meg hogy hogy érzem magam, és ez egy ideje nem fordult elő velem. Katar után, Ferrari kettő-három, Charles meghívott a szülinapjára. Október 16. Pontosan tudom a dátumot, de az kifejezetten nagy fejtörést okozott mit vegyek neki ajándékba. A sportautót túl nagy dolognak ítéltem, ráadásul feleslegesnek is, mert már van egy kifejezetten csodálatos Ferrarija. A könyvet is gyorsan elvetettem, mert még életemben nem láttam újságon kívül mást olvasni, a virágot túl egyszerűnek ítéltem, ajándékkártyát pedig soha nem adtam még senkinek és nem most akarom elkezdeni. Ennél valami személyesen ez szeretnék ajándékozni, csak ezzel az a baj hogy fogalmam sincs mi lenne a megfelelő. Így végül úgy döntöttem hogy megkérdezem Pascalet. Hogy jó ötlet volt e? Határozottan nem! Végső elkeseredettségemben tettem? Határozottan igen! De tényleg olyan dolgot szeretnék adni Charlesnak amit értékel. Mikor már tárcsázom a számot már nincs visszaút.

-Halló?-veszi fel Pascale a telefont, nekem pedig össze kell szednem minden lélekerőmet hogy ne rakjam le azonnal.

-Szia Pascal! Itt Fruzsi!

-Szia szívem! Hogy hogy felhívtál? Új hajvágás kellene? Mert biztos találunk időpontot!-kezd el egyből társalogni, mire megnyugszom egy kicsit. Lehet hogy még sem volt ez olyan rossz ötlet.-De ha csak beszélgetni szeretnél arra is simán rá érek!-teszi hozzá, mire elmosolyodom.

-Igazából Charles miatt hívtalak!-jegyzem meg félénken.-Vagyis a születésnapja miatt.-pontosítok.

-Mire vagy kíváncsi? Én csak annyit tudok hogy este rendez valami bulit, azt nem tudom hol és hogy kik lesznek ott.-kapcsolódik rá egyből a témára.-Mióta elköltöztek minden évben bulit tartanak, de a délelőtt megmaradt a családnak. Most is együtt fogunk ünnepelni. Legutóbb képzeld elvittek egy étterembe a születésnapomon és az egész meglepetés volt.-meséli Pascale, én pedig mosolyogva hallgatom. Charlesnak megmaradt elsőnek a családja és ez ilyen formában ritka manapság. Az pedig értelmetlen hogy emiatt melegséget érzek a gyomromban.

-Igazából abban szeretnék segítséget kérni hogy minek örülne! Nem szeretnék olyan ajándékot adni neki, ami értelmetlen.-térek a tényleges kérdésre.

-Hát szívem tőled szerintem bárminek örül!-válaszol Pascale nekem pedig össze vissza kezd verni a szívem a mondatra. Ezt most komolyan mondta? Tényleg jelentenek valamit Charlesnak? Na jó miért gondolkozom ilyeneken?-Adj neki valami olyat amit szeretettel tudsz adni! Szerintem a fiam ezt fogja a legjobban értékelni!-folytatja Pascale, és én elmosolyodom, hogy milyen szeretettel beszél a fiáról.

-Köszönöm Pascale!

-Örülök ha tudtam segíteni! Mikor jössz Monacóba?

-Két nap múlva. Charles nem tudja hogy előbb megyek, de megszerettem a várost és szabadságot vettem ki erre a pár napra, szóval pihennek majd egy kicsit.

-Hát amit Charles mesélt az alapján rád fér a pihenés!-jelenti ki Pascale nekem pedig megint megugrik a pulzusom. Az oké hogy beszélgetnek rólam otthon, de ez miért hat rám így???

-Mit mesélt?-érdeklődöm, félretéve a furcsa szívműködésemet.

-Hogy többet dolgozol mindenkinél, pedig ha jól emlékszem több mint kétszáz ember dolgozik nálatok!-válaszol Pascale és a hangja kicsit szemrehányó.

-Ez így ebben a formában csak félig igaz!-tiltakozom egyből.-Csak bizonyos napokon dolgozok többet!

-A kivétel pedig egyedül a hétfő, mikor általában utaztok. Igaz?-kérdezi, én pedig hirtelen nem tudok mit mondani.

-Oké, ez igaz.-állapítom meg.

-Vigyázz magadra szívem, ne hajtsd túl magad! Nem tesz jót az embernek és még nagyon fiatal vagy!-csak egy nagy sóhaj kíséretében vagyok képes visszatartani a hirtelen rám törő sírást. Nagyon régen volt hogy valaki aggódott volna értem ilyen kevés találkozás után.

-Szeretem a munkámat Pascale!-védekezem.-Igaz kicsit sokat dolgozom, de ha nem tenném nem érezném azt hogy mindent megtettem amit tudtam. Bár néha most sem érzem. Csak tudod nekem ilyen a személyiségem. Kicsit maximalista vagyok és imposztorszindrómás, de most egy olyan helyen vagyok ahol mind a kettő jól jön.

-Ne gondolj rá így!!! Mindent megérdemelsz ami veled történik Fruzsi! Charlesnak sikerült már ezt elfogadnia, bár ő úgy fogta fel hogy Julesért és az apjáért kapja a sikereket.

-Nekem ez nem megy így sajnos. De próbálkozom.-hajtom le a fejem szomorúan, bár ezt Pascale nem látja. Most kicsit úgy beszélt mintha anya lett volna. Ő mondta nekem mindig azt hogy éljem tovább az életemet, mikor ő már nem lesz.

-Most jut eszembe hogy az az eszement fiam mindig is szeretett volna kiugrani egy olyan repülőből, csak a csapat nem engedte neki. Hála istennek! De szerintem nagyon örülne ha elintéznéd ezt neki.-tereli a témát Pascale, én pedig majdnem sírok olyan hálás vagyok érte neki. Viszonylag sokat akarok sírni miközben Charles anyukájával beszélek.

-Biztos hogy neked nem baj?-kérdezem, mert azért feltűnt az a hála istennek.

-Ugyan! Ha meg akarja csinálni úgyis megfogja, nem tudom és nem is akarom benne megakadályozni. És szerintem nagyon örülne neki ha tőled kapná!-válaszol Pascale, mire elmosolyodom.

-Nagyon köszönöm Pascale!-hálálkodom és nem feltétlenül az ajándékötletre gondolok.

-Örülök ha segíthetem kedvesem! Most viszont mennem kell, szóval szép délutánt neked!-köszön el.

-Itt még reggel van, de nagyon köszönöm!!!-köszönök el én is mosolyogva.

-Miért hol vagy most?-zavarodik össze Pascale.

-Most éppen Miamiban, mert szponzorokkal tárgyaltunk!-válaszolok.

-Akkor jó munkát!

-Köszönöm! További szép napot Pascale!

-Neked is Fruzsi!

Mosolyogva teszem le a telefont, de nem rakom messzire, mert már hívom is Angiet. Angie egy elég fenszi utazási irodánál dolgozik és lényegében ő az egyetlen olyan ismerősöm, aki ismerhet ejtőernyős ugrás lehetőséget. Persze én nem elégszem meg ennyivel, mert mégiscsak szeretnék valami kézzel fogható ti is adni az élmény mellé, hátha arra nem tud sor kerülni valami miatt.

Végig jártam Monaco összes ékszer boltját mire sikerült találnom egy nyakláncot ami megfelelt az elképzelésemnek, és nem mellesleg megtalálható volt férfi méretben is. Nem egy csicsás nyakláncot választottam. Egyszerű vékony ezüstlánc, egy apró kör alakú medállal, amibe Hórusz szeme van gravírozva. Nem nagy ajándék, inkább csak szimbólum. Emellett találtam még egy karkötőt is, amit nem tudtam otthagyni. Barna gyöngyös, szinte olyan amit egy gyerek is el tud készíteni, mégis gyönyörű, szerintem. Mielőtt vissza mennék a szállodámba még veszek egy fehér orchideát, mert a borítékot és a két apró ékszerdobozt nem igazán találtam elégnek, még akkor sem ha sokat fizettem értük. Mondjuk a dolog becsomagolás után sem tűnik többnek. Egy viszonylag kicsi, fekete ajándék szatyor és a virág. Na mindegy, nem a mennyiség számít hanem a minőség!

Kibaszott idegesen érkezem Charles szülinapi bulijára. De komolyan még a kezem is remeg, ahogy kiszállok a taxiból. Egy ízléses klub előtt állok. Az én ízlésemnek mondjuk túl nagy a felhajtás de az ember csak egyszer lesz huszonhat éves. Éppen azon gondolkodom hogy mit kellene csinálnom hogy bejussak, mikor kinyílik az ajtó és egy öltönyös fazon lép ki rajta.

-Mr. Leclerchez jött igaz?-kérdezi, mire bólintok.-Kérem kövessen!-mutat az ajtó felé, mire engedelmesen besétálok az épületbe. A hely csodaszép, az előcsarnokban ahol vagyok, van egy recepció szerűség és egy büfé. Az egyik oldalon lépcső vezet az emeletekre és annak ellenér hogy szülinapi buli van, itt viszonylag csend van.

-Mr. Leclerc partyja a hatodik emeleten található! Jó szórakozást kívánok az estéhez! Lift a lépcső tetején!-igazít útba az öltönyös fazon, pár pillanatig csak pislogok rá értetlenül, majd miután nem mond semmi többet elindulok a lépcső felé. Hála istennek végig van lépcső az épületben, ezért nem kell használnom a liftet. Ki nem állhatom a lifteket, rám jön bennük a pánikroham, mert nem látom a haladást, ráadásul még a hely is szűk szokott lenni. Egy két emelet belefér, de hatot nem merek megkockáztatni. Ahogy haladok felfelé leesik hogy minden szinten más buli van. Szóval lényegében az egész épület egy hatalmas buli ház. Ha felértél a lépcsőn az előcsarnokból a liftekhez, egy nyitott emeletbe ütközöm, ahol valószínű nyilvános eseményeket tartanak. Most is szólt a zene de én tovább mentem a lépcsőkön. Elhaladtam egy emelet mellett ahol valami borzalmas country zene szól, majd egy olyan mellet ahol a jégvarázs. Inkább nem kezdtem el gondolkodni ki hallgat jégvarázst egy felnőtt klubban, este nyolc után. A hatodik emeletre érve, ami egyben az utolsó is, baromi nagy nevetéseket hallok és a zenéből ítélve megint Landónál van a DJ pult. Az ajtó természetesen nyitva van, amiből arra következetek hogy még nincs mindenki itt, de lehet hogy csak elfelejtették becsukni. Kicsit félénken lépek be a terembe, ami hatalmas. Az egész helyiségben lufik vannak össze vissza, a plafonon diszkógömb, az egyik oldalon a DJ pult. Hátul a táncparkett mögött aszalok és bár. Jó hangulata van az egésznek mindent összevetve, még akkor is ha nekem kicsit sok. És az egész hely tele van.

-Na végre megjöttél! Charles már nagyon várt!-jelenik meg hirtelen Pierre a tömegből.

-Szia Pierre! Az ajtót be kell csukni?-kérdezem a franciától, aki mögött megjelenik Kika is. Hála istennek, legalább valaki akit ismerek és lány!

-Felesleges!-rázza meg a fejét Pierre.-Mindenki mászkál ki be! Na de gyere, hátul le tudod rakni a cuccodat!-invitál mintha ő lenne a házigazda. Gyorsan megölelem Kikát, majd követem őket a táncparketten keresztül.

-Ki ez a sok ember? Charles mindet ismeri?-kérdezem a portugál lányt, mikor kicsit ritkul körülöttünk a tömeg.

-Ugyan!!! A Ferrari szervezte a partyt, a legtöbb embert életében nem látta! Igazából csak dísznek vannak itt, de hátul van egy kisseb szoba ahol el lehet bújni ha eleged van az egészből!-magyarázza Kika, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtok. Nem kell majd a wcben bujkálnom ha kijön belőlem az introvertált.-Ide csak azok mehetnek be akiket Charles felrakott a listára!-mutat a függönnyel eltakart részre ami előtt egy hatalma biztonsági áll.

-Te biztos rajta vagy!-teszi hozzá Pierre.-Az ajándékokat arra az asztalra tudod tenni! Na megjött az ünnepelt!-tárja ki a karját Charles felé, aki mellénk keveredik a tömegből.

-Szia Fruzsi!-köszön Charles mosolyogva és megölel.

-Boldog szülinapot Char!-viszonzom az ölelését és próbálom nem össze földezni a virággal az ingét.-Ajándékozni mikor fogunk?-kérdezem mikor elenged.

-Akik fontosak azokét már kibontottam, akik Fred miatt vannak itt azok ráérnek! Annál az asztalnál ülünk, ott kibontom a tiédet is!-mutat a nem messze ülő társaságunkra.

-Oké!-mosolygok rá, majd követem mikor az asztal felé terel. Nem tudom nem észrevenni hogy keze a derekamra vándorolt, de próbálok nem foglalkozni vele. Miután leülünk Charles elkezdi kibontani az ajándékomat. Nem mondom kicsit idegbe vagyok hogy tetszeni fog e neki, de megnyugszom mikor kibontja a karkötőt.

-Úristen ez gyönyörű Fruzsi! Köszönöm! Nem is tudod milyen rég óta kerestem ilyen karkötőt!!!-hálálkodik Charles, nekem mégis az arcán lévő boldog mosoly jelenti a legtöbbet. Mikor kibontja a nyakláncot kicsit értelmetlen kifejezés ül ki az arcára ezért közbeszólok.

-A szimbólum Hórusz szeme az egyiptomi mitológiából. Gondviselést és védelmet jelképez!-magyarázom meg.

-Nagyon tetszik, köszönöm!-néz a szemembe Charles. A szeme most kékebb a fények miatt mint általában, olyan mint a tenger Monaco mellet.-Segítesz felrakni?-kérdezi és felém nyújtja a vékony ezüstláncot.

-Persze!-bólintok és elveszem az ékszert. Charles hátat fordít nekem, én pedig közelebb hajolok hogy a nyakába tudjam akasztani a nyakláncot. A közelségétől megremeg a kezem, mikor megpróbálom becsatolni az ékszert. Mi van velem? Kezdek nagyon furán viselkedni Charles közelében.

-Megvan!-szólalok meg zavartan, mire Charles vissza fordul és folytatja az ajándék kibontását. A gyomrom görcsbe rándul, mikor kiveszi a borítékot, de a reakciója minden várakozásomat felülmúlja. Szája tátva marad mikor meglátja a szórólapot és a jegyeket.

-Ez komoly?-kérdezi hitetlenkedve mire bólintok.

-Két személyre, bármikor beváltható jegyek. Azt viszel magaddal akit akarsz, csak szólj mikor mennétek és lezsírozom Freddel!-nézek rá mosolyogva.

-Úr isten Fruzsi, köszönöm! Mindent köszönök!-néz rám és átölel.-Köszönöm hogy vagy nekem!-suttogja a fülembe franciául, de olyan halkan hogy nem vagyok benne biztos hogy jól értettem. A hideg viszont rendesen kirázott a hangjától. A pillanatot a srácok törik meg, akik visszajönnek az asztalhoz.

-Lando igazán átvehetnéd a zenét mert katasztrófa!-huppan le Max az egyik székre.

-Egyet értek!-ül le Daniel is.-A csapatból te vagy a másik akinek van érzéke a zenéhez, a szülinaposon kívül!-teszi hozzá nevetve, mire Charles elvörösödik. Úgy látszik a többiek is szokták őt hallgatni. Mosolyogva ülök le Daniel mellé, majd megszagolom mit iszik.

-Koktél!-segít ki az ausztrál.-Neked nem ajánlom kislány, elég erős!-teszi hozzá, mire megütöm a vállát a többiekből pedig kitör a nevetés.

-Tényleg Charles még nem is beszéltünk az új számodról!-tér vissza a témához Pierre.

-Nem is kell róla beszélni!!!-tiltakozik az ünnepelt, de ez senkit sem zavar a társaságban.

-Nekem nagyon tetszik!-jegyzi meg Lando halkan.

-Lassabb lett mint az első kettő és szerintem szebb is!-szállok be a beszélgetésbe én is.-Nem mintha az eddigiek nem lennének jók, csak ez nekem nagyobb vibe!-teszem hozzá magyarázat képpen mikor mindenki rám néz.

-Te hallgatsz engem?-zavarodik össze Charles, bár elég cuki ahogy össze húzza a szemöldökét a meglepődöttségtől.

-Igen szoktalak hallgatni. Szeretem a zongora zenét. És egész jó vagy benne!-vonom meg a vállam.-Lehet itt alkohol menteset is inni?-teszem fel a kérdést hamár mindenki rám figyel.

-A bárban csinálnak neked ha kéred!-válaszol Charles de az arcán még mindig zavarodottság ül.-Te tényleg hallgatsz engem?-kérdezi és láthatóan nem hisz nekem.

-Igen Char, tényleg! Jó zenét csinálsz, engem megnyugtat! De most megyek és szerzek valamit inni!-állok fel az asztaltól.

Az este további részében táncolok, táncolok és táncolok, a legtöbbet Charlessal. Tisztára olyan az egész mint a filmekben a gimis bálok, vagy az esküvők. Mondjuk még egyikben sem volt részem de az nem baj. A buli még kettő után sem kezd halkulni, viszont nálam beüt az emberfóbia és nem bírom tovább a részeg partizókat. Mert éjfél után már mindenki részeg egy partyn, ez íratlan szabály. Szóval végül a hátsó szobában kötök ki, ami egyébként nagyon cuki. Félhomály van és babzsákokra lehet leülni, a sarokban pedig természetesen van minibár. Éppen a cipőmet veszem le mert feltörte a sarkamat, mikor Charles beimbolyog a szobába.

-Szia! Jól vagy?-huppan le a mellettem lévő babzsákba és erősen próbál fókuszálni.

-Persze Char! Csak kicsit elegem lett a tömegből ami kint van!-nézek rá mosolyogva.

-Sajnálom!-néz rám.-A többségüket nem is ismerem, csak itt vannak! De olyan jó hogy te itt vagy!-beszél tovább, majd egy kicsit megbillen és majdnem az ölembe esik. Pedig ül!

-Meddig maradsz?-kérdezi mikor vissza nyeri az egyensúlyát.

-Holnap délután terveztem átmenni Maranelloba.-válaszolok.

-Maradj!

-Minek Char?-nézek rá kérdőn, mire megrázza a fejét.

-Csak maradj! Anya mondta hogy szereted a várost! Ez a két nap már nem oszt, nem szoroz! Majd megyünk együtt Austinba!-győzköd és a hajába túr. Érzem rajta hogy már nagyon fáradt, vagy nagyon részeg. Valószínű a kettő együtt és ez nyűgössé és instabillá teszi.

-Jessica nem bánja?-kérdezem, de az arca láttán megbánom hogy felhoztam a barátnőjét.

-Nem érdekel!-hajtja a fejét az ölembe.-Csak kérlek maradj!-suttogja.

-Oké!-hajolok le hozzá és megsimogatom a fejét.-Vissza megyünk?-kérdezem kicsit később, mikor Charles még mindig nem emeli fel a fejét az ölemből.

-Nem, én alszom!-motyogja.

-Azt hiszem itt a vége a partynak!-állapítom meg, de nem mozdulok. Hagyom hogy Charles az ölemben pihenjen.

Végül én viszem haza, mert a csaja nem kerül elő. Bezzeg két nappal később kivágja a hisztit mikor kiderül hogy Charlessal együtt utazunk tovább, de akkor már mindegy. Charles fel is háborodik ezen, szóval ők veszekednek a repülőút alatt. Ez mondjuk mindenkit akadályoz a pihenésben, de senki nem szól rájuk, mert szerintem titokban mindenki abban reménykedik hogy szakítanak. Erre végül, sajnos, nem kerül sor, de az biztos hogy egyikük sem boldog mikor végre Austinba érünk. Mindenki más viszont igen, mert végre befejezik a veszekedést.