Reggel arra ébredek hogy valaki nagyon hangosan dörömböl az ajtómon és a számítógépem billentyűzete valószínű az arcomra nyomódott, mert sikerült azon elaludnom.

-Ne kopogj már akárki is vagy! Felébredtem!-kaparom össze magam és egy lajhár gyorsaságával az ajtóhoz vonszolom magam.

-Itt vagyok!-nyitom ki az ajtót nagy lendülettel, majd pár pillanatig pislogva meredek Charlesra mire végre felfogom hogy ő áll az ajtóban.

-Végre! Jó reggelt! Fél órád van elkészülni! Fred valami csapat megbeszélést szeretne ezért korábban kint kell lennünk a pályán és engem bíztak meg hogy szóljak neked!-támaszkodik az ajtófélfának hanyagul, de én nem nagyon fogom fel miről beszél.

-Mennyi az idő?-rázom meg a fejem hátha attól felébredek.

-Hét óra harminc!-pillant a telefonjára, mire nemes egyszerűséggel lefejelem a mellkasát.-AU! Minden oké?-masszírozza meg a pontot ahol eltaláltam.

-Nem! Reggel nyolc előtt kávé nélkül használhatatlan vagyok!-jelentem ki és nemes egyszerűséggel végig dőlök az ágyamon, fejemet a paplanba fúrva.

-Kérlek ne aludj vissza!-lép be a szobába Charles és hallom hogy becsukja maga mögött az ajtót.

-Még kávét is szereztem!-ér mellém, mire egyből megfordulok, hogy rá tudjak nézni.

-Ez komoly???

-Igen!-nyújtja előre a kezét amiben egy papír kávéspohár van.-Tudom hogy nem szereted a reggelt kávé nélkül kezdeni, ezért ez volt az első dolog amit beszereztem az ébresztéshez!-mosolyog rám, nekem pedig nagyon kell erőlködnöm hogy ne piruljak el. Honnan a fenéből tud rólam ilyeneket, és a legfőbb kérdés hogy miért figyel rám ennyire?

-Az enyhe kifejezés hogy nem szeretem kávé nélkül kezdeni a napot!-viccelem el a szitut, mert ismét zavarban vagyok.-Köszönöm!-veszem el a poharat egy hálás mosoly kíséretében és nagyot kortyolok belőle.

-Na most már készülődj mert elkésünk!-noszogat Charles, mire vágok egy grimaszt.

-Megyek már na!-kászálódom fel az ágyról, hogy össze szedjem a ruháimat, majd bevonulok a fürdőbe.

Nem tudom mi van velem, de Charles személye valahogy sok ilyen korán reggel. Már csak a tény is hogy itt van valahogy megkavar, de még kávét is hozott, ami valahogy túl figyelmes tőle. Megmosom az arcom hideg vízzel hátha kitisztul a fejem, de elég elkeseredett próbálkozás, szóval inkább hagyom a fenébe az egészet és átöltözöm. Amilyen szerencsétlen vagyok természetesen rossz pólót hoztam be, ezért kénytelen vagyok melltartóban átvonulni a szobán és keresni egyet a bőröndömben. Charles egyből elkapja a fejét ahogy meglát, de teljesen biztos vagyok benne hogy nem bírta megállni és megnézett miközben kerestem azt a hülye pólót. Ezt abból gondolom hogy mikor végre felvettem a pólót és ránéztem halvány mosoly játszott a szája sarkában. Nem mintha nem állt volna neki jól, de azért mégis. Valószínű a kis akcióm miatt volt ott.

-Mehetünk!-ragadom meg a táskámat, mire Charles lemászik az ágyamról és követ az ajtóhoz. Mert ő időközben kényelembe helyezte magát és az ágyamon fetrengett.

-Gyorsan végeztél!-ér utol, mire megrántom a vállamat.

-Nem szoktam órákig sminkelni Leclerc!-zárom be az ajtót, majd nagy lendülettel elindulok a lift felé.

-Ne rohanj már!-szól utánam Charles, mire lassítok egy kicsit és hátra nézek rá.

-Kapkodd a hátsódat Char! Te mondtad hogy nem érünk rá!-vágok vissza, mire elneveti magát.

-Ne legyél már harapós! Ha az előbbi baki miatt vagy ilyen, közlöm hogy ha szóltál volna szívesen beadom a pólót!-ér mellém, mire megrázom a fejem.

-Engem a legkevésbé sem zavar hogy láttál melltartóban Char! Már láttál fürdőruhában is! Az zavar hogy kukkoltál, pedig barátnőd van! Engem már csaltak meg és elhiheted nem jó érzés!-lépek be a liftbe, ami kivételesen üres.

-Szóval csak Jessica miatt zavart a kukkolás?-lép be utánam Charles és kicsit közelebb jön a kelleténél, mire ösztönösen hátrébb lépek, de a hátam a lift falának ütközik.

-Engem maga Jessica zavar!-csúszik ki a számon gondolkodás nélkül, majd mikor realizálom mit mondtam úgy elvörösödöm mint a kocsink.

-Tényleg?-vigyorodik el Charles féloldalasan és még egy kicsit közelebb jön.

-Igen! Szerintem nem illik hozzád! Csak kihasznál. Legalábbis nem olyan lánynak tűnik akit tényleg érdekelsz, a pénzed viszont annál inkább. De ha szereted áldásom rátok!-lépek ki mellőle, mert túl közel van hozzám és szeretnék menekülni a helyzetből. Persze nem szerencsés hogy egy liftben vagyunk, ami összesen két lépés. Charles egy pillanatra lehajtja a fejét, mint aki gondolkozik, majd megfordul, hátát a lift falának veti és úgy néz rám, amitől még jobban zavarba jövök.

-Nem vagyok belé szerelmes, inkább csak olyan crush.-néz a szemembe, mire megrázom a fejem.

-Akkor miért vagy vele?-teszem fel a kérdést, de hamar megbánom. Ennél hülyébbet nem is kérdezhetem volna.

-Mert akit tényleg szeretek észre sem vesz és így egyszerűbb túlélni.-hajtja le a fejét, majd ellöki magát a faltól és ellép mellettem.-Gyere megérkeztünk!-fordul vissza miután kilép a liftből. Szó nélkül követem. Nem tudom miért de mintha köveket pakoltak volna a hasamba, nem igazán érzem jól magam.

-Azt hiszem reggelizni csak a pályán fogunk tudni!-fordul hátra Charles, én pedig bólintva veszem tudomásul az információt. Egyáltalán nincs étvágyam, de majd iszok egy narancslevet ha muszáj. Charles természetesen nem hagyja hogy ne reggelizzek. Addig nem enged felállni az asztaltól amíg meg nem eszem az ételt amit hozott nekem, mert hogy még azt sem engedte hogy én álljak sorba.

-Nem bírom!-teszem le a villát az utolsó falatok előtt.

-Fruzsi szó szerint a felét ott hagytad! Ne csináld légyszi!-néz rám Charles könyörgőn.

-Túl sokat hoztál!-tiltakozom, mire megrázza a fejét.

-Pontosan annyit hoztam amennyit meg kellene enned! Csak még pár falatot légyszi! Úgy is tudom hogy ki szoktál hagyni étkezéseket. Legalább akkor egyél mikor figyelek rá!-könyörög, mire megadóan folytatom az evést. Persze megint úgy kell össze kaparnom magam a padlóról a figyelmessége miatt, és mert még mindig barátnője van. Nem tudom hogy képes ilyeneket benyögni mellette, de valamiért az ilyen mondatai kibillentenek a lelki egyensúlyomból, jobban, mint kellene.

-Fruzsi! Kérdeztem valamit!-ránt ki Fred a gondolataim közül, amik éppen az ebéd körül forognak, ugyanis Charles ismét nem hagyta hogy egyedül egyek még a családját is az én asztalomhoz navigálta, szóval hosszú idő óta először ismét részem volt egy családi étkezésben. Charles családja egyébként nagyon aranyos, csak nem igazán jöttem még rá mit kerestem köztük.

-Ne haragudj Fred nem figyeltem!-szabadkozom kínosan. Nem épp a legjobb alkalmat választottam az érzelmeim kibogozására, mert a futamból még van huszonöt kör.

-Charles gumistratégiájáról kérdezem.-néz rám Fred rosszallóan, de nem igazán foglalkozom a szemrehányó pillantással.

-Véleményem szerint minden adott az A tervhez!-nézek a kijelzője, majd megerősítés várva körbe nézek, mire a mellettem ülő stratéga egyetértően bólint. Fred bólintva veszi tudomásul a dolgot és előzékenyen megnyomja Charles rádiójának gombját, majd int hogy ezt közöljem vele is. Az én problémamegoldó főnököm!

-Char, minden adott az A tervhez!-adom le a drótot, majd ismét az előttem található kijelzőre pillantok.

-Vettem!-érkezik egyből a válasz, majd egy kis idő után ismét sisteregni kezd a vonal.-Melyik volt az A terv?-kérdezi bizonytalanul Charles, mire elnevetem magam.

-Ha bírod tartani ezt a tempót már csak a verseny végén látjuk egymást leintés után!-válaszolok és nagyon remélem hogy ezt a rádiózásunkat bejátsszák az élő közvetítésbe. Teljes mértékben kifejezi a csapat komolyságát, amit Fred annyira fent akar tartani, "a csapatnak nagy múltja van!" felkiáltással. A csapatban mindannyian úgy gondoljuk hogy ezt a csatát elvesztette az előtt mielőtt elkezdte volna.

-Mennyire van mögöttem Carlos?-kérdezi Charles három körrel később.

-Nem tud nálad gyorsabb tempót menni!-szólok rá mielőtt még nagyon meghajtaná a gumikat, amik így is csak éppen lesznek elegek a végére.

-Nem azért kérdezem! Csak néha látom a tükrömben.-tiltakozik a hangsúlyomra, mire elvigyorodok.

-Ha nem kerülsz közelebbi barátságba a fallal, meg tudod tartani az első helyet!-nyugtatom, pedig nem szeretek ilyeneket mondani. Bár Carlos megközelíti egy kicsit Charlest nem előzi meg. A leintés után felrobban a garázs és a lelátó, minden pirosban úszik.

-Első hely Charles!-kiabálok a rádióba, mert annyira hangosak mellettem a többiek hogy a saját gondolataimat nem hallom. Ellenben Charles valószínű túl jól hall engem.

-IGEN!!!!!-na igen, én is jól hallom Charlest. Vigyorogva hallgatom ahogy megköszöni a csapatnak az egészet. Azt tisztelem benne hogy komolyan gondolja az egészet, minden egyes alkalommal. A csapattal nevetve futunk a dobogókhoz és hatalmas mosollyal az arcomon nézem ahogy Charles kiszáll a kocsiból. Kezét az ég felé emeli, majd leugrik a kocsiról és hozzánk szalad. Mindenki megöleli, de Charlest mintha nem érdekelné. Kivárja még elengedik, majd hozzám lép és magához szorít.

-Köszönöm!!!-úgy beszél hogy más ne hallja, de még én is alig értem a sisak miatt.

-Nem tudom mit köszönsz Char, de nagyon szívesen!-nézek a szemébe, ami gyönyörű ilyenkor. Csillog benne a siker és ez mintha a teljes férfit beragyogná. Nem válaszol csak a homlokomnak dönti a sisakját és így marad pár másodpercet. Végül a barátnője zavarja meg, az egyébként elég intim pillanatot. Nem tudom mi a baja Charles barátnőinek velem, de az összes agresszívvá válik a közelemben. Ez a csaj is elrántja elölem Charlest és megcsókolja a sisakját. Nem tudom talán csak beképzeltem, de mintha Charles vágott volna egy grimaszt mikor megjelent Jessica mellettünk. Nem igazán marad időm ezen töprengeni, mert elkezdődnek az interjúk, majd a díjátadó ceremónia. Mosolyogva hallgatom a Monacói himnuszt és ahogy nézem a srácokat a dobogón össze akad a szemem Charleséval, aki állja a szemkontaktust, mintha csak engem keresett volna a tömegben. Sajnos valószínűbb hogy kezdek megőrülni és ilyen idiótaságokat halucinálok. A pezsgőzés közben rájövök hogy még képtelen vagyok feldolgozni hogy nyertünk, hiába a három piros ruhás pasi a dobogón. Vannak az életben olyan dolgok, amiket képtelen vagy felfogni az adott pillanatban és ez most ilyen. Képtelen vagyok feldolgozni hogy sikerült a dupladobogó. Az ünneplést Fred szervezi és kifejezetten úgy enged el minket a pályáról hogy öltözzünk ki. Szóval így kötök ki egy puccos szórakozóhelyen, ami jobban hasonlít egy fenszi fogadásra, mint győzelmi partyra, egy gyönyörű ruhában, ami nagyon hasonlít a "hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alattban" lévő sárga ruhára, csak sötétzöld, és az istennek sem tudok lerázni egy srácot, aki egyébként biztos hogy nem is tudja hol van.

A srác egyre közelebb araszol hozzám és a barista nem veszi a szememmel küldött jeleket, hogy készítse már gyorsabban az italomat. Pedig csak egy kólát kértem jéggel! Ezért utálom a bulikat, a részeg emberek még a józanoknál is kevésbé értik a nemet. A srác nekiáll elmesélni az életét, én pedig kényszeredett mosollyal hallgatom, miközben a pultosnak a pokol legmélyebb bugyrait kívánom. A srác, akinek a nevét nem tudtam meg a történetből amit mesélt, nem veszi a visszautasító jeleimet és megpróbálja megfogni a kezem, mire hátrébb lépek még egyet, csak nincs hova. A hátam egy kemény mellkasnak ütközik, a derekam köré pedig két erős kar fonódik. Annyira meglepődöm hogy majdnem leütöm az illetőt, de aztán felismerem Charles parfümjét és megnyugszom.

-Szia szívem!-suttogja a fülembe, mire kiráz a hideg. Egy hatalmas boldog mosollyal fordulok felé, bár ebben nagyban akadályoz hogy az állát a vállamon pihenteti.

-Szia! Épp meg akartalak keresni, hogy kérsz e valamit inni!-köszönök vissza a szemébe nézve és minden erőmmel próbálom közvetíteni neki, hogy megmentette az életemet.

A szemben álló srác egy pillanat alatt némul meg, de komolyan mintha bele fagyott volna a szó. Ahogy rá nézek, mindent is érdekesebbnek talál mint engem és úgy kapkodja a fejét ide oda, hogy félek leesik a helyéről.

-Egy whiskyt szeretnék kérni!-fordul Charles a pultoshoz, de a derekamat még véletlenül sem engedi el. Nem mintha bánnám. Miután kikérte az italát, az állát visszahelyezi a vállamra és onnan néz a srácra. Szinte látom ahogy a pasi ereiben megfagy a vér, amilyen gyorsan csak tud távozik a köreinkből, de szerintem a helyről is. Amint eltűnik a tömegben Charles azonnal elenged, én pedig megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. Na nem azért mert elengedett, azt még el tudtam volna viselni egy darabig, valahogy nem éreztem magam olyan hülyén. Nem nagyon szoktam kiöltözni ezért minden egyes alkalommal szorongok ha megteszem.

-Az életemet mentetted meg! Nagyon szépen köszönöm!!!-nézek Charlesra, aki időközben rákönyökölt a pultra így elfordult tőlem.

-Akármikor!-rántja meg a vállát és mosolyogva a szemembe néz.-Egyébként ki volt ez?-biccent a srác után, mire megvonom a vállam.

-Gőzöm sincs. Már azt is tudom hogy volt kiskorában kutyája és hogy mennyit keres havonta, erre különösen büszke volt, de a nevét elfelejtette említeni.-válaszolok, mire Charles hitetlenkedve megrázza a fejét.

-És mennyit keres?-kérdezi még mindig mosolyogva, mire én nevetem el magamat.

-Hát nem annyit amire büszke lenne az ember józanon!-vágom rá, mire Charles is elneveti magát.

-Ne már!-rázza a fejét.

-Nem viccelek!-nézek a szemébe mosolyogva. Vannak nevető ráncai ha az ember közelebbről nézi az arcát, és ez megint egy olyan dolog amit nem normális hogy észreveszek.

-Hát ilyenek is csak veled történnek! Nekünk a csajok még azelőtt bemutatkoznak hogy kérdeznénk!-vigyorodik el féloldalasan, majd kiissza a whiskyjét és ellöki magát a pultól.-A srácok hátul vannak, megint elbújtak. Jössz?-néz rám féloldalasan, mire mosolyogva bólintok és követem a táncparketten keresztül.

A srácok tényleg elbújtak egy hátsó sarokba, bár elég nehéz elbújniuk, mert hangos társaság. Mikor csatlakozunk éppen azon vitatkoznak hogy kinek van jobb ruhamárkája, Landonak vagy Danielnek. Titokban Daniel mellett tettem le a voksomat de ezt senkinek nem kell tudnia. Természetesen Max hamar unatkozni kezd, mert állítása szerint szar zenét játszanak szóval Pierre felveti hogy játszunk felelsz vagy merszt. Nem szeretem a játékot de egyből beleegyezem, mert én is unatkozom.

-Charles te jössz!-mutat Daniel a mellettem ülő férfira, aki elmosolyodik.

-Felelek.

-Mi lenne a gyereked neve?-kérdezi gyorsan Kika, mielőtt a többi pasi feleszmélne. Nem tudom miért de hálásan elmosolyodom. Erre a kérdésre valahogy jobban érdekel a válsz ,mint hogy hány barátnője volt eddig Charlesnak, vagy hogy mikor volt utoljára nővel.

-Ha kislányom lenne talán Skynak hívnám, vagy Moonnak.-válaszol Charles kis gondolkodás után.-Ha fiam Julesnak, Leonak vagy Felixnek.

-Semmi egzotikus név Charles? Csalódtam benned!-néz Max szemrehányóan a monacóira, de Charles csak mosolyogva megrázza a fejét.

-Nem semmi. De még francia sem. De most gondolj bele, ha Skynak hívják a kislányomat akármikor fölnézek az égre ő jut eszembe. Róla pedig a családom, még akkor is ha nincsenek velem mert például nem tudnak elkísérni egy versenyre!-néz Maxra, de a holland csak megrázza a fejét.

-Milyen nyálas vagy!!!

-És szeretnél gyereket?-nézek rá kíváncsian, mert ez valahogy jobban érdekel mint Max nyavalygása. Valahogy mostanában minden érdekel ami Charlessal kapcsolatos.

-Majd egy pár év múlva talán igen. Most nem érzem úgy hogy elég időt tudnék a családommal tölteni ahhoz hogy felneveljek egy gyereket.-néz a szemembe és nekem valamiért bizseregni kezd a gyomrom.-És igen lehet hogy nyálas vagyok de nekem nagyon fontos a családom!-vág vissza Maxnak, és az egész társaság elneveti magát.

-Nekem is fontos a családom, csak apám meg fog nyúzni ha megismeri a páromat, akivel nem valószínű hogy lehet biológiai gyerekünk!-motyogja a holland de szerintem csak én halottam, mert a többiek már Carlosra figyelnek, aki az választotta hogy mer. Egyre jobban érdekel ki lehet Max párja, de valószínű még elég sokat kell várnom hogy kiderüljön ha kiderül egyáltalán.

Mikor én kerülök sorra természetesen merek, mire Pierre kitalálja hogy táncoljak végig egy számot egy idegennel. Örömmel teszem meg, és bár a srác akivel össze hoz a sors katasztrofális táncos, nagyon jól szórakozom. Egyébként ez a feladat kinyírja a játékot, mert az egész csapat csatlakozik. Mindenkivel táncolok aki a társaságunkhoz tartozik és csak élvezem a bulit. Ilyen is régen fordult már elő.