A fejezet zenéje The Loneliest a Måneskintól.

............................................................................

Spa a szünet előtti utolsó verseny aminek szerintem az egész csapat nagyom örül. Én biztosan. Másra sem vágyom, csak hogy végre ne kövessek emberek kamerával a kezükben és ne keljen vasárnap délelőtt többezer emberen átverekednem magam ha mosdóba szeretnék menni. Ráadásul Spa sprinthétvége és én rühellem a sprinthétvégéket. Pedig a pályát tényleg szeretem. Bár lehet hogy egyszerűen túl sokat dolgoztam az elmúlt öt hónapban. Persze a szünet sem lesz teljesen munka mentes, de lényegesen kevesebbet kell majd látnom Fredet mint most. Charlessal nem beszélünk egymással még mindig, de ez most már valahogy nem az a kínos hallgatás van kettőnk között. Inkább csak mintha szavak nélkül is megértenénk a másikat. A változás szerintem kívülről is érezhető egy kicsit, talán. De lehet hogy Carlos bíztató mosolya nem ennek szólt pár napja. Az ítélőképességem kezd hanyatlani a fáradsági szintemmel együtt, ami viszont rohamosan nő. Így történik a is hogy Justinnak sikerül rávennie hogy használjam az instagarmomat, és a szezon kezdete óta először posztoljak valamit. Mondjuk rendesen addig rázta a vállamat míg bele nem egyeztem. Szóval két nappal az utolsó futam előtt a szálloda felső emeletén található társalgóban ülök és próbálom kitalálni milyen képeket posztoljak. Abban biztos vagyok hogy az első egy videó lesz, ami az összes eddigi repteret mutatja ahol idén voltam. Minden egyes országban csináltunk egy videót ahogy elsétálok a nagy tábla alatt, ami az induló járatokat mutatja. Az összes össze lett vágva így olyan mintha n csak sétálnék a környezet pedig kattintásra változna mögöttem. Nagyon tetszik az egész viszont ez még nem igazán elég. Az esetleges képek között válogatok, mikor Max megzavar.

-Hali! Hát te mit csinálsz?-támaszkodik az asztalomra érdeklődve.

-Felfedezem az instagarm rejtelmeit!-mosolygok rá és megmutatom a gépemet.

-Tudok segíteni?-kérdezi Max és helyet foglal velem szemben.

-Fel tudod ezeket a képeket tölteni?-kérdezem és felé fordítom a gépem.

-Hogyne! Szeretnél rajtuk változtatni?-kérdezi, mire megrázom a fejem.-Mi legyen a posztleírás?

-12 countries, 10 photos, 5 months, 4 continents, 1 team.

-Hallod ez tök jól hangzik! És a fotók is tök jók! És posztoltam!-fordítja vissza felém a gépet Max.

-Köszönöm!-mosolygok rá és megnézem a posztot. Az első a videó a repterekről, a második képen hátrahajtott fejjel ünneplek és valaki pezsgőt locsol a hajamra, amit a kezemmel hátra simítok és természetesen mosolygok. A harmadik kép a Bahreini kupákról készült és a kép szélébe belelóg egy ferraris sapka. A negyedik kép munka közben készült, fejemen fejhallgató és komoly képet vágok. Az ötödik kép ennek teljes ellentéte, egy szállodai ágyon vagyok kiterülve és a fejem lelóg az ágy végén. Természetesen ezen is mosolygok, de a képen fekete fehér filter van. A hatodik kép az egyik buliban készült és felszabadultan táncolok rajta. A hetedik kép a kocsiról készült miamiban, a naplementében, a nyolcadik képen pedig hátra kihajolok a székemből a boxban és széttárom a karom. A kilencedik kép egy csapatkép amin ünneplünk, a tizedik kép pedig a szarvasos mamuszomról készült fotó. Nem tudtam megállni hogy ezt betegyem. Összességében elégedetten nézegetem a posztot.

-Nekem az utolsó a kedvencem!-jelenti ki Max mosolyogva.

-Nekem is!-bólintok és lecsukom a gépet azzal a szándékkal hogy félre tegyem.-És hogy vagy mostanában?-fordulok vissza érdeklődve a holland felé, aki időközben még kaját is szerzett valahonnan.

-Nagyon jól köszönöm!-válaszol mosolyogva, miközben bele harap a szendvicsébe.-Igazából Kellyre vagy kíváncsi igaz?-kérdez vissza, mire röhögve bólintok.

-De igazából az érdekel te hogy vagy a történtek után!-mentegetőzöm.-Kellyt nem ismertem annyira.-teszem hozzá.

-Én tényleg jól vagyok Fruzsi!-néz rám Max komolyan.-Ez főleg azért van mert miattam lett vége, de mind a ketten éreztük egy ideje hogy már nem olyan mint régen volt. Aztán megismertem valakit, aki teljesen átformálta a világról és a saját magamról alkotott képemet és ez lényegében pontot tett a dolgok végére.-magyarázza.

-Megcsaltad Kellyt?-kerekedik el a szemem, de Max csak megrázza a fejét.

-Nem!!! A világ leggerinctelenebb dolgának tartom. Csak megismertem valakit, és igen azt hiszem hogy beleszerettem, de addig nem közeledtem felé így míg együtt voltunk Kellyvel.

-Szóval most már együtt vagytok?-teszem fel a kérdést mosolyogva.

-Igen.-kúszik egy szégyenlős mosoly a holland arcára, mire nekem is mosolyognom kell. Soha nem láttam így mosolyogni ha Kellyről beszélt, szóval tényleg különleges lehet neki ez a valaki.

-És majd megismerhetjük?

-Egyszer biztosan. Még nagyon friss és nem szeretném hogy a média elrontsa. Meg nem is biztos hogy elfogadnák az emberek hogy vele vagyok.-vonja meg a vállát.

-Miért?-kérdezem értetlenül. Mi baj lehet a lánnyal?

-Ő nem igazán olyan mint az eddigi partnereim. Nekem többet jelent, de az emberek ezt nem fogják megérteni.-néz rám Max, engem pedig egyre jobban furdal a kíváncsiság ki lehet a partnere.

-Nem fogod elmondani ki az igaz?-kérdezem nevetve, mire Max nevet e megrázza a fejét.

-Jól látod!

-Akkor nem próbálkozom!-rázom meg a fejem lemondóan, de még mindig vigyorgok és biztos vagyok benne hogy Max nem hisz nekem. A helyében sem hinnék magamnak. A téma végül elterelődik és tényleg nem kérdezek rá, pedig nagyon foglalkoztat.

Hiába beszélgettem jót péntek este Maxal a jókedvem nem marad meg a hétvége további részére. Elpárolog mint a kámfor, vasárnapra pedig rendesen csak rossz előérzetem marad. A kocsik jól mentek megint, talán túl jól és ez valamiért aggaszt. Túl sok jó történik és gyomorgörcsel várom mikor üt be a rossz. Csak mert megszoktam hogy így van. Ennek ellenére a spai futam gond és balest nélkül elrajtol a megfelelő időben. Mondjuk az esőnek fel távon nem kellene jönnie. Hiába rakjuk fel a közepes esőgumit nem elég, második kerékcsere is kell.

-Vigyázz a gumikra az első körben!-szólok Charlesnak miután visszamegy a pályára.

-Vettem!

A pályán túl sok a víz, de a versenyirányítás nem inti le. Én Frednek panaszkodok éppen mikor megtörténik a baj.

Szinte lassított felvételen nézem végig ahogy a kocsi megpördül a tengelye körül félig a levegőbe emelkedve, majd elképesztő erővel a falba csapódik. Pár pillanatig csak a roncsokat látom a képernyőn, de nem fogom fel mi történik. Körülöttem mindenki kiabál és rohangál, de nem hallom őket. Az egész világból csak az ismerős sípolás marad és kezdem érezni hogy nem kapok levegőt. Letépem a fejemről a fejhallgatót, mert azt érzem össze roppan a koponyám, nem tudom hova sikerül leraknom de nem is érdekel. Egy pillanat alatt visszakerülök a balesetem pillanatába és megszűnik a valóságérzékelésem. A következő pillanatban szinte minden elsötétül körülöttem, csak kapkodom a levegőt de nem érzem hogy a tüdőmbe jutna. Kényszerítenem kell magam az egyenletes légzésre. Nagyon lassan tisztul ki előttem a világ. A földön guggolok egyik kezemmel a mellkasomat szorongatom a másikkal az egyensúlyomat tartom. Szép lassan a világ is visszatér és eljut az agyamig hogy Charles nincs magánál. Az összes kijelzőn a kocsi roncsát mutatják és a mentőcsapatot akik megpróbálják kiszedni belőle Charlest. Aztán lekeverik a képet és a csapat kerül a képre. Mindenki rettegve bámul a másikra és imádkoznak hogy Charles egészben jöjjön ki a kocsiból sérülés nélkül. Az én rosszullétem érthető módon senkit nem érdekel és ez így van jól. Rettegve nézek a kijelzőre, de még mindig nem tudunk többet csak azt hogy Charles már nincs a kocsiban.

-Melyik kórházba viszik?-fordulok az egyik stratégához, aki mellettem áll.

Ahogy megmondja a nevet már ott sem vagyok. Nem érdekel hogy még nincs vége a versenynek. Az irodámban fel kapom a táskámat és a kocsikulcsomat és már rohanok is át a paddockon. Egy csomó embert lökök meg vagy fel de nem törődök velük, még vissza sem fordulok bocsánatot kérni.

Rohamtempóban vezetek végig a városon és szinte forgószélként robbanok be a kórházba. Nem tudom mit keresek itt, vagy miért volt olyan fontos hogy ide jöjjek, csak azt tudom hogy a Charlest szállító még nálam is gyorsabb volt és már biztos hogy itt van. Kifulladva állok meg a recepciós pult előtt. A nővér unottan néz rám, valószínű nem én vagyok az első idegbeteg hozzátartozó akivel találkozott. Mondjuk én nem vagyok hozzátartozó de ez másik kérdést.

-Charles Leclerct keresem!-nézek rá.

-Nem adhatok felvilágosítást a nevezett úrról!-jelenti ki és már fordul is vissza a számítógépéhez.

-Nem érti! A menyasszonya vagyok!-dobom be az aduászt, mert azt biztos nem hinné el hogy én vagyok Charles húga.-És én képviselem a Ferrari csapatot is jelen pillanatban.-teszem hozzá a kissé hivatalosabb verziót is, amit az idefele úton találtam ki. A kettő közül valamelyiknek be kell válnia!

-A vizsgálóban van! Többet az orvos tud mondani!-nézi meg a számítógépét.-Menjen át a váróterembe!-mutat a folyosó felé. Megköszönöm az információkat és átsétálok a helyiségbe. Nem sokan tartózkodnak a székekkel telerakott szobában. Ahogy körülnézek elöntenek az emlékek. Mintha hasba vágtak volna, szemebe könnyek szöknek és megint nehezemre esik lélegezni. Tisztán látom magam előtt anya kórtermét, a szobát amiben Jack mellet ültem a balesete után. És az érzések megint elöntik a testemet, a fájdalom amit akkor éreztem mikor jött a telefon anya haláláról és az elkeseredettséget mikor Jack monitorai elkezdtek sípolni. Most mind a két halál emléke egyszerre csap le rám és szinte azt is elvesztem hogy hol vagyok most.

-Hölgyem jól van?-szalad hozzám egy ápoló, én pedig megpróbálok bólintani.

-Persze!-jelentem ki remegő hangon, hátha én is elhiszem.-Csak szükségem lenne egy pohár vízre!-nézek a hölgyre, aki bólint.

-Nagyon szívesen hozok csak előtte kérem üljön le! Nem szeretném ha elájulna!-irányít óvatosan az egyik széksor felé. Habozás nélkül engedelmeskedek neki. Mire észbe kapok már vissza is ér, kezében egy palack vízzel.

-Tessék!-nyújtja felém, én pedig hálásan rámosolygok.-Minden rendben lesz?-kérdezi, miután ittam egy kicsit.

-Igen köszönöm!-bólintok, már sokkal magabiztosabban. Bólintva hagy egyedül, nekem pedig megcsörren a telefonom.

-Szia Fred! Nem még nem tudok semmit! Egyelőre csak várok!-előzöm meg a kérdésözönt.-És természetesen felhívlak ha megtudok valamit!-teszem hozzá. Ezek után Frednek nincs több kérdése és igen gyorsan leteszi a is telefont, mert a verseny még bőven tart. Megint egyedül maradok a gondolataimmal és már éppen kezdenék pánikba esni, mikor meglátom Atrhurt, Charles öccsét.

-Atrhur itt!-szólok oda neki, mire a srác meglepődve néz rám.

-Szóval te vagy Charles, állítólagos menyasszonya!-jön oda hozzám, mire bólintok.

-Ne haragudj így volt a legegyszerűbb bejutnom!-nézek rá szabadkozva, de Arthur csak legyint.

-Charles nem bánná!-vonja meg a vállát és leül mellém.-De nem fogom neki elmondani!-teszi hozzá, mire megkönnyebbülten sóhajtok fel. Az oké hogy az öccse tudja, de azért vannak a kamunak is határi. Az első hogy akiről kamuzunk az nem tudja meg.

-Tudsz már valamit?-kérdezi feszülten, én pedig szomorúan megrázom a fejem. Nagyon szeretném megnyugtatni és hinni hogy Charles rendben van, de még semmit nem tudok ami ezt megerősítené.-Sajnálom!-teszem a vállára a kezem megnyugtatás képpen, bár tudom hogy nem sokat segít.

-Nem te tehetsz róla!-néz rám.-De köszi hogy itt vagy! És nem ez nem természetes!-folytja belém a szót mikor közbe akarok szólni.-A legtöbb ember nem lenne most itt. A fanokat máshogy érdekli, mint a Ferrarit, de végső esetben mindenki kihátrálna a helyzetből, ha komoly baja lenne. Például ha lebénulna. Egy idő után elvesztenék az érdeklődésüket a bátyám iránt, mert csak a problémák maradnának meg az életéből, amiért a legtöbb ember odáig van.-hajtja le a fejét keserűen.

-Nem lesz semmi baja!-jelentem ki határozottan, bár még nem hiszek benne teljesen.

-Nem tudhatod!-rázza meg Arthur a fejét elkeseredetten.

-Igazad van!-teszem a vállára a kezem ismét.-De hiszek benne.

-Köszönöm!-néz rám hálásan.

-Nem veszthetem el őt is.-hajtom le a fejem.

-Nem fogjuk!-simogatja meg a vállamat.-Itt az orvos!-pattan fel mellőlem hirtelen.

-Itt vannak Charles Leclerc hozzátartozói?-fordul körbe a negyvenes éveiben járó orvos, mire Arthurral mind a ketten veszettül bólogatni kezdünk.

-Nos.-sétál hozzánk a férfi.-A bátyjának stabil az állapota.-jelenti ki, mire Atrhurral megkönnyebbülten ölelkezünk össze.-Túl van az életveszélyen és viszonylag kevéssel megúszta.-folytatja az orvos, mi pedig kicsit félve hallgatjuk.-Agyrázkódást kapott és megsérült a bal csuklója, de ezen kívül csak zúzódásokat kapott. A csuklóját nem kell műteni, kapott rá merevítőt és magától meg fog gyógyulni. Még három napig bent tartanánk megfigyelésre az agyrázkódás miatt. Még nem tért magához az altatásból de be mehetnek hozzá ha szeretnének.-fejezi be, majd elgondolkodva Arthura néz.-Vagyis maga be mehet hozzá, a hölgyről nem tudom milyen szerepet tölt be a páciens családjában ezért kint kell várakoznia.-néz most rám, én pedig kínos mosolyra húzom a számat. Hát persze.

-A hölgy a bátyám felesége!-jelenti ki Arthur és átkarolja a vállamat. Bár a szemem majd kiesik a helyéről a meglepetéstől, de buzgón mosolygok.

-Ez esetben jöjjenek mind a ketten utánam!-néz ránk az orvos, mire Arthurral engedelmesen követjük.

-Miért mondtad hogy Charles felesége vagyok?-kérdezem suttogva Arthurt, miközben egy folyosón sétálunk.

-Más különben nem engedtek volna be!-suttog vissza.

-És? Akkor kint maradok! Mi van ha a pali elkotyogja?-suttogom szemrehányóan.

-Igazán lehetnél hálás nekem! És majd megbeszélem vele hogy ne köpjön!-suttog vissza.

-Arrgghhh!-fejezem ki az összes érzésemet, Arthur viszont csak csendben kiröhög.

-Megérkeztünk!-fordul hátra a doktor, mire Arthurral egyszerre rendezzük a sorainkat.-Nyugodtan bemehetnek. Nekem most mennem kell, de a nővéreket mindig megtalálják két szobával arrébb!-köszön el majd simán ott hagy minket. Arthur óvatosan kinyitja az ajtót és belép a szobába. A nyitott ajtón keresztül én is látom Charlest. Lehunyt szemmel fekszik a kórházi ágyon és mindenféle zsinórok lógnak a kezéből. Az az idióta gép egyenletesen pittyeg mellette, én pedig képtelen vagyok belépni a szobába. Képtelen vagyok elhinni hogy így kell látnom ezt a férfit.