Véleményem szerint egyetlen árnyoldala van Monaconak, az újságírók. Itt mintha kétszer annyian lennének, mint általában. Szinte a szállodából nem tud kilépni az ember anélkül hogy ne találkozna párral. Justin teljes készültségben van minden egyes alkalommal ha elhagyom a szállodát, hátha lehoznak rólam valamit ami árt az amúgy is ingatag lábakon álló imidzsemnek. Pedig én csak egyszerű mérnök vagyok! Szegény pilóták, el sem tudom képzelni ez nekik milyen lehet, mert itt ők a főszereplők. Igazából mindig ők a főszereplők. Láttam pár vlogot, meg interjúkban is azt szokták mondani hogy örülnek hogy ennyi embert érdekel a sportjuk, de azért mégis. Egyszer majd megkérdezem valamelyik srácot mit éreznek ezzel kapcsolatban igazából. Szerintem inkább félelmetes tud lenni mikor annyi ember vár rájuk a szálloda előtt hogy nem lehet kilépni az ajtón. Persze valahol meg baromi jó érzés lehet, hogy embereknek egyetlen aláírásod is a valaha történt legjobb dolog, vagy csak ha élőben megpillantanak. Azt hiszem ennek mindig is két oldala volt, csak én nem ismerem az egyiket. És ha őszinte akarok lenni magamhoz örülök hogy ez így történt.

Monaco egyébként mindig előhozza belőlem a változás szellemét. Ez most épp abban nyilvánul meg, hogy meguntam a hajamat, de nagyon. A nehézség az hogy semmit nem ismerek Monacoban és így elég nehéz jó fodrászt találni. Itt jön a képbe Charles, aki monacói és aki kedd este ellenére második csörgésre sem veszi fel a telefont. Enyhén morogva indítok hívást harmadjára is és ezt végre fogadja. Valaki, mert a pasi aki beleszól a telefonba határozottan nem Charles.

-Haló! Itt Lorenzo!-köszön a telefonba a hang, mire értetlenül nézek. Oké, nagyon szuper de ki vagy te?

-Itt meg Fruzsi!-jelentem ki és ezt már kölcsönös bemutatkozásnak is tekinthetjük, annak ellenére hogy semmit nem tudunk a másikról tulajdonképpen.

-Charles ott van?-teszem fel a kérdést, mert ugye én vele szeretnék beszélni.-Vagy rossz számot hívtam?-bizonytalanodom el egy pillanatra, pedig tudomásom szerint nincs Lorenzo nevű ismerősöm.

-Nem ez Charles telefonja csak épp anyának segít a konyhában.-válaszol Lorenzo. Na remek, megzavartam a családi vacsorát. De legalább kiderült hogy Lorenzo Charles testvére.

-Lorenzo ne betyárkodj a telefonommal!-hallatszik a háttérből Charles hangja tompán, majd surrogás hallatszik és Lorenzo magyarázkodása.

-Na itt vagyok, ne haragudj!-szól bele Charles mentegetőzve a telefonba.-Csak épp vacsorát készítünk és nem hallottam hogy hívtál!-teszi hozzá, mire még jobban elszégyellem magam.

-Te ne haragudj! Nem akartam zavarni!-kezdem most én a mentegetőzést.

-Ugyan te sosem zavarsz!-jelenti ki gyorsan, mire leesik az állam. Ezt most az egész családja hallotta???

-Igazából lenne egy kérdésem, azért hívtalak!-töröm meg a hirtelen beállt csendet, ami számomra enyhén kínos.

-Hallgatlak!-mondja Charles és hallatszik a hangján hogy mosolyog.

-Tudsz jó fodrászt Monacoban?-teszem fel a kérdést, amiért igazából hívtam.

-Naná! Én ismerem a legjobbat!-jelenti ki.

-De jó! És meg tudnád adni az elérhetőségét?

-Persze! Anya! Mi a fodrászat száma?-kiabál és, bár valószínű hogy eltartja a telefont a fejétől mégis majd megsüketülök.

-Ne legyél hülye kifiam hangosítsd ki!-hallom Charles anyukájának a hangját, majd hatalmas röhögést.

-Nem hangosítom ki mert a testvéreim idióták! Viszont van szabad időpontod a hétre?-kérdezi Charles és még mindig eltartja magától a telefont mert csak tompán hallom a beszélgetést.

-Holnap jöhet utánad!-válaszol az anyukája.

-Oké!-kiált vissza Charles majd ismét hozzám kezd beszélni.-Szóval holnap fél öt körül tudnál jönni anyához. A címet átküldöm.

-Nagyon köszi! De biztos nem gond?-kérdezem mert elég bizonytalan vagyok. Most fogok először Charles családjával találkozni és ez kicsit megrémiszt. Azt mondjuk nem tudom miért de így van.

-Halálbiztos. Anya vár holnap. Valószínű én is ott leszek, de az nem számít.-válaszol.

-Akkor még egyszer nagyon köszi!!!

-Tényleg nincs mit! Van még valami?-kérdezi, mire akaratlanul elmosolyodom.

-Nem csak ezért hívtalak!-rázom meg a fejem, bár nem látja.

-Akkor további szép estét és örülök hogy segíthettem!-kezd el elköszönni.

-Még egyszer köszi és jó étvágyat a vacsorához!

-Köszönjük! Jó éjt Fruzsi!

-Neked is Charles!-nyomom ki mosolyogva a telefont. Két perccel később üzenetem jön Charlestól, aki nem felejtette el elküldeni a címet.

Másnap délután, egy igen mozgalmas nap után, a telefonommal a kezemben (a google térkép hasznos!) sétálok egy aranyos kis utcában, Monaco valamelyik részén. Igazából gőzöm nincs hol vagyok pontosan, de Charles ezt a címet adta meg, szóval ide kellett jönnöm.

Ahogy benyitok a fodrászatba egy kamerával találom szembe magam.

-Na jó! Kérlek szépen szállj ki a fejemből ezzel a vacakkal!!!-nyúlok a kamera felé azzal a szándékkal hogy elfordítom magamtól.

-Jó bocs! Csak ne zsírozd össze!-húzza el gyorsan a kamerát a pali. Azt hiszem neki a kamerája a szent dolog amit nem lehet bántani. Mint nekem az íróasztalom, nagyon háklis tudok lenni ha valaki hozzá nyúl és arrébb rak valamit.

-Szia Fruzsi!-jelenik meg mellettünk Charles.-Korábban jöttél, de nem baj! Vlogot forgatunk, ha nem szeretnél benne lenni mindig maradj Angelo mögött.-kezd el magyarázni nagy hévvel.

-Charles kisfiam értem hogy túl vagy pörögve, de nem a tied a fodrászat, ráadásul még a hajadat sem fejeztem be!-szól rá Charlesra a fodrász szék mellett álló hölgy. Nekem csak ekkor tűnik fel hogy Charles haja elég féloldalas és vizes is.-Befejezem Charlest és utána te jössz kedvesem.-mosolyog rám és már vissza is fordul Charles fejéhez, aki nagyon gyorsan ült vissza a székbe. Mosolyogva bólintok és leülök egy fotelba hogy kivárjam a sorom. Míg Charles anyukája Charles haját vágja van időm körülnézni. A fodrászat hiper cuki és zseniális hangulatú. Csendben várakozom, mivel nem szeretnék benne lenni a vlogba, és néha elmosolyodom Charlesékon, akik beszélgetnek. Mondjuk Angelo is elég vicces ahogy Charles feje körül köröz, hogy minden szögből felvehesse azt. Egyébként Charles feje nem változott sokat. Mikor kész a haja, Charles egyből beszélni kezd.

-Egyébként Anya bemutatom Fruzsit!-töri meg a csendet, ami kialakult a hajszárító kikapcsolásával. Két lépéssel mellettem terem és felém nyújtja a kezét, azzal a szándékkal hogy felsegít. Mosolyogva hagyom neki.

-Angelo elteheted a kamerát, mára végeztünk!-szól oda a még mindig kamerázó pasinak.

-Oké! Viszont én lépek is!-jelenti ki és két perc alatt felszívódik.

-Szóval Anya, ő itt Fruzsi!-tér vissza a témához Charles, mire mosolyogva fordulok az asszony felé.-Fruzsi ő itt a világ legcsodálatosabb anyukája!-néz most rám Charles.

-Pascale!-nyújtja a kezét Charles anyukája.-És ne hallgass a fiamra, túloz.

-De az jó, nem? Ha így gondolja valamit jól csinált!-kérdezem és elfogadom a kézfogást.

-Lehet igazad van!-bólint Pascale mosolyogva.-De kérlek tegeződjünk!-kéri, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok. Nehezen magázok embereket és kifejezetten utálom ha engem magáznak. Mindig az az érzésem hogy mérgesek rám.

-Ezzel nem lesz gond!-jelentem ki, miközben leülök a hajmosó izéhez. Gőzöm nincs hogy hívják.

-És milyen hajat szeretnél?-kérdezi és kezét végig húzza a hajamon, majd rá engedi a vizet.

-Hát valami modern mulet fazonra gondoltam, de igazából elég határozatlan vagyok!-válaszolok elgondolkodva.

-Szóval itt két oldalt nyírjuk fel?-kérdezi Pascale és két oldalt a koponyámra simítja a hajam.

-Aha. Valami ilyesmi.-válaszolok, bár kicsit nehezen mert a fejem eléggé hátra van feszítve.

-Egyébként gyönyörű hajad van!-jegyzi meg.-Göndör is szokott lenni?

-Ha magától szárad meg akkor nagyon göndör, de mivel ez nem sokszor fordul elő csak enyhén göndör szokott lenni. Meg sokáig túl rövid volt hogy látszon hogy göndör.-magyarázom, majd átülök a fodrász székbe, ahol Charles ült az előbb.

-Mióta van rövid hajad?-érdeklődik Pascale, miközben neki áll a hajam újrabútolásának. Vagyis vágásának. Egyébként nagyon szimpatikus így elsőre, tipikusan az az ember akivel gyorsan megtalálod a közös hangot.

-Hát volt rövid hajam tizenhárom évesen. Egy elvesztett fogadás után katona frizkót vágattam, de azt hagytam megnőni. Aztán két éve kopaszra borotváltam és azóta nem volt hosszabb az állam vonalánál.-mesélem, és egy kicsit keserű mosoly kúszik az arcomra az emlék hatására. Ez mondjuk senkinek nem tűnik fel, mindenki érdeklődve hallgat.

-És nem is karasz hosszabbat?-kérdez közbe hirtelen Charles érdeklődve. Egyébként a mellettem lévő székben ül valami fura módon, még véletlenül sem a háttámlának dönti a hátát és a lába a fotel karfáján lóg át, és nézi ahogy az anyukája a hajamon dolgozik.

-Nem. Nincs vele sok macera és ennél a hossznál már az is látszik egy kicsit hogy göndör. Ennyi nekem bőven elég.-nézek rá a tükörből.-Miért nem tetszik?-kérdezem oldalra fordítva a fejem és csak későn jövök rá hogy ez kicsit flörtölősebb lett a kelleténél. Na mindegy.

-Ezt nem mondtam!!! Sőt kifejezetten jól áll neked!!!-védekezik Charles a kezét feltartva.-Csak a nők álltalában a hosszú hajat preferálják.

-Hát nálam elrontottak valamit odafent, mert ilyen furcsa lettem!-állapítom meg és a tükörből látom hogy Pascalenak rázkódik a válla a hangtalan nevetéstől.

-Ne beszélj magadról így!!!-néz rám szemrehányóan Charles.-Attól hogy nem látod magadat még csodálatos vagy!-jelenti ki. Oké. Most ezt más is hallotta?-Mármint a munkádban!-teszi hozzá Charles zavartan. Az arcom színe valószínű nagyban hasonlít a csapatszínünkre, de Charles is megpróbálja eltakarni az arcát. Pascale halvány mosollyal néz a fiára, aztán szó nélkül folytatja a hajam vágását. A kínos csend viszont megmarad. Sem nekem, sem Charlesnek nem akaródzik megtörni.

-Így jó lesz a hajad vagy még legyen rövidebb?-menti meg a helyzetet Pascale.

-Szerintem tökéletes!!!-válaszolok megkönyebbülten és egyébként így is gondolom, mert nagyon jó lett.

Miután Pascale végez a hajam szárításával, valahogy göndörebb lett mint amit én valaha is képes voltam csinálni, Charles meghív egy kávéra. És bár délután öt körül van, nem mondok rá nemet. Kávéra soha nem mondok nemet, főleg ha nem nekem kell fizetni és Charles pont az a fajta aki nem is hagyná hogy fizessek. Megpróbáltam. Az egész estét végig beszélgetjük egy eldugott kávézó, leghátsó asztalánál egy növény jótékony takarásában. Végül még vacsorázni is a kávézóban maradunk, majd mikor rászánjuk magunkat az indulásra, Charles egészen a hotelig kísér, pedig már otthon kellene lennie. Mosolyogva köszönök el tőle és megyek fel a szobámba. Rájöttem miért érzem olyan fontosnak hogy nyerjünk ezen a hétvégén. Charles miatt. Szeretném ha végre nyerne hazai pályán, szeretném látni a szemében a boldogságot amikor feláll a dobogó legfelső fokára.

Gyorsan lezuhanyozom és felveszek egy kényelmes melegítő-póló kombót, majd leülök az ágyamra és elkezdek dolgozni. Nem érdekel hogy a munkaidőm hivatalosan órák óta lejárt. Tökéletesíteni szeretném a kocsit amennyire lehet. Valamikor munka közben alszom el, bőven éjfél után.