Reggel óramű pontossággal ébredek fel reggel hatkor. De tényleg, mintha még azt is látnám hogy az óra ötvenkilencről hatra vált, de lehet hogy ezt még álmodom. A probléma viszont megint az hogy csak nyolckor jön értem James. Szóval megint találhatom ki mit csináljak két órán keresztül.

Végül a szálloda edzőtermében kötök ki a futópadon. Mert hogy a szállodának még edzőterme is van. Attól függetlenül hogy elbaszták a foglalást, a szálloda tényleg király. Mondjuk az érdekelne ki osztozik Freddel egy szobán.

Nagyon jól esik futni, annak ellenére hogy az agyamat a legkissebb mértékben sem sikerül kikapcsolnom. Nem elég hogy Mark délután jön, még Charleson is jár az agyam meg a tegnap délutánon. Hiába próbálok időn belül maradni valahogy úgy sikerül végeznem az edzőteremben hogy késésben vagyok. Én nem tudom hogy csinálom de nincs olyan hét mikor ne késnék el valahonnan, ahova fontos lenne odaérnem. De komolyan, lehet hogy keresnem kell egy facebook csoportot ahol, tudnak segíteni. Mire végzek a zuhanyzással és élhető fejet varázsolok magamnak a tükör előtt, James már az ajtóm előtt toporog és elég türelmetlen.

-Hogy tudsz mindenhonnan elkésni?-teszi fel a kérdést, mikor végre kilépek az ajtón, ezúttal úgy hogy minden fontos dolog nálam van.(ma sem sikerült egyből összepakolnom a táskámat viszont rekordnak számít, hogy csak egyszer fordultam vissza.)

-Nem tudom.-rántom meg a vállamat a lift felé sétálva.-Igazából soha nem ment ez a dolog, amit pontosan érkezésnek hívunk. Mikor táncoltam volt, hogy előbbi időpontot mondtak kezdésnek csak hogy biztos ne késsek el! Pedig versenyről soha nem késtem.-magyarázom elgondolkodva.

-Azt én is észrevettem hogy csak vasárnap vagy képes rendesen elkészülni!-jelenti ki James, mire kitör belőlem a nevetés. Mondjuk az lehet hogy baj hogy igaza van.

-Oké, de valahogy csak bizonyos dolgok tűnnek olyan fontosnak hogy ne késsek el!-próbálom meg elmagyarázni a lehetetlent miközben elhagyjuk a hotelt.-Mármint...-kezdek magyarázkodni mikor James úgy néz rám mint valami őrült.-Arrrggghhh! Oké. Szóval ha például reggeli megbeszélésre kell mennem nem érzem azt hogy öt, rosszabb esetben tizenöt, percen a megváltás múlna. Szóval simán belefér még egy gyors zuhany, vagy egy megálló a reggeli kávémért. Ezzel szemben vannak olyan dolgok amik fontosak. Például a vasárnapi verseny. Az ilyen dolgok tartanak életben, ezért soha nem kések el. Vasárnaponként én vagyok az első aki megérkezik, általában. És ez már akkor is így volt mikor tizenéves voltam. Voltak olyan dolgok amik szentek voltak. Például mindig megnéztem a futamokat a tévében akkor is ha kurva sokáig kellett fent maradnom miatta.-magyarázom nagy beleéléssel.

-Oké, értem. Csak ülj már be a kocsiba!-hadonászik James a vezető ülésről türelmetlenül, ugyanis én még mindig a kocsi mellet állok mint valami szobor. Az ajtót mondjuk már sikerült kinyitnom.

-Jóvan már!-csukom be nevetve az ajtót magam után és bekötöm a biztonsági övet.-De érted már miről beszélek?-nézek rá kérdőn, mire bólint.

-Persze. Valamilyen faramuci módon bekattant valami az agyadba ezért megőrültél.-néz rám a visszapillantó tükörből vigyorogva, mire elkezdek felé csapkodni a kezemmel a két ülés között.-Na nem ér bántani a sofőrt!-tiltakozik, de közben nevet, mert nagyon jól tudja hogy megérdemli.

-De igen ha szivatja az utast!-csapkodok tovább, de én is nevetek.

-Inkább hallgassunk rádiót!-kezdi a csatornákat tekergetni James, én pedig befejezem az ütlegelését.

-Egyébként senki nem mondta hogy valaha is normális voltam!-jegyzem meg kicsit később, James nevetve biccent, miközben épp tovább nyom valami katasztrófális nyikorgást a rádióban, amit valaki zenének hív.

-Lehet hogy hanyagoljuk a zenét?-fordul hátra, miután négyszer átpörgette az összes csatornát, de nem talált rendes, zenének nevezhető valamit.

-A te ötleted volt!-nézek fel a telefonomból, mert időközben Mark írt hogy lassan elindul.-És amúgyis mindjárt oda érünk!-teszem hozzá, ahogy kipillantok az ablakon. James csak hümmög valamit válaszul, amit nem értek, majd befordul a parkolóba.

Komótosan sétálok végig a paddockon, annak ellenére hogy késésben vagyok és hogy James rendesen sürget. Szeretem ilyenkor ezt a helyet, mert még csak azok vannak itt akiknek muszáj. Nincs tömeg és nincsenek rajongók akik megállítanak. Ilyenkor még viszonylag csendes ez a hely, már amennyire ebben a sportban van ilyen. Persze itt vannak az újságírók is, de ők mindenhol ott vannak szóval nem számítanak igazán. Meg ha már úgyis elkéstem nem mindegy öt perccel előbb vagy később kapok ki érte?

Ahogy megérkezünk a motor homeba James egyből felszívódik, én pedig meglátom Fredet, aki elég mérgesen közeledik, vagyis inkább csörtet, felém. Egyből megértem Jamest, legszívesebben én is eltűnnék, csak én nem tehetem.

-Már megint késtél!-szid meg Fred, mikor mellém ér.

-Nagyon sajnálom!-nézek rá a lehető legbűnbánóbb fejjel, ami tőlem telik.

-Mind a ketten tudjuk hogy nem!-legyint lemondóan, mire bólintok. Igen, ez tényleg így van.-De nem érünk rá ezzel foglakozni, mert tizenöt perces késésben vagyunk és tízig be kell fejeznünk a megbeszélést!-folytatja és már húz is a tárgyaló felé a karomnál fogva.

-Senki nem fog rám haragudni ha tíz percet csúszunk, mert ez azt jelenti hogy ennyivel kevesebbet kell a sajtó közelében tölteni!-motyogom magam elé, de engedelmesen követem Fredet. Mondjuk nem sok választásom van, mert még mindig fogja a karomat.

-Attól hogy igazad van még be kell érned időben!-fordul hátra Fred, mielőtt belép a tárgyalóba. Ezek szerint nem voltam elég halk. És kikérem magamnak be szoktam érni mikor valami tényleg fontos történik!

-Fruzsi nem láttad Charlest?-kiált Andrea a folyosóról, mielőtt becsukódna az ajtó. A lábammal azonnal a résbe lépek, majd megint kinyitom, hogy válaszolni tudjak.

-Nem. Miért?-nézek a futólépésben érkező edzőre.

-Mert már meg kellett volna érkeznie és te voltál vele utoljára.-fékez le mellettem Andrea.-Elnézést még beszélnem kell egy kicsit vele!-int be a terembe, ahol mindenki rám vár egyébként, majd gyorsan kihúz a folyosóra és becsukja mögöttem az ajtót.

-Szóval?-néz rám továbbra is kérdőn, mire megrázom a fejemet.

-Nem láttam tegnap este óta. Miután szétváltunk edzeni ment, vagyis te láttad utóljára.-nézek vissza rá.-És egyébként még kilenc óra sincs, szóval még esély sem lett volna rá hogy találkozzak vele. Részben azért mert csak délután lesz vele megbeszélésem, részben pedig azért mert már lassan fél órája egy megbeszélésen kellene lennem.-magyarázom, aztán elgondolkodom.-Mondjuk ha közös szobát kaptunk volna akkor lett volna rá esély!-állapítom meg, aztán megrázom a fejem.-De ez sajnos nem történt meg, szóval nem tudok róla. Carlost kellene megérdezned.

-Azt mondtad sajnos?-néz rám Andrea úgy mint aki nem hiszi el amit hallott.-Carlost már megkérdeztem de hatkor kelt, mikor Charles még aludt és azóta nem látta.-teszi még hozzá, majd int és elindul a folyosón, gondolom azért hogy tovább keresse Charlest.-Te tényleg azt mondtad sajnos?-fordul vissza hitetlenkedve.

-Igen! Valószínű nem horkol olyan hangosan mint Ricky!-magyarázom felháborodottan.-De mindegy is! Nekem mennem kell, mert késésben vagyok. Sok sikert a kereséshez!-intek és becsörtetek a konferencia terembe.-Jó reggelt mindenkinek!-fordulok körbe egy kicsit talán idegbetegen, mert mindenki megrettenve néz vissza rám.-Kezdhetünk!-zuttyanok le a székemre és várakozóan meredek Fredre. Igazából a zavaromat palástolom azzal hogy idegbetegként viselkedem, Mark már simán tudja mikor vagyok zavarban. Hiányzik Mark.

-Fruzsi!-szól rám hirtelen Fred, mire megrettenve nézek rá. Kérdezett valamit igaz? És én nem figyeltem.

-Ne haragudj nem figyeltem! Most már itt vagyok!-jelentem ki határozottan és minden idegszálammal próbálok Fredre koncentrálni. Ezek után minden rendben megy, szerencsére, és még időn belül is sikerül maradnunk. Vagyis végzünk tízre. Nekem még van két megbeszélésem a szerelő srácokkal és Justinnal, aki közli hogy a Ferrari marketingcsapata szeretné megpróbálni közelebb hozni a nézőkhöz a szakmai hátteret. Ez azzal járna, vagyis jár, mert nincs választásom, hogy többet kellene nyilatkoznom. Hiába mondtam neki hogy a kutya sem kíváncsi rám, mert nem én ülök az autóban, teljesen hidegen hagyta. Csak közölte hogy jövő héttől kezdődne a dolog. Nem tehettem mást minthogy bólogatok és várom mikor mehetek végre ebédelni.

Szinte megváltás mikor végre leülök ebédelni. Nem mintha nagyon éhes lennék, de ilyenkor mindenki békén hagy. Kivéve Carlost, aki természetesen ugyanakkor ebédel mint én, és természetesen nem szeret egyedül enni. Vagy úgy hogy nem beszél, erre még nem jöttünk rá a srácokkal. Szóval Carlos csatlakozik hozzám akaratom ellenére is, mert annyira nincs ellenemre a társasága hogy elküldjem. Viszont meg tudom tőle hogy Charles megkerült. Tíz körül érkezett, igen rohanva.
Azt mondjuk nem tudom mit csinált miután délután elköszöntünk egymástól, de nagyon fárasztó lehetett mert úgy elaludt hogy egész nap késésben volt mindenhonnan. De komolyan. Elkésett a sajtótájékoztatóról, a megbeszélésről, az ebédről és minimum három interjúról. Én pedig nem tudom miért rajta jár az agyam, mikor éppen beállításokat ellenőrzök.

-Fruzsi csörög a telefonod!-ront be hirtelen az irodámba Carlos. Most hogy mondja igazából gőzöm nincs mikor hagytam el.-Te miért a földön ülsz?-torpan meg mikor meglát. Ja igen, mert előszeretettel dolgozom a földön ülve, sokkal kényelmesebb mint az íróasztal. Meg legtöbbször lusta vagyok bemászni az íróasztal mögé.

-Mert így szeretek!-mosolygok rá és a kezemet nyújtom a telefonomért.-Egyébként hol volt?-kérdezem mikor végül átadja.

-A boxban találták a srácok miután legalább négyszer csörgött.-válaszol majd, a még mindig csörgő telefonra mutat.-Nem kellene felvenni?

-Ja de!-térek vissza a földre és fogadom a hívást.

-Szia Kisherceg!-integetek a kamerába amikor meglátom Markot.

-Szia Bogyó! Most landoltunk!-mosolyog a kamerába, majd rázkódás és Mark eszeveszett káromkodása következik. Azt hiszem leejtette a telefont mert csak sötétséget látok.

-Na itt vagyok csak valami barom kiverte a kezemből a telefont!-tért vissza Mark a képernyőre.

-Körülbelül meddig tart még kijutsz?-kérdezem.

-Olyan húsz perc, mert meg kell várnom a bőröndömet.-válaszol, miközben újabb rázkódás következik, majd Mark ismét elhord valakit az anyjába. Hát persze hogy bőrönsdel jött négy napra, nem ő lenne ha nem így történt volna. Bármiben le merném fogadni hogy egy hétre elegendő ruha van nála. Viszont amivel a problémám van hogy tíz percen belül interjúm lesz.

-Fruzsi nekem mennem kell, bármennyire is szívesen röhögök Markon ahogy megpróbál kijutni a reptérről!-szól közbe hirtelen Carlos, akiről teljesen megfeledkeztem.

-Csak nyugodtan!-intek neki mosolyogva.-És Carlos!-szólok utána, mire visszafordul az ajtóból.-Légyszi szólnál Jamesnek hogy keresem?-kérdezem, mire bólint és kilép a folyosóra.

-Imádlak!-kiáltok után.

-Tudom!-hallatszik a folyosóról, majd becsukódik az ajtóm.

Sóhajtva fordulok vissza a telefonomhoz amiből még mindig csak veszekedés hallatszik. Türelmesen várakozom még Mark kiveszekedi magát az apukával aki nekiment.

-Mondtál valamit?-néz ismét a kamerába körülbelül egy perccel később. Eddigre sikerült vérig sértenie az apukát és kiállnia az lmbtq+ közösségért. A pasi belekeverte a szexualitását is, ami elég nyilvánvaló ugyanis Markon egy fehér I'm gay! feliratú pulcsi van. Még tőlem kapta a tizennyolcadik születésnapjára. Én tényleg csak viccnek szántam. Soha nem gondoltam hogy az egyik kedvenc pulcsija lesz.

-Nem.-rázom meg a fejem nevetve.-Viszont nem fogok tudni kimenni eléd a reptérre!-nézek rá szomorúan.

-Akkor hívok taxit.-vonja meg a vállát, mire megrázom a fejemet.

-Nem kell James ki megy érted!-jelentem ki határozottan.-Bár még nem tud róla!-teszem hozzá a nyakamat behúzva, mire Mark elneveti magát.

-Szóval végre megismerkedhetek vele személyesen is?-kérdezi mosolyogva, majd félre néz és bocsánatot kér valakitől. Gondolom véletlenül neki ment.-Mit is mondtál hány éves?-fordul vissza felém.

-Harmincöt és menyasszonya van te idióta!-válaszolok nevetve.

-Oké!-bólint Mark szemforgatva.

-Inkább valamelyik pilótát szédítsd, ha már!-nézek rá nevetve.-De neked most törték össze a szívedet nem?

-Igen de a felejtés felé vezető út első lépése hogy elkezdek másokkal ismerkedni. És mi a jó abban ha szingli vagy?-kérdez vissza, mire megrázom a fejem.

-Nem fogom kimondani.-jelentem ki.

-De bizony! Hogy bűntudat nélkül kavarhatok másik srácokkal!

-Te meg az életbölcsességek!-forgatom meg a szemem, majd a nyíló ajtóra nézek amin James lép be.

-Menj az anyádba te szerencsétlen hogy lökdösöl, de komolyan!-hallatszik a telefonból, ismét, mire lesütöm a szemem. James egyből összerakja miért kerestem.

-El kellene mennem Markért igaz?-néz rám mosolyogva, mire bólintok.

-Ki van ott?-kérdezi Mark, aki kivételesen nem állt le veszekedni az őt meglökő személlyel.

-James. Ő fog elhozni!-válaszolok.

-De jó!!! Fordíts felé!-kéri, én pedig eleget teszek a kérésének.

-Szia James!-integet Mark. James csak értetlenül bámulja a telefont, pedig azt hittem megszokta hogy hülye vagyok. Mark sem sokkal jobb, sőt.

-Szia Mark!-köszön vissza.-Melyik kapu?-kérdezi. Na igen ő a gyakorlatias a csapatban.

-Milyen kapu?-kérdez vissza Mark, mire elnevetem magam.

-Semmi.-legyint James, majd ismét hozzám fordul.-Meg tudod adni Mark számát?-kérdezi mire bólintok.-Akkor ott találkozunk Mark!-néz a telefonra és kinyomja a hívást.

Gyorsan megadom Mark számát és James már le is lép hogy megkeresse a reptéren. Mondjuk előtte megfenyeget hogy sokkal tartozom neki emiatt, de csak kiröhögöm. Mind a ketten tudjuk hogy szivat. Szegény James, egyébként, most már nem egy hanem egyből két idiótára kell vigyáznia a hétvégén. Lehet hogy kérek neki egy kis bónuszt.

Az idő csigalassan telik. A megbeszélésen nem jutunk sehova, ráadásul korábban is fejezzük be mint ahogy terveztük ez pedig azt jelenti hogy nem tudok magammal mit kezdeni míg Markékra várok. Csak bámulom a telefonomat hogy csörögjön már. Lényegében hiába szólnak hozzám nem tudok segíteni mert nem fogom fel mit kérdeznek. Csak várok. Mikor végre megcsörren a telefonom csak Justin az.

-Szia Justin!-köszönök a menedzseremnek nem sok lelkesedéssel.

-Szia Fruzsi! Megjöttek részletek a kampányról!-újságolja én pedig lemondóan sóhajtok. Na ehhez már tényleg nincs idegrendszerem. Justin csak beszél, beszél és beszél, én pedig unalmamban elkezdek sétálni a box körül.

Úgy sétálok fel alá mint valami zombi, mikor meglátok egy ismerős fehér pulcsit, I'm gay! felirattal. Köszönés nélkül nyomom ki a telefont, nem hiszem hogy Justinnak feltűnt volna de ez senkit nem zavar, és villámtempóban rohanok Markhoz. Lendületből ugrok rá, de fel van készülve az érkezésemre ezért nem borulunk fel. Lábamat a dereka köré fonom és csak ölelem mint valami hülye.

-Nekem is hiányoztál Bogyó, de ha így folytatod sérvet kapok!-nyöszörgi alattam Mark, mire nevetve elkezdem püfölni a hátát.

-A pasijaidat is szoktad emelgetni és ők minimum húsz kilóval nehezebbek nálam te tapló!

-Ha tovább csapkodsz elejtelek!-tiltakozik az erőszak ellen, de én nem fejezem be.

Irtózatosan jól esik hogy végre itt van, mintha megjött volna a családom (oké lényegében ez történt.). A kicsit látványosra sikerült belépő után a lehető leggyorsabban távozunk a pályáról. Magamban megjegyzem hogy fel kell hívnom Justint, de az este folyamán nem kerül rá sor. Mark egyébként sikerül ugyanabba a hotelba szobát foglalnia amiben én lakom ezért még az este folyamán kiköltözöm Ricky mellől, aki veszettül horkol. De komolyan, mint valami dinoszaurusz. Miután átpakolunk Markhoz rendelünk vacsorát és pizsipartit rendezünk, olyan igazi csajosat. Marknál még körömlakk is van, lehet hogy az ilyen, úgy egyébként teljesen felesleges dolgok miatt jár mindenhova gurulós bőrönddel. Bőven eset tizenegy utánig beszélgetünk rengeteg fagyi társaságában. Éjfél körül elmegyek mosdóba és Mark bealszik, mire végzek ez pedig véget vet a bulinak. Óvatosan bevonszolom az ágyba, betakarom majd én is mellé fekszem. A mai az olyan esték közé tartozik mikor mosolyogva alszom el, nincs belőlük sok.