Charles

A Miamiba vezető repülő út életem eddigi legjobbja volt. Arra viszont senki nem számított mekkora kavarodás lesz a foglalással. Én mondjuk nem bántam mert Carlosal sikerült egy szobába kerülnünk. Ráadásul ahhoz sem kellet messze mennünk hogy meetinget tartsunk a mérnökökkel, mert Fruzsi és Ricky is egy szobába kerültek. Így történt hogy az ő szobájukban folyt a szokásos megbeszélés. Ennek ellenére nem tudtam figyelni rendesen, jobban lefoglalt hogy Fruzsit nézzem egy újság takarásából. Egyébként az újság is érdekes volt, de majd kölcsön kell kérnem ha el akarom olvasni, mert csak lapozgattam alibi gyanánt.

Ricky után Fruzsi is elmagyarázza nekünk a kocsival kapcsolatos dolgokat, merthogy elsőre nem igazán értettük meg Carlossal. Valamiért sikerül úgy elmagyaráznia hogy megvilágosodom. De tényleg. Aztán megáll bennem az ütő. Ugyanis kicsúszik a száján két ártatlan kis szócska. Gyönyörű vagy. Még levegőt is elfelejtek venni. Ez nem lehet igaz, ezt csak álmodom. Bezzeg ezek után Carlos és Ricky is egyből lelép. Annak ellenére hogy baromira zavarban vagyok úgy döntök csatlakozok Fruzsihoz, aki rántott húst akar enni az emeleti kávézóban, meg fagyit. Hogy lehet valaki ilyen elképesztően természetes? Anélkül hogy tudna róla. Az eddigi barátnőim csak hónapok után mertek rendesen enni előttem, de komolyan. Erre találok egy lányt aki simán annyit eszik mint egy pasi, nem szégyelli és még nem is látszik rajta.

Ahogy a lift felé sétáltunk Fruzsi már egyáltalán nem úgy néz ki mint aki zavarban van. Pedig pár perccel ezelőtt esküdni mertem volna rá hogy legszívesebben elsüllyedne. Óvatosan rá pillantok. Elég elgondolkodó kifejezés ül az arcán és ismét rágja az alsó ajkát. Ezzel teljesen megőrjít. Bár tudná milyen gyönyörű ilyenkor! Elgondolkodva sétálok mellette. Mikor kimondta hogy gyönyörűnek tart az egekbe szökött a pulzusom. Még mindig képtelen vagyok elhinni hogy megtörtént. Szerintem még soha egyetlen nő sem mondott rám hasonlót, pedig volt már dolgom párral. Mondjuk egyikük sem Fruzsi volt. Másfél héttel ezelőtt nem gondoltam volna hogy valaha barátok leszünk, még remélni sem mertem, mert hihetetlen nagy lúzer vagyok és bunkó voltam vele. Úgy kb mindig. Aztán a semmiből bocsánatot kért ezzel adva nekem egy második esélyt. Mert én még ahhoz is lúzer voltam hogy én kérjek bocsánatot tőle. aztán az idefele úton kicsúszott a száján hogy "Char". Bár anyukám is így becéz néha Fruzsitól teljesen más értelemet kapott. Tőle inkább aranyosan hangzott, nem pedig kínosan mint mikor anya mondja. Azt hittem ott helyben kiugrik a szívem. Andrea meg is kérdezte leszállás után mi történt, mert ugye ő látja a pulzusomat az órám miatt. Hát nem igazán tudtam mit válaszolni. Ezek után pedig sikerült elaludnom a vállán, mármint Fruzsién. Most meg jön azzal hogy gyönyörű vagyok. Szegény Andrea azt fogja hinni valami baj van a szívemmel, főleg hogy a pulzusom még mindig van vagy kétszáz.

-Te mit fogsz enni?-fordul felém Fruzsi hirtelen, ezzel vissza rántva engem a valóságba. Kérdése annyira hirtelen ér hogy először csak hebegek habogok. Aztán realizálom hogy gőzöm nincs mit ehetek ma. Miután ezt közlöm vele simán kinevet, de meg is értem.

Pont megérkezik egy lift mire oda érünk. Egy idős házaspár száll ki bőröndökkel, valószínű most érkeztek. Nincs sok hely a de azért úgy ítéljük meg hogy beférünk.

-Egyébként kölcsön kaphatom az újságot amit olvastam?-nézek rá kérdőn ahogy belépünk a liftbe. Én háttal állok a már bent lévő embereknek, Fruzsi pedig közém és az ajtó közé szorul.

-Persze!-válaszol, majd kicsit nyújtózkodva át néz a vállam felett.-A négyest nyomd meg!-teszi hozzá, mire bólintva próbálok a gombokhoz kerülni és megnyomni az említett számot. Ahogy ez sikerül az ajtó bezáródik mögöttünk és emiatt Fruzsi szinte a mellkasomba nyomódik. A hirtelen közelségétől ösztönösen hátrébb lépnék, csak nincs hova mivel a lift teljesen tele van. Olyan közel áll hozzám hogy érzem a tusfürdője illatát. Enyhén citromos és mentás, olyan mint valami limonádé és igazából ez borzasztóan illik hozzá. Nem emeli fel a fejét. De talán jobb is, mert így is nagy önuralomra van szükségem hogy ne húzzam magamhoz a derekánál fogva, ezzel megszüntetve a maradék, igen kevés, távolságot kettőnk között. Elég biztos vagyok benne hogy nem tudnák ellenállni ha rám nézne. Nagyon valószínű hogy nincs tisztában azzal milyen gyönyörű szemei vannak. Na jó, ilyen gondolatokkal egy örökké valóság lesz az a két emeletnyi út amit megteszünk.

Szinte megváltásnak tekintem mikor az egyik férfi megszólít. Már akkor láttam az arcán hogy felismert mikor beszálltunk Az évek alatt megtanultam felismerni a rajongóimat. A kezdeti lelkesedésem nagyon gyorsan tova száll mikor emlékeztet mekkora egy barom vagyok úgy egyébként. Valószínű olyan vörös leszek mint a kocsim, mikor szóba hozza Fruzsit. Legszívesebben elsüllyednék, főleg úgy hogy ne ismerte fel Fruzsit aki előttem áll. Mikor rá pillantok, azzal a szándékkal hogy bemutatom a pasinak, óvatosan megrázza a fejét. Nem tudom miért döntött így, de tiszteletben tartom és tovább csevegek a pasival, aki a végén még szelfit is kér. Még akkor is hálálkodik mikor kiszállunk a liftből.

-Most már mindenkinek ez fog eszébe jutni ha meglát?-nézek elkeseredetten Fruzsira és mardos a bűntudat amiért ennyire szerencsétlen tapló vagyok.-Hogy én vagyok az a szemét pilóta aki nem hitt a mérnökében pedig az alá rakta a szezon legjobb kocsiját?

Igazából már nagyon régóta semmi bajom a kocsival, csak egy szerencsétlen barom vagyok aki képtelen volt félretenni az egóját és beismerni hogy elbaszott valamit.

-Nem hiszem!-néz a szemembe megnyugtatóan és lenyom egy olyan önbizalom építő beszédet, amit még a pszichológusomnak sem sikerült soha. Azt nem kell tudnia hogy nem sokat hallottam belőle mert csak a szemére tudtam figyelni, de mindegy.

-Miért nem szóltál hogy ott vagy?-kérdezem, egy részben hogy tereljem a témát, másrészben pedig mert őszintén érdekel, közben pedig kinyitom a kávézó ajtaját.

-Ha nem vett észre elsőre akkor nem én voltam neki a fontos. Ha szóltam volna csak kínosan érezte volna magát amiért nem ismert fel. Nem akartam elrontani az élményt. Valószínű ez élete legszebb napja mert találkozhatott egy Forma 1-es pilótával egy szálloda liftjében, ami egyedi helyszínnek számít.-magyarázza én pedig elgondolkodva hallgatom. Annyira elgondolkodom hogy miközben válaszolnék neki majdnem nekimegyek egy pincérnek. Szerencsére Fruzsinak az utolsó pillanatban sikerül félrerántania és, bár ezzel egy kicsit kibillent az egyensúlyomból, szerencsére elkerülöm az ütközést.

-Tudod baromi kedves vagy!-jelentem ki, mikor ismét biztosan állok mind a két lábamon és megbizonyosodtam róla hogy nem fogok valakinek az asztalán kikötni.

Viccel próbálja elütni a bókot és legszívesebben rákérdeznék ki tette ezt vele. Ki miatt nem látja a saját értékeit? Végül nem teszem, inkább csak. megpróbálom nyomatékosítani benne a dolgot. Látom hogy zavarba jött a bókjaimtól de nem tudok vele sokáig foglalkozni, mert észreveszek egy szabad asztalt a panoráma ablakok mellett. Ahogy rámutatok egyből elindul felé, mint egy buldózer, majdnem fellöki a pincért akit az előbb megmentett de nem igazán zavarja. Én komótosan sétálok mellé, majd miután végig feküdt a párnázott, leginkább kanapéra emlékeztető ülőalkalmatosságon, mosolyogva megkérdezem.

-Most jobban érzed magad, mert eljátszhattad hogy mindenki erre az asztalra pályázik de neked sikerült megszerezned?

Úgy bólogat mint egy kisgyerek. Ez az egyik dolog amit nagyon imádok benne, egyszerre rettenetesen felnőtt, de mégis képes gyerekként lelkesedni ilyen kis dolgokért mint egy asztal, amit szeretett volna.

Kicsit még poénkodok a szeleburdiságán, majd gyorsan rendelek az időközben mellénk érő pincértől. Szegény ugyanaz akit majdnem fellöktünk mind a ketten. Ő valószínű nem kedvel minket annyira. Ahogy távozik ismét Fruzsira nézek. Éppen az alsó ajkát harapdálja. Nem bírom ki hogy ne húzzam egy kicsit az agyát.

-Szóval gyönyörű vagyok?-kérdezem kacsintva, mire elvörösödik. Mondjuk ettől csak még szebb lesz de mindegy.

-Menj a fenébe!-takarja el mind a két kezével az arcát és látszik rajta hogy legszívesebben teleportálna mellőlem, de csak nevetni tudok rajta. Nagyon aranyos mikor zavarba jön.

-Mindig is tudtam hogy nem vagyok átlagos, de hogy valaki gyönyörűnek lát azt soha nem gondoltam volna!-folytatom mosolyogva, mire felemeli maga mellől az egyik párnát és hozzám vágja. Nevetve elkapom.

-NA! Fruzsi viselkedj!-szidom meg nevetve, majd bocsánat kérően körbe fordulok. A vendégek rosszalló pillantásokat vetnek ránk, de ettől csak még jobban ráz a nevetés.

-Zavarod a többi vendéget!-hajolok felé nevetve és vissza teszem mellé a párnát. Ahogy felé hajolok egy kicsit össze húzza magát, mint aki arra számít hogy visszatámadok. A közelségemtől kicsit elkomolyodik és hirtelen úgy érzem magam mintha egy flörtölő pár lennénk. Mondjuk a flörtölés stimmel, a többit meg még meglátjuk, igazából csak rajta múlik.

Persze a pincérnek ezt a pillanatot kell választania hogy meghozza az italokat. Zavartan húzódok el Fruzsitól és szívem szerint nagyon csúnyán néznék a pincérre. Végül mégsem teszem, csak megköszönöm neki a limonádét amit lerak elém.

-És egyébként mit szoktál csinálni ha nincs semmi dolgod?-fordulok vissza Fruzsihoz érdeklődve, mert annak ellenére hogy beszélgettünk már át délután ezt még nem kérdeztem meg tőle. Pedig nagyon érdekel.

-Nem beszélek veled mert gonosz vagy!-fordul el, de az arcán mosoly bujkál.

-Naaa! Oké, bocsi hogy szivattalak!-kérek bocsánatot nevetve.-Most már válaszolsz?

-Persze!-fordul vissza hatalmas lelkesedéssel amin megint nevetnem kell.-Ne nevess, komolyan gondoltam!-néz rám szemrehányóan de aztán ő is elneveti magát.

-Szóval?-nézek rá bíztatóan, mert még mindig nem úgy néz ki mint aki igazán válaszolni szeretne.

-Hát...-kezdi elgondolkodva és itt meg is áll pár percre mert megérkezik a kaja amit rendeltünk. Bólintva köszönöm meg a salátát a pincérnek(Andrea közölte hogy ma saláta napom van) és sokadjára fordulok vissza Fruzsi felé.

-Igazából nem sok mindent!-kezdi újra a választ.-Meg attól függ. Mióta itt dolgozom nem igazán van ilyen, hogy ne lenne semmi. Ha van egy kis szabadidőm felhívom Markot vagy csak zenét hallgatok. Mielőtt elkezdődött a szezon lényegesen több időm volt magamra!-állapítja meg a nyilvánvalót, mire elmosolyodom. Ezzel szerintem mindannyian így vagyunk, csak a többség már megszokta.-Míg tanultam volt hogy táncoltam délutánonként. Vagy Markal gyakoroltam a szövegét egy éppen aktuális szerepéhez. A tánc hiányzik egy kicsit, mostanában a futás jelenti az egyetlen testmozgást az életemben. Márha túl korán kelek fel reggel!-vonja meg a vállát és bekap egy falat rántotthúst.

-Futsz?-kérdezem mert ez új infó róla, többek között.

-Aha. Néha, de rendszeresen erre sincs időm!-magyarázza teli szájjal.-A tánc mellett ez az egyik olyan dolog ami nem terheli a vállamat.

-Mennyire nehéz sport nélkül élni úgy, hogy ilyen sokáig csináltad versenyszerűen?-tudom hogy táncolt, tudok a balesetéről is, tudom hogy versenyzett az F2-ben, bár szinte soha nem láttuk versenyhétvégéken a pódiumon kívül. Utána néztem a neten ahogy szerintem mindenki a mezőnyből. Nagyon más volt akkoriban, a haja hosszú volt, nem beszélt sokat senkivel és a kötelező nyilatkozatai is az egyszavas fajták voltak. Igazából felejthető volt, olyan mint aki el akar tűnni. Aztán a balesete után el is tűnt, és mindenki elfelejtette. De komolyan, mindenki, még én is. Ezért nem ismertem fel a bárban ahol először találkoztunk, és igazából azóta is csak az új mérnököt láttom benne, annyira nem hasonlít a versenyző énjére. Csak miután rákerestem a wikin esett le hogy már ismertem, ha csak látásból is. Ezért is estem kétségbe az elején. Képtelen voltam elhinni hogy olyas valakibe estem bele akit ismertem.

-Hát igazából csak akkor nehéz ha nagyon frusztrált vagyok. Olyankor jól néha jól esne valami keményebb edzés is mint a futás.-térít vissza Fruzsi válasza a valóságba. Igazából megértem, ha tudná mennyit edzettem dühből az évek során.

-De most én jövök!-néz rám mosolyogva.

-Miben?-kérdezem értetlenül.

-A kérdezésben!-jelenti ki diadalmasan. Beletörödően bólintok. Oké, igazából nagyon örülök hogy őt is érdeklem.

-Volt alvós plüssöd gyerekkorodban?-teszi fel a kérdést, mire elnevetem magam.-Ne nevess! Ez egy fontos kérdés!-néz rám felháborodva, mire elkomolyodok és egyetértően bólintok.

-Igazából tényleg az!-nézek rá komolyan.-És igen volt. Egy plüssmackóm, Zuzunak hívták és Julestól kaptam az ötödik szülinapomra.-egy kicsit elmosolyodom az emléken.-Mindenhova magammal vittem. Ott volt az összes eddigi versenyemen, tulajdonképpen a kabalám lett az évek alatt. Sokáig vele aludtam.-fejezem be a sztorit Zuzuról, aki egyébként ott pihen a szállodai ágyamban most is. De ezt senkinek nem kell tudnia. Fruzsi összehúzott szemmel néz rám.

-Azt mondtad ott volt az összes eddigi versenyeden.-jelenti ki mosolyogva. Itt jövök rá hogy elbasztam, tudja hogy Zuzu itt van.-Itt van Zuzu igaz?-néz rám diadalmas mosollyal én pedig nem tudom hova legyek szégyenemben. Csak lesütött szemmel bólogatok. Ezt hívják karmának nem?

A délután további része hasonló hangulatban telik. Hol én, hol pedig ő nevet a másikon valami miatt és mindeközben elképesztő mennyiségű fagylaltot fogyaszt el Fruzsi. Én nem ehetek de a harmadik tál után megkérdezem tőle hova fér belé ennyi fagyi. Csak kinevet és folytatja az evést. Nem sokkal ezután Mark keresi telefonon. Végig mosolyog miközben Markal beszél, talán egy kicsit túlzásba is viszi. Mikor rákérdezek miért csinálta elmeséli hogy Mark most szakított a pasijával és boldog hogy nem látta szomorúnak. Azt is elmondta hogy holnap végre megismerhetem a legjobb barátját. Igazából nagyon izgatottan beszélt Markról, és annyi szeretettel hogy, ha nem tudnám hogy Mark meleg és nincs köztük rokoni kapcsolat, simán azt hittem volna hogy vagy a párja(ezt már hittem egyszer, sőt burkoltan rá is kérdeztem, és akkor kaptam nemleges választ.), vagy a testvére. Bár szerintem rólam sem Pierre, sem pedig a testvéreim nem beszéltek soha ilyen szeretettel. A telefonbeszélgetés viszont rádöbbent arra mennyire fontosak neki a szerettei.

Végül sajnos nekem kell asztalt bontanom, mert Andrea vár a szokásos esti edzésre. Amin teljes mértékben használhatatlan vagyok. De komolyan. Olyan szinten képtelen vagyok koncentrálni hogy Andrea tíz perccel hamarabb elenged azzal a felkiáltással hogy szedjem össze magam holnapra. Köszi a jótanácsot!

A szobámba visszaérve, egy gyors zuhany után megpróbálok aludni, de annyira nem megy hogy végül a teraszon kötök ki, takaróba burkolózva nézem az embereket és próbálom kiüríteni az agyamat. Valamikor ezen elkeseredett kísérletek között alszom el, ott az erkélyen. Jó tanács ne akarjatok egy erkélyen aludni, a telefonotok nélkül legalábbis biztosan ne.

Másnap reggel arra keltem hogy megrohadok a melegtől. Amint sikerült bevánszorognom a szobámba megkeresem a telefonomat és megnézem rajta az időt. És életem ezen pontján átkozom el a mai napot, ugyanis kilenc óra múlt. Vagyis késésben vagyok de kibaszottul. Szerintem életemben nem öltöztem még olyan gyorsan mint ma reggel, de ennek ellenére a nap további részében folyamatosan késésben vagyok. Elkésem a sajtótájékoztatóról, elkésem a csapatmegbeszélésről, lekések három fontos interjút és még ebédelni is csak menetközben tudok. Délután, mikor már mindenhonnan elkéstem ahonnan lehetett, de még így is végeztem mindennel, lassan sétálok vissza a boxba és mindenkinek megállok fotózkodni mert napközben erre nem volt időm. Mikor beérek a home-ba Fruzsi jön szembe velem hatalmas lendülettel. Majdnem félrelök ahogy elmegy mellettem én pedig érdeklődve nézek utána. A nagy sietség Mark miatt volt, aki pont akkor érkezett. Fruzsi nekifutásból a srácra ugrik, aki viszont valószínű számított erre mert sikerül elkapnia. Sokáig ölelkeznek és mikor elengedik egymást Fruzsi arcán egy nagyon boldog mosoly játszik. Szerintem még soha nem láttam ilyen boldognak. Még este lefekvés után is ezt a mosolyt látom a szemem előtt és azt kívánom hogy egyszer én legyek a kiváltója.