A gépünk este öt után landolt Miamiban és ezzel kezdetét vette a káosz. De komolyan. Alapvetően minden héten előre foglalat szálásaink vannak viszont itt elrontották a foglalást. A szervező osztályra új tagokat vettek fel a szezon elején, olyanokat akik kezdők voltak, ez pedig azt eredményezte, hogy egy félreértés végett két hotelbe lett elosztva a csapat, ráadásul nem volt elég szoba foglalva ezért többen kaptunk lakótársat, vagyis mindenki. Én például Riccardót Carlos versenymérnökét. Nem maradt már női dolgozó, így kénytelenek voltunk bevállalni a koedukált szobát. A foglalást elrontók egyébként még aznap repültek, mert "a Ferrari nem engedhet meg magának ilyen amatőr hibákat", ez azt jelentette hogy még Frednek sem sikerült saját szobát foglalni.

Az viszont, hogy Rickyvel egy szobában voltunk lehetővé tette hogy ne menjünk ki a pályára minden nap, mert tudtunk anélkül dolgozni. Így kötött ki Carlos és Charles stratégiai megbeszélés címszó alatt a szobánkban szerda délelőtt. Mondjuk a megbeszélés valahogy úgy nézett ki, hogy Carlos a kanapén, Charles pedig az egyik ágyon fetrengett, én a másik ágyon ültem laptoppal az ölemben és képekkel illuszráltram Rickyt, aki a szobában sétált fel alá miközben beszélt a srácokhoz. Akik nem figyeltek rá bármennyire is erőlködött.

-Értitek srácok?-fejezi be a prezentációt a változtatásokról, mire Charles felnéz az újságból amit olvas és ami egyébként az enyém.

-Nem Ricky, de ez nem a te hibád. Nagyon szép volt a prezentációd!-válaszol teljes lelki nyugalommal és már fordulna is vissza az újsághoz de megakad a szeme Carloson.-Annyira hogy szerintem Carlos el is aludt!-teszi hozzá és elneveti magát.

-Ez nem igaz!-tiltakozik a spanyol, miután sikerül felemelnie a fejét a kanapé karfájáról hogy ránk tudjon nézni. Ricky csak lemondóan rázza a fejét.

-Én nem értem hogy ezeket miért mondjátok el nekünk! Esküszöm évek óta dolgozom itt, de nem értem miről beszélsz!-néz fel megint az újságból Charles, Carlos pedig egyetértően bólogat. Erre a kérdésre már én is felnézek a gépemből ahol eddig a beállításokat bámultam, mondjuk teljesen értelmetlenül de az teljesen mindegy.

-Azért szívecském, mert véleményem szerint sokkal könnyebb úgy vezetni egy ilyen kocsit, hogy tudod mi van alattad!-válaszolok Charlesnek még mielőtt Ricky felfoghatná mi a kérdés. Az év elején egyébként már elmondtam ezt nekik de a férfi memória ezek szerint igazán rövidtávú.

-Oké, biztos!-rázza meg a fejét Charles és vissza tér az újságához, ami még mindig az enyém.

-Én értem hogy te így látod,-kezdi Carlos óvatosan én pedig érdeklődve fordulok felé várva hogy befejezze.-De én nem értem miről magyaráztok! Pedig autókkal dolgozom már pár éve!

-Akkor elmondom úgy hogy értsd!-nézek a spanyolra és félre rakom az ölemből a laptopot. Nem csak Carlos de Ricky is érdeklődve néz rám és még Charles is felemeli a fejét az újságból.

-Vegyük úgy hogy a múlt heti kocsi egy tál spagetti!-kezdem.

-Milyen spagetti?-vág közbe Charles de csak leintem.

-Egy tál üres spagetti, de ezt megtudhattad volna anélkül is hogy közbe szólsz!-nézek rá, mire Charles lehajtja a fejét.

-Oké befogtam!-néz rám bocsánatkérőn, mire elégedetten bólintok.

-Szóval, a kocsi egy tál üres spagetti. A fejlesztések amiket erre a hétvégére szántunk a paradicsomszósz. Ugye a spagetti nem olyan finom ha csak sima tészta.-itt megállok egy kicsit hogy ellenőrizzem mindenki figyel e. A három pasi úgy bámul rám mintha valami világmegváltót készülnék mondani, szóval szerintem figyelnek.-Ezért rátesszük a paradicsomszószt. Máris finomabb nem?-teszem fel a kérdést, mire mind a hárman bólogatnak.-Na körülbelül így kell elképzelni a fejlesztéseket. Reményeink szerint gyorsabban fog menni tőle a kocsi. És hogy mit magyarázunk minden egyes alkalommal a versenyek előtt. Azok a fejlesztések nevei vagy hatásuk a kocsira. Ezeket nem kell megjegyezned csak tudd hogy vannak.-fejezem be a rögtönzött órát. Mondjuk eléggé úgy érzem magam mintha óvodásoknak magyaráztam volna, lehet nem volt jó ötlet a spagetti hasonlat.

-Szóval mikor azt mondod hogy változtattok a borításon lévő szellőző nyílásokon, akkor lényegében a tésztára rákerül a paradicsomszósz és reménykedünk hogy jobb lesz tőle?-kérdezi Charles szemöldökráncolva. Na, nem is olyan hülyék ezek a srácok, csak meg kell találni a megfelelő közlési formát. Bár nem tudom hogy miért a kaja hasonlat ez a forma.

-Pontosan!-válaszolok bólogatva.

-Akkor értem miről vakeroltál az elmúlt egy órában Ricky!-fordul Charles a másik mérnök felé.

-Így már én is!-jegyzi meg Carlos, mire elégedetten bólintok. Van itt ész emberek, mindig mondtam!

-Fruzsi nem tudom mit csináltál de imádlak!-fordul felém Ricky.-Nem tudom hogy sikerült de két perc alatt megértették azt amit két éve magyarázok nekik! Elismerésem!-nyújtja kézfogásra a kezét amit nevetve megrázok.

-Mindig mondtam hogy egy lány kell a csapatba!-fordul Ricky felé Carlos, mire lendületből tarkón vágom.-Auuu! Ezt most miért kaptam?-néz rám értetlenül.

-Mert egy szexista barom vagy, azért!-válaszolok mérgesen, mire Charlesból kitör a röhögés.-Te sem vagy jobb Leclerc!-fordulok felé fenyegetően, mire a feje elé emeli az újságot.

-Most nem csináltam semmit!-védekezik, de csak legyintek.

-Neked már csak a megjelenésed elég! Szebb vagy mint a nők nagytöbbsége!-rázom a fejem lemondóan. Hirtelen az egész szobában beáll a néma csend.-Mivan??? Csak közöltem az objektív valóságot!-nézek körbe értetlenül.-Arrrgghh pasik! Nem értetek ti semmit!!!-legyintek, mintha semmi különös nem történt volna és vissza fordulok a gépemhez.

Nagyon jó vagyok! Másfél hét alatt eljutottunk oda hogy nem csak becézem Charlest de még azt is tudja hogy szerintem gyönyörű. Mark mindig azt mondta béna vagyok pasizásban. Ha most látna!!! Oké hogy alapvetően nem szoktam flörtölni de ez durván az volt. Miért vagyok az ami a szívemen az a számon ember? Nem mindig vagyok ilyen de vannak azok a helyzetek amikor igen, és általában akkor kellene befognom a számat.

A kínos csendet, senki nem szólalt meg a balszerencsés mondatom óta, Ricky telefonjának csörgése szakítja meg.

-Bocsi srácok mennem kell!-pillant a telefonjára és már el is hagyja a szobát. Nem sok embert láttam még ilyen gyorsan távozni, bár az tény hogy legszívesebben én is ezt tenném.

-Nektek nincs semmi dolgotok srácok?-nézek a két szobában maradt pilótára. Mind a kettő a fejét rázza, mint a kisangyalok. Hát persze, Carlos baromira élvezi a szenvedésemet amit a Charlesról tett megjegyzésem okozott, Charles pedig valószínű csak lusta lelépni. Bár lehet hogy ő is élvezi hogy égek rendesen.

-Akkor most kidoblak titeket mert nekem van!-próbálom menteni a helyzetet de valószínű csak kétségbeesettnek tűnök.

-Mit fogsz csinálni?-érdeklődik Charles miközben a hátára gördül az ágyon. Most úgy néz rám mint valami római isten, meg kell hagyni a szeme megvan hozzá, meg a teste is, meg úgy mindene.

-Megkeresem az emeleti kávézót és reménykedek hogy ott is adnak rántott húst, mert az étterembe nem engednek be így!-mutatok végig magamon. A szürke melegítő és fehér póló kombó nem igazán illene a hotel puccos étterméhez és felöltözni még véletlenül sem szeretnék.-Viszont rántotthúsra szükségem van. Valamint ipari mennyiségű fagylaltra is szeretnék szert tenni egy pohár kávé társaságában.-folytatom a délutáni tervem ismertetését.-Ezek után valószínű megverem a szálloda azon vendégét, aki leült a panoráma ablakhoz a fotelok egyikébe, hogy én ülhessek a helyére és átgondolhassam az életemet.-fejezem be és egy kicsit elgondolkodom hogy normális vagyok e egyáltalán. Igen gyorsan arra a következtetésre jutok hogy nem.

-Ez nagyon jól hangzik de én lelépek mert anyáék gépe egy órán belül landol és szeretnék kimenni eléjük a reptérre.-néz rám Carlos és nem tudom eldönteni hogy igazat mond vagy csak megijesztettem. De talán jobb is így, nem biztos hogy szeretném tudni ha ez az opció áll fen.

-Az egész családod jön?-nézek rá kíváncsian, mire bólint.-Akkor további szép napot velük!-integetek, Carlos pedig távozik. A kis sunyi. Egyedül hagyott Charlesal, akire nem sokkal ezelőtt mondtam hogy gyönyörű és aki nagyon úgy tesz mint aki tudja is ezt magáról. Nem elég hogy a repülőn véletlenül kicsúszott a számon hogy "Char", most még ez is. Cseberből vederbe. Eddig veszekedtünk most meg akaratomon kívül flörtölök vele, mert ha vele vagyok képtelen vagyok tartani a számat.

-Na veled mi lesz?-nézek rá és nagyon reménykedem hogy ő is lelép mint Carlos. Bár megint nem tudom eldönteni mi lenne a kínosabb, ha nem beszélünk arról hogy gyönyörűnek hívtam, vagy ha beszélünk.

-Mi van velem?-néz fel értetlenül az újságból aminek még mindig nem sikerült a végére érnie. Azt mondjuk nem vettem észre hogy mikor kezdte újra olvasni de mindegy.

-Mi lesz veled?-kérdezem ismét de csak értetlen tekintetet kapok válaszul.-Én most elmegyek kajálni és ha nem haragszol meg nem szívesen hagynálak egyedül a szobámban.-magyarázom mire Charles szemében a megértés szikrája csillan.

-Szerintem megyek veled ebédelni.-jelenti ki és félreteszi az újságot.-Úgy sincs semmi dolgom délután!-teszi hozzá, majd feltápászkodik. Bármiben lefogadnám hogy nagyon élvezi a helyzetet, meg azt hogy mennyire kínosan érzem magam.

-Na indulunk?-néz hátra az ajtóból, mire megadóan bólintok és felveszem a cipőmet.

-Te mit fogsz enni?-kérdezem, mikor már a folyosón sétálunk a lift felé.

-Azt hiszem valami tésztát. Vagy salátát.-gondolkodik el és megállapítom hogy gondolkodás közben aranyosan félre dönti a fejét. Oké hivatalosan is megőrültem! Miért állapítok meg ilyeneket?

-Meg kell kérdeznem Andreat mit ehetek!-néz rám hirtelen, mintha megvilágosodott volna.

-Oké!-nézek a szemébe, majd elnevetem magam annyira nem tudok mit kezdeni ezzel az információval.

-Bocs ezzel nem lettünk közelebb a kérdésedre várt válaszhoz!-állapítja meg Charles is a helyzet abszurditását.

-Hát nem!-bólintok még mindig nevetve.

-Egyébként majd kölcsön kaphatom az újságot amit olvastam?-fordul felém ahogy beszállunk a liftbe. Vagyis nem felém fordul inkább elém áll, így szembe kerül az ajtóval. És nem mellesleg a gombokhoz is közelebb van mint én.

-Persze.-válaszolok.-A négyest nyomd meg!-teszem hozzá. Bólintva cselekszik.

-Elnézést maga nem az a Ferraris pilóta?-kérdezi hirtelen az egyik liftben utazó szálloda vendég, akiről nem igazán akaródzott tudomást vennünk mikor beléptünk a liftbe. Csak az tűnt fel hogy zavarba ejtően közel kerültem Charles mellkasához mikor becsukódott az ajtó és ő nem tudott hátrébb lépni. Bár nem úgy nézett ki mint aki akar.

-Melyik?-fordul a férfi felé Charles kedvesen, annak ellenére hogy a liftben elég korlátozottak a mozgási viszonyok.

-Aki sározta a mérnökét az év elején!-válaszol a kérdezett, mire Charles arca a csapatunkra nagyon hajazó színt ölt, én pedig zavartan lehajtom a fejem. Engem nem ismert fel a pali, pedig ott álltam mellette.

-De én vagyok az.-bólint Charles.-Viszont a mérnököm egy csodálatos nő és én voltam a világ legnagyobb marhája mikor ennek az ellenkezőjét állítottam!-jelenti ki határozottan. Fogadni mernék hogy most meg az én arcom emlékeztet a csapaszínünkre.

-Nem is értettem miért mondta! Nagyon jó kis autót tervezett!-magyaráz a férfi nagy beleéléssel. Charles rám pillant de csak megrázom a fejem. Nem kell tudnia a palinak hogy itt vagyok. Ha nem ismert fel nem is érdeklem különösebben. Ráadásul ha most bemutatkoznák csak kínosan érezné magát hogy nem ismert fel elsőre.

-Csinálhatunk egy képet?-néz a pasi Charlesra, aki beleegyezően bólint. A pali erre elő veszi a telefonját és előre nyújtja a kezét hogy el tudja készíteni a szelfit. Mondjuk szinte az arcomba nyomja a készüléket és ez fel sem tűnik neki de mindegy. Nem szólok mert tudom hogy talán ez élete egyik legjobb napja.

-Nagyon köszönöm!-hálálkodik még akkor is mikor Charlessal kiszállunk a liftből.

-Most már mindenkinek ez fog eszébe jutni ha meglát?-fordul felém elkeseredetten Charles miután becsukódik a lift ajtaja és elindulunk a folyosón.-Hogy én vagyok az a szemét pilóta aki nem hitt a mérnökében pedig az alá rakta a szezon legjobb kocsiját?

-Nem hiszem!-nézek a szemébe megnyugtatóan.-A pasi nem ismert fel szóval valószínű hogy csak felületesen követi a sportot és bedől minden hülye pletykának. Az ilyen csak híreket olvas és ha van véletlenül ideje megnézi a hétvégi futamot, nem érdemes foglalkozni vele.

-Miért nem szóltál hogy ott vagy?-kérdezi érdeklődve és kinyitja előttem az üvegajtót ami a kávézóba vezet.

-Ha nem vett észre elsőre akkor nem én voltam neki a fontos. Ha szóltam volna csak kínosan érezte volna magát amiért nem ismert fel. Nem akartam elrontani az élményt. Valószínű ez élete legszebb napja mert találkozhatott egy Forma 1-es pilótával egy szálloda liftjében, ami egyedi helyszínnek számít.-magyarázom.

-Azta ebbe bele sem gondoltam. Mármint abba igen hogy ez élete legjobb napja, mert majdnem sírt miután megcsináltuk a fotót, de a te részedbe nem.-néz maga elé Charles elgondolkodva és majdnem nekimegy egy pincérnek, az utolsó pillanatban sikerül félrerántanom ezzel megakadályozva hogy azonnal el keljen hagynunk a helyiséget.

-Tudod baromi kedves ember vagy!-jelenti ki miután visszanyeri az egyensúlyát. Mondjuk engem kibillent a leli egyensúlyomból, de ez egy másik kérdés.

-Nagyon köszi de ez nem az a szakma amiben sokra megyek vele!-próbálom meg viccel elütni a pillanatot, mert baromira zavarban vagyok.

-Szerintem nagyon sok ember értékeli! Főleg a srácok. Nem sok mérnökkel bratyizunk ám össze!-mosolyog rám amivel még jobban zavarba hoz.-Nem olyan asztalhoz akartál ülni?-mutat el mellettem hirtelen és nagyon hálás vagyok neki hogy a mondott irányba nézhetek. Egyébként egy, a kávézó leghátsó sarkában lévő, panoráma ablak előtti, foteles asztalra mutat, ami üres.

-De!-válaszolok diadalmasan és már indulok is hogy megszerezzem magamnak. Majdnem fellököm azt a pincért akit az előbb megmentettem a Charlessal való ütközéstől, de nem foglakozom vele. Nekem az asztalomra van szükségem és senki nem állíthat meg.

Elégedetten huppanok le az egyik fotelba miután átverekedtem magam az éttermen.

-Most jobban érzed magad, mert eljátszhattad hogy mindenki erre az asztalra pályázik de neked sikerült megszerezned?-ér mellém Charles aki teljesen normál tempóban sétált végig az asztalok között és akinek valamiért megint igaza van.

-Igen, nagyon!-bólintok, bár kicsit gyerekesnek érzem magam.

-Ennek örülök!-ül le mellém.-A pincér szerintem kevésbé de ha én rendelek nem lesz gond!-teszi hozzá mosolyogva, mire elnevetem magam.

-Szóval rántott húst kérsz?-emeli fel az étlapot, hogy megnézze mit lehet enni.

-Aha!-bólintok mosolyogva.

-Szerencséd van!-néz rám mosolyogva.-Van rántott húsuk!-jelenti ki drámaian, én pedig elnevetem magam.

-Ez szuper!

-Az.-mosolyog rám.

-Mit hozhatok?-lép mellénk a pincér, mire Charles felé fordul és leadja a rendelést.

Ahogy a pincér távozik ismét felém fordul.

-Szóval gyönyörű vagyok?-néz rám és kacsint én pedig legszívesebben elsüllyednék. Úgy tudtam hogy fel fogja hozni!!!

-Menj a fenébe!-temetem a kezembe az arcomat de Charles csak nevet.

-Mindig is tudtam hogy nem vagyok átlagos, de hogy valaki gyönyörűnek lát azt soha nem gondoltam volna!-húzza tovább az agyamat, mire hozzá vágok egy párnát.

-NA! Fruzsi viselkedj!-utasít rendre nevetve és elnézést kérőn körbe fordul.-Zavarod a többi vendéget!-hajol hozzám de én csak nevetek kínomban, meg egy kicsit azért is mert baromi vicces a szitu.

Annak ellenére hogy milyen kínosan indult, legalábbis számomra, Charlessal egész délután a kávézó utolsó, legeldugottabb asztalánál maradtunk. És beszélgettünk megállás nélkül, mindenféléről ami épp eszünkbe jutott. Valamikor négy óra körül felhívott Mark, az egyik ingét kereste de nem tudtam megmondani hol van ezért igen rövid beszélgetés volt, de Charles nem hagyott ott, sőt még köszönt is Marknak. Ezután meséltem neki Markról és arról hogy mennyire hiányzik. Ő is mesélt a tesóiról és az anyukájáról, meg úgy minden egyébről. Majdnem vacsoráig maradtunk. Végül ő volt az akinek mennie kellett mert majdnem lekési az edzését. Engem Fred talált meg miközben sétálok vissza a szobámba és közli hogy muszáj beszélnünk. Ez azt jelentette hogy este tízig meetingeltünk a vezetőséggel ami után hullafáradtan zuhantam az ágyba. És bár holnap csütörtök, vagyis sajtónap, az tartotta bennem a lelket hogy jön Mark. És bár nagyon örültem hogy holnap végre magamhoz ölelhetem, valahogy az elalvás előtti utolsó gondolatom mégis Charles lett, és a kérdés hogy miért töltötte velem a délutánt.