Hiába aludtam el nagyon gyorsan, ami igen ritka nálam, nem tart sokáig. Hajnali ötkor ugyanis arra ébredek hogy csörög a telefonom. Baromi morcosan mászom a telefonomhoz. Ahogy meglátom ki hív egyből felébredek. A kijelzőn Mark neve villog. Egyből tudom hogy vészhelyzet van. Nem hívna ilyen időben ha nem lenne az, mindig figyel az időeltolódásra bárhol vagyok. Villámsebességgel fogadom a hívást.

-Mi történt Manó?-kérdezem kicsit félve mikor meglátom. A szeme könnyes, megölöm bárki miatt is sír!!!

-Megcsalt!!!-tör ki belőle a zokogás. Nem kell magyaráznia, pontosan tudom hogy arról a taplórol van szó. Davidről, a srácról a ki véleményem szerint csak a pénzéért volt Markal. És megint igazam lett. Veszek egy mély levegőt és lassan kifújom hogy megnyugtassam magam. Nem igazán segítene Markon ha most kiabálnék.

-Merre vagy most?-teszem fel a legfontosabb kérdést. Nem lenne jó ha valahol az utcán lenne egyedül.

-Otthon.-szipog Mark én pedig megnyugszom egy kicsit. Legalább biztonságban van.

-Mi történt?-kérdezem, mert tudom hogy könnyebb lesz neki ha elmondja.

-Délután arra gondoltam, hogy mivel nem találkoztunk pár napja, meglepem a lakásán. Még fánkot is vettem! Aztán mikor odaértem félmezetelenül nyitott ajtót. Ezen nem botránkoztam meg, máskor is csinált már ilyet. De pár pillanattal később megjelent mögötte egy másik srác, törölközővel a derekán. Mikor megkérdeztem hogy ki a srác csak hebegett habogott de nem tudott rendesen válaszolni. Szóval közöltem vele hogy ennyi volt és hazajöttem sírni, de az összes fánkot megettem amit neki vettem!-kezd el megint pityeregni én pedig majd meghalok a tehetetlenségtől.

-Legalább a fánkot megetted! Ügyes vagy!-viccelődök, véleményem szerint elég gyengén, de Marknak halvány mosolyra húzódik a szája szóval ez már egy fél siker.

-Megint igazad volt!-hajtja le a fejét.-Csak megint nem hittem neked!

-Ezt felejtsd el!-tiltakozom.-Nem lényeg hogy igazam volt e vagy sem, bár soha ne lenne. Most az a lényeg hogy ne ess nagyon szét oké? Csütörtökön találkozunk és végre meg tudlak majd ölelgetni. Addig is, szerezz sok csokit és próbálj meg rám is gondolni néha!-magyarázom neki elég kétségbeesetten. Jelen pillanatban bármit megadnék hogy mellette lehessek.

-Olyan buta vagyok!-kezd el újra sírni.

-Na álljunk meg! Aki buta az itt én vagyok! Emlékszel? Én nem vettem észre hogy a pasim, akinek második esélyt adtam, beleszeretet a legjobb barátnőmbe és hetente rendszeresen kefélnek mikor edzésen vagyok. Rémlik?-integetnek a kamerába hogy rám figyeljen. Mark csak a fejét rázza de azért megint elmosolyodik egy kicsit. Erről a sztoriról csak vele vagyok képes ilyen vidáman beszélgetni.

-De megint igazad volt, mint Benjaminnál!-fújja ki az orrát, elkeseredetten nézem hogy mennyire szomorú, megint. Minden eddigi pasijával így járt, nincs valami jó érzéke a választáshoz. Az a legrosszabb hogy jelen pillantban nem tudok ott lenni mellette.

-Oké, most zenét fogunk hallgatni!-állok fel hirtelen az ágyamból. Gyorsan előkeresem a laptopomat és átirányítom rá a hívást.-Irány a zeneszoba!-utasítom Markot miközben a bluethoothos hangszórómat csatlakoztatom a telefonomhoz. A hangszórót egyébként nem tudom miért pakoltam be annó de jobban örültem volna ha nem így kell használnom.-Meg vagy?-nézek a gépemre, mikor elkészülök. Mark csak egy kicsit megrettenve bólogat. Huszonegy év alatt sem sikerült megszoknia hogy bizonyos helytzetekben teljesen idióta vagyok.

-Küldök egy spotify linket, csatlakozz!-magyarázom neki és Mark követ mint a kisangyal. Néha elmosódik az a pár év amivel idősebb.

-Ava?-mosolyodik el, mikor megérkezik hozzá az üzenet. Csak megvonom a vállam.

-Indíthatom?-kérdezem, mire Mark szipogva bólint.-Akkor felkészülni, hangerőt az egekbe, és kezdünk!-kiáltom és elindítom a dalt teljes hangerőn. Az jelen pillanatban a legkevésbé sem zavar hogy hajnali öt óra van.

Először csak csendben hallgatjuk a dalt. Aztán elkezdem halkan dúdolni a szöveget, Mark csatlakozik és a második refrént már teli torokból üvöltjük. Elképesztően jól esik, minden feszültség kiszabadul belőlem ami a hétvégén felhalmozódott, de Markon is látom hogy szép lassan kiüvölti magából a fájdalom egy részét. Körülbelül ötödjére hallgatjuk a dalt, mikor valaki kopog az ajtómon. Nos igen, az emeleten lakó többi vendégről nem igazán akaródzot tudomást vennem.

-Valaki kopog!-szólok Marknak és lehalkítom egy kicsit a zenét.

Ahogy ajtót nyitok egy elég álmos fejű Carlos bámul rám vissza és egy pillanatig nem tudom eldönteni hogy alvajáró e vagy ébren van.

-Szia Carlito!-köszönök neki, mire egy kicsit megugrik mint aki felébredt.

-Szia Fruzsi!-néz rám, majd tovább siklik a tekintete a szobába.-És szia ismeretlen srác!-köszön Marknak, mikor észreveszi. Mark csak int és tovább énekli a dalt, ami nála még mindig teljes hangerőn üvölt.

-Éppen vészhelyzet van!-magyarázom Carlosnak, de csak bámul rám mint egy hülyére. Bár jelen esetben igaza van, tényleg az vagyok.

-És mi a vészhelyzet?-néz körbe a világ legértetlenebb fejével.

-Carlos ennyire nem lehetsz másnapos!-jegyzem meg.-Egy szakítós dalt éneklünk üvöltve. Szerinted?-kérdezem erősen szájbarágósan.

-Szóval szakítás?-kérdez vissza, mire megveregetem a hátát.

-Gratulálok! Értem én hogy reggel van...

-Nem Fruzsi, nem reggel van. Hajnal. Kibaszottul hajnal van!-szakít félbe kicsit morcosan.-És ki szakított?

-Szingli vagyok Carlos! Szerinted ki?-nézek rá értetlenül.

-Te tényleg szingli vagy?-kérdezi szintén értetlenül, mire ráncba szalad a szemöldököm.

-Aha! Mégis mit gondoltál?

-Azt hittem van palid! Azt hittem ő a palid!-mutat a Markra, aki lényegében teljesen jól elvan nélkülem.

-Nem. Ő Mark, a legjobb barátom, mióta megszülettem. És őt csalta meg a barátja, szóval értelem szerűen ő szenved szerelmi bánatba.-fordulok én is Mark felé, aki éppen egy párnával a kezében rohangál fel alá a szobájában és közben a dalt énekli teli torokból. Elég vicces látvány és abban sem vagyok biztos hirtelen, hogy felfogta Carlos jelenlétét.

-Szóval Mark...?

-Igen!-vágok közbe mielőtt befejezné a mondatot.-Meleg. Ha ez téged zavar nem leszünk jóba!-teszem hozzá cseppet ellenségesen. Nem bírom a homofób embereket.

-Nem zavar!-rázza meg a fejét Carlos, mire megkönnyebbülve fújom ki a levegőt. Hála istennek! Nem szerettem volna rosszban lenni Carlossal.-Biszex vagyok, hogy a viharba zavarna!-teszi hozzá mellékesen bennem pedig bent reked a szusz.

-Hogyan?-kérdezem elkerekedett szemekkel.

-Üdvözlet a közösségben!-szól közbe Mark hirtelen és megállítja a zenét. Szóval mégis figyelt ránk egy kicsit.

-Köszi haver!-biccent Carlos szomorkásan.

-Hát gratulálok! Asszem.-nézek Carlosra.-Akarsz csatlakozni?-invitálom, mert mintha kicsit el lenne kenődve.

-Hát végül is vissza aludni már nem fogok tudni, főleg úgy hogy ti folytatni fogjátok ezt. Szóval igen. Maradok!-válaszol a spanyol nevetve és becsukja maga mögött az ajtót. Nevetve lepacsizok vele és mind a ketten visszafordulunk Mark felé.

-Na most hogy már megtárgyaltuk Carlos szexualitását végre foglalkozhatunk végre velem is?! Mert tulajdonképpen nekem törték össze a szívemet!-reklamál Mark.

-Persze haver! Mi történt?-ül le Carlos a gép elé Mark pedig belekezd a mesélésbe. Egy ideig csak figyelem őket. Carlos igazán jó hallgatóságnak bizonyul. Bár igazából gőze sincs kicsoda David ez nem akadályozza meg abban, hogy Markal együtt szidja a srácot. Körülbelül tíz perc után úgy ítélem meg hogy tökéletesen megvannak együtt és én nem vagyok szükséges a beszélgetésbe, szóval nyugodtt szívvel kezdhetem összepakolni a cuccaimat.

Olyan jól elbeszélgettek, hogy még akkor sem fogytak ki a témából mikor másfél órával később befejeztem a pakolást.

-Figyeljetek én értem hogy ilyen nagyon jól elbeszélgettek egymással,-szakítom félbe óvatosan a beszélgetést, mert lassan nyolc óra és tízkor indul a gépünk Miamiba, amit nem lenne szerencsés lekésni.-de bármiben lefogadnám hogy Carlos még nem pakolt össze és egy óra múlva indulnunk kellene.-nézek rájuk sajnálkozva. Carlosnak elkerekedik a szeme.

-Már ennyi az idő???

-Igen, szóval jó lenne ha vissza mennél pakolni a szobádba.-bólogatok mosolyogva. Nagyon szórakoztató nézni ha valaki késésben van, bár általában rajtam nevetnek ilyenkor. Carlos olyan gyorsan hagyja el a szobát mintha az egy süllyedő hajó lenne. Nevetve csukom be mögötte az ajtót.

-Halál biztos hogy bele van zúgva Landoba!-jelenti ki Mark miután becsukódott az ajtó, mire még jobban kezdek nevetni.

-Nem mondod!!! Most pofázott róla egy csomót aztán kijelnetette hogy csak barátok! De még azt is tudja Landoról hogy mi a kedvenc étterme otthon!-ülök le mosolyogva a gépem elé.-Egyébként, majdnem teljesen, biztos vagyok benne hogy Landonak is bejön Carlos.-teszem hozzá. Mindenem lenne ha ezek ketten végre egymásra találnának.

-Miből gondolod?-néz rám értetlenül Mark.

-Tényleg neked nem is meséltem! Ha jól emlékszem a Melburnei buliban beszélgettünk Kikával hogy kinek ki jön be és Lando is ott volt valami furcsa okból kifolyólag. Amikor az volt a kérdés kinek van a legjobb hasizma Lando egy kicsit hangosabban gondolkodott a kelleténél és kibökte hogy szerinte Carlosnak. Szóval szerintem kölcsönös.-mesélem mosolyogva.

-De ha kölcsönös miért nincsenek még együtt???-értetlenkedik Mark. Teljes mértékben megértem.

-Szerinted tudom?? Életem egyik legjobb dolga lenne ha megtalálnák egymást de nagyon jól tudod hogy nem szeretek kerítőnőt játszani! majd össze hozhatod őket a jövő héten ha jössz!

-Oké!!! Minden vágyam! Legalább nem a saját szerencsétlen szerelmi életemmel foglalkozom.

-Nehogy bedepizzél it nekem megint!! Nincs elég időm arra hogy megint jókedvre derítselek! James mindjárt itt van értem és mennem kell a reptérre!-magyarázom hadonászva de közben rám jön a gyomorgörcs hogy nem tudok ott lenni vele pedig szüksége lenne rám.

-Én jól leszek oké?! Most megyek és alszom egyet, holnap pedig válogatásom lesz ahol egy depis fiú szerepére pályázom. Szóval minden rendben lesz!-nyugtat, pedig nekem kéne őt.-És majd beszélgetünk arról is hogy szerinted Charles hasizma a legszebb.-teszi hozzá, mire nekem elakad a lélegzetem.

-Beszélhetünk róla de csak te gondolod így!!!-tagadom a fejemet rázva egy kicsit talán túl feltűnően.

-Aha persze. Azért tagadsz ennyire!-rázza Mark a fejét mosolyogva.-De még hagyok neked egy kis időt hogy beüssön a felismerés mennyire bele vagy zúgva!-teszi hozzá és kacsint. Annyira mégsem lehet összetörve a szíve ha tud szivatni, szóval haladunk! Bár nem tudom honnan szedi ezt a marhaságot.

-Na szia Mark jót beszélgettünk!-forgatom a szemem.

-Jóvan na nem kell mérgesnek lenni!-védekezik, én pedig elnevetem magam.

-Nagyon jól tudod hogy nem vagyok az! Csak szimplán hülyének gondollak!-teszem hozzá mosolyogva, mire ő is elneveti magát.

-Azt mindig!-nevet és nem tudok vele vitatkozni.

-Viszont nekem mennem kell mert itt van értem James!-kezdek el búcsúzkodni. Mark mosolyogva integet a kamerába.

-Menjél! Csütörtökön találkozunk!

-Addig még úgyis hívlak! Nem szabadulsz meg tőlem!

-Persze, persze! Majd beszélünk!-mosolyog majd nemes egyszerűséggel kinyom. Mindig ezt csinálja. Elpakolom a gépemet amin eddig beszéltünk, majd egymásra pakolom a bőröndjeimet és táskáimat.

James öt perccel később kopog az ajtómon hogy induljunk. A szálloda előcsarnokban összefutunk pár csapattaggal, többek közt Charlessal és Carlossal, utóbbinak ezek szerint sikerült összepakolnia, és együtt indulunk a reptérre. Az oda út egész nyugis. Aztán megérkezünk a reptérre és elszabadul a pokol. Annyi újságíró és rajongó tolong a bejáratnál amennyit még életemben nem láttam egy helyen. (a hétvégi futamok nem számítanak.) Nekem kell pár perc mire sikerül olyan állapotba kerülnöm hogy ki tudjak szállni a kocsiból. Ahogy megláttam az embereket instant rám jött egy kissebb pánikroham. Nem feltétlenül ránk vártak, de ez nem akadályozza meg az embereket abban hogy nekünk essenek. A becsekkolásig fél óra alatt sikerül eljutnunk. Ez alatt a fél óra alatt négy riportert löktem fel "véletlenül", és minimum kilenccel veszekedtem. James egyedül simán kevés volt ahhoz hogy távol tartsa őket.

Ahogy a géphez sétálunk a csapattal beugrik mit mondott Justin még annó az elején, sokkal kevésbé fogom szeretni a sajtót egy rossz hétvége után. Igaza volt. De baromira jól esett kiabálni tök random emberekkel, megnyugtatott. Én egyébként Charlessal, Carlossal és pár stratégával meg edzővel utazok egy gépen. Ez azt eredményezi hogy várunk még egy fél órát a két pilótára, mert ők voltak olyan kedvesek és megálltak a rajongóknál fotózkodni. Ezt az időt arra használjuk fel, hogy mint a nagycsoportos óvodások, lestoppoljuk az összes ablak melletti helyet. Nekem a gép végében sikerül helyet szereznem, szerencsére egyedül, nem sok kedvem van társalogni. Elkezdek a kocsi beállításaival dolgozni, de sajnos felszállás után nincs net a gépen ami azt eredményezi hogy befagy a teljes rendszerem. Ezután inkább kikapcsolom és elkezdek filmet nézni.

Még tíz perce sem megy a film, mikor Charles megjelenik mellettem.

-Mit nézel?-ül le a velem szemben lévő ülésre és érdeklődve néz rám.

-Charlie angyalait.-fordítom felé a laptopom, miután levettem a fejhallgatót a fejemről hogy halljam is mit mond.-Imádom benne Kristen Stewartot!-teszem még hozzá mielőtt újra magam felé fordítanám a gépet. Legnagyobb meglepetésemre Charles fogja magát és átül mellém.

-Te mit csinálsz?-nézek rá csodálkozva.

-Filmet nézek!-néz vissza ártatlanul.-Na indítod?

-Miért?-kérdezem még mindig értetlenül, mire Charles megvonja a vállát.

-Nem csak neked jöhet be Kristen Stewart!

-Char!!-ütöm meg a vállát megbotránkozva. Nem reagál csak összehúzott szemmel néz rám.

-Char?-kérdez vissza egy halvány mosollyal az arcán nekem pedig minden vérem az arcomba tódul. A fene enné meg hogy ez kicsúszott!

-Csak felejtsd el!-rázom meg a fejemet zavartan.-Inkább nézzük a filmet!-fordulok a laptop felé gyorsan, csak hogy ne kelljen a szemébe néznem.

-Nekem tetszik!-vonja meg a vállát. Az király hogy tetszik de nem akarlak becézgetni, a végén még Marknak lesz igaza. Inkább figyelmen kívül hagyom a válaszát és elindítom a filmet.

-Nem nézhetjük előröl?-nyavalyog mellettem Charles, mire elég megsemmisítő pillantást vetek rá.

-Na!! Légyszi!!!-veti be a csizmáskandúr nézést aminek most nem sikerül ellenálom. Most komolyan, nincs nő aki egynél többször figyelmen kívül tudja hagyni, hogy Charles Leclerc szemöldök rebegtetve könyörög neki azokkal a gyönyörű kék szemeivel.

-Oké!-sóhajtok egy hatalmasat és elindítom az elejéről a filmet.

Charles az egész tizenhét órás utat mellettem tölti. Egymás után nézzük a filmeket, majd mikor kifogyunk az ötletekből folytatjuk az Én még soha... sorozatot mert Charles még nem fejezte be azóta. Charles ismét elalszik a sorozaton. Két rész után feje a vállamra csuklik és ahogy oldalra nézek hogy rászóljak látom hogy elaludt. Valószínű most ütötte ki megint a tegnapi buli és a koránkelés. Az útból még hárta van öt óra, szóval hagyom aludni. Bár a kezem másfél óra után kegyetlenül zsibbadni kezd, nem állok fel. Így érkezünk meg Miamiba. Charles a vállamon alszik, én pedig nem vagyok benne biztos hogy meg fogom tudni mozdítani a kezem ha felébredt.