Reggel elképesztően hangos dörömbölésre ébredtem. Mikor megpróbáltam kimászni az ágyból, hogy kinyissam az ajtót és lehetőség szerint megverjem azt aki kopog, valami nehéz visszatart a derekamnál.

-Csak még öt percet!-morog mellettem Charles és visszahúz derekamnál fogva magához, mint valami plüssöt.

-Kelj fel!-csapkodom meg a vállát és megpróbálom lefejteni magamról a karját.

-Hmmm?-kérdezi Charles igen értelmesen mikor kimászom mellőle. Ő még csak most kezdi felfogni hogy mi történt. Vagyis hogy együtt aludtunk és az éjszaka folyamán valamikor átkarolt.

-Kászálódj ki az ágyból, ideje visszamenni a sajátodba!-magyarázom neki, miközben kinyitom az ajtót.

-Fruzsi indulnunk kell miért nem vagy még kész?-kérdezi egyből az ajtóban álló James mikor meglát. Már éppen kinyitom a számat, de ekkor Charles káromkodik egyet mögöttem. Jamessel mind a ketten felé kapjuk a fejünket és én inkább visszacsukom a számat. James egy "nem akarsz valamit mondani?" nézéssel fordul vissza felém, mire én csak megrázom a fejem. Charles, aki egyébként a telefonját ejtette le és azért káromkodott, néma csendben szedi össze a cipőjét és indul kifelé a szobámból.

-Hányadik résznél aludtam el?-kérdezi meg mikor mellém ér és rám emeli a tekintetét.

-A harmadik környékén.-válaszolom és nem akarok arra gondolni hogy ez milyen abszurd helyzet. Bólint és folytatja útját az ajtó felé. James készségesen félre áll az útból amit Charles egy biccentéssel köszön meg. Az egészben az a legrosszabb hogy néma csendben történik. Mikor Charles ki ér az ajtón kifújom a levegőt a tüdőmből, nem is vettem észre hogy szinte elfelejtettem lélegezni.

-Mennyi az idő?-kérdezem Jamest csak hogy ne keljen az előbbi, számomra igen kínos szituról beszélnem.

-Nem sokkal múlt nyolc.-válaszol az órájára pillantva, nekem pedig elkerekedik a szemem.

-Már ennyi az idő?-kérdezem, igazából teljesen feleslegesen és mint a villám kezdek neki a készülődésnek. Ez körülbelül annyit jelent hogy mindent szétdobálok mire megtalálom amit keresek.

-Ugye tudod hogy nem hagyom figyelmen kívül azt a tényt hogy Charles az ágyadból mászott ki két perccel ezelőtt?!-kiabál be James a fürdőbe ahol éppen a hajamnak próbálok elfogatható külsőt varázsolni.

-Hogy ezt megbeszéljük még nem vagyok elég ideje ébren!-kiáltok vissza.-Nem láttad a sapkámat?-kérdezem és kinézek a fürdőből hátha a közelbe raktam le tegnap este.

-A kocsiban hagytad.-válaszol.

-Miért?-kérdezi, mire kilépek a fürdőből. Jamesből abban a pillanatban kirobban a nevetés amint meglát. Mondjuk meg tudom érteni, a hajam, az a nem sokkal több mint tizenöt centi, olyan nevetségesen áll össze vissza hogy igazán vállalhatatlan.

-Igen azt hiszem most már érted miért lenne rá szükségem!-bólogatok cseppet idegbetegen, miközben nekiállok kipakolni az egyik bőröndömet egy rövidnadrág után kutatva.

-Felhozom, de addigra legyél kész!-néz rám James mikor végre sikerül befejeznie a nevetést, eddigre egyébként már fel is vettem a nadrágot nem csak megtaláltam.-Ha visszaértem Charlesról is be kell számolnod!-kiált még vissza mielőtt becsukódna mögötte az ajtó. Arcomat a kezembe temetem, imádlak James de lehetne hogy erről nem beszélünk? Mert még én sem igazán tudom mi a fene van. Azt meg végképp nem miért nem vágtam pofán Charlest amiért átkarolt. Ha normális lennék valószínű már eltört volna az orra. Néha kicsit erőszakos tudok lenni, igen, ez nagy részben akkor történik ha valaki olyan dolgot akar velem csinálni amibe nem egyeztem bele. És ezért csodálkozok, mert ebbe nem egyeztem bele.

Két perccel később kopognak az ajtón.

-Nem csuktam be!-kiáltok ki, mert azt hiszem James az.

-Ne haragudj, itt hagytam a pulcsimat!-hallom meg Charles hangját, mire olyan gyorsan fordulok meg hogy elejtem a kezemben tartott töltőt, amit éppen a táskámba akarok elrakni.

-Keresd meg!-mutatok körbe bátorítóan és lehajolok hogy fölvegyem a töltőt.

Mikor kiegyenesedek Charles még mindig egy helyben áll és forgatja a fejét. Ahogy körülnézek megértem miért nem mozdult, a szobám úgy néz ki mintha bombát robbantottak volna benne.

-Merre felé tetted le?-nézek rá kétségbeesetten. Charles erre csak felhúzza a vállát és ugyanazt a kétségbeesést látom a tekintetében, mint ami az enyémben lehet.

-Oké, figyelj! Nekem most ki kell mennem a pályára mert interjúk lesznek fél tíztől és előtte még beszélnem kell a szerelő csapattal. De este gyere vissza, addigra össze rámolom ezt a kuplerájt, és meg keressük! Ez így rendben van?-nézek rá ő pedig egyetértően bólint.

-Oké! Este itt vagyok!-válaszol és megfordul hogy kimenjen az ajtón. Már éppen nyúl a kilincsért mikor kivágódik az ajtó és James lép be igen nagy lendülettel.

-Szia Charles, megint!-köszön, mintha teljesen normális lenne hogy egy reggel kétszer találja a pasit a szobámban.

-Szia James!-köszön vissza Charles.-A pályán találkozunk!-fordul felém, majd távozik, ismét.

-Most már muszáj elmesélned hogy mi a fene van!-fordul felém James, mint egy rugó.

-Mire vagy kíváncsi?-terelem a témát hogy minél tovább húzhassam ezt a roppant kínos beszélgetést. Erre a mondatomra James egy "ne szórakozz velem!" nézéssel ajándékoz meg és hozzám vágja a sapkámat.

-Például arra hogy Charles miért aludt az ágyadba?-teszi fel a kérdést amire a legkínosabb válaszom van, ever.

-Ez az első szabályom. Alvó sportolót soha nem ébresztek fel!-válaszolok, miközben bepakolom a hátizsákomba a laptopomat is.

-Milyen szabály? Már megbocsáss de ennél hülyébb kifogást még életemben nem hallottam arra hogy egy pasi aludt az ágyadba!-röhög ki James, mire elég csúnyán nézek rá.

-Ne szóld le a szabályaimat! Nekem fontosak!

-Oké, elnézést! De honnan jött ez a szabály?

-Hát az úgy volt...-kezdem mesélni a szabályaim történetét miközben elhagytuk a szobát.-Egyszer, még mikor elkezdtem versenyszerűen táncolni, Mark fölébresztett egy verseny előtt, egyébként teljesen értelmetlenül, és nagyon nehezen tudtam vissza aludni. Már akkor sem aludtam el könnyen, ez azóta egyébként rosszabb lett. Szóval akkor hoztam, hoztuk az első szabályt. Azóta egyébként alkottunk még egy csomót, de ez mindig az első maradt, főleg mikor elkezdtem az akadémiára járni. Hát ez a szabály története!-fejezem be mire leérünk, a kocsihoz a mélygarázsba.

-Azt hiszem még nagyon sokszor fogom megállapítani hogy nagyon fura vagy!-állapítja meg James miközben beszáll a kocsiba.

-Ezzel szerintem nem csak te vagy így!-rázom meg a fejem mosolyogva, ahogy beszállok mellé.

-De mit keresett nálad? Mert erre még nem kaptam választ!-fordul felém amint elhelyezkedek mellette.

-Tegnap este akart tőlem valamit kérdezni ezért megvárt a szobámban. Én erről nem tudtam szóval mikor megérkeztem majdnem fejbe vágtam a kulacsommal. Erre elfelejtett mit akart mondani. Arra nekem sincs magyarázatom hogy miért kezdett el nálam sorozatot nézni. A lényeg az hogy elaludt a sorozaton, miközben én Markal telefonáltam az erkélyen. És itt lép érvénybe az egyes szabály.-magyarázom el a sztori végét, ami így kimondva nem is olyan bonyolult. Oké, ezt vissza vonom, mert arra még mindig nem tudom a választ hogy Charles miért maradt nálam, és hogy miért nem dobtam ki magamtól.

-Tudod azért imádok veled dolgozni mert mindig történik valami körülötted!-röhög ki James.

-Aha. Köszi! Én is szeretlek, de most bekapcsolhatjuk a rádiót?-forgatom meg a szememet, mire mg jobban kezd nevetni.-Nem vicceltem!-nézek rá de nem bírom tovább én is elmosolyodom.

James ennek ellenére bekapcsolja a rádiót és nekem kikerekedik a szemem. Troye Sivan One of your girls című számát adják.

-Most szórakozol velem univerzum?-röhögöm el magam kínomban. James alig bír az útra koncentrálni annyira röhög.

-Az utat nézd te szerencsétlen!-kapok a kormány felé mikor majdnem áthajtunk a szembe jövő sávba.-Csak most kezd fölívelni a karrierem mérnökként! Nem szeretnék ilyen gyorsan nyugdíjba vonulni!-nézek rá szerhányóan, bár azt hiszem nem sokat segítettem Jamesnek a koncentrációban mert csak még jobban röhög.

Szinte megváltás hogy megérkezünk a pályára. A paddockban sokkal többen vannak mint egy átlagos pénteken. Alig sikerül eljutnunk a boxunkhoz annyian állítanak meg fotóért és aláírásért. Egyébként ez nagyom vicces, míg f2es pilóta voltam simán nem érdekeltem ennyi embert.

A boxba érve a szokásos fejetlenség fogad, aminek a mélyén igazából hatalmas a rend. Mint mindig most is egyből beszippant a nyüzsgés. A Ferrari család részévé válok egy pillanat alatt és együtt készítjük fel a kocsit a szabadedzésre és az időmérőre.

Ami katasztrófálisan sikerül. Carlosnak az ötödik Charlesnak pedig csak a hatodik rajtpozíciót sikerül megszereznie. Mire este vissza érek a hotelbe legszívesebben minden embert kilőnék a Marsra. A probléma hogy mind a két srác jónak érezte a körét. Annak ellenére hogy a világot a hátam közepére sem kívánom, nekiállok összepakolni a szobámat, mert tarthatatlan állapotok uralkodnak benne a reggeli sietős készülődés után. Éppen a szétdobált pulcsijaimat hajtogatom össze mikor kopognak.

-Nyitva! Gyere nyugodtan!-kiáltok ki de a pakolást nem függesztem fel.

-Csak a pulcsimért jöttem!-hallom meg Charles kissé félénk hangját a hátam mögül, mire felé fordulok.

-Ott van az ágyon!-mutatok a pulcsira amit azért tettem oda mert biztos hogy nem az enyém. Charles bólintva sétál az ágyhoz hogy elvigye a pulcsit én pedig folytatom a pakolást.

-Minden rendben?-kérdezi kissé félve pár pillanat múlva, mire értetlenül nézek fel rá.

-Persze, miért?-kérdezem érdeklődve kezemben egy félig össze hajtogatott pólóval.

-Csak mert már három pulcsit vágtál be a bőröndödbe indokolatlanul nagy erővel mintha haragudnál rájuk! Szóval gondoltam megkérdezem hátha szeretnél róla beszélni!-mutat a bőröndömre, ami nem feltétlenül úgy néz ki mintha most raktam volna benne rendet.

-Minden rendben, köszönöm!-válaszolok kissé szarkasztikus hangsúllyal és nagy erővel dobom a kezemben tartott pólót a többi mellé.-Ne haragudj nem akartam tapló lenni!-rázom meg a fejem szégyenkezve.-Te csak jót akartál!-nézek rá bocsánatkérőn, miközben az ágyhoz sétálok és leülök rá.

-Érezted már azt hogy hiába minden erőfeszítésed soha nem fognak elfogadni?-nézek rá hirtelen.-Hogy hiába dolgozol kétszer olyan keményen mint mások, az első hibádnál meg akarnak buktatni, úgy hogy melletted naponta hibáznak mások de róluk tudomást sem vesznek? És hogy ezek ellenére mégis mindent beleteszel a munkádba amit tudsz mert végre azt érzed, hogy hosszú idő után először, megint valami olyat csinálsz amit imádsz?-kérdezem. Charles lassan oda sétál mellém, leül az ágyra és a szemembe néz.

-Azt hiszem olyat mint te most még soha nem éreztem. De olyat hogy olyan embereknek akarok megfelelni, akik soha nem érdemelték meg olyat igen csak ezt későn ismertem fel. De szerintem ha azzal foglalkozol amit szeretsz csinálni, és boldog vagy közben, akkor mindenki elmehet a fenébe aki másként gondolkodik!-szinte teljes testével felém fordul és csak engem néz. Szeméből őszinteség árad.

-Miért vagy velem ilyen jó fej Charles?-csúszik ki a számon a kérdés, ami tegnap reggel óta foglalkoztat. Egyből meg is bánom de Charles csak megvonja a vállát.

-Jólesik!-néz a szemembe.-Vagyis... Igazából nem tudom. Mért legyek bunkó mint voltam? Azt jobban bírtad?-kérdezi érdeklődve, mire gyorsan megrázom a fejem.

-Nem.-sütöm le a szemem.-Csak furcsa hogy ilyen hirtelen lettél ilyen jó fej. Meglepődtem.-nézek vissza rá.

-Igen, tapló vagyok. Már sokkal előbb kellett volna! Csak tudod néha csinálok olyan dolgokat, amik unreálisak és szembe mennek még a saját érzelmeimmel is, és ez olyan volt. Nem mertem tőled bocsánatot kérni, mert nem tudtam hogy kezdjek hozzá, ezért nem tettem. Igazból tegnap ezért szerettem volna bocsánatot kérni, csak eltelelted a figyelmemet a kulacsoddal. Aztán pedig megint nem tudtam mit mondjak, szóval nem mondtam semmit!-hajtja le most ő a fejét.-Ezért azt hiszem soha nem fogok tudni elégszer bocsánatot kérni!-néz a szemembe, mikor felemeli a fejét. Zavarba ejtően közel van most hozzám és teljesen elveszek a szemében. Megint meg állapítom hogy nem találkoztam még olyan emberrel, akinek ilyen gyönyörű szeme lett volna. Zavartan kapom félre a fejemet mikor megszólal a telefonja.

-Ne haragudj, ez fel kell vennem!-néz rá Charles a telefonjára.

-Csak nyugodttan!-intek még mindig zavartan.-Nekem úgyis le kelne mennem vacsorázni!-teszem hozzá.

-Jó étvágyat!-suttogja mielőtt felvenné a telefont és kilépne az ajtón.-Szia Arthur! Nem, nem...!-hallom még a távolodó a hangját, mielőtt becsukódik mögötte az ajtó.

Annak ellenére, hogy igazából semmi kedvem mégis le megyek vacsorázni. Kell valami amivel el tudom terelni a gondolataimat Charlesról. Ez egyébként nem igazán sikerül. A szálloda étteremében szinte teljesen egyedül vagyok, rajtam kívül még egy idős bácsi és egy pár vacsorázik csak, ráadásul a bácsi végig bámul, ami elég creepy. Szóval igen gyorsan végzek a vacsorával. A szobámba vissza érve még befejezem a pakolást, majd egy gyors zuhany után kimerülten mászom be az ágyamba. A agyam természetesen Charleson pörög, de ez nem újdonság, kezdem megszokni hogy állandóan rajta jár az eszem. Miután sokadik próbálkozásra sem sikerül Charlest száműzni a fejemből, inkább elengedem. Ennek ellenére azzal a gondolattal alszom el hogy egy sokkal jobb sprint napban reménykedem mint a mai volt.