Baku. Egy újabb hétvége ahol meleg van. Elegem van a melegből! A kínai nagydíj elmaradt ezért visszautaztunk a gyárba és megpróbáltuk összerakni a kocsit az év első sprinthétvégéjére. Valamint adalék információ az elmúlt három hétből hogy nem engedtek el szabadságra és nem beszéltem Charlessal. De tényleg egyetlen szót sem. Mindig úgy intézte hogy másoktól tudja meg a változtatásokat és ne keljen velem beszélnie. Az egészben az a legrosszabb hogy egészségtelen módon zavar a tény hogy nem beszél velem. Én kurvára nem szeretnék ilyen munkakapcsolatot kettőnk között, már ha ezt lehet kapcsolatnak nevezni. Elméletben én vagyok a főnöke de jelen pillanatban nem hogy felnőtek módjára de még kommunikálni sem vagyunk képesek egymással. Ez már Frednek is feltűnt és közölte hogy változtassunk rajta. Na köszi! Mikor meg próbáltam beszélni Charlessal úgy tett mintha telefonon keresték volna! Legutoljára a gimiben láttam hogy valaki ezt csinálja. Pedig én tényleg szeretnék beszélgetni vele, megérteni mi nem jó neki az autón, esetleg megérteni hogy mi a probléma velem. A legnagyobb baj hogy egyik pillanatról a másikra képesek vagyunk úgy összeveszni hogy utána nem is beszélünk egymással. Most azt hiszem azért mérges rám mert miattam szakítottak a barátnőjével, legalábbis én még itt tartok, és azóta nem beszéltünk szóval szerintem még mindig ez a baja. És az a legnagyobb problémám hogy nem engedi hogy ez változzon.

Egyébként, visszatérve a jelenbe, mert hogy ma sajtó nap van, megint késésben vagyok. Na ez a baj, hogy egészségtelenül sokat gondolok Charlesra és nem tudok miatta koncentrálni a feladatomra.

-Megyek már!-veszem fel a telefont mert James már sokadjára csörget hiába nyomtam ki.

-Azt ajánlom is! Tíz perces késésben vagyunk!-válaszol.

-Lesz ez még több is!-jegyzem meg miközben bezárom az ajtót és elindulok a lift felé.

-Bármiben lefogadnám hogy most mosolyogsz.-válaszol és én bármiben fogadnék hogy forgatja a szemét.

-Talált!-nevetem el magam.-Két perc és lent vagyok!

-Végre már!-hangzik egy sóhaj a telefonból és kinyomja. Mindezek ellenére tudom hogy én vagyok a kedvence mert velem mindig történik valami és általában neki mesélem el.

A liftet éppen elérem szerencsére. Vagy inkább balszerencsémre, ugyanis a liftben Charles áll. Istenem hogy nekem miért kell ezzel az emberrel rosszban lennem!

-Jó reggelt!-köszönök csak hogy oldjam a feszültséget. Nem válaszol csak biccent. Az a ajtó már becsukódott és elindultunk lefelé, szóval megszűnt mindenfajta menekülő utam. Ahogy Charlesra pillantok biztos vagyok benne hogy neki is hasonló gondolatok suhantak át a fején. Egy perc néma csend után, ami körülbelül egy életnek tűnik, nem bírom tovább és megszólalok.

-Nagyon sajnálom hogy szakítottatok a barátnőddel. Azt pedig főleg hogy miattam, nem akartam rosszat!-kérek bocsánatot pedig ez a legkevésbé sincs így, de legalább megtörtem a kínos csendet.

-Tudom hogy nem sajnálod!-emeli rám a szemét és egy kicsit elmosolyodik. Baszki hogy lehet ilyen szép szeme?

-Persze hogy nem sajnálom! Nem bírtam a csajt.-válaszolok nevetve de gyorsan elkomolyodok.-Bocs!-nézek rá.

-Nem baj, látszott rajtad! De én is szeretnék bocsánatot kérni, nem kellet volna kiabálnom veled.-néz a szemembe. Az arca megbánást sugároz.

-Nem baj. Mindenki kiakad néha!-válaszolok könnyedén. Nem akarom hogy lássa milyen szarul esetek a szavai igazából.

-Persze!-hajtja le a fejét keserű mosollyal.-Mindegy, ettől függetlenül tapló voltam sajnálom! Ráadásul előbb kellet volna bocsánatot is kérnem. Azt is sajnálom hogy nem beszéltem veled az elmúlt két hétben. Lehetne egy olyan kérésem hogy átnézzük a beállításokat?-emeli fel a fejét és a tipikus csizmás kandúr szemekkel néz rám.

-Lehet róla szó,-nézek rá egy kis mosoly kíséretében mire az övé kiszélesedik-de csak akkor ha nem nyilatkozol rólam hülyeséget a hétvégén!-teszem fel a kezem mire megint elborul az arca.

-Azokat is sajnálom, veled kellet volna megbeszélnem őket.-süti le a szemét.

-Na látod ebben igazad van!-veregetem meg a vállát és kiszállok a liftből, mert időközben megérkeztünk.

-A pályán találkozunk Charles!-intek még vissza a vállam felett.

James a világ legértelmetlenebb tekintetével néz rám mikor mellé érek.

-Ugye tudod hogy most teljes sokkban vagyok?!-néz rám magyarázatra várva és elindul a kocsihoz.

-Nem J, nem üvölt rólad!-válaszolok mosolyogva miközben beszállok az anyósülésre.-És a ki nem mondott kérdésedre, vagy inkább kérdéseidre, elképzelésem sincs hogy mi a franc történik!-teszem még hozzá.

-Aha, oké! Azért majd mesélj ha rájöttél!-néz rám a „nem hiszek neked" nézésével.

-Charles bocsánatot kért tőlem.-válaszolok, azt nem teszem hozzá hogy én kezdtem a bocsánatkérést mert jelen pillanatban nem látom jelentőségét.

-Na végre! Most akkor jóban vagytok?-teszi fel a kérdést amire én is nagyon szeretnék választ kapni.

-Nem tudom James, nem tudom!-rázom a fejem, és tényleg gőzöm sincs hogy mi történik. Arról pedig nem akarok tudomást venni hogy folyamatos késztetést érzek a mosolygásra. Ez nem normális ugye?!

A nap jól telik, annak ellenére hogy csütörtök. Charles-sal nap közben sikerül átbeszélni a kocsit és végre képesek vagyunk egymás emberi mivoltát figyelembe venni eközben. Sőt még ebéd közben is beszélgetünk és akkor már nem is a kocsiról, hanem minden marhaságról csak úgy, ami épp eszünkbe jut. Az egész csapat lehidal mikor meglátják hogy beszélgetünk ráadásul néha még nevetünk is. Mondjuk én is meglepődök magamon de mindegy. Könnyű Charles-sal beszélgetni, talán túl könnyű is, de nem bánom mert végre beszélgetünk. Rá kell jönnöm hogy jó humora van, és nagyon szereti a családját, sokat beszél róluk. Egyébként nem nagyon tudom hova tenni Charlest. Hirtelen nagyon kedves lett velem, pedig eddig nem ismertem nála bunkóbb embert, na jó egyet igen, az exemet de ő nem érdemli meg hogy szót ejtsünk róla.

Sajnos sokáig kell maradnom a pályán ma is. Találtam a kocsi beállításai között egy kis eltérést ami ronthatja a teljesítményt, ezért maradok és megpróbálom kiküszöbölni. Ez annyit jelent hogy mindenkinél tovább maradok és számolok mint a veszett fene. Nyolc utánra sikerül megoldanom a problémát, a paddockba szinte senki sincs mikor sétálok kifelé. James volt olyan kedves hogy itt hagyta nekem a kocsit, bár erre csak azután volt hajlandó miután felvázoltam neki hogy nem biztos hogy vissza megyek a szállodába. Ahogy beülök a kocsiba hirtelen úrrá lesz rajtam a fáradság, fejemet a kormánynak támasztom és lehunyom a szemem.

-Bárcsak láthatnál most anya! Segíthetnél egy kicsit hogy mi a fene van velem és Charlessal! Vagy mi a fene van csak velem!-suttogom, de inkább csak magamnak. Veszek egy mély levegőt és lekűzdöm a késztetést hogy itt helyben aludjak el. Mindig ez van ha hosszan dolgozok, közben nem érzem hogy fáradt lennék viszont ha abba hagyom akkor használhatatlan leszek. Még pár percig csak ülök a kocsiban és megpróbálom átgondolni az életemet. Sajnos ezen kísérletem nagyon hamar zátonyra fut, mint minden eddigi alkalommal. Ezen viszont hamar túl tudom tenni magam és elindulok a szálloda felé. Nagyon jól esik vezetni, mondjuk lehet hogy egy kicsit gyorsabban mentem mint kellett volna. Na jó kit akarok megvezetni, mindenhol gyorsabban mentem mint a megengedett, lehet hogy James ezért nem hagy vezetni. Minden esetre gyorsan megérkeztem a hotelhez. A recepción köszöntem, mert egyébként én szoktam ilyet is, majd, néhány elvetemült ferrari rajongó elől menekülve, akik felismertek és a pilótákat keresték rajtam, bemenekültem a liftbe és felmentem a szobámba. Ahogy megérkeztem a szobám elé mintha ment volna bent a tv, vagy valaki beszélt volna odabent. Elővettem a kártyámat és ellenőriztem hogy jó szoba előtt állok e. Igen jó szoba előtt álltam és bent tényleg volt valaki. A biztonság kedvéért elővettem a palackomat a táskámból, elég masszív darab, hasonlít azokra amikből a pilóták szoktak inni, hátha le kell ütnöm azt aki bent van. A palackot magam előtt tartva nyitottam ki az ajtót. Ami bent fogadott még annál is furcsább volt mint amire számítottam.

-Charles te mi a fenét csinálsz itt???-engedem le a kezemet amiben a kulacsot tartottam.

-Rád vártam!-néz fel rám az ágyamon ülve ahol eddig a telefonját nyomkodta. A tvben valami beszélgetős műsor megy háttérzajként.

-Hogy a fenébe jutottál be?-teszem fel az első kérdést ami eszembe jut. Oké, nem ez volt az első de ez volt a legfontosabb.

-Elkértem Fredtől a szobakártyádat. Mit akartál csinálni azzal a kulaccsal?-válaszol teljes lelki nyugalommal továbbra is kényelmesen ücsörögve.

-Szerinted? Ez volt az egyetlen ütésre alkalmas tárgy ami nálam volt. Hogy kit akartam leütni?-teszem fel a kérdést helyette mert igazán értetlenül néz rám.-Hát azt aki betört a szobámba. Kurvára megijedtem te őskretén! Legközelebb telefonálj előtte!-nézek rá és kezdek megnyugodni. Ahogy a sokk, amit az okozott hogy valaki van a szobámba meg az hogy ez Charles, kezd elmúlni megfogalmazódik bennem a kérdés hogy mit keres itt.

-Egyébként miért is vagy itt? Vagy Fred mi a tetves fenét képzelt?-teszem fel neki is a kérdést, miközben elkezdek kipakolni a táskámból.

-Kérdezni akartam valamit a kocsival kapcsolatban de nem voltál itt. Szóval úgy döntöttem megvárlak. Fred pedig csak jó fej volt.-magyarázza.

-Aha, és mi volt az a fontos kérdés amit nem tudtunk volna megbeszélni telefonon? Csak közlöm hogy rám jött egy instant szívroham mikor itt találtalak!-nézek rá egy kicsit szemrehányóan hogy érezze a dolgok súlyát.

-Arra már nem emlékszem. A kulacsos akciód miatt kiment a fejemből!-kacsint nevetve, mire az ágyhoz lépek, felkopok egy párnát és hozzá vágom.

-Ne rángasd a szemed itt nekem! Úgy sem tudsz rendesen kacsintani!-kiabálok nevetve és már nyúlok a következő párnáért hogy hozzá vágjam.

-Ne, ne, ne! Tedd le azt a párnát!-tiltakozik Charles nevetve és karjait a feje fölé emeli hogy védje magát.

-Pedig megérdemelnéd!-dobom vissza a párnát az ágyra.

-Lehet, de te kedves vagy és nem dobsz meg még egyszer!-mosolyog rám cica szemek kíséretében. A párna még mindig a kezem ügyében van szóval nagyon puncsol hogy még véletlenül se landoljon rajta.

-Ki kell ábrándítsalak nem ez történik! Csak szimplán nekem kellene utána el pakolnom a párnákat amiket szétdobáltam, ehhez pedig nem sok kedvem van!-közlöm vele szemforgatva, majd elfordulok tőle és a bőröndöm én kezdek turkálni valami kényelmes ruha után. Nekem semmi bajom azzal ha egy pasi indokolatlanul a szobámban tartózkodik, főleg ha ez a pasi úgy néz ki mint Charles, de mi a fészkes fenét keres itt még mindig??? Ráadásul nem néz ki úgy mint aki távozni készül. Legalábbis, tapasztalatom szerint, ha valaki az ágyadon fekszik majdnem teljesen keresztbe, az nem fog egyhamar távozni, és Charles pontosan ezt teszi. Mivel ő nem igazán zavartatja magát én sem teszem szóvá hogy miért van itt. Igazából nagyon jól esik hogy nem vagyok egyedül. Charles végig fekszik az ágyamon mintha csak otthon lenne és bekapcsolja a tévén a netflixet. Érdeklődve nézek fel a bőröndömből, amiben egyébként egy rövidnadrágot kerestem éppen, mikor meghallom az én még soha... főcímdalát.

-Te még nem láttad a negyedik évadot?-kérdezem megrökönyödve mikor meglátom mit néz.

-Nem. Nem igazán volt rá időm. Ha te már láttad ne spoilerezd le!!-emeli fel a kezét figyelmeztetően, mire megrázom a fejemet.

-Eszembe sincs!-nyugtatom meg és bevonulók a fürdőbe zuhanyozni. Elképesztően jól esik beállni a hideg zuhany alá. Csak engedem magamra a hideg vizet és megpróbálok mindent kizárni a fejemből. Hát azt kell mondjam nem nagyon sikerül, mondjuk lehet ebben közrejátszik az is hogy Charles nevetése néha behallatszik a fürdőbe. Homlokomat a hideg csempénk döntöm és mélyet sóhajtok. Mi az isten történik??? Nem mintha az zavarna hogy jó fej velem, csak nem értem hogy miért lett ilyen hirtelen jó fej velem.

-Fruzsi keresnek telefonon!-kiált be Charles a fürdőbe ezzel pedig eltereli a gondolataimat saját magáról.

-Ki az?-kiáltok vissza miközben elzárom a vizet.

-Tessék?

-Azt kérdeztem ki az?!!!-kiabálok mint egy hülye, miközben megpróbálom megszerezni a törölközőmet, anélkül hogy pofára esnék a vizes padlón.

-A Kisherceg nevetős, szívecske és mérges fejjel!-válaszol értetlen hangsúllyal.

-Vedd fel és mond meg neki hogy zuhanyozok!-mondom egy gyors mérlegelés után. Végülis a legrosszabb, ami történhet hogy Mark leüvölti Charles fejét.

-Charles Leclerc.-hallom kintről ahogy Charles bemutatkozik Marknak. Ezután meghallom Mark hangját is, bár nem értem mit mond, de biztos vagyok benne hogy Charles nem hangosította ki a telefont, ezt jelnek veszem arra hogy nagyon gyorsan össze kell kapnom magam és ki kell mennem a fürdőből mert Mark képes megölni Charlest telefonon keresztül is.

-Hé haver ne üvölts, nem csináltam semmit!-tiltakozik Charles éppen, a telefont eltartva magától, mikor kinyitom az ajtót és belépek a szobába.

-Add azt ide!-kérem el a telefont. Charles habozás nélkül nyújtja felém a készüléket és az arcán mintha a rettegés jeleit vélném felfedezni.

-Semmi baj!-paskolom meg a karját.-Ő néha ilyen!-teszem hozzá magyarázat képen a telefonra biccentve, amiből még mindig kihallatszik Mark hangja, aki nem igazán veszi észre hogy nem figyel rá senki és mondja a magáét folyamatosan.

-Befejezheted!-szólok bele a telefonba miközben kisétálok az erkélyre és becsukom magam mögött az üvegajtót, ezzel bezárva Charles a szobába, aki még mindig egy kicsit ijedt fejjel néz utánam.

-Mi az isten történik nálatok Fruzsina??? Azonnali magyarázatot kérek!!!-hallom Mark hangját a telefonba.-Meg face time-ot!-teszi hozzá azzal megszakítja a hívást. Alig teszi le, máris rezeg a telefonom és megjelenik a képernyőn hogy videó hívást kezdeményezett.

-Szóval mi történik??? Miért Charles veszi fel a telefonodat??? Ő van a te szobádban vagy te az övében??? Mikor békültetek ki??? Ha kibékültetek miért nem tudok róla??? Hogy történhetett ez kicsit több mint fél nap alatt mióta legutoljára beszéltünk?? És miért nem mesélsz???-áraszt el a kérdéseivel egyből ahogy megjelenik a kijelzőmön. Azt hiszem egy kicsit túlpörgött.

-Lassíts!-emelem fel a kezemet védekezően mert egy kicsit túl sok kérdést kaptam nagyon rövid idő alatt.-Akkor most szépen sorba!-kezdek neki és leülök az egyik székre ami az erkélyen áll a kis kávézóasztal mellett. Mielőtt még folytatnám gyorsan vetek egy pillantást a vállam felett a szobába hogy megnézzem mi van Charlessal. Hát nem sok minden, az ágyamon fekszik és nézi a sorozatot. Mark köhintésére nézek vissza a kijelzőre.

-Láttam ám ezt a kis, dolgot!-jegyzi meg kacsintva, mire csak megforgatom a szememet.

-Szeretnéd ha kinyomnálak, mint egy pattanást?-teszem fel a kérdést és erre egyből elhalgat.-Azért ám! De vissza a kérdéseidhez. Asszem az volt az első, hogy miért Charles vette fel a telefonomat. Nem szólsz közbe majd csak a végén!-emelem fel figyelmeztetően az ujjamat mikor nyitja a száját, hogy mondjon valamit.-Szóval, ez azért történt mert éppen zuhanyoztam és nem volt kedvem egy szál semmiben kibillegni a szobába ahol Charles sorozatot nézet. A második kérdésedre, Charles van nálam, szóval értelem szerűen én nem vagyok nála. Kibékülni ma reggel békültünk ki a liftben, miközben mindketten a hotelt szerettük volna elhagyni. Arra a kérdésedre hogy ez hogyan történhetett azalatt a fél nap alatt, ami a legutóbbi hívásod óta eltelt, nem tudom a választ. És azért nem tudsz még róla mert eddig dolgoztam, te pedig aludtál az elmúlt nyolc órában! A többi kérdésedre nem emlékszem, már ha volt még kérdésed.-fejezem be a mesélést. Mark bólogatva hallgat.

-Szóval teljesen feleslegesen üvöltöttem vele?-teszi fel a kérdést, véleményem szerint teljesen értelmetlenül, mert tudja rá a választ.-Bár már mindegy, a teljes utca hülyének nézett!-állapítja meg én pedig elnevetem magam.

-Ez nem nagy újdonság!-jegyzem meg.-Mindig sikerül olyan helyzetbe keveredned ahol hülyének néznek!

-Ebben igazad van! De térjünk vissza egy kicsit arra a tényre hogy Charles Leclerc éppen a szobádban néz sorozatot. Egyébként mit néz? És hogyhogy nem rugtad ki?

-Az én még soha negyedik évadát nézi. És nem találtam olyan indokot amivel ki tudtam volna rúgni!-válaszolok és be pillantok az ablakon. Charles még mindig ugyanúgy nézi a sorozatot ahogy hagytam.

-Még nem látta a negyedik évadot, de lúzer!-rázza meg a fejét Mark és részben egyet tudok vele érteni.-Viszont Bogyó van egy kis bökkenő. Te csak akkor nem találsz indokot egy pasi kidobására ha nem szeretnéd kidobni! Ez az eset pedig álltalában akkor áll fenn ha belezúgtál!-néz rám az "én mindent tudok" tekintetével.

-Na ne röhögtess te barom! Pont Charlesba? Nem tudom hogy miért lett velem jó fej ilyen hirtelen de biztos hogy nem zúgtam bele!!!!-akadok ki teljesen.-Bár azt elismerem hogy objektíven jól néz ki!-teszem hozzá, mert a nyilvánvalót nem érdemes tagadni.

-Aha. Értelek.-válaszol Mark, de nem tetszik a hangsúlya.

-Ne hagyd rám mint egy hülyére!-háborodok fel teljesen.

-Ne üvölts mert meghalja a lovagod!-cukkol.

-Na menj a fenébe te barom! Egyébként szerintem elaludt!-jegyzem meg nevetve ahogy vissza pillantok a vállam fölött a szobába.

-Mi?-Markból kiszakad a hisztérikus nevetés és én sem bírom tovább.-Most viccelsz ugye?-teszi fel a kérdést mire megrázom a fejem.

-Sajnos nem!-válaszolok, bár nem igazán lehet érteni mert hisztérikusan röhögök közben.

-Ezt nem hiszem el!-rázza a fejét Mark hitetlenkedve.

-Pedig így van! Legalábbis úgy néz ki hogy alszik!-állok fel és nyitom ki óvatosan az erkélyajtót.-Fogd már be és ne nevess olyan hangosan!-próbálom csitítani Markot mert nem bírja abbahagyni a nevetést.-Most nem érdekelnek az emberek az utcán?!-suttogom neki miközben bemegyek a szobába. A tévé halkan szól de a szobában nem hallatszik más. Óvatosan az ágy mellé lépek és Charles fölé hajolok.

-Baszki ez tényleg elaludt!-suttogom, mire a telefonból valami elfojtott vinnyogásra emlékeztető hang hallatszik.-Ezt a hangot ne add ki még egyszer!-suttogok hisztérikusan és alig bírom visszatartani a nevetésemet.

-Most mi az istent csináljak?-kérdezem még mindig suttogva, miközben ellenőrzöm hogy Charles tényleg alszik e. Ez abból áll hogy az arcához közel hadonászok a kezemmel. A teszt nem sikeres, Charles meg se mozdul.

-Hát ébreszd fel!-válaszol Mark. Erre a kijelentésére mérgesen nézek rá.

-Huszonegy éve élsz velem! Mit tanultunk, mi az egyes szabály?

-Alvó sportolót nem ébresztünk fel, hacsak nem vészhelyzet.-darálja én pedig elégedetten bólogatok.

-Látod, fejlődő képes vagy!-dicsérem meg, mire csak megforgatja a szemét.

-Na és ha nem ébreszted fel akkor hol fogsz aludni, nagyokos?

-Majd alszom a kanapén!-suttogom vissza és elindulok a megnevezett ülőgarnitúra felé.-Visszavonom.-állok meg. A kanapé egy kicsit rövid, ráadásul az a fajta amin nincs sok párna.

-Miért?-teszi fel a kérdést Mark, mire válasz nélkül megfordítom a telefonomat.-Oké, megértelek!-reagál ahogy meglátja.-Bár szerintem nincs ellenedre hogy egy ágyban kell aludnod Leclercel. Bár nekem sem lenne ellenemre!-gondolkodik el.

-Te nem vagy normális!-jegyzem meg.-Most bezzeg nem zavar hogy hülyének néz az utca igaz?!-szúrom még oda, miközben kikapcsolom a tvt.

-Nem vagyok hülye!-kéri ki magának. Nem válaszolok csak ránézek a szemem sarkából.-Bombastic side eye! Oké kezdem érteni miről beszélsz!-állapítja meg.

-Én egy szót sem szóltam!-válaszolok, mire elneveti magát és bólogat hogy érti.

-Azt hiszem ennek a beszélgetésnek itt kell véget vetni!-állapítja meg és én egyetértően bólogatok.-Azért megmutatod az alvó Charlest?-kérdezi, mire hitetlenül megrázom a fejem.

-További szép napot Mark!

-Nemár! Én komolyan gondoltam!

-Tudom, ez a legnagyobb baj! Szia Kisherceg!-köszönök el.

-Jó éjt Bogyó! Csak semmi rosszalkodás!

-Idióta!-nyomom ki egy megsemmisítő pillantás kíséretében.

Most hogy képletesen is egyedül maradtam, odasétálok Charles mellé kiveszem a telefont a kezéből és az éjjeliszekrényre rakom. Amiatt nem kell aggódnom, hogy kényelmesen van e, mert csak melegítőnadrág és póló van rajta. Csak most veszem észre hogy a cipőjét levette és nem abban fetrengett az ágyamban, egy újabb piros pont Charles Leclerc. Óvatosan ráhúzom a takarót, amit nagyon ügyesen maga mellé gyűrt, valószínűleg mikor még ébren volt. Pár pillanatig csak nézem ahogy alszik. Olyan nyugodtnak tűnik így, az arca békés és egyenletesen lélegzik. Mondjuk az baj lenne, ha nem ezt tenné.

Megrázom a fejemet és körbe nézek a szobában egy másik takaró után. Nagy szerencsémre van egy pokróc a kanapén, ami ráadásul még puha is. A pokróc társaságában mászom be az ágy jobb oldalára. Ahogy elhelyezkedem realizálom hogy mindig a másik oldalon szoktam aludni. A hasamra fordulok így a fejem Charles felé néz. Szerencsére Charles is balra fordulva alszik így csak a hátát látom.

Sokáig nem tudok elaludni, csak hallgatom Charles légzését. Nagyon régen volt hogy valakivel egy ágyban aludtam volna.

Ahogy fekszem a sötétben és Charles mellettem szuszog, eszembe jut Mark egyik mondata. Ha ki akartam volna dobni Charlest meg tettem volna. És ez meg ijeszt, mert egy másik gondolat is beférkőzik a fejembe. Hogy igazából nem is szerettem volna kidobni őt. És ez megrémiszt, nagyon.