Még öt nap és elindul a szezon. Két nap múlva indulunk a csapattal Bahreinbe. A kocsi szerencsére szinte teljesen kész van, már csak finom hangolni kell Charlesra a következő két napban, ami viszont még elég húzós lesz.

Az elmúlt három hét életem legmozgalmasabb három hete volt. Bár ezt valószínű csak addig fogom mondani amíg el nem kezdődik a szezon. Szerencsére, aránylag, mindent sikerült baj nélkül kivitelezni. A kocsi bemutatóján minden rendben volt. Charles kételkedett a kocsiban egy kicsit nyilvánosan, csak hogy nekem ne legyen olyan szép a napom és magyarázkodhassak a világnak, akik így is elég szkeptikusan kezelnek, mert még nagyon fiatal vagyok ebbe a világba. De ettől eltekintve minden simán ment.

És igen Charles továbbra is haragszik rám. Ha együtt kell dolgoznunk, és sokat kell, általában passzív agresszív és minden alkalmat megragad hogy belém köthessen. Nem mondom hogy ez nem fáj nagyon de nem tudok rajta változtatni, mert elképzelésem sincs miért haragszik még mindig. Én még bocsánatot is kértem, bár nem tudom hogy miért, sőt egyszer még rá kérdeztem hogy mi a baja velem, de nem kaptam értelmes választ. Egyébként barátnője is lett az elmúlt két hétben. El kell ismernem szép lány és, bár nem lettünk bemutatva egymásnak, Carlostól tudom hogy Emmának hívják és hogy Charles nagyon szerelmes belé, bár Carlos szerint buta mint a segg.

Carlossal nagyon jóban lettünk az elmúlt hetek alatt, sokat szidtuk együtt Charles csaját mert nem tud tőle rendesen koncentrálni, még magamnak sem szeretném bevallani hogy én nem csak ezért szidtam, na mindegy. Egy kicsit olyan mintha a bátyám lenne, mármint Carlos, nem a csaj. Lelkizett velem egy nagyot a nyilvános tesztek után mert akkor szakított vele a barátnője, szegény nagyon padlón volt, már gyűrűt is vett hogy megkérje a lány kezét erre a csaj dobja, a sok utazásra és a távolságra hivatkozva, nem is értem mit várt egy f1es pilótától, bár Carlos azt is mondta hogy azért így történt mert a csaj rájött hogy nem tudja őt teljes szívéből szeretni, mármint Carlos. Ezt nem igazán hittem el de meghallgattam. Ez a beszélgetés elég jót tett a kapcsolatunknak.

A nyilvános tesztek után egyébként Charles panaszkodott egy sort Frednek hogy nem jó a kocsi de ezt senki nem hitte el neki mert a teszt pilótánknak és Carlosnak sem volt vele problémája. Azt egyébként el tudom képzelni hogy Charles nem érzi a kocsit. Talán segíteni tudnék is neki ha képes lenne értelmesen kommunikálni velem, de ennek hiányában elég reménytelen. Na jó az igazság az hogy nagyon szeretnék neki segíteni de mikor megpróbáltam csak annyi volt a válasza hogy ne egy mérnök mondja meg neki mit csináljon. Attól a ténytől eltekintve hogy én vagyok a versenymérnöke, vagyis az én kezemben van az irányítás, ez a mondat nagyon is helytálló volt, bár azt valószínű nem tudja hogy évekig versenyeztem a forma 3ban és a forma 2ben, na mindegy. Egyébként a kelleténél azt hiszem egy kicsit jobban fájt ez a mondata mint kellett volna, bár az is bánt hogy nem igazán vagyunk jóban, és ez finom kifejezés a kapcsolatunkra.

A mai napom egyébként teljesen szabad, hála istennek, mert még össze kell pakolnom szinte a teljes életemet, addig már el jutottam ebben a folyamatban hogy vettem még egy bőröndöt, ugyanis idefele sem fértem bele olyan könnyen az eddigibe és most még a csapat cuccokat is bele kell raknom.

Végül pakolás helyett mégis a gépemhez ülök le és elkezdem átnézni Charles kocsijának beállításait, sokadjára. Nagyon zavar hogy nem érzi jónak a kocsit, ez az egészben a legnagyobb baj, hogy nem tudom eldönteni igazat mond e vagy sem. A munkából a telefonom csörgése ránt ki.

-Szia Kisherceg!-köszönök Marknak és felállok az asztaltól.

-Hali Bogyó! Csak érdekelt hogy vagy! Egy ideje nem beszéltünk!-néz rám szemrehányóan.

-Tudom! És sajnálom! Csak egy kicsit sok volt a dolgom!

-Neked mostanában mindig sok a dolgod!-mondja megjátszott sértődöttséggel, mire nagyon csúnyán nézek rá.-De nem a munkádról akarok veled beszélgetni, mi van vele?

-Kivel?-kérdezem mert ez nem világos.

-Hát vele?-ismétli meg a kérdést.

-Mark a kérdést értem, csak elképzelésem sincs kire gondolsz!

-Hát Charlesra!

-Mi lenne vele? Éli az életét és valami baja van a kocsival de képtelen értelmesen elmondani hogy mi!-magyarázom egy kicsit felháborodva.

-Tehát még mindig rosszban vagytok.-állapítja meg Mark a nyilvánvalót.

-Nobelt neked Sherlock!-mondom a szememet forgatva.

-Jóvan na! És milyen a barátnője?

-Buta. De nagyon. Tegnap együtt lifteztünk és beszélgetni akart, úgy hogy a fülemben ott az AirPods, nagyon rossz volt!

-Ismerünk olyan személyt akire hasonlít?-kérdezi.-Csak hogy legyen viszonyítási alapom!

-Emlékszel a két évvel ezelőtti szilveszterre?-nézek rá.

-Ott volt az a csaj aki értette meg hogy meleg vagyok?

-Aha! Na a csaj kb az a szint.

-Atya. Úr. Isten! Én nagyon sajnállak!!-szörnyülködik Mark-Egyébként azt hittem hogy ennek a Leclerc gyereknek jobb az ízlése, nem mondom hogy nem szép a csaj de ha ilyen buta akkor nem értem a kapcsolatot.

-Biztos jó az ágyban!-mondom egy keserű félmosollyal az arcomon.

-Nagyot csalódnék benne ha így lenne, nem ilyennek mutatja magát és ez azért egy olyan ízlésficam amit elég nehéz eltitkolni!-gondolkodik hangosan.

-Carlos sem igazán érti mi van vele, nagyon bizonygatja hogy Charles nem ilyen.

-Na megjött az új legjobb barátod is a képbe!-néz rám durcásan.-Máris le lettem cserélve?

Na erre a kérdésre nagyon csúnyán nézek a kamerába.

-Nem lettél lecserélve te tökkelütött! Csak Carlos itt van napközben is mikor te a világ másik felén húzod a lóbőrt!

-Aha...-mondja úgy mint aki nem hisz nekem.

-Na menj a fenébe!-kiáltom mikor kirobban belőle a röhögés.-Szia Mark, jót beszélgettünk holnap hívlak!

-Tudod hogy hülyülök!-mondja nevetve.

-Én is te marha!-nézek rá mosolyogva.

-Viszont neked tényleg menned kell mert még nem pakoltál össze pedig ezt a szabadnapot azért kaptad!-elkerekedett szemmel nézek rá.

-Ezt honnan tudod?

-A pakolást mindig a legutolsó pillanatra tartogatod valamint nálatok még csak délután van és te nem a gyárban vagy!-mondja nevetve. Néha félelmetes menyire ismer!

-Mégis te vagy Sherlock Homles!

-Még szép! De meg jött Dave szóval nekem is mennem kell!-Dave a barátja, nem igazán bírom, szerintem gruppi de ezt nem mondhatom Marknak.

-Akkor nem is zavarok tovább! Szép estét!-mondom kacsintva.

-Meglesz köszi!-közli nevetve, mire grimaszolok egyet.

-Nem akarom tudni!-játszom a mártírt és kinyomom.

A pakolásra vonatkozóan egyébként tényleg igaza volt, mindig az utolsó pillanatra hagyom ami jelen pillanatban nem lenne túl szerencsés mivel egész házamat be kell pakolnom mert egy darabig nem jövök vissza. Egy nagy sóhaj kíséretében mégis neki látok, bármenyire is hívogató hogy még üljek pár órát Charles kocsijának beállításai felett, azon örlődve hogy mi lehet vele a baja. Ja ez nem hívogató? Tényleg nem az. A pakolást háromszor kell elölről kezdenem mert mindig elfejtek valami létfontosságút berakni. A végtelennek tűnő folyamatot, lassan négy órája próbáltam összepakolni az életemet, a telefonom csörgése zavarta meg. Fred az.

-Jó estét Fred! Miben tudok segíteni ilyen későn?-kérdezem mert közben látom, hogy már elmúlt hét óra.

-Neked is jó estét Fruzsi!-hadarja és éreztem hogy nem sokáig lesz olyan jó az estém.-Arról van szó hogy azt utazást egy nappal előrébb hoztuk mert így olcsóbb, és holnap korábban kellene bejönnöd hogy időben végezzetek a kocsival! Ugye nem probléma?-hallom a hangján hogy ez inkább kijelentés mintsem kérdés.

-Nem, nem probléma!-mondom a fogamat szívva mert nem hagyott más válasz lehetőséget.

-Az szuper! Csak ennyi lett volna! További szép estét!-mondja és válasz sem várva bontja a vonalat.

-Persze, szép estét!-motyogom nem valami boldogan mert a két napra tervezett munkát holnap kell megcsinálnunk. Egy kicsit elegem lesz a világból ezután a telefon után ezért úgy döntök el megyek futni, úgyis régen voltam. Mielőtt elindulnék még írok egy e-mailt csapatnak hogy holnap korábban kezdünk, majd bezárom a lakást és nekiiramodok. Elég gyors tempót futok mert menekülök a problémáim elől. Charles elől aki csak velem képtelen értelmesen kommunikálni, Fred elől és a holnapi túlóra elől ami az is jelenti hogy tovább kell Charles piszkálódását elviselnem. Futok a gondolat elől hogy nem csak azért bánt annyira Charles ellenszenve mert bunkó. És természetes futok a fájdalmam elől is amit anya és a nagybátyám hiánya jelent, ez elől kezdtem el futni annak idején.

Kifulladva állok meg egy park bejáratánál, a fülembe üvölt Harry Stylestól az As It Was, mindig erre a zenére futok, és gőzöm sincs merre vagyok. Pihenés képpen elkezdek sétálni a parkban. Gondolkodva cammogok tulajdon képpen semmire sem figyelve mikor meglátok az egyik padon egy magányos srácot. Már tovább is fordulnék, egy magányos srác azért nem egy olyan nagy durranás, mikor rá jövök hogy valahonnan nagyon ismerős. Egy kicsit elfordítja a fejét és akkor lecsap a felismerés. Charles Leclerrel sikerült összefutnom ezen a nagyszerű estén, még szerencse hogy nekem háttal ül így nem vett észre. Az agyam azt mondja menjek haza mégsem mozdulok. Csak nézem Charlest. Sötét kabát van rajta, kék farmer és sport cipő. Nem visel sapkát pedig elég hideg van. Haja egy kicsit kócos, elég valószínű hogy sokszor túrt bele nem is olyan régen. De ami miatt képtelen vagyok mozdulni az az hogy sír. Nem hangosan, csak abból tudtam megállapítani, hogy néha megtörli a szemét. Nem tudom meddig álok a fa takarásába és nézem őt. Nem megyek oda hozzá, félek hogy még mérgesebb lenne ha megtudná hogy láttam így. Végül ő hagyja el előbb a parkot. Csendben végig nézem ahogy feláll és kisétál a parkból. Távozása után még egy jó darabig nem mozdulok. Nagyon fájt őt így látni. Nagyon lassan sétálok haza, olyan érzés mintha gyomron vágtak volna. Semmi másra nem vágyom csak hogy lefeküdhessek aludni és elfelejthessem ezt az estét. Hogy végre ne keljen gondolkodnom. Nem szeretnék arra gondolni hogy Charles miatt érzem magam rosszul. Nem szeretnék Charlesra gondolni. Mégis mikor egy gyors fürdés után végre bele borulok az ágyamba nem tudom kiverni a fejemből a képet ahogy Charles lehajtott fejjel megtörli a szemét. Nem akarom felfogni hogy fájt őt szomorúnak látni és hogy legszívesebben mindenkit kilőnék az űrbe aki bántja. És ott van bennem a kétely hogy oda kellet volna menni hozzá. Ezekkel a gondolatokkal alszom el. Az álmomban megint futok és egy hang folyamatosan azt ismételgeti hogy Charles miattam szomorú.