Ma magamtól kelek még az ébresztő előtt. Egy kicsit ideges vagyok na. Ma találkozom először hivatalosan is a pilótákkal. Az elmúlt hetem egyébként nagyon jól sikerült, a csapat hellyel közzel befogadott, hallgatnak is rám hogy ha nagyon muszáj, csak azt sajnálom hogy ebben a szakmában a szabadnap annyit jelent hogy nem kell bemennem az irodába. Tegnap, vasárnap, volt a szabadnapom. Én azt gondoltam, jóhiszeműen, hogy majd este megnézem az emailjeim meg ránézek a tervekre. Na ez nem jött össze. Reggel hétkor arra keltem hogy csörög a telefonom. Egész nap bombáztak smsekkel, emailekkel és telefonokkal, arra is alig volt időm hogy kipakoljak a lakásban, mindig keresett valaki.

A pilóták közül egyébként már találkoztam Charles Leclercel. Ennél kínosabb találkozásom szerintem még az életemben nem volt. Az egész úgy történt hogy gondoltam egyet és elmentem körülnézni a környéken. Találtam egy nagyon aranyos kis pubod ami egyébként kávézóként működik napközben. Egész elfogadható zenét játszottak gondoltam bemegyek hátha nem lesz olyan rossz, tudni illik hogy utálok bulizni. Hát tévedtem, nem szerencsés ha én bulizom. A második kör kólámat kértem ki a barista sráctól, nem igazán iszom alkoholt, mikor közölte hogy a ház ajándéka és ehhez a kijelentéséhez még kacsintott is. Azt tudni kell hogy már az első kör után megpróbált fölszedni. Na köszi, gondoltam majd közöltem hogy nem fogok vele lefeküdni. És itt kezdődik a kínos rész, ugyanis mellettem megjelent Charles Leclerc és megkérdezte hogy vele lefeküdnék e. Na ott kaptam egy kisebb sokkot. Nem mondom hogy nem nézett ki veszettül jól. Egy fehér ing volt rajta hasonló színű nadrággal, nem akarok hazudni, elképesztően nézett ki, de nem igazán lenne szerencsés úgy kezdeni a karieremet mérnökként hogy lefekszem a pilótával akinek a kocsiját tervezem, és egyébként sem vagyok az a fajta csaj aki benne van az egy éjszakás kalandokban. A legrosszabb az egészben az volt hogy gőze sem volt róla hogy mi együtt fogunk dolgozni, szóval lepattintottam és rohantam haza, mert az esetet sürgősen meg kellet beszélnem Markal. Majdnem fél óra kellett neki mire abba tudta hagyni a röhögést, amit egyébként meg is értek.

Egy gyors reggeli zuhany után épp a konyhában reggelizem mikor megcsörren a telefonom, Mark az.

-Hali!-köszönök mosolyogva a kamerába.-Merre vagy?-érdeklődöm mikor észreveszem hogy valahol sétál.

-Vacsizni voltam, most megyek haza, de gondoltam felhívlak még egyszer hogy bátorítsalak!-mondja mosolyogva.

-Tudom hogy csak azért hívtál fel mert a metróra vársz és van ott egy srác aki nyomul rád!-röhögöm ki.-Egyébként soha nem szoktál útközben hívni!

-Oké talált süllyedt! De azért az is izgat hogy mi lesz veled a tegnapi után! Miben mész?

A kérdésre az előszobában lévő egészalakos tükörhöz sétálok és megfordítom a kamerát. Egy kék bőszárú farmer és egy világoskék kapucnis pulcsi van rajtam ami alól kilóg a fehér pólóm, és nem, egyikből sem látszik ki a hasam.

-Tőled kapott bőrdzseki és a fekete vansom lesz még rajtam.-egészítettem ki mert jelen pillanatban felemás, mintás zokniban császkálok a lakásban.

-Tudod hogy nem egy az ízlésünk de el kell ismernem a stílusodon belül jól nézel ki!-közli mosolyogva.

-A srác melléd állt a metrón?-kérdezem nevetve miközben lerakom a telefonomat hogy fel tudjam venni a cipőmet. A kérdésemre Mark lehajtja a fejét és próbál nem nagyon nevetni.

-Öhüm!-bólogat, erre nemes egyszerűséggel csak kiröhögöm. Kintről két rövid dudálás hallatszik.

-Na nekem mennem kell itt van értem James! Nem tudom tovább játszani a kamu barátnődet, vagy barátodat!-mondom miközben felkapom a táskámat és bezárom a lakást.-De ha szeretnéd elköszönök tőled úgy hogy szeretlek!-közlöm nevetve miközben a lépcsőn száguldok lefelé. Markból itt robban ki a visszatartott nevetés.

-Te nem vagy normális!

-Ezt tényleg te mondod, aki azért hívott fel hogy lerázzon egy srácot?! Azért gondolkodjunk már!!! Jó reggelt James!-köszönök a sofőrömnek mert közben megérkeztem a kocsihoz.

-Jó reggelt! Mark az?-kérdezi miközben kinyitja előttem az ajtót, gondolom hallotta az utolsó mondataimat. Nevetve bólintok.

-Üdvözlöm!-mondja és beszáll előre. James nagyon viccesnek tartja mikor Markal beszélgetek.

-James üdvözöl!-fordulok vissza Markhoz.

-Én is őt! Bár tudom hogy őrültnek tart.

-Ez nem igaz!-fordul hátra James, aki természetesen hallotta Markot, aki ki van hangosítva.-Csak még fiatalok vagytok!

-Ki vagyok hangosítva?-néz rám Mark felháborodva.

-Persze, miért ne lennél?-nézek a kamerába értetlenül-Viszont nekem tényleg mennem kell! Szeretlek.-köszönök el kacsintva.

-Én is szeretlek téged!-néz a kamerába mosolyogva, erre elröhögöm magam de ezt nem látja már mert megszakította a hívást.

-Le kellet rázni egy pasit a metrón.-magyarázom meg Jamesnek aki elég éretlenül néz rám viszont erre már képtelen magában tartani a nevetést.

-Jó kölykök vagytok ti!-mondja mosolyogva, egyébként még csak harminc múlt ha jól tudom, miközben leparkol.-Egy óra múlva lesz a meeting a pilótákkal és délután megkapod a céges kocsidat.-ismerteti a mai menetrendet.

-Még nem tudom mihez fogok kezdeni nélküled!-mosolygok szomorúan.

-Csak átmeneti a búcsú. Ha elkezdődik a szezon le sem fogsz tudni rázni!-közli, utalva arra hogy ő lesz a testőröm, mire nevetve meglököm a vállát.

-Na további szép napot!-köszönök el mikor beérünk az épületbe és beszállok a liftbe. Már épp becsukódik az ajtó mikor kiáltást hallok.

-A liftel várj légyszi!-ösztönösen a csukódó ajtó közé rakom a kezem.

-Kösz!-lép be mellém a férfi, aki történetesen Carlos Sainz.

-Te új vagy itt ugye?-teszi fel a kérdést mire értetlenül nézek rá-Még nem láttalak errefelé, pedig a legtöbb alkalmazottat ismerem!-teszi hozzá magyarázat képpen.

-Fruzsina Parker, az új mérnök.-nyújtok neki kezet.-És gratulálok ahhoz hogy a legtöbb alkalmazottat ismered! Elég sokan vannak!-teszem még hozzá mert elképesztőnek tartom.

-Carlos Sainz. De ezek szerint egy órán belül találkoztunk is volna.-jegyzi meg mosolyogva miközben kezet fogunk. Csak bólintok.-És köszönöm! Büszke vagyok rá mert nagyon sokan vannak!-teszi hozzá. A lift megáll én pedig kiszállok.

-Kb negyven perc múlva Carlos!-köszönök el nevetve és elindulok az irodámba. Az asztalomon egy mappát találok amit valószínű még azelőtt át kellene néznem mielőtt a meetingre megyek. Neki is ülök, javaslatok és tervek vannak benne aminek a feléről tudom hogy nem használható. Arra nézek fel hogy kopognak. Fred (a Ferrari csapatfőnöke de határozottan túl hosszú neve van ezért a háta mögött becézem, vagy nem csak a háta mögött) állt az ajtóban egy kicsit türelmetlenül.

-Ne haragudj, megyek!-mondom mert tudom hogy elkéstem. Mindig ez van ha autókról van szó.

A teremben mindenki ránk vár. Ahogy belépek Fred mögött a többség egy mosollyal üdvözöl kivéve Charles Leclerc, neki egy elég érdekes grimasz van az arcán. Egyszerre értetlen, megvilágosodott, szégyenkező, csodálkozó és azt hiszem egy kicsit dühös is. Elég érdekes keverék.

-Fruzsi-fordul felém Fred-A csapat nagyrészét már ismered. Bemutatom neked a pilótáinkat akikről valószínű hogy már halottál. Carlos Sainz és Charles Leclerc. Srácok, Fruzsina Parker, Charles ő lesz a versenymérnököd és mind a kettőtök kocsijának oroszlán részét ő tervezte, tervezi!

Carlos feláll és ismét kezet nyújt egy mosoly kíséretében Charles viszont még mindig hitetlenkedő fejet vág. Mindenki legnagyobb meglepetésére nem áll fel csak bólint. Nem tudom eldönteni hogy zavarban van vagy csak simán tapló, de elég rosszul esik. Sokáig azonban nem hagynak ezen gondolkodni, mert elkezdődik a megbeszélés. Végig a kocsiról beszéltünk, elmondtam a srácoknak hogy körülbelül mit tervezek és ebben milyen együttműködést várok. Fred elmondta hogy mikorra terveznek privát teszteket és mikor lesz a bemutató. Ezek után gyorsan le is kellet lépnie mert keresték telefonon, ez mindenkinek azt jelenti hogy mehet a dolgára. Nekem ez sajnos azt jelenti hogy beszélnem kell Charles-sal. Carlossal beszélgetnek mikor odamegyek hozzájuk.

-Sziasztok! Ne haragudjatok de Charles-sal beszélnem kellene a kocsiról.-hát nem életem monológja az biztos.

-Csak nyugodtan!-mosolyog rám Carlos bátorítóan-Nekem úgy is beszélnem kell Freddel!-mondja és ott hagy minket. Egy kicsit idegesen nézek Charlesra, az arca elég elutasító ahogy a szemembe néz. Egy pillanatra elveszek a szemeiben, egyszerűen gyönyörűek, hogy lehet egy pasinak ilyen szép szeme?

-Örülök hogy megismerhetlek!-nyújtok neki kezet annak ellenére hogy már "ismerem". Ismét csak bólint.

-Lennének kérdéseim azzal kapcsolatban mit szeretnél az autóba.-nézek rá komolyan, félretéve hogy már egyértelműen taplón viselkedik.

-Legyen a leggyorsabb a mezőnyből.-mondja minden érzelem nélkül és még csak rám se néz.

-Az lesz!-közlöm egy kicsit mérgesen a flegmázására.

-Akkor szerintem végeztünk!-mondja majd előveszi a telefonját és elindul kifelé a tárgyalóból. Megragadom a karját és megállítom.

-Mégis mi a fene bajod van velem?-kérdezem felháborodva.

-Hát nem is tudom! Mondjuk életem legnagyobb kosarát kaptam tőled?-vág vissza és már ő is majdnem kiabál. Az eszem megáll, még ő mérges rám!

-Inkább örülnöd kellen hogy nem feküdtél le a főnöködel! Mert tudod mérnöködként magasabb pozíciót töltök be nálad!-vágom az arcába és kiviharzom a teremből. Na sikerült jó munkakapcsolatot kialakítanom a pilótával akinek a kicsiját tervezem, ilyen az én szerencsém. Mikor vissza érek az irodámba kell pár perc mire megnyugszom. Mikor sikerül újra a munkára koncentrálnom teljesen megszűnik a külvilág, csak adatokat, számokat, autókat és gumikat látok. Ebből a transz szerű állapotból egy óvatos kopogás szakított ki. Mikor felnézek Carlos áll az ajtóba.

-Miben tudok segíteni?-nézek rá érdeklődve mert elképzelésem sincs miért kereshet.

-Nem láttalak ebédnél, sem máskor. Gondoltam megnézem mi van veled.-megrökönyödve nézek rá, majd az órára ami négy órát mutatott. Mikor lett ennyi az idő??! Carlos elnevette magát az arcom láttán.-Nagyon belemerültél a munkába ugye? Egyébként Fred is keres a céges kocsi miatt. Hoztam neked egy szendvicset mert már bezárt a büfé, és számításaim szerint reggel óta nem ettél.

Hálásan mosolygok rá, miért nem dolgozhatok vele??? Menyivel egyszerűbb lenne az életem! Együtt indulunk le a földszintre.

-Charles elég furcsán nézett rád délelőtt. Ismeritek egymást valahonnan?-kérdezte, mire megforgatom a szememet.

-Tegnap este elmentem egy klubba ahol ő is ott volt és rám mozdult de lepattintottam, mert borzalmasan kínos lenne számomra úgy együtt dolgozni hogy lefeküdtem vele. De most azt hiszem mérges rám szóval nem biztos hogy előrébb vagyunk.-mesélem neki egy kis keserű ízzel a számban. Carlos csodálkozva néz rám, amit nem igazán értek.

-Ez érdekes, Charles nem igazán szokott így csajozni. Inkább csak beszélget a lányokkal, esetleg elkéri a számukat. Nem szokott egy éjjszakás kalandokba bonyolódni. Annál jobb fej srácnak ismertem meg.

Carlosal úgy beszélgetünk mintha ezer éve ismernénk egymást. Nagyon régen találkoztam olyan emberrel akivel ilyen gyorsan meg volt a baráti összhang. Fred már vár rám az előcsarnokban ezért gyorsan elköszönök Carlostól aki búcsúzóul a kezembe nyomja a szendvicset.

-Edd meg amint tudod!-néz rám szigorúan, elmosolyodom és bólintok.

-Mindenképp! Viszlát holnap Carlos!-intek majd megindulok Fred felé.

-Végre itt vagy! Meg érkezett a céges kocsid!-néz rám mikor odaérek, és a válaszomat meg sem várva elindul kifelé. Érdeklődve követem mert nem tudom milyen kocsit szereztek nekem, soha nem volt róla szó. A parkolóba érve Fred elővesz egy kocsikulcsot és felém nyújtja. Óvatosan elveszem a felém nyújtott kulcsot és körbe nézek a parkolóba. Öt sportautó áll a parkolóban.

-Az a tied!-mutat Fred a fekete 296 GBT-re.-Zöldben nem tudtunk ilyen hirtelen szerezni, remélem ez is jó!

Hitetlenkedve nézek rá, ezt most komolyan kérdezte?

-Persze hogy jó, ne viccelj már! Tökéletes!-válaszolom hitetlenkedve.

-Ha nem lenne jó akkor sem kapnál mást!-néz rám Fred, mire elnevetem magamat. -Itt vannak a papírok este már ezzel menjél haza! Ja és itt van a garázs kulcsod is a lakáshoz.-adja át a szükséges dolgokat majd gyorsan el is köszön mert keresik, igazából állandóan keresik. Én lassan sétálok vissza az irodámba miközben a Carlostól kapott szendvicset majszolom.

A munkaidőmből maradt két óra gyorsan eltelik aminek nagyon örülök mert nem igazán volt jó napom. Mikor hazaérek ruhástul végig dőlök a kanapén és hosszú percekig nem mozdulok. Még csak hétfő van de máris teljesen kész vagyok.

Magamnak sem igazán akaródzik bevallani hogy ez amiatt a gyönyörű szemű pilóta miatt van, aki valamiért haragszik rám.