Hatkor keltem. Még mindig utálom, de sajnos muszáj, hét órára megyek dolgozni. Miután sikeresen kimásztam az ágyból, ittam egy kakaót a konyhában. Tudom, hogy nem túl felnőttes így huszonnégy évesen, de a családomra emlékeztet. Kicsiként apa mindig kakaóval vidított fel. Fél hétkor az ajtón kilépve siettem a metró felé. Ma nem találkozunk ügyféllel, emiatt egy szürke-fehér mintás melegítőszerű nadrágot vettem fel, fekete trikóval. A főnök kérése, hogy legyen rajtam egy nyaklánc, aminek a segítségével könnyebben megtalálnak az emberek a munkahelyemen. Nem értem mellesleg, hogy miért, mikor egyszerűbb, ha azt mondja, európai vagyok. Ma a kedvencemet vettem fel, egy ezüst BTS feliratos láncot egy olyan fülbevalóval, amit V viselt anno a DNA videóklippjében. A hajamat lófarokba fogtam, mert mindig a szemembe lóg.

Ahogy elindultam, a lépcsőházban találkoztam a szomszéd nénivel. A boltba indult bevásárolni, tippem sincs, miért ilyen korán. Együtt mentünk a megállóig, majd ott elköszönt, mert ő gyalogolt a piacra. Én metróztam, tíz perccel később már ott is voltam a Big Hit Entertainment irodájában. A főnököm, Kang Jongho az asztalánál ült és éppen papírokat írt alá.

- Jó reggelt Bogi! – köszöntött.

- Jó reggelt igazgató úr! – hajoltam meg – Mi a mai dolgom?

- Nos, mint minden hónap elsején a teendő, kimutatás a költségvetésről, a dolgozók munkájáról... de hiszen már tudod.

- Hogyne – bólintottam. Leültem az asztalomhoz, amit nemrég kaptam meg és nekiálltam a feladatomnak. Közben elgondolkoztam. Nagyon szerencsés vagyok, hogy itt dolgozhatok, erről 2 éve álmodni sem mertem. Igaz, a BTS-sel még nem találkoztam, a fiúk a katonai szolgálatot teljesítik, ahonnan tudomásom szerint a következő hónapban jönnek meg. Kíváncsian várom a találkozást.

Nem sokkal később éppen egy diagramot szerkesztettem nagy odafigyeléssel, amikor berobbant valaki az irodába.

- Üdvözletem igazgató úr! Bogi, szia! – mosolygott rám.

- Heejin nagymama – köszöntöttem – mit tehetek önért?

Yang Heejin tulajdonképpen nem öreg, 54 éves, de 2 unokája van, emiatt elvárja a nagymama megszólítást. Egyébként nagyon fiatalos, szerethető személy, abszolút pozitív tagja a csapatunknak, már ha nevezhetem így.

- Gyere velem, szükségem van a segítségedre – állt meg az asztalom előtt.

- Menj nyugodtan – egyezett bele az igazgató – tudom, hogy elkészülsz a határidőre.

Meghajoltam, felkeltem és elindultam Heejin után.

- Most hová megyünk? – kérdeztem.

- Mindjárt meglátod, csak gyere. Hozd kérlek azt. - mutatott egy kisebb ládára, amiben vizes palackok voltak.

Követtem, tudtam, hogy úgysem mondja meg, mit szeretne, majd kiderül, ha odaérünk. Idegesítő szokása, az már egyszer biztos. Pár perc múlva megálltunk egy ajtó előtt. Bekopogott, aztán beléptünk. Meghajoltunk, utána láttam csak, hogy a táncteremben vagyunk, és hét srác ül velünk szemben. Gondolom megbeszélést tarthattak éppen, mert kérdő tekintettel néztek ránk. Abban a pillanatban felismertem őket. Hiszen ez a BTS!

- Köszi a vizet, tedd csak le az asztalra – mondta Jin. Amíg odamentem, Heejin megszólalt.

- Srácok, hadd mutassam be nektek Kim Boglárkát, Bogit, az új asszisztenseteket.

- Mi?! – kiáltottunk fel mind a nyolcan.

- Bogi, szerintem tudod kik ők, de azért Yoongi, Jin, Jimin, Hoseok, Namjoon, Jungkook és Taehyung. – mutatott körbe – Nézzétek, felesleges tagadni, akármennyire is fiatalos vagyok, nem bírom már a tempót. Muszáj neked átvenned. – nézett rám.

Nem tudtam neki válaszolni, annyira hirtelen ért a bejelentés. Egyébként a srácok hogy jöttek haza korábban? Kiszámoltam a visszatérésüket. Nem értettem a helyzetet, ráadásul teljesen lefagytam, de nem voltam egyedül.

- Szóval... - kezdte RM – komolyan őt választottad? – nézett rám fintorogva.

Kicsit rosszulesett, hogy ilyen lekezelően kérdezte, de nem vettem inkább magamra.

- Ugyan már, ne ítélj elsőre, egyébként meg ő az egyetlen, akiben bízom, szóval igen, Bogi lesz az és kész. A héten annyi lesz csak a feladata, hogy kísér titeket és megfigyel, szóval srácok, ti meg segítsetek neki. Gyere, kísérj ki. – szólított meg a monológja végén.

Mikor kiértünk, a vállamra tette a kezét, amitől kicsit megijedtem. Csak akkor csinál így, ha valami fontosat szeretne mondani.

- Nézd, ne vedd magadra, ha bunkók lesznek, általában megviseli az embert a katonaság.

- Akkor ez olyan lehet, mint nekünk a menstruáció – gondolkoztam hangosan, mire kinevetett.

- Remek hasonlatot találtál. Na menj, aztán kitartást! – indult el mosolyogva

Sóhajtottam egyet, amíg a távolodó alakját néztem, aztán visszamentem, remélve a legjobbakat.

- Én nem akarom, hogy új ember legyen, mindenki tudja, milyen rosszul kezelem az idegen lányokat – motyogott Jungkook.

- A panaszoddal most semmire nem megyünk – mondta V, mire kapott egy dühös pillantást.

- Szerintem az ismerős lányokkal sem áll jobban. Egyébként én sem akartam új embert, de Heejin ellen nem tudsz szavazni, plusz jogos az érvelése. – közölte Suga.

- De... - kezdte volna Jungkook, azonban meglátta, hogy visszaértem és elhallgatott. Az összes srác rám nézett, amitől enyhén szólva kínosan éreztem magamat.

- Mióta vagy a BigHit-nél? – kérdezte RM.

- Kicsit több, mint fél éve – válaszoltam. Láttam, hogy kételkedve összenéznek.

- Na, srácok, kezdjük – mondta J-Hope – te pedig kicsi lány, figyelj és tanulj.

Bólintottam és a terem falánál levő padokhoz sétáltam. Felültem törökülésben az egyik tetejére és jegyzetfüzet híján felkészültem a memorizálásra. Ők pedig elkezdték a próbát. 

                                                                                    ***

Bár eredetileg már két órával korábban hazaértem volna, de még Heejinnek is kellett segítenem, mert az én munkámat ő kapta meg. Tehát ha úgy vesszük, cseréltünk. Ahogy beléptem a nappalimba, szó szerint levágódtam a kanapéra. Szerintem ennél rosszabb napom még nem volt, mióta ott dolgozom. A srácok levegőnek néztek egész nap, néha adtak egy-két utasítást, egyedül Jin igyekezett kedves lenni, beszélt velem pár mondatot. Nem akartam a szívemre venni és azzal vigasztaltam magamat, amit Heejin mondott, hogy megviselte őket, a visszajövetel és idő kell, amíg újra belerázódnak a normális életbe. Annyit azért elmondtak, hogy holnap fél nyolcra menjek, folytatják a run epizódok forgatását és mivel az asszisztens vagyok, ott kell lennem.

Miközben rendet raktam a szobában, belenéztem a tükörbe. A napjaimat ázsiaiak között töltöm, így sokszor elfelejtem, hogy én európai vagyok. Ilyenkor mindig meglep ez a tény, pedig teljesen tudatában vagyok a származásomnak. Mégis, különbözünk egymástól, emiatt sokszor kapok kérdő tekinteteket. Én nem vagyok se koreai, se híres, de valószínűleg az egyetlen dolgozó, aki nem ázsiai a cégnél.

Ahogy végeztem a gondolatmenetemmel, befejeztem a pakolást, átöltöztem, aztán azon kezdtem töprengeni, hogy mit is főzzek vacsorára. Hirtelen csöngettek, amitől összerezzentem, aztán kíváncsian felkeltem és ajtót nyitottam.

- Szia – hajolt meg a látogatóm – Bejöhetek?

- Jin? – néztem rá döbbenten, aztán kapcsoltam – Persze, gyere nyugodtan. – álltam odébb.

Szót fogadott, belépett a lakásba, levette a cipőjét, a fal mellé tette, aztán körbenézett.

- Szép a lakásod – bókolt azonnal.

- Köszönöm – mosolyogtam – Gyere csak beljebb. – kértem, mert megállt az előszobában.

Nem kellett kétszer mondani, utánam jött és leült az asztalhoz.

- Hogyhogy meglátogattál? – kérdeztem, mert elképzelésem sem volt, mit szeretne.

- Remélem nem ettél, mert vacsorát hoztam neked. Megmaradt, régen főztem már, ezért nem találtam el az adagot és gondoltam, jó ürügy. – mondta zavartan és megvakarta a nyakát.

- Nagyon rendes vagy és éppen azon gondolkoztam, mit főzzek, hálás vagyok – hajoltam meg ültemben – Mit főztél?

- Kimchi jjigae-t, remélem ízleni fog.

Sokfajta koreai ételt ettem már, de ilyet még nem, szóval kíváncsian kóstoltam meg. Tényleg igaz, hogy Jin ügyes, nagyon finom volt.

- Látom, nem csalódtál bennem – nevetett fel, mikor már az adag felét eltüntettem.

- Egyáltalán nem, végre megkóstolhattam, hogyan főzöl – mosolyodtam el én is.

- Amíg szolgálatot teljesítettünk, nem engedték, hogy főzzek, azt hiszem, van mit pótolnom – állapította meg.

- Nehéz otthagyni? Mármint a katonaságot. – kérdeztem, mert tudni szerettem volna, igaza volt-e Heejinnek.

- Is-is. Szerintem vannak dolgok, ami miatt fontos teljesíteni, például másként látod át a helyzeteket, miután katona voltál. De sok szokásodat nem folytathatod ott, például én nem tudtam főzni. A kérdésedre válaszolva, ez mindenkinek a saját megítélésén múlik. – magyarázta.

- Értem már – bólogattam elgondolkozva.

- Azért kérdezted, mert furcsán viselkedtek ma a többiek, ugye? – puhatolózott, mire beharaptam a számat.

- Őszintén? Igen. Tudni szerettem volna, hogy miért volt ez a változás a viselkedésükben. – vontam meg a vállam.

- Te nem ismertél minket korábbról, ezért nem látod annyira, hogy nem igazán változtunk. Mivel okos lány vagy, ezért biztosan tudod, a magánéletünk másabb, mint amit a kameráknak mutatunk. Nem olyan sokkal, mert véleményem szerint a személyiségedet nem lehet folyamatosan elrejteni, szóval inkább mutatjuk magunkat, aztán döntsék el, szeretnek-e vagy nem.

- Komoly példabeszédet hallhatok most – vigyorodtam el, de egyáltalán nem vettem viccnek, minden egyes szavára figyeltem.

- Muszáj, hogy értsd – kacsintott – De biztos vagyok benne, hogy semmi bajuk veled, csak régen találkoztunk már lányokkal és nem tudunk mit kezdeni a helyzettel. Különösen Jungkook. – röhögte ki szegényt, mire meglöktem a vállát.

- Jaj ne bántsd már, milyen legyen, ha folyton mellette vagytok és nem hagyjátok kibontakozni?

- Ugyan, kibontakozik ő, ha akar – jelentette ki, mire felvontam a szemöldököm és felnevettem.

- Jó tudni, hogy ilyen biztos vagy benne – állapítottam meg.

- Én mindig az vagyok – mosolygott – Most viszont mennem kell, el fogok késni.

- Honnan késel el? – lepődtem meg.

- Hobi hyung próbát írt elő, mert szerinte ellustultunk – fintorgott – Utálok próbálni, főleg este. Plusz még csak ma értünk vissza a céghez. Igazán várhatott volna még egy napot vele.

- Milyen jó ötlet tőle - húztam a számat – De menj inkább, nem akarom, hogy miattam haragudjanak meg rád.

- Jól van – sóhajtott – igazad lehet. De ettől még ki nem állhatom. – vágott durcás fejet, mire újra felnevettem.

Felkeltünk a székekről, aztán az ajtóhoz sétáltunk. Jin csigalassúsággal vette fel a cipőjét, már komolyan azon gondolkoztam, hogy én kötöm be helyette a fűzőt, mert sosem végez vele. De erre nem került sor, befejezte és felegyenesedett.

- Jó volt veled beszélgetni – mosolygott.

- Veled is – viszonoztam a gesztusát.

- Ne késs el holnap, mert azt utáljuk – figyelmeztetett.

- Mint minden koreai. De ne aggódj, én sem szeretek késni.

- Ezt örömmel hallom. Na szia, jó legyél. – köszönt el és elindult lefelé a lépcsőn.

- Te is, jó próbát! – szóltam utána, mire csak intett egyet a kezével, hogy köszöni.

Bezártam az ajtót és visszasétáltam a kanapéhoz. Így most már szívesebben megyek holnap dolgozni.