Kellemes tavaszi szünet kezdetén, papírok sorakoznak Matt íróasztalán miközben verset ír anyjának, a távolléte és ezzel hiánya miatt. De hirtelen eszébe a jut a lány írás közben, az első aki "beszélt" vele. Soha nem felejti a pillanatot, és félretéve a félbehagyott verset, ír neki gyorsan egy levelet. Levesz egy papírt a sok közül és probál barátságos de udvarias lenni a sorokban, hisz ő az első barátja. Az első sort már leírta és a következőt kezdte el, de nem tetszett neki és azt akarta hogy tökéletes legyen a levél, egy hiba nélkül. Így addig-addig írta és javítgatta a levelet, amíg kora éjből, fényes nappal lett. Papír galacsinok tornyosodtak a fémrácsos szemetesben miután nagy nehezen készen lett. Az irományt már csak borítékba kellet tenni, ráíni a címet és nevet, ami szinte beívodott a fejébe. Rá írta mindezt és óvatosan belerakta a lapot, majd bélyeget ragasztott rá. Reggelre már a kész borítékot tartotta a kezében és kimerülten az írástól, lesétált vele a postára hogy feladja a levelet Carolnak.

Pár nap után ugyan de megérkezett a levél Carol házához amit szülei vettek át, de furcsálták hogy pont lányuknak jött. Viszont ő izgatottan bontotta ki és olvasta el a levelet amit valószínűleg Matt-től kapott.

Szervusz Carol!

A bálon barátságot kötöttél velem, és mondtad hogy írjak, így írok hát neked. Őszintén az egész Gimnáziumban te vagy aki kommunikált eddig velem a diákok közül. Hiszen csendes gyerek vagyok ott, és nem akartak írásban beszélni velem, mert csak így tudok. De te akartál velem beszélni ami nagyon jól esett, és így hogy egy barátság kezdete kialakultMegismerhetlek jobban valamikor? Hogy te vissza tudj írni nekem, megadom a címem ahogy te is.

Matt Keith

Ordinen, Jhonnas John utca 22.

Üdvözlettel Matt!

Carol örülve a levélnek, sétál be a nappaliba átolvasni mégegyszer, mert nem hiszi el hogy tényleg írt neki a fiú arról a bálról. Sokat gondolkodott ezen és rá bátorodva elhatározta hogy vissza ír neki. Hozzá lát és ceruzát meg tollat vesz elő majd egy papírt, és bevonulva a nappaliból a saját szobájába, írja meg a gondolatait Matt felé. Ugyanúgy elront egy szavat a soroknál de nem dobja ki a papír, letörli radírgumival az elhibázott szvakat mivel ceruzával írja le a vázlatot. Ír és ír, egyre érdeklődőbben hogy ki is lehet ez a Matt? Hogy miért csak írva tud beszélni? Miért nem hallja amit mond? Mind erre választ akar de nem akar soknak tünni a levélben ezért találkozni akar vele, hiszen ő is meg akarja ismerni. Mikor már az utolsó mondatot is leírta, elővesz egy másik papírt hogy arra tollal írja át amit ceruzával firkált az első papírra, hiszen mégse adhat neki egy radír nyommal teli levelet. Probálta a legszebben és pontosabban átírni a grafitos szöveget, tintával.

Nagy igyekezettel sikerült is neki, viszont se boríték, se bélyeg nem volt kéznél nála amire ráírta volna a címet. Ezért szüleitől szerezte be mindezt, és kis idő után készen el is postázta Mattnak a levelét.

Felismerés

Türelmetlenül vár Matt arra hogy mit reagál Carol, azon elmélkedik hogy nem-e volt túl lényegre törő vagy érzéketlen. De tovább írja anyjának szánt versét amit nem tudott befejezni, és magában felmondja ami eddig kész van majd gondolkodik a következő strófán de nem jut eszébe semmi mert csak a barátjának jár az agya. Megnézi állandóan a postaládát hogy nem Carol levele van ott, de semmit nem talált benne. Mindaddig amíg el nem jött egy keddi nap, amikor megérkezett a várva várt levél attól a bizonyos Caroltól. Nem vette észre Matt a postás mivel nem hallhatta ha jött volna ezért csak később vette észre de nagyon megkönnyebbült mikor látta hogy visszaírt. El olvasta a szobájába ülve a levelet, és készült hogy megint írjon Carolnak, de nagyon meglepődött amit ő írt.

Szia Matt!

Köszönöm a kedves szavakat tőled, és azt is hogy írtál.

Viszont a lényegre térnék. Érdekel az hogy ki vagy mert nagyon érdekes hogy csak így tudsz beszélgetni, íràsos formában. Nagyon sajnálom hogy eddig rajtam kívül senki sem beszélt veled. De ezen változtatni fogok, mármint megpróbálok ha engeded. Szeretnék veled találkozni a Thomas parkban a főtérnél Március 17.-én este 6 kor ha neked megoldható. Ha nem jönnél el megértem ha dolgod van.

Üdvözöl! Carol!

Matt nem tudta felfogni hogy meghívta Carol őt, de nem tudott neki addigra vissza írni mert már tizenhatodika volt akkor. Ami miatt még jobban türelmetlen volt, és már fejben probált mindent elképzelni.

Hogy leírja a jegyzetbe ki is ő valójában és megmutattja neki, de lehet hogy megrémül majd ő tőle, amitől nagyon aggódik Matt. Azzal probál megnyugvást találni magában hogy ő kedves és okos lány mert ő legalább érdekli őt hogy mégis milyen, és ráadásul vissza is írt neki.

Március 17.

Órákon át készülve várt karba tett kézzel Carol majd nem bírta tovább és elindult a megbeszélt helyre. Odasétálva a parkba leült az egyik padra a parknak szélénél, és megpillantotta a kéken fénylő holdat, a fák lombjai úgy vették körül mintha a védelmezői lennének, azon a sötét éjszakán. Magával rántotta a látvány, ahogy fénylett nagyban a hold és átjárta őt a hatalmassága és a magány, a béke.

Igaz sokszor volt itt a barátaival de az ő jelenlétük volt a fontos nem az égé.

De amikor már sivár lett az éj, a város, a park, és nem járt egy lélek se arra, pontosan hatra Matt, előre sétált a fák közül Carol felé. Mosoly ült az arcán miközben odasétált a padhoz, és leült a lány mellé. Matt kiváncsian tekint körbe a parkban és ő is érezte az esti köntösben a parkot, ahovan alig-alig járnak mert a város szélén a dombon fekszik egy magas heggyel szemben.

Elővette a tollat és leírta Carolnak hogy milyen szép is a hely ahová elhívta.

Szervusz!

Csodálatos ez a hely Carol. A hegy, a hold, a csillagok, az erdő. Minden olyan káprázatos.

Elvette tőle a jegyzetkét és a tollat, majd elolvasta amit írt. Felnézett újból az égre, majd lenézve a lapra csakúgy írta tele a sorokat mintha már készült volna erre a pillanatra. Visszaadva a jegyzetet Matt-el egymásra mosolyogtak, majd a fiú elkezdte pásztázni amit írt Carol.

Szia!

Tudom nagyon elragadó, a hold és a hegy a nyugalmat árasztja minden éjjelen át. Igaz jártam már erre de sosem vettem ezt észre, mindig lefoglaltak az itteni beszélgetések. Nekem ez új és most hogy találkozok ilyen udvarias és csendes emberrel elöszőr, ami nagyon jó. Viszont szeretném megtudni azt hogy milyen az iskola és hány barátod van.

Elgondolkodik hogy mégis mit írjon le.

De egy kis várakozás után, elkezd lassan írni hogy mindent megtudjon Carol. Szinte már a második kis cetli is betelt de még ír. Leírja mindazt ami gyötri őt, a magányt, és olyan mintha minden terhet lettenne a válláról. Mert már nem versekben írja le mindezt hanem valakinek, valakinek aki meg akarja őt érteni.

Befejezve az írást mintha a lelke egy darabját adná neki oda úgy adja át majd sóhajtott egyet.

Még sosem írtam le ezt valakinek, hisz senki se beszélt velem idáig. Hiszen csendes voltam mindig is, nem foglalkoztak velem, csak úgy átnéztek rajtam mintha egy árnyék lennék. Hiszen tudták hogy siket vagyok. Igen én siket vagyok ezért nem hallak és nem beszélek hozzád sajnos, és sajnálom hogy ezt nem mondtam el eddig csak féltem hogy emiatt te se fogsz velem foglalkozni.

Szüleim emiatt probálják probàlják hogy boldog legyek ezért probálnak programokat szervezni nekem. De nincsenek barátaim, mert üresnek látszódom de már megszoktam.

Carol meglepetten olvassa el azt a pár darab cetlit, egyre csak eluralkodik rajta a bánat olvasás közben majd kitörik belőle a sírás és Matt felé fordul.

Sajnálja őt ami eddig rörtént vele, és hogy emiatt semmibe vették. Majd megszólal elcsuklott hangon Matthez.

-Segíteni akarok neked

Mondja aggódva Carol de Matt semmit sem ért abból amit mond.

-Nem érted?

Kérdi Carol, majd elkezd mégjobban sírni. Matt megfogja a lány kezét és Carol könnyes szemmel néz fel rá. Matt a kezével fülére mutat ezzel azt jelezve hogy süket. De minden vágya hogy halhassa Carol szavait, akármit is mond.

Tudja mit akar tenni Carol, felállt és megfogta Matt kezét hogy felsegítse. Miután lábra álltak mindketten a pad elött, belenézett a szemébe és tisztaságot,ragyogást látott de nem mosolyogtak szemei, az volt a célja hogy mosolyogva tündököljenek. A sötét park felé vette az irányt miközben fogta Matt kezét, hajnalodott már és ciripelve kisérték a sétán tücskök és a kabócák. De Carol ismert egy gyönyörű helyet a parkon túl egy dombot ahol még a fiú sem járt, és ő nagyon furcsálta a helyzetet de örült is neki hisz senki se vitte el őt eddig kézen fogva.

Végig mentek az ösvényen és Matt csak úgy csodálkozott azon hogy ez a lány ily módon tájékozódott ha a helyekről van szó. Együtt sétáltak fel egymás kezét fogva, és felérve az rétnek a szélén, ott a csillogó virágjain túl amit a hold ragyogott meg. Elengedte a fiú kezét és pár lépést tett hogy a domb legmagasabb pontjáig hogy ülve nézze az eget. Leült és mosolyogva hívta maga mellé Mattet aki csak állt ott és nézte ahogyan bevilágítja a hold éjkék fénye az egész domb tetejét. Nem tudta mit tervez vele Carol mint ahogy azt sem hogy mit mondott neki a padnál sírva, de nem tudja azt a pillanatot elfeljteni

Kissé megszeppenten de felsétálva odaült Carol mellé a ritkán virágzó dombtetőre.

Mattnek nagyon szokatlan volt az egész, elöszőr érezte azt hogy érdekli őt valaki a szülein kivül, elkezdte nagyon kedvelni őt és hálás volt hogy ennyi idő töltött vele. Nagyon boldog volt ő, és a hideg szélben melyben összerborzolta a fiú haját elövette a noteszt és csak ennyit írt rá:

Köszönöm Carol!

Majd odaadta Carolnak, ő megnézte majd raírva valamit visszadta neki:

Nem Matt, én köszönöm.

Majd a csendben amit csak néha a szél és tücsök tört meg. Élvezték minden pillanatát az ég és hegy nyújtotta látványnak, együtt. Mint két lélek ami egymásra talált.

Ismerve Találkozni

Iskola időben sétál az utcán Matt a Gimnázium felé az évnyitóra, nagyapjától örökölt bőr táskájával amiben füzetei és verses naplója volt. Az úton befordulva megpillantotta a Szent Péter Templomot ami kitornyosult a sok háztömb mögül. Nem hallva semmit ugyan de Carol is épp iskolába tartva beszélgetett barátaival, amit Matt észrevett a főúton lévő íves kanyarban, most az egyszer hisz az egyetlen barátja. Igaz mindig láthatta őt vagy őket de sosem vette őt figyelembe ezelőtt. Léptek abba maradtak lábai közt és rápillantott a macskaköves utcára ahol a lány ki vidáman mesélhetett valami olyan történetet ami róla szól, de ő nem tudhatta mi az mit mond. Látva már az iskola kapuit fojtatta lépteit Matt, majd a kaput benyítva tért be a Gimnáziumba. Minden órában némának és nyugodtnak látszott, legbelül az elméjében egy háború dúlt arról hogy vajon ki lehet Carol igazán, emiatt újból látni akarta és beszélni akart vele. Minden órában elfojtotta ez gondolat, személy, barát, lány, és nem hagyta nyugodni. Az egyik tanár meg is kérdezte hogy van e baja, erre csak egy bólogatást kapott ami arra utalt hogy nincs semmi baj. A napnak végén kapkodva készült haza majd sietve hagyta el a termet és vele együtt az iskolát is. Sietősen tette az egyik lábát a másik után és mikor haza ért. Inmáron lenyugvással eltőltve írt Carolnak újból egy levelet, hisz már nem attól volt ideges ha ír, hanem inkább ha nem írhat neki. Aznap fel is adta a levelet, címére és türelmesen várta Carol válaszát.