Fyodor Dostoyevsky három hónapja élt együtt a menyasszonyával Szentpéterváron, és ezalatt csak ritkán, rövid időre hagyta magára. Nina Obermark hercegnő alig nőtt ki a gyerekkorból; amikor megismerte őt azon év tavaszán, az utolsó néhány hetét töltötte egy bentlakásos iskolában, Németországban.

Három hónap kevés volt, hogy megszokja Oroszországot, ahol sosem járt korábban, és a zord november is akadályozta, hogy legalább az otthonát és környékét közelebbről lássa, csak a nedves, szürke utcát figyelhette maga alatt Fyodor lakásának ablakából.

Nina kevéssé törődött a külvilággal. Szerelmes ködben úszott, amióta csak az első leveleket váltották Fyodorral, és az érzés az együttélés során csak fokozódott. Mióta betette a lábát a pétervári lakásba, életük az ismerkedés jegyében telt, amivel a házaséletre készültek. Nina hitte, hogy ez a jövő boldog és ragyogó lesz, ahogy annyiszor elképzelte magának a gyerekszobájában.

Bolondulásig szerette Fyodort, a kedvéért próbált oroszul megtanulni, de az intenzív együttlét is kevés volt hozzá. Még mindig neheze igazodott el az őt körülvevő, cirill betűs világban, így Fyodor, ha tehette, sosem engedte el egyedül az otthonából.

Minden oka megvolt, hogy féltse, mert Nina akkor a legbecsesebb kincs volt számára. Az élete egyetlen, ígéretes csillaga volt, mindent megtett hát, hogy ne essen bántódása, de nem lehetett állandóan mellette, és annál szorosabban, ahogy a mindennapjaik teltek, nem tudta volna bezárni. Nem korlátozhatta a szabadságát, mégis, Nina naivitása miatt túl könnyelműen bánt vele. Nem figyelmeztette a nyilvánvalóra, amikor már annyi mindent elmondott neki: semmit se érintsen meg, amiről nem tudja pontosan, micsoda. Azt hitte, ezt kiváltja, hogy soha senkinek ne nyisson ajtót, különösen, ha egyedül maradt a lakásban, és hogy ne menjen egyedül sehová, ha nem kifejezetten ő kéri, és nincs ott a közelében, ha esetleg valahol eltévedt volna.

Nina már jól kiigazodott a szokott sétaútjaikon és a házat körülvevő régi utcákban, de Fyodor nélkül nem szívesen ment ki az épületből, és a csípős hidegben régóta nem hajtotta egyébként lángoló felfedezési kedve.

Otthon maradt, amikor Fyodor reggeli után egy rövid csókkal elköszönt tőle. Hosszúra nyúlt a búcsú az ajtóban, de Fyodor végül lefejtette magáról a hercegnő karját, és utoljára, gyengéden homlokon csókolta.

Fél napig volt távol, és hazatérve semmi különöset nem látott rajta. A menyasszonya örült neki, lelkesen ölelte magához, és lélegezte be Fyodor hűvös, nedves illatát, mielőtt megvált volna az ősszel átitatott, fekete kabáttól.

Nina ugyanolyan volt, mint ahogy reggel látta, csak a haját kötötte egy csinosabb kontyba. Folyamatosan csivitelt, amíg a konyhába húzta Fyodort és leültette egy csésze forró teához. Tudta, mire van szüksége átfagyott kedvesének, és Fyodor jólesően melengette az ujjait a bögrén, miközben a lány szapora angol szavait hallgatta.

Nem ez volt az egyetlen közös nyelvük, de Fyodor, tudva, hogy Nina nincs oda érte, tartózkodott a franciától. Maga sem szerette, de kettejüknek csak ez maradt, ha az angolba is belefáradt. Nina keveset értett oroszul, Fyodor pedig képtelen volt megtanulni a bajor hercegnő anyanyelvét, hiába keveredtek német szavak a beszédébe, ha elragadtatta magát, vagy valaminek nem jutott eszébe az angol megfelelője.

Nina szerencsére keveset faggatta, így Fyodor nem kényszerült rá egy újabb hazugságra. Féligazságok sorát mondta a lánynak, amióta csak ismerte, és ezen nem tudott, nem is akart változtatni, de egyre jobban bántotta. További három hónapig kellett színészkednie előtte, és elaltatni a gyanakvását. Fenn tudta tartani a látszatot, hogy körülöttük minden rendben, és ő a leghétköznapibb huszonkét éves férfi a világon, a legkülönlegesebb dolog benne, hogy hercegnő lesz a felesége.

Ninát csak azért vezethette meg, mert annyira fiatal volt, és először a München környéki palota, majd az Észak-Németországi nevelőintézet falai zárták el a külvilágtól.

Tiszta, ártatlan, jóságos lélek volt, aki sosem ismert férfit előtte, és Fyodort szentnek tartotta. Okos volt, de tapasztalatlan gyerek, aki jót feltételezett mindenkiről, Fyodor így még inkább óvta, bár tudta, a legnagyobb fenyegetést ő jelenti a menyasszonyára.

Mégis mosolygott, amikor hazatért hozzá, és a tea végeztével a konyhaablaknál álló kanapén Ninát az ölébe vonta. A lány nevetett, szégyenlősen lesütötte a szemét, de egy pillanatig sem tiltakozott, amikor megcsókolta. Átölelte a nyakát, és Fyodor akkor nem próbált szabadulni. Volt idejük; az érintése békés, mégis izgató volt, és Fyodor szívesen merült el az érzések közt, amiket Nina gyengéd cirógatása, hajával játszó ujjai keltettek benne.

Szerette őt. Szerette, ahogy nevetett; ahogy énekelt, miközben főzött, mintha valódi háziasszony lett volna; szerette a hangját, amikor pattogó-csattogó, hosszú német szavak szöktek ki az ajkán, ha az otthon hallott dalokat idézte fel, és el sem hallgatott, amíg észre nem vette Fyodort; hangja ilyenkor szégyenlős nevetésbe fúlt és az állítólagos fülsértésért csókokkal igyekezett őt kiengesztelni.

Nina rengeteget beszélt, amióta csak ismerte, mert képes volt elengedni magát mellette, néha viszont a legkisebb, legváratlanabb dolgok hozták zavarba. Fyodor élvezte ezt. Szórakoztatta, hogy kitalálhatta a menyasszonya gyengéit, de ritkán élt velük vissza: Nina kedves volt a szívének, és szándékosan sosem gyötörte, csókjait is szenvedéllyel viszonozta.

Nem kötelességből ölelte szorosan és préselte takarók közé a hálószobában. Fyodor sokáig hallgatta a mellette összekuporodott hercegnő halk szuszogását a szoba csendjében, az éjszaka leszálltával. A hangja, kifújt lélegzete melege, és a ruhájába kapó ujjainak érintése megnyugtatta.

Minden olyan volt, mint az elmúlt három hónapban bármikor, amint megszokta Nina társaságát az addig csak neki otthont adó a lakásban. Fyodor jól ismerte őt, amióta közel kerültek egymáshoz, szokásait és vonásait egyaránt az emlékezetébe véste.

Nina született nemes volt, a legjobb nevelést kapta. Okos és művelt volt, volt egy kis tehetsége a zenéhez, és két idegen nyelven beszélt, de mindezt levetkőzte, miután Fyodor magával vitte Pétervárra. Ledobta a mesebeli hercegnők mindenre alkalmatlan ruháját, hosszú, barna haját bonyolult kontyok helyett egyszerűen copfba fogta, és egészen úgy nézett ki, beszélt és viselkedett, ahogy egy közönséges tizennyolc éves tette volna, a vele született és hamar megszerzett kecsességet és finomságot mégsem tudta egészen mellőzni.

Fyodor ugyanolyan kifinomultnak találta bő pólóban és cicanadrágban, mint amikor az Obermark palotában, selyemben és csipkében látta. Alacsony, puha vonásokkal bíró, elbűvölő lány volt, akit nagy, zöld szeme, mosolyra görbülő ajka és pajkos tekintete jóval fiatalabbnak mutatott a koránál, ha a helyzet, vagy az édesanyja nem követelt tőle komolyságot. Fyodor hamar rájött, hogy előtte keményen színlelte a felnőttséget, de rövid idő után nem igyekezett többé, mert úgy érezte, Fyodor egyébként sem tartja gyereknek. A jegyese egyenlő félként beszélt vele, de sosem feledkezett meg az udvariasságról, és úgy bánt vele, ahogy hite szerint egy hercegnő érdemelte, cserébe Nina is igyekezett hozzá mindenben jó lenni. Csapnivaló háziasszony volt, ilyesmire nem terjedt ki a jó nevelése, de gyorsan tanult, és szívesen csillogtatta a tehetségét, hogy gondoskodni tudjon Fyodorról.

Legtöbbször a konyhában foglalta le magát, amikor a vőlegénye nem volt otthon, így tett aznap is, amikor különös zaj szűrődött be az ajtó felől. Nina zenét hallgatott és a dallamot követve dúdolt a konyhában, de abbahagyta és kilépett a folyosóra, a forrását keresve.

Valami az ajtó belsején lévő fém levelesládába esett, Nina a benne lévő kis kulccsal kinyitotta. Egy borítékot talált, aminek egyik oldalán sem volt írás, de egy papírt és valami nagyobbacska, kemény tárgyat is kitapintott benne; végül felbontotta.

A félbehajtott lapon egyetlen sor volt: eljegyzésed alkalmából, de Nina hiába tudta elolvasni a cirill betűket, a jelentését nem ismerte.

A levél után a tárgyat is kirázta a borítékból: egy matryoshka baba volt, ez keltette a zajt a postaládában.

Nina kedvesnek találta a babát. A levéllel együtt a hálószobájukba vitte, menet közben ki is nyitotta a szépen festett külső héjat, de hallva, hogy az étel sisteregni kezdett a tűzhelyen, visszazárta a babát. Mindent, amit addig fogott, lerakott a könyvespolcra, félbehagyott könyve mellé, és visszament a konyhába, mielőtt az ebédet egészen elégette volna.

Nina ezután megfeledkezett a levélről és ajándékról is. A hazatérő Fyodor elterelte a gondolatait, az esti szeretkezés pedig még másnap délelőtt is kitöltötte a lelkét; többé felé se nézett a könyvespolcnak.

Vidáman ébredt, arcon csókolta Fyodort, mielőtt kimászott mellőle az ágyból, és az ujjaira is sietős, nevetős csókot nyomott, amikor Fyodor utána nyúlt, hogy maradásra bírja.

Nina a fürdőszobába ment, hogy megmossa az arcát, mert Fyodor álmos érintése felforrósította. Az egész teste lángolt, ismét azok a lelkes, tavaszi pillangók verdestek a hasában, mint amikor áprilisban levelezni kezdett Fyodorral, és bárhogy erőlködött később, sem a mosoly, sem a pír nem tűnt el az arcáról.

Szerelmesen, lelkesen nézte Fyodort egész nap. A közelében maradt, de annyira izgatott volt, hogy beszélni csak nehezen tudott hozzá. Rengeteg dolgot akart neki mondani, de a gondolatai széthulltak, a szavak összekeveredtek az ajkán.

Fyodor megjegyezte, hogy gyönyörű a hangja, de fogalma sincs, miről beszél, amikor Nina egy mondat közepén angolról németre váltott, és úgy próbált meg vele valamit megértetni.

Nina idegesen elnevette magát és bocsánatot kért. Ezt teszed velem, legyezgette az arcát, mert fülig vörösödött. Fyodor, mondta, elvesztem a szavakat miattad, annyira szerelmes vagyok beléd.

Nina eközben is németül beszélt, de Fyodor többé nem nyaggatta. Arca látványa és a hangsúly is elég volt, hogy megértse, valami nagyon kedveset mondott neki.

Nina furcsán viselkedett, de nem volt szokatlan, hogy nyelvet tévesztett a lelkesedéstől vagy izgalomtól. Fyodor néhány kedves becézését és szófordulatát már megjegyezte, így valójában nem volt nehéz kiigazodni rajta.

Aranyosak találta őt, de nem akarta, hogy a lány túlfeszítse magát, és a közelében szívrohamot kapjon. Megsimogatta a kezét, ami a teáscsésze mellett nyugodott az asztalon, majd felállította, és magával húzta a konyha sarkába, arra a különleges kanapéra, ahol annyi órát töltöttek együtt, és ahol Nina a szüzességét is neki adta.

Fyodor az ölébe húzta a menyasszonya lábát, és arcát, haját simogatta. Nina kiengedte a haját, a barna tincsek a csípőjéig értek. Fyodor gyönyörűnek, és tettei ellenére is ártatlannak találta.

Hosszan a szemébe nézett, mielőtt Nina elfordult volna, amikor már nem bírta tovább elviselni a tekintete súlyát. A vonásai lágyak voltak, kis, rózsás ajka csókra csábította, de Fyodor akkor megelégedett azzal, hogy nézte őt, nem tudott elszakadni a látványától.

Nina olyan volt, mint mindig, mégis valami mást, valami újat fedezett fel rajta. Próbált rájönni, mi történt, de a menyasszonya nem segített benne. Szégyenlősebb volt a szokottnál, gyakran sütötte le a szemét, és Fyodor nem tudta, mi lelte, mikor olyan engedelmesen simult a karjába.

Fyodor gyengéd volt hozzá, kedvességeket suttogott neki, és minden szavát komolyan gondolta. Tovább simogatta az arcát, amíg Nina felnézett rá, akkor megcsókolta.

Nina felnyögött, belekapott az ingébe, és hevesen kapkodta a levegőt, lélegzete Fyodor arcát égette. Hevesen reagált a közelségére, ami szintén nem volt szokatlan, Fyodor mégsem érzete úgy, mintha minden egészen rendben volna.

Átölelte a hercegnőt, sokáig tartotta a karjában, közben egyre hevesebben csókolta, de ő nem tolta el magától. A keze elgyengült, lecsúszott Fyodor mellkasáról, hagyta, hogy ő a karjában tartsa. Olyan kicsi és törékeny volt, amilyennek Fyodor sosem látta: az első találkozásukkor egy fenséges, apró termete ellenére is hatalmasság benyomását keltő fiatal hölgyet látott, de akkor nyomát sem találta rajta. Nina csak egy lány volt, aki imádta őt: jólesett Fyodornak, de, mert nem ilyennek ismerte őt, egészen nem tudott vele megbékélni.

Valami nem volt rendben, de a változást túl későn, csak másnap délelőtt vette észre. Felkelt, felöltözött, és teát főzött a lassan felmelegedő konyhában, a menyasszonya a neszezését hallva kiment utána a belső nagy szobából.

Fyodor elejtette a kezében tartott kancsót, tompa kongással borult fel a földön és gurult el az asztal alatt.

– Ninushka – nyögött fel Fyodor a helyiség másik felén álló lányt nézve, egészen sápadtan –, mi történt veled?