[Kuroo Tetsuroo]

Miután megvacsoráztunk, Kenma egyből úgy döntött, hogy lefekszik aludni, így engem kettesben hagyott [Név]-vel. A lány szorgosan munkálkodott a tányérjaink elmosogatásával, én pedig csak ott ültem az asztalnál, és figyeltem őt.

Kezei megállás nélkül munkálkodtak a mosogató felett, kissé kócos hajának egy része pedig belelógott a szemei elé, amikkel folyamatosan összpontosított a kissé piszkos tárgyra.
Tekintetem folyamatosan ment egyre lejjebb s lejjeb, mígnem azon kaptam magamat, hogy olyan helyeken legeltetem a szemeimet, amik miatt biztosan megverne, ha kiderülne, ígyhát gyorsan el is kaptam még a lány közeléből is a fejemet.

"Nem."-Adtam egyszavas, szigorú parancsot magamnak, míg egyik kezemmel eltakartam arcom egy részét."Bár be kell valljam, vannak ennek a lánynak adottságai.."-Ajkaim ekkor perverz vigyorra húzódtak.

[Reader]

-Nee, Kuroo...-Törtem meg a néma csendet, mely már egy ideje közénk állt, és pajkos tekintettel fordultam a fiú felé-Megtennéd, hogy nem stírölsz ilyen feltünően?

Látszott rajta, hogy meglepődött kérdésemen, és egy ideig nem is jöttek ajkaira a szavak, de végül elvigyorogva állt fel az asztaltól,és jött kicsivel közelebb hozzám.

Közelebb hajolt, szinte láttam szemeiben a játékosságot, mely most jelenhetett meg íriszeiben.

Halványan elpirultam, mégis álltam mogyoróbarna szemeinek pillantását.

-Valld be, hogy élvezted.

-Kirázott tőle a hideg.-Húzódott mosoly az ajkaimra nekem is-Rossz értelemben.

-Nem lehetsz ennyire gonosz~.-Húzódott el és drámaian szívéhez emelte kezét-Még a végén megsértődök. Akkor aztán mi lesz?

-Mi lenne?-Értetlenkedtem-Minden ugyanolyan lenne mint volt.

-Ch! Szerintem te nem becsülöd meg, hogy egy ilyen istennel beszélhetsz, mint én!

-Mivel?-Röhögtem fel, mire szám elé tartottam kezeimet, és próbáltam visszafogni a könnyeimet, nevetésemmel együtt.

-Ennél gonoszabb nem is lehetnél.-Morgott, aztán egy varázsütésre, a játékosság megszűnt létezni tekintetében melyet rám vezetett, pontosan az én szemeimbe. Mintha az előbbi légkör teljesen megszűnt volna, mindketten egy fokkal komolyabban néztünk a másikra.
A csend egyre hatalmasabbá vált körülöttünk, szinte hallani lehetett innen bentről a baglyok huhogását, és az összes zajt, mely jelenleg a kinti világhoz tartozott.

-Rossz előérzetem van.-Motyogta maga elé a fekete hajú.

-Miért?

-Nem tudom...Fogalmam sincs.-Rázta meg fejét semleges arckifejezéssel, ami bennem kis görcsöt és kétségeket eredményezett, melyek elkezdtek marcangolni legbelül. Valahogy éreztem, hogy nem mondd igazat, és valójában nagyon is tudja, hogy miért érez így.
Közelebb léptem a fiúhoz és halvány mosollyal az arcomon néztem fel rá.

-Félsz, hogy nem fogtok tudni visszajutni?

Elsőre habozott a válaszadással, látszott rajta hogy fennt akarja tartani magán a kis álarcot, hogy ő a nagy kőszikla. Csakhogy ő azt nem tudja, hogy nálam ez soha nem vállt be, és nem is fog...

-Lehet.-Sóhajtott végül-Hisz' az az otthonunk.

-Hn.-Bólintottam együttérzően.-Kuroo..

Kérdőn pillantott rám, mire én magabiztosan húztam ki magamat előtte. Összehúzta szemöldökeit, de semmit sem csinált, vagy szólt. Türelmesen, szó nélkül nézett engem, amíg meg nem szólaltam.

-Megígérem neked, hogy vissza foglak juttatni oda, ahonnan jöttél!-Vigyorodtam el.

-[Név]...-Suttogta kissé elképedt tekintettel, ám ez csak egy pillanat erejéig tartott, mire feleszméltem már újra a régi, vigyorgós önmaga tárult elém.-Még mindig nem fejtettem meg, hogy miért vagy ilyen kedves velünk.

-Én hiszek nektek, ennyi az egész.

Bólintott, szemeiben egy kis hálával, majd elfordította fejét és intett egyet.

-Lassan te is feküdj le aludni. Jó éjt.-Ásított,s befeküdt az ágyába, rövid idővel ezután pedig már csak a halk szuszogását hallhattam.

-Jó éjt...-Suttogtam,és kiléptem az otthonos kis házikójukból, hogy hazamenjek a sajátomba, gondolataim pedig nem jártak más körül, csakis az éjfekete hajún.