Hiába szólítgattam a démont, nem reagált hangos és fülsértő kiabálásomra. 

Elenyészett a tömeg morajában. Nem voltam képes megvédeni magamat, újra-

Sebastiant szem elől tévesztettem, nem tudtam, hogy hol lehet. A szememben levő jel, egyszerűen, mintha gyengült volna. Fejem hasogatott, szédültem. Hányinger tört rám. 

-Ifjú mester..Phantomhive gróf..

-Se..Sebastian..

Meggyötörten néztem ellőre. 

Ugyanaz a ketrec, ugyanazok az emberek. 

Ugyan az a szenvedés. 

-Nyugodjon meg, már semmi baj sem lesz. A cirkuszt leleplezte a Scotland Yard. 

-Hogy..Mi?

-Miután eltűnt, azonnal keresni kezdték önt, de mire megtalálták volna, halott lett volna, mint ezek az emberek ön körül. Mit gondol, az emberek nem szánalmasak, amikor ilyen tetteket követnek el egy védtelen gyermekkel?

-Mit kellene gondolnom? Az emberek önzők, a kapzsiság sosem fog megváltozni a szemükben. Végtelen a jó, de a rossz is, és a határok nagyon vékonyak. Sakk mattot kell adni, ahhoz hogy a királyt és a királynőt le lehessen ütni..Ehhez, pedig te vagy a jobb kezem, komornyik! 

-Micsoda hatalmas szavak egy ilyen kicsiny emberkétől..Nem igaz, Claude?

-Igaz.-mint egy kutya...

Söpredék Alois. Szánalmas, vér szennyezi be a kezét. 

Alois Trancy, komornyikjával Claude Faustus-al nézte végig Sebastian végtelenbe menő gyilkolását. 

Alois szeretetre éhes, kék szemeivel fürkészték a sajátjaimat..

-Sebastian. Menjünk innen, nem akarom látni a söpredéket.-utaltam Aloisra.

-Igenis, Ifjú Mester. 

Ez a rohadék, még a szüleim halála előtt, megszégyenített. 

Jutalma nem más, mint halál.