Egy jól fésült, rövid, szőkésbarna fürtökkel rendelkező – csak a legnagyobb jóindulattal fiúnak nevezhető - egyed pislogott vissza rám, kinek szemei egy sminkreklámba illő pontossággal voltak kikontúrozva feketével, ajkai pedig csak úgy csillogtak a valószínűleg nem olcsó szájfénytől és mellesleg az egész ember úgy festett, mint egy elcsépelt, divatmagazinból szalajtott modell. Szemöldökeim egyből a magasba szöktek, amint finoman megigazítva haját, egy nőket meghazudtoló mozdulattal lazán beljebb libbent a szobába, miközben igencsak megkérdőjeleződött bennem nemi identitása. Erre a gondolatra azonban legszívesebben rögvest kiugrottam volna az ablakon. Nem lehetek ilyen kibaszottul szerencsétlen!

- Oh, hello! – intett felém, akárcsak maga az angol királynő, majd nyálasan mosolyogva folytatta. - Gondolom te vagy az új szobatársam. A nevem Byun Baekhyun, de szólíts csak Baekkie-nek!

Na jó... Azt mondják, fontos az első benyomás, ami részéről nekem több, mint abszurdnak bizonyult. Ez a srác forróbb, mint a pokol tüze. Mielőtt még szóra nyitotta a száját, már akkor éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben vele. De könyörgöm, mi rosszat tettem, hogy így büntet az élet!? Először Minsoo, most meg ez a Baekhyun gyerek. Már a buziság is menő lett, vagy mi?

- Oh Sehun. – böktem oda neki kurtán és kimérten. Nem akarom, hogy azt higgye, én esetleg megfelelő préda lehetek a számára.

- Nagyon örülök, Sehunnie! – vigyorgott továbbra is, közben keresztbe tett lábakkal helyet foglalva és felém fordulva saját ágyán. Szavai hallatán egy pillanat alatt a kelleténél több vér tódult a fejembe az idegességtől. Sehunnie... Mi az hogy Sehunnie!? Még is ki a franc adott rá neki engedélyt, hogy becézzen? Legutóbb anyám hívott így, amikor nagyjából tizenkét éves lehettem és akkor is gyűlöltem, erről nem is beszélve.

- Csak Sehun.

- Ééértem... - nyújtotta el a szót féloldlalasan somolyogva. - Talán bal lábbal keltél fel? Miért vagy ilyen morci?

Úgy kérdezősködött, minhta már legalább évek óta ismernénk egymást, csakhogy, mivel nem így volt, érthető módon nem volt ínyemre válaszolni, elvégre semmi köze nincs a napomhoz, viszont azt sem akarom a fejéhez vágni, hogy amiatt fortyogok, hogy egy valamire való lány helyett egy ilyen díszbuzit kaptam, aki még csak alig néhány perce tartózkodik a szobában, de máris borsódzik tőle a hátam.

- Fáradt vagyok. Ennyi.

- Akkor nem akarsz ismerkedni? – biggyesztette le ajkait. Dehogynem. Másra sem vágyom per pillanat, mint, hogy arról csevegjek vele, milyen márkájú sampont használ, mennyibe kerül a fodrásza, vagy, hogy szerinte melyik színész pasinak van a legjobb hasizma. A legrosszabb, általa megosztható infomrációkra pedig már gondolni sem mertem...

- Talán majd máskor. – fordultam a szekrényem felé, ismét kezembe véve mobilomat és azon morfondíroztam, kinek írjam meg az aktuális világfájdalmamat, csakhogy Minsoon kívül (akit ugyebár nemrég töröltem) egyetlen olyan kontaktom sem volt, akit érdemesnek tarottam volna arra, hogy borzalmas áthelyezésemről és a még borzalmasabb szobatársamról regéljek neki. Mindig is népszerű voltam a suliban, de így visszagondolva a legtöbbjük csupán érdekbarát volt, aki kapni akart egy kicsit az engem övező dicsfényből, vagy csak féltette a saját bőrét és inkább mellettem volt, mint ellenem.

- Rendben, én bármikor szívesen ismerkedek veled! – intézte hozzám Baekhyun, mielőtt úgy döntöttem, hogy bedugom a fülemet és inkább zenét hallgatok, az még mindig sokkal értelmesebb időtöltés, mint az ő fecsegésétől idő előtt megőszülni. Rövidesen el is nyomott az álom, csakhogy aztán alig egy óra múlva fel is ébredjek, mert éreztem, hogy ki kell mennem a mosdóba. Ekkor azonban valami hihetetlenül büdös szag csapta meg az orrom, aminek eredetére azon nyomban fény is derült, ahogy megkíséreltem eljutni a fürdőszobába, ami egyben azt eredményezte, hogy halálra rémültem. Ugyanis újdonsült szobatársam éppen valami zöld színű trutyival az arcán ücsörgött az ágya közepén, miközben a körmét lakkozta. Elborzadva figyeltem műveletét, s mialatt a vécén kiengedtem a fáradt olajat, még akkor is azon szörnyülködtem, hogy mégis hová kerültem.

- Bocsika, tudom egy kicsit büdös, de mindjárt befújok a parfümömmel! – mondta, miközben visszafele jövet gondolom látta arcomon a fintort a kellemetlen szag hatására.

- Nem szükséges. – intettem le visszahuppanva az ágyamra, elvégre megmertem kockáztatni, hogy az a bizonyos parfüm talán még a körömlakkjánál is büdösebb.

- Te nem szoktál körmöt festeni? – nézett rám úgy, mintha ez valami teljesen természetes dolog lenne egy fiú számára.

- Ööö... nem? – kérdeztem vissza jogosan „felháborodva".

- És... van valami hobbid?

Szuper. Úgy tűnik, mégiscsak beszélgetni kényszerülök vele. Ugyan továbbra sem volt hozzá leheletnyi kedvem sem, de alapjában véve nem vagyok az a totál bunkó ember, aki teljesen ignorálja a másikat. Hiszen haragudni nem haragudhatok rá csak azért, mert a saját neméhez vonzódik, bármennyire is nem szívlelem ezt a tényt. Csupán bosszant, hogy éppen vele raktak egy szobába, de azért annyit ő is megérdemel, hogy kommunikáljak és rendes legyek vele, ameddig nem lép túl egy bizonyos határt.

- Foci. A volt sulimban benne voltam a focicsapatban. (Egészen addig, míg ki nem rúgtak, mert összebalhéztam az egyik csapattársammal, ebből kifolyólag pedig az edzővel is.)

- Az szupcsi! Nálunk is van focicsapat, ha gondolod, csatlakozhatsz!

- Te is benne vagy?

Bár ennek valószínűségét nem véltem túl nagyra, de jobb híján mégiscsak eme kérdés jött a számra, hátha kiderül, hogy ennyi férfiasság még szorult belé. Ez a felvetésem azonban rögtön ment is a kukába...

- Áh, nem... Elég bénácska vagyok hozzá. - kuncogott fel. - Én csak szurkolni szoktam a meccseken. – és azzal a lendülettel, bármennyire is próbáltam elkerülni, önkéntelenül is lelki szemeim elé vázolódott a kép, ahogy Baekhyun a foci pálya szélén, szurkolólány egyenruhában, pomponokkal a kezében bíztatja a játékoskat. Egy pillanat erejéig még a gyomrom is megbojdult a látványra. Jézusom, valaki mondja azt, hogy ez a valóságban nem így van, különben nincs az az isten, hogy én belépjek abba a csapatba, bármennyire is szeretem a focit!

- Biztos ügyesen csinálod... a szurkolást. – nyögtem ki egy kínkeservesen magamra erőltetett mosoly társaságában.

- Ha gondolod, holnap körbevezethetlek a suli és a kollégium környékén. – ajánlkozott felfelé görbülő ajkakkal, mivel még gondolom nem esett le neki, hogy én nem az ő „csapatában" játszom.

- Majd még meglátjuk. – ezzel próbáltam lezárni rövid kis beszélgetésünket, ami látszólag sikerült is, ugyanis egy bólintás keretében vissza is tért körmei festegetéséhez, amit én még mindig nem tudtam felfogni. Ráadásul rózsaszín!!!

[...]

Bár az elmúlt este igen korán nyugovóra tértem - mivel amennyire csak lehetett igyekeztem elkerülni a Baekhyunnal való kapcsolatteremtést -, mégis nyúzottan ébredtem. Hiába, a testem már azalatt a néhány nap alatt is, míg otthon voltam, hozzászokott a sokáig tartó alváshoz, s most érezte annak fájdalmát, hogy ismét suliba kell mennem. Úgy véltem, egy frissítő reggeli zuhany majd némileg segít rajtam, mivel azonban Baekhyunt nem láttam a hálórészlegen belül, ezért nem lehetett máshol, mint a fürdőben, így várnom kellett. Először tíz, majd húsz perc is tova szállt, amikor már megelégeltem, hogy még mindig odabent van. Még jó, hogy ilyen korán felkeltem. Bekopogtam hát a fürdőszoba ajtaján, mire a bent tartozkodó személy csilingelő hangján szólt ki.

- Gyere be nyugodtan!

Megyek egy frászt! Én nem vagyok hajlandó egyszerre ott bent lenni vele. Még a végén véletlenül leejtem a szappant és... Fuj, Sehun baszd meg, de undorító vagy! De egyszerűen nem tehettem róla, hiszen jobb félni, mint megijedni és nem akarok kockáztatni. Viszont akkor is jó lenne, ha most már végre kitolná onnan a hátsóját, mert nem bálba készül, hanem iskolába, én pedig nem szándékozom elkésni azért, mert ő éppen azt hiszi, hogy egy gálaestre hivatalos és kisminkeli még a fenekét is.

- Mikor végzel?

- Nemsokára! De mondom gyere be, nem harapok!

Jól van. Adok neki még öt percet, különben én magam fogom kirugdosni őt onnan. Mivel azonban az öt perc leteltével sem akart kibújni az odújából, így türelmetlenül rontottam rá az épp alapozót pacsmagoló fiúra.

- Mi lesz ma, hogy így kinyalod magad, hm? – vontam össze mérgesen szemöldökeimet.

- Ne hari, hogy megváratlak, de muszáj elvégeznem a reggeli rutinjaimat, hogy tökéletesen nézzek ki. – mondta, miközben saját önarcképét csodálta a tükörben és az élete talán egyik leghatalmasabb problémáján töprengett. – Szerinted cseresznyés, vagy vaníliás ízű szájfényt tegyek ma fel? Vajon Chanyeol melyiket szereti jobban?

Chanyeol? Ki az a Chanyeol? A pasija? Hányan vannak még? Istenem, add, hogy legyenek itt hetero fiúk is!

- Felőlem amelyiket akarod, de sieess már, mert rohadtul el fogok késni, nem mellesleg te is!

- Jó, jó, csak még a szemceruza!

Ha ez így fog menni minden nap, én esküszöm, öngyilkos leszek a tanév végére... Miután nagy nehézségek árán végre sikerült kihessegetnem a fürdőből, telefonomra pillantva realizáltam, hogy már rohadtul nincsen időm fürdeni. Picsába Baekhyun! Mérgemben villámgyorsan kikaptam a szekrényemből az első ruhadarabokat, amik a kezembe akadtak és áldottam az eget, hogy ez az iskola nem követeli meg az egyenruhát. Miután magamra cibálva őket séróigazításként beletúrtam a hajamba, megejtettem egy fogmosást is és azon voltam, hogy pár könyvet, valamint füzetet bedobáljak a táskámba. Fogalmam sincs, milyen óráim lesznek. Valamiért teljesen kiment a fejemből, hogy ezt megnézzem. Mindegy, az első napomon még remélhetőleg elnézik nekem. Már éppen indulni készültem szobatársam nélkül, aki még mindig a bejárati ajtó melletti egész alakos tükör előtt igazgatta magát, ám amikor már féllábbal kint voltam, ő utánam kiáltott.

- Hé, Sehun, várj meg!

Eszem ágában sem volt úgy tenni és, mintha meg sem hallottam volna, inkább csak megszaporázva lépteimet igyekeztem lerázni őt. A portán, - ahol le kellett adnom a kulcsomat - viszont utolért és lihegve támaszkodott vállamra, míg én arra vártam, hogy az idős nő visszajöjjön onnan, ahol éppen tartózkodik. Mert miért is ne pont ilyenkor lenne neki jobb dolga, mint amikor vészhelyzetben vagyok?

- Aigoo, ezért szórakoztam ennyit a hajammal? – nyavajgott Baekhyun, miközben próbálta helyretenni azt, ami az utánam való loholásban tönkrement. Eközben a portás is előbukkant, s kezébe nyomva a kulcsot siettem is volna tovább, de a kis királylány visszarántott.

- Várj már, menjünk együtt!

Van más választásom? Aligha... Így hát sorsomba beletörődve, immár Baekhyunnal az oldalamon vettem célba a nagyjából öt perc sétányi távolságra lévő, újdonsült iskolám épületét. Valóban öt perc volt csupán, míg odaértünk, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt, ugyanis drágalátos szobatársam egész úton nem volt hajlandó befogni a lepénylesőjét és csak úgy ontotta magából a számomra érdektelenebbnél érdektelenebb információkat.

- Amúgy te melyik osztályba kerültél? – tette fel az iskolába beérve a nap folyamán elhangozott talán eddigi legértelmesebb kérdését, amire ezúttal nem fejrázás, vagy bólogatás volt a válaszom.

- 2-C. – ha jól emlékszem ezt mondták a szüleim.

- Oh, de kár... Akkor itt elválnak útjaink, mert én a 2-B-ben vagyok. - jegyezte meg szomorúan, ám gyorsan újra mosolyt varázsolva arcára hozzátette. – De szünetekben attól még találkozhatunk!

Mégiscsak van isten! Gondolatban keresztet vetve egy komplett örömtáncot eljártam magamban, hogy legalább a tanórákon, vagyis az iskolán belül eltöltött idő nyolcvan százalékában nem kell vele egy légtérben lennem. Ennél nagyszerűbben aligha indulhatott volna a hétfő reggelem, persze a befoglalt fürdőszoba incidenst leszámítva. A szünetek pedig nem lesznek nagy falatok, egyszerűen csak körültekintően kell járnom, hogy elkerüljem őt és remélhetőleg találok is majd valakit, akivel beszélgethetek helyette. Ugyan, én ne találnék?

- Akkor én most megyek is! – jelentettem ki szinte már meglepően dallamos és vidám hangon, azzal már indultam is volna a tanári felé, – aminek ugyan egyenlőre nem tudtam a koordinátáit – hogy bejelentkezzek osztályfőnökömnél, miszerint a nagy Oh Sehun bizony megérkezett, amire egyből jött is Baekhyun önzetlen felajánlása.

- Megmutassam, merre van a tanári?

- Kössz, de majd megoldom. Inkább siess, mert a végén még elkésel. – próbáltam végre lekoptatni.

- Tudod, a legnagyobb hírességek fő ismérve, hogy mindig késnek legalább egy kicsikét. – kacsintott, azzal megigazítva sárga zakóját eltipegett, minden bizonnyal az osztályterme felé. Komolyan, mint valami hollywood-i díva. Remélem nem sokan láttak vele...

Ezek után odaléptem a bejárati aula egyik falára felfüggesztett méretes faliújsághoz, melyen egy térkép is helyett kapott az iskoláról, így könnyedén eljutottam a tanáriig, mely előtt az osztályfőnököm már karba tett kézzel várt és nem úgy festett, mint aki épp nagyon jó kedvében van.

- Késtél. – jegyezte meg minden egyéb nélkül szigorúan a magas, őszes hajú, szemüveges férfi. Ez aztán a kellemes fogadtatás...

- Csak azért késtem, mert... - igyekeztem megmagyarázni kései érkezésem okát – ami alig egy-két perc lehetett - egy gyors meghajlást követően, ám nem különösképpen mutatott erre érdeklődést.

- Szeretném, ha ez a jövőben nem fordulna elő mégegyszer. Most pedig kövess, mert már elkezdődött az első óra. – darálta le minden nemű érzelem megjelenése nélkül az arcán. Ennyit a nagyszerű napomról... Úgy látszik sikeresen kifogtam Mr. Keménylegényt. Remélem azért a többi tanár nem ennyire karótnyelt...

Mit volt mit tenni, követtem új osztályfőnökömet a termünk felé, akinek egy erénye azonban máris volt Baekhyunnal szemben; nem osztotta az észt feleslegesen. Már messziről kihallatszott a nagy zsivaly abból a teremből, ahova végül betessékelt a férfi, engem azonban gyakorlatilag észre sem vettek, ám amikor ő maga is betette a lábát az osztályba, egy szempillantás alatt síri csend lett úrrá az egész helyiségben, csak a tanári pódium felett lógó óra kattogásást lehetett hallani.

- Nagy örömömre szolgál bemutatni nektek új osztálytársatokat, Oh Sehunt. – dörmögte mély, tekintélyt parancsoló hangján a félig alvó diákok felé, akiknek érdekes mód hirtelen feltűnt a jelenlétem. Nagy öröm, mi? Gondolom mennyire repesett az örömtől, hogy engem átvettek ide. Mert, hogy nem az ő agyából pattant ki ez a nagyszerű ötlet, az is biztos. Egészen addig abban a hitben és egyben reményben voltam, hogy ő csak bekísért engem ide, mint részéről kötelező feladat, mígnem leültetett egy nagyjából a terem közepén elhelyezkedő padba, majd fellépett a pódiumra és monoton hangon belekezdett monológjába.

- Tehát a mai óra anyaga...

[...]

Így történt, hogy az első napomat egy ritka unalmas tanár ritka unalmas töriórájával kezdtem, ami után minden életkedvem ott hagyott engem egyedül szenvedni a padomban. Ráadásul a szünetben egy árva lélek sem akart érdeklődni felőlem, így már éppen elterültem kínomban a még mindig nyitott könyvem felett, amikor egy méretes tenyér landolt az orrom előtt, melynek gazdája egy meglehetősen magas, barna, felállított frizurás gyerek volt, akinek valami márkás fejhallgató csüngött a nyakában.

- Na mi van új srác, kinyúvasztott a töri óra? – nevetett fel az egyébként igencsak nagy fülekkel megáldott kölyök, ami először eléggé fennhéjázónak és ellenszenvesnek hangzott a szájából, így én sem különbül álltam hozzá.

- Ja, elég ratyi volt. Amúgy mit akarsz tőlem?

- Nézd már, milyen kis tűzről pattant az új osztálytársunk! – mondta röhögcsélve az idő közben mellé szegődő, szintén barna hajú, bőrdzsekis illetőnek, aki mindössze egy visszafogott mosollyal karöltött bólintást ejtett meg reakcióként.

- Te vagy itt a helyi poéngyáros, vagy mi? – vetettem oda neki, nem tűrve, hogy rajtam élcelődik.

- Nyugi van. Ne kapd már fel úgy a vizet, csak haverkodni akarunk, igaz Jongin? – fordult ismét a mellette álló fiúhoz, akivel ezek szerint jóban volt.

- Ja. – préselt ki ennyit magából különösebb arckifejezés nélkül a kérdezett.

- Oké. – feleltem én is egyszerűen, arra várva, hogy mit akar még kihozni a colos ebből az egészből.

- Ne legyél már ilyen fapofa! Jössz velünk a tetőre cigizni? Vagy te jó kisfiú vagy és nem csinálsz ilyet?

Még, hogy jó kisfiú... Ha tudná, miért kellett átjönnöm ebbe a suliba, nem lenne ilyen nagy az arca velem szemben. Igaz, hogy eddig talán, ha egyszer próbáltam ki és akkor is csak néhány slukkot küldtem le, de egy pillanatra sem akartam, hogy azt higgye, beszari vagyok, vagy ilyesmi, ezért elfogadtam „meghívását", elvégre elég stresszesen indult ez a nap ahhoz, hogy elszívjak egy szálat, nemde?

- Hol lehet feljutni a tetőre?

- Na, ezt már szeretem. Végre egy magabiztos, határozott férfi. – bólogatott elismerően. - Persze rajtad kívül. – karolta át haverját. – Mellesleg Chanyeol vagyok, ő pedig itt a kevésbé beszédes kiadásom, Jongin. – vigyorgott mint a tejbetök, közben az említettre bökve.

Szóval ők lennének az ügyeletes menő csávók, értem. De várjunk csak... Olyan ismerős ez a név... CHANYEOL!? Ugye ez nem az a Chanyeol, akit ma reggel Baekhyun említett!? Ez a gyerek is búza? Az nem lehet! Édes Jézus, ezek körbevettek! Mindenhol ott vannak! A pánikrohamomat egy arcomba tolató, gigászi tenyér zavarta meg, az imént említett személy jóvoltából.

- Most akkor jössz? Vagy megvárod, míg becsöngetnek?

Nem igazán tudtam, mitévő legyek, csak reménykedtem benne, hogy ez egy másik Chanyeol és nem az, akiről a szobatársam beszélt, de mindenesetre mellém állt az a tény, hogy ez a Chanyeol gyerek cseppet sem utalt eddig egyetlen egy mozzanatával sem arra, hogy a melegek táborát erősítené. Remélem ez tényleg így is van...

Szó nélkül kászálódtam ki padomból, s megindultam a duó után, a teremből kilépve azonban Jongin az előbbiekhez képest meglepően hosszú megszólalást intézett hozzánk.

- Dobok egy sárgát. Majd utánatok megyek.

- Megvárunk, csak gyorsan dobjad, mert nem akarok belecsúszni az órába. – mondta a másik, azzal a bőrdzsekis fiú már el is tűnt a néhány lépésre lévő férfi mosdó ajtaja mögött, ám abban a szent pillanatban egy számomra horrorisztikusnak tűnő hang csendült fel, melynek gazdája a folyosó végéről villámsebességgel közeledett felénk.

- Channie! – visította szinte rajongó tinilányokat meghazudtoló módon Baekhyun, akiről azt hittem, a tanítás végéig nem kell látnom.

- Jaj, ne! Takarj el, ments meg! – változott át hirtelen fasza csávóból betoji nyuszivá Chanyeol, s elsápadva maga elé rántott, amit nem tudtam hová tenni.

- Oh, szia Sehunnie, téged kerestelek! – köszönt, amint észrevett engem is, mire a barna hajú hatalmas szemeket meresztett rám.

- Te ismered?

- Ööö... - vakartam meg zavartan tarkómat, ugyanis nem akartam neki beismerni, de sajnos ez volt a szomorú igazság. Még ha csak ismerném... De a szobatársam is! Ekkor a dolga végeztével ismét csatlakozott hozzánk Jongin is, akit Chanyeol karon ragadva magával húzott.

- Bocs, de nekünk mennünk kell! – azzal néhány másodperc múlva már se hírük, se hamvuk nem volt. Értetlenül bámultam először utánuk, majd az előttem álló Baekhyunra, aki éppen andalogva a távolba meredt és kishíjján még a nyála is kifolyt.

- Ez meg mi jó édes búbánat volt?

- Ugye milyen zabálnivaló?

- Te meg miről beszélsz? – néztem rá úgy, mint aki szellemet látott.

- Hát Chanyeolról! Most mondd, hogy nem rohadtul szexi!

- Rohadtul nem az! Legalábbis nekem nem... - fintorodtam el.

- Pedig olyan édespofa! És a teste... Ahh... Muszáj megnézned egyszer a tesiöltözőben!

Ahogy a barna hajú srácról áradozott szinte teljes extázisba esve, egyre inkább elfogott a rosszullét. Olyan volt, mint aki menten elélvez, amit nem szerettem volna megvárni.

- Hallod baszki, el ne morzsálj! – mondtam kissé gúnyosan, szemforgatva.

- Bárcsak hozzásegítene...

- Na jó, én mentem! – jelentettem ki, amint ismételten bucskázott egyet a gyomrom.

Nem vagyok kíváncsi a homokos fantáziálgatásaira, elég, ha csak tudom róla, hogy az, de a részletek már megbocsásson, nem érdekelnek.

- Várj! – húzott vissza, mikor úgy döntöttem, a szünet hátralevő részét inkább a termemben töltöm.

- Nincs kedvem a drága Chanyeolodról csevegni, bocs. – rántottam ki csukómat szórításából, azzal beviharoztam a terembe és dühösen levágtam magamat a padomba. Éppen becsöngőre ért vissza a két jómadár, akik közül az egyik, vagyis Chanyeol meglehetősen flegma pillantásokkal méregetett, miközben leült a helyére, amit én szemébe nézve végig tűrtem. Most meg mi a szar baja lett így hirtelen? Mintha valami leprás lennék, vagy nem is tudom... Nagyon remélem, hogy ennek nem Baekhyunhoz van köze, különben nem állok jót magamért...

-----O-----

Bár ezen történet iránt eddig nem mutattatok olyan érdeklődést, mint a másik felé (igaz, ennek eddig csak egy fejezete volt fent), de megengedem, hogy ezt is nyugodtan olvassátok, mert bőven tartogat érdekes és vicces eseményeket, ráadásul (mint a borítóról kiderül) nem csak a HunHan párossal kapcsolatban, ugyanis ahogy láthattátok, első körben kapásból BaekYeol-ék kerültek a középpontba... ;)