Amikor végeztünk az elemzéssel engedélyt kértem All Might – tól, hogy meglátogassam Izuku -t. Ő természetesen elengedett, hiszen még volt egy meccs hátra. Megköszöntem, meghajoltam és indultam az ajtó irányába. Ahogy végighaladtam a távon megéreztem magamon egy tekintetet. Oldalra pillantottam és a szőke vörös és gyilkos szemeivel találtam szemben magam. A falnak dőlve hallgatta az eseményeket pont, mint az óra kezdete óta. Vagyis amióta végzett a saját gyakorlatával. Ahogy rám nézett olyan dühös volt, hogy az alsó ajkába harapott, hogy ne ordítson velem. Olyan erősen harapott bele, hogy kiserkent a vére. Próbáltam úgy haladni, mint aki észre sem vette, pedig pontosan tudtam, hogy jelenleg miért akar megölni. Jobban teljesítettem nála a feladatot. Nyertem és meg All Might is megdicsért. Vele ellentétben, aki vesztett Deku ellen. És amiért romba döntötte az épület egy részét ezért tulajdonképpen még szidást. Vagyis inkább fejmosást is kapott. Ezekhez azonban nem volt hozzászokva. Eddig mindig ő volt az első és a legjobb mindenből. De az új környezetben megváltoztak a dolgok és fordult a kocka. Ezt pedig gyűlölte.

Ahogy kiléptem és becsuktam az ajtót, mint a villám repültem a gyengélkedő felé. Aggódtam Izuku miatt, hiszen ilyen durván Kacchan által még nem sérült meg. Biztosan rettenetesen fájt neki. Bekopogtam az ajtón és szinte azonnal hallottam Recoveri Girl válaszát, hogy „Szabad!" Ezzel beléptem a szobába.

Izuku az egyik betegágyon feküdt a hátán és a mellkasáig be volt takarva. A sérülései már nem látszódtak innen tudtam, hogy a doktornő már befejezte a kezelését.

- Szerbusz, [Név] -kun. Midoriya -t jöttél meglátogatni?

- Jó napot. Igen aggódtam érte... Hogy van?

- Már sokkal jobban. Ha kialussza magát, akkor mehet is vissza a terembe hozzátok. De a karját még fel kell kötnie, hogy pihentesse.

- Melyiket?

- Amelyikkel az erejét használta. A másikon a külső sérülések voltak rettentő csúnyák, de belül csak egy helyen tört el. Nem úgy, mint a másik. Az ripityára tört.

Lesokkoltak a hallottak. Tudtam, hogy nagy ára van annak, hogy használja az erejét, de nem gondoltam volna, hogy ilyen durva dolog fog vele történni.

- De nem kell aggódnod. Még időben elláttam így már nem lesz baja.

- Értem... - mentem közelebb az ágyához.

Levettem a jelmezem kesztyűit, mert a nagy karmaim most csak akadályoznának. Leültem az ágy szélére és figyeltem az alvás közben egyenletesen fel-le emelkedő mellkasát és a nyugodt arcát. Késztetést éreztem, hogy megsimogassam a haját. Lassan túrtam bele a zöld fürtjeibe és elmosolyodtam azon, hogy milyen puha. Álmában ő is mosolyogni kezdett és láthatóan élvezte a kényeztetést.

- Nagyon szerencsés fiú ez a Midoriya. - hallottam meg az íróasztal felől a doktornő hangját.

- Úgy gondolja? – kérdeztem, de nem néztem oda.

- Ha valakiért így aggódik egy számara fontos személy, akkor az egyértelműen szerencsés.

Elpirultam a hallottakon. Egyből eszembe jutott mi volt, mikor legutóbb ebben a teremben voltunk a zöldivel. És erre jött még az, amikor a parkban megszívta a nyakamat. Akaratlanul is ahhoz a ponthoz nyúltam, ahol a nyom volt. Még fel tudtam idézni milyen érzés volt. Beleborzongtam olyannyira, hogy a szőrszálaim hullámszerűen felborzolódtak.

Egy pár pillanattal később viszont Deku is ébredezni kezdett. Mintha megérezte volna, hogy mikor nem alkalmas látni a az elpirult képemet! Mire kinyitotta zöld szemeit sikerült visszaállítanom a fejemet az eredeti színbe. Lassan és fáradtan nyitotta ki szemeit és körbetekintett a szobában. Majd a zöld tekintet rajtam állapodott meg.

- Jó reggel álomszuszék!

- [Név] chan? - nyöszögte - Hogyhogy itt vagy? Vége van az órának?

- Szerintem még nincs. De én elkéredzkedtem, hogy meg tudjalak látogatni. Hogy érzed magad?

- Köszönöm jobban. Csak még kicsit kómás vagyok - vigyorodott el - Hogy ment a te meccsed?

- Szuperül! - csillant fel a szemem és elkezdtem neki elmesélni a dolgokat.

Alapos voltam, de nem hadartam, mert nem tudtam, milyen gyorsan fog most az agya. De ahogy haladtunk előre a történetben egyre jobban felélénkült. Fel is ült az ágyban bár ebben segítettem neki kicsit. Egyre jobban beleélte magát a mesémbe. De mindig is ilyen volt. Ha a hírekben, vagy az utcákon látott hősöket akció közben akkor, mint egy kisgyerek kezdett el pattogni örömében. És most sem volt másképpen. Mosolyt csal az arcomra, hogy még mindig milyen gyerekesen tud viselkedni, ha ilyesmiről van szó. Élvezettel hallgatta végig a beszámolómat és végig kommentálta az eseményeket.

- Mintha látnám magam előtt! Biztos nagyon király volt! Kar hogy nem voltam ott.

- Szerintem, ha elkéritek, akkor vissza tudjatok majd nézni a felvételeket. - fűzte hozzá a témához a doktornő, aki szinten jókedvűen hallgatott végig.

Egyetértően bólogattam, hiszen én is csináltam már ilyet. Még amikor megnéztem Izuku gyakorlati felvételiét.

Beszélgetésünknek az vetett véget, hogy kinyílt az ajtó. Egy sovány úr lepett be rajta. Szőke haja összevissza lógott, ebből két tincs az arcába. Az arca be volt esve és mélyen ülő apró, de kék szemei voltak. Határozottan nem az ő méretében lévő kabátot viselt, ami legálabb 8 számmal volt nagyobb nála, ha nem többel. Mindenki rá kapta a tekintetét.

- A- kezdett volna bele Izuku de Recoveri Girl megelőzte ugyanis felpattant a székéről és szóban ostorozni kezdte a jövevényt.

- Toshinori! Ez mire volt jó? Megmondtam, hogy figyelj jobban oda rá! Miért kell minden alkalommal ilyen állapotban idekerülnie?

- Recoveri Girl tudom jól! És sajnálom! - védekezett az úr.

- Te Deku? - böktem oldalba a zöldit - Ez ki?

- Hát ... ömmm... ő-

- Midoriya edzője vagyok! - vágott közbe gyorsan az illető, de válaszolt a kérdésemre.

- Az edződ? - néztem végig az illetőn.

Mindennek látszott, csak edzőnek nem. Olyan volt, mint egy valódi zombi. Es biztosra vettem, hogyha valaki kicsit erősebben vágná oldalba, akkor tuti beletörne pár bordája.

- Tudom nehezen hihető el. De [Név] most szeretnék beszélni egy kicsit Midoriya -val. Megvárnád őt a teremben?

- Ömm... rendben... - mondtam kicsit értetlenül - Akkor ott találkozunk.

Midoriya bólintott egyet, én felálltam összeszedtem a mancsaimat és még egy párat integetve Izuku -nak elköszöntem mindenkitől, majd kiléptem a folyosóra. Első utam az öltözőbe vezetett. Átvettem az egyenruhámat és elpakoltam a hősjelmezemet. Csak ezek után mentem vissza a terembe ahol a többiek még javában beszélték a gyakorlaton történtekről. Ahogy beléptem Uraraka egyből lerohant és Izuku -ról kérdezgetett. Én elmondtam neki és a többieknek, amit Recoveri Girl is mondott. Valamint, hogy a következő órára, elvileg már jönni fog. Ettől megnyugodott látszott rajta. A beszélgetésbe innentől én is beszálltam. Jó hosszúra nyúlt a szünet, mert mint kiderült Aizawa pont nem ért ránk és más tanár nem tudott bejönni. De elvileg hamarosan visszaér, és akkor megtartja az órát. Ahogy dumáltunk a többiekkel egy pillanatra látóterembe került a szőke is. A padján feküdt, fülén fejhallgató pihent és megint engem bámult. Mivel megígértem Nezu sannak, hogy nem szítom a konfliktust kettőnk között, ezért erőltettem magamra egy mosolyt és biccentettem felé egy kicsit. Erre neki kikerekedtek a szemei, gyorsan felkapta a fejét és átfordult a másik oldalára és az ablakon kívüli világra koncentrált. Fura volt, de nem foglalkoztam vele. Amikor már a rendes csengő is megszólalt Iida megpróbált mindenkit a helyére küldeni miszerint

- Mindjárt itt a sensei!

De persze nem hallgattunk rá. Viszont nagyon jól állt neki a dolog.

- Ezek alapján biztosan ő lesz majd a diákképviselőnk. Neki való feladat lenne. - mosolyogtam magamban.

- Oi, girhes! - hallottam meg a szőke hangját mögöttem.

- Igen? - fordultam hátra a lehető legnyugodtabban.

A szemei szikrakat szórtak és szinte érezni lehetett, hogy belém fog kötni. Így arra koncentráltam, hogy bármit is mond, nem húzok be neki egy hatalmasat. De nem jött az, amire vártam. Tök nyugodt hangon szólalt meg.

- Hogy csináltad? - tényleg meglepett, ez a fajta hangnem idegen volt tőle.

- Micsodát?

- Hogy lehet, hogy egy semmirevaló férges szaros selejt – na, kezdi már - képes legyen egy ilyen gyakorlatra?

- Nem csalódtam benned Katsuki! Pedig már kezdtem azt hinni, hogy beteg vagy!

- HEE? - kezdett felmenni benne a pumpa.

- Egész normálisan szoltál hozzám. Már majdnem meglepett, de ez az új becenév megnyugtatott, hogy semmi bajod. Ugyan olyan bunkó vagy, mint eddig!

Na, itt robbant el az agya és már lendítette a kezét, hogy minimum felpofoz. De nem ért el hozzám. Valaki elkapta a kezét. És legnagyobb meglepetésemre egy felemás hajkorona állt mellettünk.

- Eressz el felemás barom!

- Válaszolva a korábbi kérdésedre. - kezdett bele halálos nyugalommal - Sokkal okosabb, mint azt te gondolod. Valamint jobb nálad, mert nem csak a saját egójával van elfoglalva.

- Mondtál valamit?

- Egy ilyen izomagyat, mint te bármikor legyőzne! - vezette rám felemás szemeit.

- Todoroki? - döbbentem le.

Amióta a felvételin egymásnak sok szerencsét kívántunk nem szóltunk igazából egymáshoz. Erre most kiállt értem Bakugou ellen.

A szőke még mondott volna valamit, de ekkor hallani lehetett, hogy Aizawa a terem felé halad így mindenki a helyére sietett. Bakugou kirántotta karját Todoroki fogasából és morogva leült az asztalához. A felemás szemű is megindult a sajátja felé és ehhez kikerült engem. Így még egy gyors

- Köszönöm! - el tudta hagyni a számat, amit meghallott.

Hiszen megtorpant mellettem és egy aprót bólintott majd ment tovább.

Aizawa benyitott a terembe, és ahogy bejött Izuku alakja is követte. Többen fellélegeztek, hogy Bakugou tényleg nem tett benne akkora kárt, mint ahogy kinézett. Gyorsan a helyére sietett elővette a füzetét, de láttam, hogy bajban lesz az óra további részében. Ugyanis jobb kezes, és az most pihenésre van ítélve. Így kétszer olyan alaposan kellett jegyzetelnem, hogy oda tudjam adni majd neki. Két mondat közben oldalba is böktem és mutattam neki, hogy majd megkapja. Felcsillant szemekkel bólintott és tátogott egy köszönömöt nekem.

Miután ezzel az utolsó órával is megvoltunk mindenki kinyújtózott. De a csengetés után egy érdekes hang zavarta meg a társaságot. A hangosbemondó bekapcsolt és beleszólt valaki, de mintha csak egy mondat közepén kapcsolódtunk volna bele.

- és ott volt egy macska! Ó-ó ez meg bekapcsolódott? Elnézést! – majd kikapcsolta.

Először mindenki csak pislogott. Aztán kinevettük az illetőt, aki nem figyelt hova nyúlkált a gombok között.

Ezt csináltam én is kifelé. Ellenben belül más gondolataim voltak.

- Nezu san.... Most már tényleg ideje lesz szólnom neki, hogy hagyjon fel az ilyenekkel. Így tutira lebuktat. Megkérem, hogy inkább küldjön egy SMS-t az sokkal normálisabb.

A társaság elkezdte összepakolni a holmiját. De én tudtam, hogy nem lesz olyan szabad a délutánom, mint azt korábban hittem, hiszen az igazgató látni óhajt...