Nem néztem fel csak akkor, amikor bekötözött kezével óvatosan megfogta az én kezemet. Ujjaimat ajkaihoz emelte és egy „Köszönöm" – öt suttogva hozzáérintette őket. Szemei közben csukva voltak, így nem láthatta, hogy paradicsomot megszégyenítő pirosságot vettem magamra.

Ajkai puhák voltak. Éreztem minden alkalmat mikor kifújta tüdejében lévő levegőjét. Beleborzongtam, ahogyan ujjaimra fújta.

Majd lassan kinyitotta és rám emelte zöld szemeit. Elakadt a lélegzetem. Nem tudtam megszólalni. Egyszerűen csak elvesztem a tekintetébe.

Ahogy elvesztünk egymás tekintetében az idő mintha megállt volna körülöttünk.

{Főleg hogy a legutóbbi fejezet óta eltelt 4 hónap! Bocsi a késésért, de a többi könyvön dolgoztam!}

Azokat a zöld szemeket bármeddig képes lettem volna nézni, de mégis ki kellett a világnak zökkentenie minket ebből az állapotból. A hosszúra nyúlt percet az szakította meg, hogy a huzat becsapta az ablakot. A csattanásra visszatértem a valóságba és realizáltam Izuku közelségét. Elhúztam tőle a kezemet és felpattanva az ágyról a kötszeres szekrény felé vettem az irányt kezemben a maradék anyaggal.

- [Név]- chan? - szólt utánam olyan hangon, amin éreztem, hogy még szeretett volna abban a helyzetben maradni.

- I-igen? – dadogtam, vissza se tekintve rá.

Nem akartam, hogy lássa, mennyire vörös vagyok. De semmi értelme nem volt. Biztos voltam abban, hogy pontosan tudja mennyire zavarba jöttem. Hiszen eddig közel volt hozzám, úgy nézett. Zavaromban elmenekültem és nem merek visszanézni rá. És ami teljesen elárul az a macska mivoltom. Füleimet hátra csaptam és a farkincámmal folyamatosan kalimpálok a levegőben.

- Tényleg olyan vagy mit egy cica. - nevetett

Elterelte a témát azzal, hogy kinevette a viselkedésemet. Hátrafordultam kissé felfújt arccal, hogy jelezzem, nem esik jól, hogy kinevet.

- Gonosz vagy Izuku!

- Bocsi bocsi! - tette fel védekezően kezeit - Nem akartalak megbántani! De nagyon aranyos vagy, ahogy így viselkedsz!

- Aranyos? - akadtam ki és vörösödtem el megint

- Igen bár nem most kezdted.

- Ezt hogy érted?

- Az előtt is aranyos voltál, hogy előjöttek a füleid. A viselkedésed nem változott csak jobban látszik.

- De te sokat változtál. – mutattam rá.

- Tényleg?

- Igen. Sokkal magabiztosabb vagy! Felléptél Katsuki ellen! És most meg ilyeneket mondasz nekem....

- Úgy tűnik, igazad van. - vakarta meg tarkóját

- Bár ahogy látom ez a kis felénk éned is megmaradt nem is beszelve a motyogásról. - nevettem most már én is.

Ő elégedetten mosolygott. Szerintem örült annak, hogy megtört az a kissé ciki hangulat. Aminek én is örültem, mert nem volt ilyenben még részem és nem tudtam hogyan kezeljem a helyzetet.

Még Recoveri Girl visszatérte előtt elhagytuk a gyengélkedőt. Visszavettük az egyenruhánkat. A táskáink összeszedése után pedig elhagytuk a suli területét. Otthon kipihentem magam azzal, hogy sorozatokat néztem, utána edzettem, majd tanultam. Muszáj volt készülnöm az órákra, mert nem akartam csalódást okozni Nezu-sannak. Pláne, hogy még ösztöndíjat is adott nekem. Hogy ne kelljen dolgoznom. Mert eddig iskola mellett dolgoznom kellett, mégpedig azért mert már nem a szüleimmel élek. És el kell látnom magamat. Lakbér, kaja, ruhák, stb. Ezekhez pénz kell és azt csak munka által szerezhettem meg.

Másnap reggel akarom mondani hajnalban furcsa hangokra ébredtem fel. Nem tudtam hová rakni egészen addig, míg ki nem nyitottam az ablakomat. Arcomat megcsípte a hajnali fagyott levegő. Megint hallottam most már tisztán. Így már összetéveszthetetlen volt.

- Robbanócukor... ez csak az ő robbantása lehet. De mi az istent csinál ilyenkor?

Felöltöztem és kiléptem az utcára. Követve a hangot haladtam a házak között. De mivel túl lassan haladtam így inkább felugrottam az egyik kerítésre es onnantól házról házra pattogva mentem tovább.

Közeledtem, mert erősödött a hang.

Az egyik nagyobb parkban találtam meg a szőkét. A fák között egy kisebb tisztáson gyakorolt, edzett. Egy viszonylag közeli fa ágai között álltam meg és figyeltem. Valami egyértelműen zavarta. Megállt egy kicsit és megdörgölte ujjaival az arcát ott, ahol Deku megütötte tegnap.

- Tch szaros kis kocka! Hogy mert ilyet tenni? Ez is annak a ribancnak a hibája!

Nem hallgattam tovább. Leugrottam. Egyetlen jól irányzott rúgással fejbetaláltam, ami hatására repült pár métert. Én pedig ott álltam meg ahol eddig ő volt.

- Ezt a ribancért kaptad.

- Mi a fasz - pattant fel, de lefagyott, mikor észrevett. - T-te mit keresel itt?

- Felébresztettél. Aztán meg ilyeneknek hívsz!

- Mióta vagy itt? - láttam a szemén, hogy tényleg érdekli mit, aki nem akarja, hogy tudjam mit csinált

- Egy pár perce. Miért? Talán kellett volna még hallanom valamit?

- Nem!

Olyan gyorsan vágta rá hogy az már gyanús volt. Kicsit gonoszabb vigyorra húztam számat, és mint egy valódi macska közeledtem a fiúhoz. Látszott rajta, hogy távolodni akar tőlem, de a büszkesége nem hagyta neki. Körbejártam és miközben a reakcióit figyeltem a farkincámat előbb a vádlijára, majd a törzse köré tekertem. Meg sem mert mozdulni, de már az is rengeteget elárult, ahogy ott feszengett. Zavarta a közelségem, nagyon is. És mikor az álla alatt is végig simítottam beleborzongott. Majd elvörösödött! Ekkor távolodtam el tőle.

- Yare yare Bakugou... ennyire zavarban vagy?

Meg egyszer utoljára gonoszul elvigyorodtam, majd sarkon fordultam és megindultam a táskám felé, amit a fa tövében hagytam. Felvettem és már indultam is volna tovább, mikor megereztem a kezeit a vállamon. Maga felé fordított és két kézzel nekidöntött a fának.

- Bakugou? - nem szólt csak lefelé nézett.

- Ha bárkinek is el mered mondani, amit itt láttál, megöllek világos?

- Mintha hagynám!

Felkapta a tekintetét és vörös íriszét az én [szín] szemeimbe fúrta. Ölni lehetett volna vele, de mégis volt ott még valami.

- Esküdj meg, hogy kussolsz! Különben-

- Mit teszel?- vágtam közbe - A válaszom NEM!

- Te akartad! - szorította meg a vállaimat

- He?

Egyik kezénél enyhült a szorítás, de nem azért hogy elengedjen. Lentebb húzta a nyakkendőmet és félrehajtotta az ingem gallérját.

- Bakugou mit-

Ráhajolt a nyakamra. Éreztem ajkait a bőrömön

- Ba-Bak-

Elcsuklott a hangom, mert be kell vallanom, jó érzés volt. A nyakam alapból érzékenyebb erre elkezdi csókolgatni! Egy kisebb nyögés is kiszaladt a számon és éreztem, hogy ennek hallatán elmosolyodik. Több helyen is megszívta a nyakamat és egy helyen bele is harapott. Éreztem, hogy nem tudom sokáig uralni a lábaimat és összecsuklanak alattam. Ezt valószínűleg ő is megérezte, mert elengedte másik kezével a vállamat és átkarolta a derekamat. Megtartott és közben hozzám préselte magát. Majd felemelte a fejét, hogy megint a szemembe tudjon nézni.

- Ha bárkinek is szólsz, akkor szétkürtölöm ezt is.

- Mi?

- Elég nyomot hagytam rajtad, hogy feltűnjön a többieknek. Hogyan akarod kimagyarázni?

- Pukkadj meg!

- Heee? Az előbb mintha nem így reagáltál volna...

Másik kezével megfogta az államat és közeledni kezdett.

- [Név] -chan? - hallottam meg egy ismerős hangot

- I-Izuku?

A zöld szemű fiú a tisztás másik szelén állt. Ledöbbent és csak engem nézett. Láthatóan fájt neki, amit felfedezett itt. Bakugou is észrevette és egy gonosz vigyorral hátranézett rá miközben továbbra sem engedte el a derekamat

- Mi a baj Deku? Nem tetszik, amit látsz? Nem is csoda azok után, amit tegnap tettél érte most itt van... VELEM!

Nem bírta tovább hallgatni a szőkét és látni kettőnket így inkább elrohant.

- Izuku! - kiáltottam utána, de hiába.

- Hol is tartottunk? - fordult vissza hozzám

- Eressz el te bunkó! - ellöktem magamtól és biztos, ami biztos felpofoztam.

De nem csak sima pofont kapott ugyanis karmaim felszántották arcának bőrét, ezzel 3 vöröslő csíkot hagyva maguk után.

- Hogy lehetsz ekkora paraszt?

Ezzel a kiáltással felkaptam a táskámat és Izuku után futottam

„Baka! Idióta Bakugou! Ezt most miért kellett? És... és én is mekkora marha vagyok, hogy nem löktem el hamarabb! Hagytam magam, miközben utálom őt! UTÁLOM! Izuku meg meglátott! Láttam, hogy fáj neki. És a tegnapiak után biztos vagyok benne, hogy úgy kedvel! Erre ezt kell látnia? Meg kell találnom és megmagyaráznom neki! Bocsánatot kell kérnem tőle! Nem akarom, hogy utáljon! Nem veszíthetem el őt is!"

Sikerült beérnem a zöld hajú fiút, aki addigra már sírt.

- Izuku! - kiáltottam utána a nevét, amire megtorpant, de nem nézett vissza

- Mit akarsz? Menj vissza Kacchanhoz! Úgy láttam jól elvoltatok!

- Ne legyél hülye, mint az a marha! Hallgass meg!

- Nem! - és továbbment

- Izuku had magyarázzam meg!

- Nem akarom hallani!

- Komolyan azt hiszed, hogy őt választanám közületek?

Erre megint megállt. Lassan hátrafordult.

- Ezt, hogy érted?

- Rám erőltette magát, mert piszkáltam. Nem akartam, hogy ilyet csináljon velem. De... meg tudsz nekem bocsájtani, amiért egy kicsit élveztem? De nem azért, mert ő tette! Hanem mert, amit tett az jó érzés!

- [Név] - chan?

Kikerekedett a szeme, mert már sírtam. Az aznap reggeli események eljutattak arra a lelki állapotra, hogy könnyeket hullajtsak. Izuku nem igazán tudta mit tegyen de - szerintem automatikusan - odasietett hozzám. És bár nem tudott mit mondani az is sokat segített, hogy közelebb jött. Ahogy kezeivel hadonászott miközben a szavakat kereste a karjai közé ugrottam.

- [Név] - chan? - tántorodott meg

- Gomenne Izuku! Gomenne! Gomenne... gomenne.... - motyogtam addig, amíg teljesen el nem halt a hangom.

Izuku hamar átölelt és magához szorított. Miközben a hátamat simogatta és próbált megnyugtatni.

- Csss.... semmi baj... [Név] - chan... tudod, hogy úgysem vagyok képes sokáig haragudni rád.

- Izuku? - emeltem fel fejemet

Belenéztem mély zöld szemeibe, amik egy pár pillanatig az enyémeket fürkészték. De aztán lentebb csúsztak és a szőke által hagyott nyomokat figyelték. Láttam, ahogy dühös lesz és éreztem, ahogy megfeszül

Kicsit hátrébb léptem tőle, hogy megigazítsam ruhámat. Így eltakarva a nyomokat.

- Attól hogy eltakarod, én még tudok róluk

- Gomenne.... - sütöttem le a szemem.

- Hogyan tervezel kiengesztelni?

Meglepett. Izuku sosem volt ilyen és bár teljesen jogos volt a kérdése attól még lefagytam egy pillanatra tőle. Aztán összeszedtem magam közelebb léptem hozzá és nyomtam egy puszit az arcára.

- [Név] - chan?

- Ez -ez megfelelt?

Egy elégedett és megkönnyebbült sóhajtás hagyta el száját. Egyik kezével megsimogatta a fejemet, míg mosolygott rám

- Izuku?

- Te vagy a legaranyosabb lány, akivel valaha találkoztam. De van még valami, amit meg kell tenned!

- Mi lenne az?

- Tulajdonképpen két dolog. Az egyik, hogy szerzel egy ragtapaszt és azt - mutatott a nyakamra- eltakarod vele!

- Rendben és mi a másik?

- Ne üss meg!

- Mi-?

Elkapta a derekamat és magához rántott. Ajkait a nyakamra, nyomra a másik oldalon. Ráadásul az államhoz közel hogy mindenképpen jól látszódjon. Sokkal jobban megszívta bőrömet, mint a szőke, de utána csak csókolgatta. Sokkal jobb érzés volt, mint a korábbi és több sóhajt és nyögést váltott ki belőlem.

Izuku még egyszer megpuszilta a foltot, amit hagyott rajtam majd a fülembe suttogott.

- Ezt nem takarhatod el!

Teljesen beleborzongtam abba, ahogy rálehelte a szavakat a fülemre. Elengedte a derekamat és megcsodálta mennyire elvörösödtem tettén. Elégedett mosolyra húzta ajkait. Ami sikeresen kizökkentett.

I-indulnunk kell mert elkésünk! - kerültem ki egy hirtelen mozdulattal és konkrétan elmenekültem. Éreztem magamon a tekintetét és mikor visszapillantottam rá akkor is mosolygott és az a mosoly tele volt örömmel.

Meg sem álltam utána a suliig. Első utam a gyengélkedőre vezetett ahonnét elloptam a legnagyobb méretű sebtapaszok közül egyet, mert Recoveri Girl nem volt bent.

Az osztályba már letapasztott nyakkal mentem. De az Izuku által hagyott nyom nagyon feltűnő volt így is.

Leültem a helyemre, ami Izuku melletti asztalnál volt. Azaz az ablak felől a második oszlopban. Izuku nem sokkal ez után érkezett és egy kicsit került engem. De csak azért, hogy ne hozzon zavarba a közelségével. Bakugou ellenben majdnem elkésett, de még Aizawa előtt beért. Mikor benyitott a terembe összeakadt a tekintetünk. Más elkapta volna a szemét, de én direkt tartottam vele a szemkontaktust és elég szúrósan néztem rám. Ő először a szemembe nézett, aztán a nyakamra. Mikor realizálta, hogy az a jól látható nyom nem az, amit ő hagyott rajtam, majd felforrt a dühtől. Csapkodva, majdnem felrobbanva ült le a helyére Izuku elé.

De nem csak ő vette észre, mert hallottam szünetben, hogy mások is beszélnek róla egymás között.

Éppen Momo asztalánál ültünk, mikor valaki megrángatta a szoknyámat

- Neeneeeeeeeee...... [Név] – chan..... - szólt fel Mineta

- Igen?

- Te ilyen huncut lány vagy? Csak mert-

Nem tudta befejezni, mert már repült is a terem másik vége felé hála egy szép köríves rúgásnak. Sajnos nem csapódott be, mert Sero elkapta. De hála az égnek a lányok közül többen is nekiugrottak a szőlőfiúnak miszerint:

- Mineta -chan nem illik ilyet mondani egy lánynak

- Még egy ilyen és megnyuvasztunk!

- Hogy lehetsz ekkora paraszt?

Szólalt fel Tsuyu Mina és Kyouka is.

Jól esett, hogy a lányok egyből mellém álltak pedig csak egy napja ismerjük egymást.

Valaki megbökdöste a vállamat. Ochako volt az

- Neenee... [Név] chan... Hamár így feljött róla a szó... Mi történt a nyakaddal?

- Annyiban igaza van Minetanak, hogy olyan, mint, akinek ki van szívva....csatlakozott Toru is.

- Mert ki is van! - csattant fel a helyén Bakugou - Most már csak az a kérdés, hogy ki csinálta.

Felállt és elkezdett felénk jönni. Láttam a szemében, hogy azzal a szándékkal jön, hogy felfedi a többi nyomot is rajtam. Már nyúlt is volna felém. De nem ért el. Izuku megragadta a karját es megállította.

- Ne merj hozzáérni Kacchan!