Nem akartam hinni a szememnek.

Bakugou Katsuki éppen az egyik fülemet fogta ujjai között és dörzsölgette.

- Ba-

- Ezek igaziak lennének? Meg sem érezted, hogy megfogtam.

- Megéreztem csak nem tudtam elképzelni, hogy ki fogta meg. Amúgy meg a hegye nem olyan érzékeny.

- Heee....?

Gondolkodó arckifejezést vett fel. Majd lejjebb csúsztatta ujjait és a fülem tövét kezdte el masszírozni.

Nem számítottam erre a lépésre és egy hangosabb nyögés szaladt ki a számon, jelezve a hallgatóságnak, hogy jó érzés.

Bakugou meglepődött. Elengedte a fülemet. És hátrább lépett. Felé fordultam, miközben egyik kezemmel megfogtam a fülemet.

Bakugou még mindig engem nézett. És egyre terjeszkedett az arcán egy vörös folt.

- Katsuki elpirult???

Mikor észrevette magát a helyére sietett. Izuku elé. Leült és karjával eltakarva az arcát, lefeküdt a padra.

Néma csend telepedett az osztályra. Mindenki furcsállta az iménti jelenetet. A csendet Aizawa -sensei megérkezése törte meg.

Aznap teljesen átlagos órákkal kezdtünk. Angol. Töri. Irodalom. Matek. Majd meghaltam ez utóbbi órán...

Aztán megint osztályfőnökünk lépett a terembe. Bejelentette, hogy erőnléti felmérést tartunk, mindenki öltözzön át és az udvaron, a sportpályán találkozunk. Mindenki örült a hírnek, hogy végre lesz egy nem átlagos óránk is.

Átöltöztünk a kék tornaruháinkba. Felsorakoztunk a kijelölt helyen. A tanár úr késett.

- Szerintetek milyen lesz ez a felmérés? – gondolkodott Mina.

- Gondolom ilyen alap dolgok, hogy milyen gyorsan teszel meg egy távot. Vagy mekkorát ugrassz. – mondtam.

- Lesz olyan, hogy valamit el kell dobni? – kérdezte Uraraka.

- Kislabda dobásra gondolsz? – fordult felé Iida.

- Igen. Abban nagyon jó vagyok.

Ahogy beszélgettünk Bakugou odalépett hozzánk.

- Oi! Ribanc! - A hangnemből sejtettem, hogy ez bizony nekem szólt.

- Mit szeretnél Bakugou? – mosolyogtam felé, remélve, hogy ez is idegesíti egy kicsit.

- Bármi is legyen a feladat én fogok győzni!

- Azt várhatod! – vágtam rá.

Egy morgás kíséretében távozott tőlünk. Láttam a többieket, hogy a szájukból vettem ki a szót. Hiszen ők sem akarnak veszíteni ellene. Szemem sarkából észrevettem amint Izuku ökölbe szorítja a kezét. Szemébe elszántság költözött. Nem akar többé Bakugou nyomában kullogni.

Aizawa -sensei megérkezett. Jól gondoltuk a feladatokat. Gyorsaság és erő felmérés. Megspékelve azzal, hogy a legrosszabbul teljesítő diákot kicsapják. Izuku nagyon aggódott miatta. De mégsem használta a képességét. 

Bakugou folyamatosan versenyezni akart velem és a többiekkel. De én direkt mindig döntetlenre vittem a mérkőzéseket. Ezzel csak még jobban felhúztam az agyát. Aztán eljött a kislabda dobás is. Katsuki dobhatott elsőnek. Több mint 600 méterre dobta azt a vacakot. De azt a kört egyértelműen Uraraka nyerte a végtelenre dobásával.

Már értem miért akart ilyen feladatot. Én most direkt odatettem magamat és 10 méterrel távolabb dobtam, mint robbanócukor. Végül Izuku következett. Használta a képességét. És bár eltörte az egyik ujját hatalmasat dobott, ami vetekedett a miénkkel. De végül is utolsó lett.

Aizawa sensei elmondta, hogy hazudott a kirúgással kapcsolatban. Így Izuku szívéről végre leeshetett az a nagy kő. Én is megnyugodtam. 

De nem tartott sokáig. Amint osztályfőnökünk lezárta az órát Bakugou mellénk lépett és elkapta mindkettőnk pólójának nyakát. Úgy húzott maga után. Izuku velem ellentétben inkább pánikolt mint meglepődött.

- Mit akarsz Bakugou? – kérdeztem tőle - Izuku ujját el kell látni.

- Majd ha végeztem veletek!

Értetlenül néztünk egymásra a zöld szemű fiúval. De csak némán tűrtük, hogy a szőke elhúzzon minket távol a többiektől. Mikor elengedett felpattantam és leporoltam magamat. A kis brokkoli is így tett. A vörös szemű fiú érdekes módon, némán megvárta, míg befejezzük és csak aztán kezdett bele mondandójába.

- MÉGIS HOGY A KURVAÉLETBEN SZETTETEK ÖSSZE KÉPESSÉGET? RÁADÁSUL ILYENEKET?

Izuku összehúzta magát. Láttam rajta, hogy nem akarja az orrára kötni a szőkének.

- Had emlékeztesselek.

- HE? – fordult felém.

- Én már elmondtam az első napon, azaz tegnap. Nincs kedvem megismételni. És egyébként sincsen semmi közöd hozzá.

- HAAAA?

- Pontosabban az enyémhez még némi közöd van, de Izukuhoz semmi... – fűztem még hozzá olyan nyugodt arccal amennyire csak tudtam - Szóval nyeld le hogy nekünk is lett és engedd hogy Izukut elkísérjem a gyengélkedőre.

- MEG EGY SZART! KÉT SELEJTNEK NEM LESZ EGYSZERRE KÉPESSÉGE!

Ennél a mondatánál untam meg. És bár megígértem Nezu – sannak, hogy nem húzok be többet neki, attól még nagyon kívánta a tenyerem.

- Kacchan nem beszélhetsz így egy lánnyal! – szólalt meg az eddig hallgató Izuku.

- He? – emeltem rá meglepett tekintetemet.

- MONDTÁL VALAMIT SZAROS KOCKA?

- Engem nevezhetsz, ahogy akarsz! De [Név]-channal ne merj így bánni! – emelte meg kicsit jobban a hangját.

Csend telepedett ránk. Most először láttam Izukut ilyennek. Belül nagyon jól esett. Bár eredetileg azzal a céllal érkeztem, hogy megvédjem őt. Most mégis Izuku az, aki felemeli a hangját Bakugouval szemben azért, hogy engem megvédjen.

- ÚGY BESZÉLEK EZZEL A KIS RIBANCAL AHOGYAN AKA-

Mondatát nem tudta befejezni, mert Izuku felpofozta.

Bakugou lefagyva állt, velem egyetemben. Az zökkentett ki, hogy Izuku megfogta a kezemet.

- Gyere [Név]-chan, menjünk! – mondta miközben maga után húzott.

Hümmögtem neki, hogy benne vagyok. És utána lépkedtem. Még egyszer visszatekintettem a szőkére, aki még mindig nem mozdult meg. Arcán piros folt jelezte, hogy Izuku nagyot ütött rajta. Ugyan azzal a kezével, amivel most az én kezemet fogja. Tekintetemet piros tenyerére vezettem. Magabiztosan fonta körbe ujjaival az enyémet. Majd az arcára emeltem szemeimet. Mérget láttam rajta. Mérges volt amiért Bakugou úgy beszélt velem.

Kicsit megszorítottam a kezét, miközben nem vettem le arcáról a szememet. Látni akartam, hogy reagál rá. A kis szorítás hatására megtorpant. Meglepődötten pillantott hátra a kezünkre. Majd mikor realizálta mi történt felkapta a tekintetét és a szemembe nézett. De szinte azonnal el is kapta rólam szemeit és előre nézve folytatta az útját még mindig fogva a kezemet. Arcát próbálta másik kezével eltakarni, de én láttam, hogy még a füle is belepirult. 

Mosolyogtam, rajta mert nagyon aranyosnak találtam.

Szótlanul mentünk egészen a gyengélkedőig. Belépve a szobába Recovery Girl fordult felénk.

- Szerbusztok! Miben segíthetek?

Elmondtuk mi történt. Leültette Izukut az egyik vizsgálóágyra majd meggyógyította az eltört ujját. Mikor éppen hozzálátott volna a bekötözéséhez megszólaltam.

- Ezt a részt szívesen megcsinálom én!

- Rendben. Köszönöm a segítséget!

Felém nyújtotta a kötszert. Elvettem és leültem Izuku mellé az ágyra.

- Nekem úgy is el kell most mennem, ha végeztetek tegyétek vissza a maradék kötszert a helyére. – mondta miközben kilépett az ajtón.

Bólintottunk.

Figyelmemet ismét Izuku ujjainak szenteltem. Óvatosan elkezdtem köré tekerni a gézt.

- Nagyon fáj? – kérdeztem.

- Csak egy kicsit... Eddig jobban fájt. – mosolygott.

- És a tenyered? – pillantottam bal kezére, amivel felpofozta Katsukit.

- Fáj... - mondta – De teljesen megérte.

Még nevetett is kicsit. Hallottam benne hogy tényleg így is gondolja. És nem fél a következményeitől. Ez mosolyt csalt az arcomra és mosolyogva folytattam a kötözést.

Mikor kész lettem felnéztem. Akkor vettem észre, hogy Izuku egész végig engem nézett. Lefelé kaptam tekintetem és kicsit elpirultam abban, ahogyan ő arcomat fürkészte zöld szemeivel.

- K- kész vagyok. – törtem meg a csendet, miközben továbbra is a lepedőt figyeltem.

Nem néztem fel csak akkor, amikor bekötözött kezével óvatosan megfogta az én kezemet. Ujjaimat ajkaihoz emelte és egy „Köszönöm" – öt suttogva hozzáérintette őket. Szemei közben csukva voltak, így nem láthatta, hogy paradicsomot megszégyenítő pirosságot vettem magamra.

Ajkai puhák voltak. Éreztem minden alkalmat mikor kifújta tüdejében lévő levegőjét. Beleborzongtam, ahogyan ujjaimra fújta.

Majd lassan kinyitotta és rám emelte zöld szemeit. Elakadt a lélegzetem. Nem tudtam megszólalni. Egyszerűen csak elvesztem a tekintetébe.