- Ja és még valami. – lépett vissza Aizawa sensei - Jelenésed van! Bármit is jelentsen... én elmondtam... – ezzel elment

A többiek értetlenül néztek utána. Csak én tudtam mit akart ez jelenteni.

- Ez tuti nekem szólt... – gondoltam - Nezu san hív! de nem tűnhetek el hirtelen, mert feltűnő lenne. De szerintem ő is megérti ezt.

- Ez fura volt... – törte meg a csendet mellettem Ochako.

- Mit értett azon, hogy jelenésed van? – szólt Izuku miközben mellénk lépett.

- Passz...- vontam meg a vállamat - tényleg srácok ti tudjátok, merre lehet itt a suliban szerezni valamit enni?

- Az ebédlőben. – mondta Ochako - Megkeressük?

- Mindenképpen! –feleltem - Bár pontosan tudom, merre van, de ezt nem kell tudniuk.

- Megyek én is veletek – jelentkezett Izuku is.

Már éppen indultunk volna mikor utánunk kiáltott valaki.

- Oi ribanc! – ismertem fel a szőke sün hangját - Még nem végeztem veled!

- Bocsi Kacchan de jelenleg nem érek rád. - intettem felé, majd a szemüveges srác felé néztem – Iida- kun te is jössz?

- Igen. – állt fel a helyéről és odajött hozzánk - Nekem sem árt, ha tudom, merre van.

De egy másik személy is odaért.

- AZT MONDTAM MÉG NEM VÉGEZTÜNK! – kapta el az ingem nyakát Bakugou.

Odarántott magához. Belenéztem abba az őrjöngő vörös szempárba. Vettem egy mély levegőt.

- ÉN MEG HOGY NEM ÉREK RÁD! – emeltem meg a hangomat.

- I- izé... Minasan... jött oda Yaoyoruzu gondolom azzal a céllal, hogy leállítson minket - Légy szíves ne öljétek meg egymást az első napon..

- VALAMIT MONDTÁL PONYTAIL? – mordult rá a szőke miközben elengedett.

Kihasználtam az alkalmat.

- NA, MOST HAGYOD ABBA BAKUGOU! MOMOT HAGYD BÉKÉN! – kiáltottam majd egy gyors ütéssel a nyakán eszméletlenné tettem.

Bakugou egyet nyögve esett össze.

- [Név]-chan? – hökkent meg Ochako és Iida.

- Semmi baj csak elaludt. Hadművészeteket tanultam így tudom, hol kell megütni valakit hogy ártalmatlanná, tegyem. Pár perc múlva fel fog ébredni.

Megnyugodtak ezt hallva. Leültettük a helyére majd a kissé megszeppent lányhoz mentem.

- [Név] -san? – fordult felém a fekete hajú lány.

- Bocsi, ha megijesztettelek. Én már megszoktam Bakugou viselkedését. De nem akarom, hogy mással is hasonlókat tegyen, mint velünk

- Értem...

- Szerintem menjünk mielőtt magához tér... – indítványozta Iida.

- Igen az lesz a legjobb – helyeseltek a többiek.

- Izé... Yaoyoruzu.. – fordultam megint felé - bocsi hogy az előbb a keresztneveden szólítottalak...

- Semmi baj. – mosolygott rám - Nyugodtan hívhatsz Momonak.

- Köszi! Te nem jössz velünk? – ajánlottam fel neki.

- Hová mentek?

- Megkeressük az ebédlőt – feleltem.

- És lehet, hogy kicsit felfedezzük a sulit is – tette hozzá Uraraka.

- Ha nem zavarok, akkor szívesen csatlakozok!

Ezzel öten elindultunk felfedezni új iskolánkat.

Még az épület túlsó végében is hallatszódott, amikor Bakugou felébredt. Csak abban reménykedtünk, hogy nem robbantotta fel a termet.

Egy óvatlan pillanatban félreléptem a többiektől és mire észrevették már távol jártam tőlük. Sikerült úgy eljutnom Nezu-san irodájához, hogy senkinek se tünjön fel.

Bekopogtam.

- Tessék! – hallottam bentről.

- Szép napot! – köszöntem majd becsuktam magam mögött az ajtó.

- Á, név! Szerbusz!

- Rögtön az első szünetben idehívni? – vigyorodtam el - Nezu-san hát milyen dolog ez?

- Bocsánat. Csak szerettem volna tudni, hogy rájössz e az üzenetemre.

- Hát mivel itt vagyok... Sikerült nem igaz?

- De

- Viszont az ennyire nyílt szólítással le fogsz buktatni...

- Igazad van. Majd máshogyan értesítelek legközelebb

- Köszönöm

- És hogy állsz?

- Remekül már szereztem 3 új barátot Izukun kívül és sikerült behúznom egyet Bakugónak is?

- Heeeee?- kerekedett el a szeme - Hogy mot csináltál?

- Az a helyzet hogy Bakugou Katsukit is ismerem az osztályból, hiszen egy iskolából érkeztünk. – vakartam a tarkómat - De az elmúlt 6 évben folyamatosan terrorizált. És már most is kezdte volna....nálam meg kiborult a pohár. Csak egyszer ütöttem meg... gyomorszájon. De esküszöm, többé nem fordul elő! Max csak akkor, ha gyakorlaton ellenfelek leszünk.

- Megértem a helyzetedet

- T-tényleg?

- Igen... ha 6 éve tűröd, akkor most jogosan adtad neki vissza. És ha ezentúl tényleg nem fordul, elő akkor megbocsájtok.

- Köszönöm szépen.

- És akkor kezded megtalálni a helyed az osztályban.

- Mondhatni.

- Ezek alapján te az a kedves lány vagy, aki ha kell, megvédi magát és a társait is.

- Igen ez lennék én. De félek, hogy Bakugou miatt néha el fogja hagyni olyan is a számat, aminek nem kellene.

- Próbáld visszafogni magad, hiszen te a kiválasztott diákom vagy

- Igenis! Visszafogom a szókincsemet. De a nyelvemet nem, ha robbanócukor nekem esik

- Helyes. Ha Bakugou -kun tényleg ennyire agresszív, akkor tényleg nem árt neki egy kis nevelés. De csak mértékkel!

- Értettem

- Most ideje visszamenned mielőtt aggódni kezdenek.

- És a szünet is hamarosan véget ér.

- Majd szólok, ha megint jönnöd kell, de egyelőre mára szabad vagy

- Köszönöm! Baibai!

- Szia!

Visszasiettem a terem felé. Amikor az utolsó lépcsőfokra értem halottam meg Izuku hangját.

- [Név] - chan!

- Hol voltál? Aggódtunk érted! – ölelt át barna hajú barátnőm.

- Az egyik pillanatban még mellettünk álltál.

- Aztán mintha elnyelt volna a föld. – fejezte be Iida a Momo által elkezdett mondatot.

- Bocsi hogy eltűntem! Szerintem rossz helyen fordultam és aztán eltévedtem. Csak mostanra sikerült kitalálnom hogyan jutok vissza.

Miután megnyugodtak bementünk a terembe. Bakugou azonnal nekem akart esni, de pont utánunk lépett be Aizawa sensei is. Így megúsztam a találkozást. Elkezdődött a következő osztályfőnöki óra. Ami megmondom szörnyen unalmas volt, mert az elhangzottakat már korábban hallottam Nezu santól.

Mikor vége lett a napnak gyorsan szétszéledtünk. Én is elhúztam a csíkot, mielőtt még egy bizonyos szőke sün rám támadott volna.

A kapun kívül egy fán ülve vártam, hogy Izuku megjelenjen. Mikor odaért leugrottam mellé.

- [Név] chan megijesztettél! – kapkodott levegő után a kis brokkoli.

- Bocsi

- Olyan gyorsan eltűntél megint.

- Igen mert nem akartam, hogy Bakugou megint elkezdje.

- DE MÉGSEM ÚSZOD MEG! – hallottam nem túl messziről.

Odafordultam és láttam amint Bakugou vérben forgó tekintettel közeledik felénk.

- Na, már csak te hiányoztál. – sóhajtottam

- MEG FOGLAK ÖLNI BAZDMEG!

- Szép viselkedés egy hőstanonchoz.

- KUSSOLJÁL EL DE KURVAGYORSAN!

- Mi lenne Kacchan ha inkább az egyik gyakorlaton mérkőznétek meg?

- POFÁD LAPOS DEKU! TAKARODJ INNEN!

- Én benne vagyok. A gyakorlaton mindenki előtt nagyobb diadalt lehet aratni a másik felett. Mintha úgy nyersz, hogy senki sem látta.

Ezek az érvek talán eljutottak a vörös füsttel teli agyához is. Mert sarkon fordult és elment

- AZ ELSŐ GYAKORLATON MEGHALSZ! FOGTAD? – kiáltotta vissza nekem.

- Persze persze... – integettem utána

Izuku hazakísért, nem lakunk messze egymástól. Aztán magamra maradtam abban az üres lakásban. Már jó ideje egyedül élek, de nem tudtam teljesen megszokni azt, hogy mikor hazaérek, akkor senki nem vár otthon. Néhányan javasolták, hogy tartsak kutyát. De allergiás vagyok rájuk. Valószínű, hogy ennek is köze van a képességemhez. Egy macska nincs jóban a kutyákkal...

Letusoltam. Ettem. Takarítottam. Aztán ledőltem aludni.

Másnap mikor elindultam Izuku várt a kapuban.

- [Név] chan. Mostantól mehetnénk együtt is nem?

- De! Köszi hogy megvártál

- Semmiség.

Beértünk a terembe. Leültem a helyemre, ami az ablak felől a második padsor harmadik széke. Izuku mellett ültem. Másik oldalamon Ochako, mögöttem Todoroki előttem pedig Kaminari ül.

Viszonylag csendes volt a terem mert az az idegbeteg sün még nem ért be. Kiélveztem a csendet. Egyszer mellém lépett egy rózsaszín lány. Mina Ashido ha jól emlékszem.

- Szia Ashido mit szeretnél

- Szia. Szólíts Minának.

- Rendben. Akkor te is [Név]nek

- Okés.

- Szóval miben segíthetek Mina?

- Tegnap akartam beszélgetni veled csak Bakugou folyton a torkodnak ugrott így nem tudtam.

- Hát igen ha robbanócukor begurul akkor nem lehet leállítani.

- Robbanócukor? – kerekedtek el fekete szemei.

- Igen... tudod Izuku és én egy suliba jártunk Bakugouval. Régóta ismerjük egymást, de mindig verekedtünk... nem vagyunk jóban...

- Értem. Hallottam tegnap, amit mondtál. De hogy értetted?

- Mármint melyiket?

- A képességeddel kapcsolatosat.

- Pár hónappal ezelőttig azt hittem, hogy nincs képességem. Csak akrobatikus a testem meg ilyen normális dolgok. De aztán egyik nap megjelentek ezek. – mutattam a füleimre - Annyira meglepődtem, hogy elájultam. Aztán mikor magamhoz tértem elmentem a dokimhoz. Ő megvizsgált és azt mondta eddig is volt képességem, csak nem vettem észre és még nem alakultam át. Csak most.

- Aztaaaa! Akkor ezek a saját füleid?

- Igen. Nézd! – félrehúztam a hajamat - Az emberi füleim el is tűntek.

- Tényleg!

Ekkor egy furcsa érzés fogott el. Kellemes volt, de ugyan akkor bizarr. Hasonlított ahhoz mikor Ochako és Iida a fülemet simogatták. Minára pillantottam, aki leesett állal figyelt valakit, aki mögöttem állt. Felemeltem a fejem, hogy lássam ki az.

Nem akartam hinni a szememnek.

Bakugou Katsuki éppen az egyik fülemet fogta ujjai között és dörzsölgette.