Hihetetlen volt de Touya azaz Dabi megvédett. Egy pillanatig még álltam ott ahol hagyott az égési sebekkel tele szólt fiatal gonosztevő. Nem tudtam még teljesen hinni a saját emlékeinek sem. De úgy tűnt igaz volt mind, ami történt. Ő Shoto bátyja, akit még akkor ismertem meg mikor még velük játszottam kicsiként, hogy ne keljen hazamennem. De aztán Touya eltűnt a társaságunkból mikor nagyobb lett. Shoto azt mesélte, hogy külön, magániskolába kezdték járatni. Hogy speciális hőst faragjanak belőle. Legalábbis az apjuk ezt mondta nekik. De azóta hogy elment ő sem hallott róla semmit. Ahogyan más sem, aki ismerte. Később úgy gondolták meghalt csak az apjuk nem hajlandó elmondani nekik. Ezért döbbenten mikor meg mikor rájöttem ki az a személy, aki felgyújtotta az erdőt. És beállt a szövetségbe! Ráadásul Stain a hősgyilkos tanai miatt! De mégsem ölt meg... és nem is bántott. Pedig megtehette volna... Akkor miért nem bántott? Miért védett meg, hogy a társa ne vegyen észre? Valami van a háttérben! Aztán elkezdett összeállni bennem... Stain tanai... az igazi hősökről.... és az, ahogyan a Todoroki gyerekek mennyire megvetik a tulajdon apjukat.... Touya biztosan ezért lett a sötét oldal tagja. Hogy ezzel is Endeavor -nak tegyen keresztbe... És most jön még egy kérdés. Hogy mi a jobb? Ha hallgatok erről az infóról. Ezzel viszonozva a szívességét, hogy megvédett. Vagy ha elmondom Shotonak, hogy a bátyja életben van! Melyik a helyes út?

Nem gondolkodattam tovább és ki is rázott az elmélkedésemből, hogy több robbanás rázta meg az erdőt, ami kék lángokkal égett. Nem töprenghettem! Segítenem kellett a többieknek! Már hallhattuk, hogy Katsuki a célpont ezért meg kellett találnom! Tudtam, hogy Izuku is ott lesz egyszer, mert mindig ott van ahol a legnagyobb a baj és a veszély... Másodszor mert biztosan meg akarja védeni a szőkét. Még akkor is, ha ezt a robbanékony süni ellenezni fogja. Már a fejemben is hallottam Kacchant, ahogyan elküldi Dekut a pokolba. Mert neki nem kell védelem! És kifejezetten örülne, ha megküzdhetne azokkal, akik el akarják kapni. Viszont nem engedhetjük ezt neki. Lehet, hogy Katsuki piszok erős. És legyőzhetetlennek hiszi magát. De nem ismeri z ellenfeleit. És az egója miatt hajlamos elbízni magát. Nem kaparinthatják meg. És a felnőttek most nem tudnak megvédeni mindannyiunkat. Nekünk kell összefognunk! De azt nem tudom, hogy a többiek és a tanárok is tudják vajon, hogy ezek az ismeretlenek is a Gonosztevők Szövetségéhez tartoznak? Shigaraki küldte őket ma ide! Ha tudnak róla, ha nem akkor is erről szólnom kell nekik! Rohantam abba az irányba ahonnan Izuku és Bakugou támadásainak hangját véltem.

De figyelmetlen voltam. Mert csak arra koncentráltam, hogy megtaláljam a fiúkat, így nem vettem észre egy „ismerőst" a közelemben. Az utolsó pillanatban realizáltam a helyzetet és még időben elugrottam a másik irányba. Így a lila köd nem zárt össze körülöttem. Távolabb ugráltam tőle úgy néztem a sárga szempárba.

- Rég találkoztunk Név

- Nem elég régen Kurogiri

- Meglep, hogy itt látlak. Nem is tudtam, hogy te is részt veszel a UA edzőtáborában...

- Hát tudod, mint az 1A osztály tagja nekem is kötelező volt jönni.

- Te is hőstagozatos vagy? Nahát, ez meglepő...

- Igen.... én nem ütöttem a szüleimre... De ha már beszélgetni akarsz... Mire kell Tomurának Bakugou?

- Lát benne valamit. Valamit, amiből kiváló gonosztevő lenne ha „jó" kezekbe kerülne... - vallotta be egyszerűen. Meglepett, hogy nem kellett róla faggatnom simán elmondja... Úgy tűnik túl magabiztos... És ez rosszat jelent!

- Nem azért, hogy segítsek.... De ha Shigaraki rosszfiút akar csinálni Katsuki ból akkor igen kemény fába vágja a fejszéjét. Bakugou HŐS akar lenni méghozzá a legerősebb. Olyannyira hogy túl akarja szárnyalni All Might-ot. És ez nem fog neki menni, ha beáll közétek... Felesleges volt ezért ennyit szenvednetek...

- Majd még kiderül... És ki tudja, lehet, hogy más hogyan gondolkodik, ha azt a tényt megtudja, hogy egy társát elfogtuk és elengedjük, ha azt teszi, amit mondunk neki.

- M-mire akarsz ezzel célozni??

Nagyon rossz előérzetem támadt. És eszembe jutott a levél utóirata. „Még találkozunk cicafül!" Éreztem, hogy mit fog mondani a sötét köd. De nagyon nem akartam hallani! Szinte láttam, hogy elmosolyodik... amit egy ilyen valaminél, aminek még szája sincs nehéz volt megvalósítani... De neki mégis sikerült. Léptem hátra két lépést és minden izmom megfeszült.

Majd te elég ösztönzés leszel neki!

Támadásba lendült és én rohanni kezdtem. Futottam, ugráltam és próbáltam a ködöket elkerülni. Mert tudtam, ha elnyel az egyik, akkor vesztettem és megint magukba kerülök. Nem akartam ismét elrabolva lenni! És főleg nem akartam az a személy lenni, aki miatt Katsukit sakkban tudják tartani. Mert ahogyan viselkedett velem egyértelmű, hogy ha feláll az a helyzet amit Kurogiri az imént felvázolt, akkor Kacchan tényleg engedelmes lesz, hogy engem ne érjen baj!! Ezt nem hagyhatom!!! Ennek nem szabad megtörténnie! Egyre jobban pánikba estem, ahogy szorult a nyakam körül a kötél, vagy jelen esetben a portál a testem körül. Végül mivel jobb nem jutott eszembe szembe fordultam Kurogirivel és rátámadtam. Őt eléggé meglepte ez a lépéssel ahhoz, hogy ne védekezzen. És sikerült megsebeznem őt. Amíg lerogyott a fájdalomtól én szélsebesen eltűntem a helyszínről. De amire éppen megnyugodtam volna, hogy sikerült meglógnom előle és talán le is ráztam, megint elém került és túl gyorsan mozgott, hogy támadni tudjak megint. Így kitérni próbáltam. De abban a pillanatban, amikor elrugaszkodtam volna a talajról, hogy más irányba meneküljek, valaki leütött hátulról. Azt még láttam, hogy Kurogiri elégedetten bólogat valakire, aki mögöttem áll. De aztán körbe font a lila köd és csak pár hang szűrődött át hozzám.

- Szerbusz, cicafül!

Nagyon ijesztő arra elveszteni az eszméletedet, hogy tudod Shigaraki Tomura volt az, aki utoljára hozzád szólt. És azt sem nyugtatott meg, hogy baráti hangnemben szólított meg. Megint rajta múlott hogy megérem e az ébredésem pillanatát?

Úgy riadtam fel mintha egy hideg, sőt jeges vízzel teli kádba merítettek volna bele. Egy ismeretlen szobában voltam. Talán egy építkezésen, mert nem volt berendezve. Sőt festve sem, csak beton falak vettek körül. Az egy ablak, ami volt rajta olyan kilátást nyújtott, amiről tudtam magas helyen vagyok. Egy új még építés alatt álló felhőkarcolóban talán... Meg voltam kötözve úgy, hogy moccanni se tudjak. De nem fájt annyira nem szorított a kötél, vagy köze volt hozzá annak, hogy a kötélen belül valami ruhát és éreztem. Ki volt bélelve talán azért, hogy ne tegyek kárt magamban... De akkor is egy kötözött sonkaként lógtam a plafonról egy láncon. A szám is be volt kötözve, hogy ne hangoskodjak.

Semmi nem volt a helységben, csak velem szemben egy televíziókészülék. Azon a hírek mentek folyamatosan. Bemondták hogy katasztrofális volt a UA akadémia nyári tábora, hiszen megtámadta a gyerekeket a Gonosztevők Szövetsége (ismét). Sokan megsérültek köztük ketten súlyosan. Illetve két diákot elraboltak. Bemondták a nevünket Katsuki –val. És egy pillanatra lehetett látni a felvételeken, amik a helyszínen készültek Izuku -t ahogy beteszik a mentőautóba. Ő volt az egyik legsúlyosabb helyzetben. De diákok közül mindenképpen a legrosszabb állapotban. Annyira össze volt törve hogy elképzelni sem tudtam min mehetett keresztül. Sírtam, ahogy felsorolták azt a rengeteg tényt és én ott voltam, de túl messzire hogy segíthessek nekik. Nem tudtam megvédeni őket. Tiszta használhatatlan vagyok. Tehetetlenül néztem végig az elkövetkező napot. Senki még csak rám sem nézett. Nem hallottam semmit, ami arra utalt volna, hogy Katsuki a közelemben lett volna. Mert még hogyha nem is egy szinten tartózkodik velem, akkor is hallanom kellett volna, ha egy épületben vagyunk. Hiszen biztos nem tűri szótlanul, hogy fogadhatják és elég hangos lett volna, hogy én is felfedeztem. De semmi... Néma csend és hullaszag... mintha elfelejtettek volna...

Aztán napnyugta után robbanások sorra rázta meg a várost, amit a televízióban is közvetítették később. Akkor elkezdődött All Might és All for One harca. És én ezt is csak úgy csüngve néztem végig. Viszont a hangok alapján nem lehetett annyira, messzire tőlem a csata. Hiszen nem csak a tévén keresztül hallottam azokat a zajokat, hanem a távolból is. Így csak reménykedtem, hogy nem terveznek még több háztömböt a földdel tenni egyenlővé. Mert én is beletartozhatok ebbe a területbe. De még az aggodalmam ellenére is csak azt tudtam magamban mondogatni, hogy:

- „ALL MIGHT mindent bele!!!! Győznöd kell!!!!"

Amennyire tudtam beköltözött szám ellenére is próbáltam a külvilágba kiáltani ezt. Tudtam hogy nagyon sok múlik ezen a csatán. Izuku mesélt nekem az All for One-ról. És a One for All-al való kapcsolatáról. Tudtam ha All Might nem győzi le, akkor a világunkban olyan fordulat jön el amire még nem áll készen a jelenlegi társadalom. A sötétség eljövetele. A béke szimbólumának ezt meg kell akadályoznia!!

Végül All Might legyőzte fő ellenségét. Mindenki őrjöngött az örömtől. De mikor azt mondta a number one hero:

- Te vagy a következő!

Szívembe mart valami. Magam előtt láttam Izukut, hogy sír. Tudtam a mestere neki üzent és azt mondja:

- „Átadtam a stafétabotot neked!"

Tudtam, hogy Izuku nak is ugyanannyira marta mellkasát, mint nekem ez a pár szó. All Might vissza fog vonulni és így nincs szimbóluma a békének. Nagyon sírtam, amiért most nem lehetek Deku mellett és nem siratja ki a vállamon magát. Nem sokan tudnak az örökségéről. Így nem tudja kivel megbeszélni ezt. Mellette kellene lennem és mégis ebben az eldugott beton cellában gubbasztok tehetetlenül...

(...)

Mire álomba sírtam volna magam, pár órával később... végre hangokat hallottam! Valaki közeledett felém. De nem tudtam ki lehet az. Reméltem, hogy a csata előtt még ki tudták szedni Shigaraki -ékból hogy hol vagyok bezárva... De sajnos túlságosan céltudatosan halat az irányomba az a személy. Majd benyitott az, aki idehozott engem maga, Shigaraki Tomura

- Na! ... Te még ébren vagy? - nézett fel rám

Ha tudtam volna felelni azt szóltam volna, hogy: „Szerinted ilyen csata után tudok aludni?" Dehogy jeleznek neki a fejemmel a televízió irányába billentettem.

- Ja... tényleg... Mondjuk, most már semmi érdekeset nem látsz benne... - odasétált a készülékhez és rátette a kezét, így teljesen elporlasztotta azt, utána megint rám nézett.

Láttam, rajta hogy baromira ideges, de nem csoda, hiszen minden, amit felépített széthullani látszik és még a mesterét is elvesztette. Nem szabad még jobban felhergelnem, mert még én is a TV sorsára jutott...

- Akarsz beszélgetni? ... Mert akkor leveszem a szádról a kötést.

Csodálkoztam, mert azt hittem csak ordítozni fog. De úgy tűnik... Inkább tényleg kétszemélyes beszélgetést akar, nem pedig csak egy ott lévő „fülnek" kiabálni. Addigra viszont mire szóltam volna, hogy igen, a gyomrom megelőzött a megszólalásban. Jelezte, hogy a táborban ehettem utoljára délben... ami nem tudom hány napja volt...

- Éhes vagy? nézett a hasamra

Majd megint a szemembe. Kicsit bólintottam, amire fogta magát és kiment a szobából. De úgy öt perc múlva visszatért némi kajával és egy székkel. Felállt rá és kikötötte a számat, mást nem. Aztán megint kézbe vette az ennivalót és egy kis adagot a kanálra véve a számhoz nyújtotta.

- Most komolyan így fogsz megetetni? – szaladt ki a számon a meglepettségem.

- Ja... de ha nem kell, visszateszem.

- Egy szóval sem mondtam, hogy nem kell! – fogadtam el végül is az ételt, ami nagyon reméltem, hogy nem mérgező...

- Eszemben sincs levenni a lánchidat... - folytatta a beszélgetést - Főleg miután tudom, hogy mindent át tudsz vágni a karmaiddal.

- De gyorsan terjednek a hírek... - válaszoltam miután lenyeltem a falatot

- Kurogirinek még fájnak a sebei... - jegyezte meg morogva.

- G-gomenasai – pillantottam félre... - De... ti támadtatok hamarabb én csak menekültem, és próbáltam azért védekezni is. Szóval jogosan tettem

- Aha... De azért meglepett, hogy ott vagy... nem említetted, hogy te is hőstanonc vagy... - folytatta az etetésemet

- N-nem terveztem mindent az orrodra kötni...

- Sejtettem...

- Amúgy miért raboltál el? ... Ha már itt tartunk...

- Mert terveim vannak veled. A robbanékony gyerek elszökött a történtek alatt. De még az a tökmag... A kisebbik All Might is ott volt másokkal az osztályodból...

- Izuku ott volt??? – döbbentem le.

- Ja.... De nem akarok róla beszélni!!

- É-értem... a-akkor mi a célod velem?

- Te fogsz nekem segíteni. Mert el akartam valamit intézni. És kelessz hozzá te meg még valaki. De még hagynom kell leülepedni a dolgokat... Nem gondoltam volna, hogy ez a mai nap így fog végződni...

- Akkor... gondolom... most egy jó darabig nem engedsz el igaz?

- Eltaláltad Cicafül... Majd ha minden lecseng... akkor életbe lép a B terv és találkozhatsz azzal az idegesítő brokkolival...

Nagyon ki kerekedtek a szemeim mikor Izuku-ra utalt. Mert elképzelni se tudtam mit akar tőle. De valószínűnek tartom, hogy mielőtt találkozhatok, vele el fogja mondani a részleteket...