Spoiler veszély!!!!!!! Előre is bocsánat mindenkitől, aki eddig nem tudta! Bár szerintem kevés ilyen van és várható volt ez a fordulat, még ha a mangát nem is olvassa az ember... De azért kiírom hogy én szóltam... Így biztos nem lesz belőle gond...

Hogy mi lett az eredménye a vizsgámnak? Megbuktam... Ne tudjátok meg mennyire sírhatnékom volt mikor kiosztották az eredményeket. Ugyan úgy jártam, mint Sero nem volt elég hogy Jiro-t ki juttattam. Az hogy a sensei legyőzött azt vonta maga után, hogy megbuktam.... Annak azért örültem, hogy neki sikerült.... de nekem nem... nagyon pocsékul éreztem magam. Legszívesebben valahova ástam volna magamnak egy lyukat és ott gubbasztott a volna egész nyáron. Amíg a többiek az edzőtáborban remekül szórakoztak volna. ... Aztán Aizawa sensei bejelentette, hogy mehetnek a bukottak is, mert nekünk van a leginkább szükségünk a táborra. Úgy volt meg ütök valamit, amiért ilyen gyomorideget kellett csinálni nekem... De utána mintha a mennybe kerültem volna! Mégis mehetek a csapattal Mina-val egymást ölelve ujjongtunk és sírtunk, hogy mégsem kell itthon szenvedtünk! Mehetünk a táborba!! Olyan szinten voltunk be sózva hogy szinte minden a hátunk mögé dobtunk.

De aztán történt valami, ami vissza rázta a társaságot a normál mederbe. Az történt, hogy elterveztük elmegyünk osztályostul bevásárolni. Ez meg is történt, de akkor mikor szétszéledtünk Izuku találkozott Shigaraki Tomura-val. Pont akkor nem voltam ott mellette. Mert Mina behúzott a Jiro-val egy olyan boltba ahova egy ilyen félős fiú, mint Izuku nem mert bejönni. Amíg kint várt minket addig Tomura megjelent és magával vitte. Csak úgy „beszélgetni". Ezt mondta neki és szerencsére tényleg nem bántotta. De én majdnem Szívrohamot kaptam mikor kiderült, hogy mi történt. Ochako talált rájuk csak ekkor engedte el a páromat. Eddig tartott a lelkesedésük, mert belénk nyilallt a tudat, hogy az igazi gonosztevőknek nincs nyári szünet. Bármikor le csapatnak ránk, amikor csak jónak érzik vagy kedvük van hozzá. Izuku után elmondta, hogy olyan volt mintha Shigaraki tanácsot kért volna tőle. Mert ő is olyan benyomást akar kelteni az emberekben, mint a hősgyilkos Stain. És mivel Izukut azon az estén Stain megmentette Shigaraki egyik jószágától így tőle várt választ a kérdéseire.

Ijesztő belegondolni, hogy mégis mire készülhet a Gonosztevők Szövetsége. Amióta a hősgyilkost elfogták azóta nem kaptak elegendő figyelmet. Valószínű ez az, ami hajtja őket. Valamit terveznek, és rossz érzetem van velük kapcsolatban. Ahogy Izuku elbeszélte mi is történt akkor, nekem beugrottak a levél mondatai és az utóirat. Szinte hallottam Shigaraki Tomura hangján hogy azt mondja „Még találkozunk cicafül". Izukutól is úgy köszönt el azon a délutánon, hogy érezze, még látják egymást és ebben megegyeztünk, hogy ezt a viszont látást egyikünk sem akarja.

(...)

A következő egy hónapban kitört a nyár, ezzel visszatért a jókedvű is. Nagyon vártuk a nyári táborunkat. Nem tudtuk mire számíthatunk, de elvileg az volt a cél hogy a következő tanév előtt letehessük az ideiglenes vizsgánkat. De én úgy érzem Aizawa és a kiscicák, akiket a táboroztatásunkra hívtak meg túlzásba estek. Konkrétan a lelket is kihajtották belőlünk már az odaérésünk napján. Nem mondom élveztem a harcot a gólemekkel, amiket készítettek ellenünk. De olyan hulla voltam mire odaértünk a táborhelyre hogy éppen csak állni volt erőm. Dekuval egymás hátának dőlve ültünk le a földre és igyekeztünk szóval tartani a másikat, hogy ne aludjunk el. És ehhez a fáradtsághoz jött még az, hogy olyan éhes lettem, hogy meg tudtam volna enni töltött lovat egy kád rizzsel. De szerencsénkre az aznap esti vacsora bőséges volt, így jól indult végül is a táborozásunk. Még a hullafáradtság ellenére is.

Viszont másnap még ki se pihentünk magunkat reggel, már kezdődött is az edzés. Elvégre ezért jöttünk... de akkor is még egy óra alvást igazán adhattak volna. Mindenki egyedül dolgozott, külön személyre szabott edzéstervet kapunk, hogy a képességeink határait minél jobban kitoljuk. Én először Kirishima mellé kerültem, hogy a karmaimat edzem minél több dolgot egyre gyorsabban kellett átvágnom. De miután az egyik macska nevezetesen a kék ruhás Pixie-Bob észlelte, hogy tényleg bármit tehetnek elém én azt olyan könnyen szerelmem össze, mint hogyha vajból lenne nagyon csodálkozott. Majd beszélgetést kezdeményezett. Elmondtam neki, hogy még hangot is képes voltam átkarmolni, mint ahogy a vizsgánkon derült teljesen ledöbbent, hiszen ilyennel még ő sem találkozott. És azt mondta megtetszettem neki, mert van bennem valami, ami megfogta őt. Így maga mellé vett és a továbbiakban a macska létem többi képességét feszegettük. Kimerítő volt, de tényleg úgy éreztem, hogy fejlődtem.

Ezek után jött a többieknek a jó hír. Bátorságpróbát játszhattak az este az erdőben. De mi... bukottak... nem vehetünk részt rajta... nekünk Aizawa tartott esti korrepetálást. Komolyan sírva mentünk be a terembe... főleg hogy a sensei a köteleivel húzott el minket addig. És még ráadásul jött egy plusz fő is... Monoma ott vigyorgott mikor beléptünk az ajtón... úgy éreztem komolyan megütöm. Hihetetlen hogy ez a fiú nem képes abbahagyni az A osztály piszkálását

Aztán nem sokkal miután elindult a játék... tűz gyulladt... kék tűz, amely lángba borította az erdőt, amiben a többiek szórakoztak addig. Megtámadtak minket! Nem tudtuk kik ők és honnan tudnak arról, hogy most mi itt vagyunk, hiszen elvileg amennyire csak lehet titokban tartották az egész tábor megszervezését. Eddig ismeretlen gonosztevők bukkantak fel és feltett szándékuk volt megölni minket. Izuku egyet legyőzött, de megsérült. De megtudta, hogy miért vannak még itt. Kacchant el akarják rabolni. Engedélyt kaptunk arra, hogy mi is harcoljunk, de minket, akik a korrepetáló teremben voltunk nem engedett ki a tanár úr. És aztán a gyújtogató személyesen sétált be a terembe. Bár pillanatokkal később kiderült, hogy csak egy klón volt, de ez eredeti erejét is használta!

A felfordulás közepette sikerült kijutnom a teremből. Tudtam, hogy a két tanár megoldja a problémát és a többiek biztonságban lesznek. De a tudat, hogy Deku egyedül harcol sérülten valahol fellökött nálam minden szabályt. Kerestem, hogy hol lehet, de nem tudtam merre induljak. Igyekeztem kerülni a jobban égő területeket és reméltem, hogy ott éppen nincsen senki a két osztályból. És... akkor botlottam bele az eredeti gyújtogatóba. Rám támadt kék lányaival, amiket az utolsó pillanatban még kibírtam kerülni. Szemtől szembe álltam vele. Így a sötétben kék lángokkal körülvéve elég ijesztő volt. De nem mutathattam ki ezt. Magabiztosnak kellett lennem. Kihúzta magát, végigmért és elvigyorodott.

- Nocsak nocsak... egy eltévedt kiscica...

Újra támadást indított, amit át tudtam karmolni, de egy kicsit így is megsütötte a karomat. Hátrébb ugrottam, hogy hátha a következő támadást jobban tudom majd kezelni, de ő nem indított újat csak állt és nézett.

- Nagyon érdekes képességed van... átvágni a lángokat... - gondolkodott el

A szemembe nézett, akkor láttam meg mennyire kékek az íriszei. Ahogy a szemébe néztem egy arc ugrott elém a múltból. Teljesen más volt mint az akit most nézek. Nem voltak rajta égési sebek. Nem fekete haja volt. Nem volt ez a gúnyos gonosztevőkhöz illő vigyor az arcán. De mégis... az a szempár... az egyezett... Egy fiú arca volt akinek a testvérével nagyon jó barátok voltunk... derengeni kezdett a név is ami aztán elhagyta ajkaimat...

- T-Touya?

Megdöbbent a név hallatán kezeit lengette és hátrébb lépett. Alaposabban végigmért. Hosszasan időzött az arcomon, és a szememen. Majd megláttam megcsinálni a sajátjában a felismerést.

- N-név?

- Tényleg te vagy az Touya? - kérdeztem vissza

Nem hittem a szememnek, hiszen úgy tudjuk az a fiú, aki erre a névre hallgat örökre eltűnt

- Név te mit keresel itt?

- Ezt inkább én kérdezhetnénk tőled Sho- ... Shoto... tudja, hogy Életben vagy?

Elsötétült a tekintete elfordította a fejét

- Nem... nem tudja és nem is kell, hogy megtudja... nem az vagyok, aki voltam már nem vagyok a bátyja... És nem Touya a nevem. Már Dabi a név, amivel ismernek engem. A Hősgyilkos tanait viszem tovább a szövetségen belül.

- Shigaraki-val vagy? Ő küldött ide benneteket? – bólintott - miért hogy megöljetek minket?

- Is... meg hogy elvigyünk valamit... jobban mondva valakit. Bár nem tudtam, hogy az a cicafüles lány, akiről néha említést tesz szintén itt lesz ma. Valószínű, hogy ha tudja te is rajta lennél a listán...

- M-milyen listán?

- Azon, ami arról szól, hogy mire van szüksége Shigaraki-nak ebből az erdőből. – görcsbe rándult a gyomrom nyeltem egy nagyot úgy válaszoltam.

- Nem csodálom, hogy nem vagyok rajta... Tomura nem tudja, hogy az osztályhoz tartozok... engem máshogyan ismert meg...

- Aham...

- De Kachukit miért?

- Pontosan nem tudom, mit tervez vele a főnök... én csak pusztítani jöttem.

- Komolyan? ... Ezért hagytad ott a családodat?

- Ezt te nem értheted meg... és soha nem is fogod megérteni... Te nem olyan helyre születtél, mint mi!

- Nem... végül is nekem csak gonosztevők a szüleim...

- Micsoda?

- Nem mesélt Shigaraki a házaspárról, akiket én küldtem börtönbe és korábban vele voltak?

- De valamit megemlített ezzel kapcsolatban is... De nem nagyon beszélünk nyíltan

- Érdekes... Pedig azt hittem ti egy csapatba játszotok...

- Ez nem jelenti azt, hogy minden titkunkat el kell mondani a másiknak. Például azt se hogy miért lettem gonosztevő.

- Csak a pusztításért vagy azért, hogy embereket bánts?

- Ki tudja? – vont vállat - Legutóbb mikor felgyújtottam valakit azt élveztem.

Az, ahogyan olyan könnyedén, nevetve beszélt arról, hogy embereket ölt felnyomta bennem a pumpát.

- Hát, ha így állunk, akkor én is csak egy vagyok a többi áldozatot közül, nem? Gyere és ölj meg!

- Név... ne akard ezt...

- Csak azért mert gyerekkori barátok vagyunk, ... pontosabban voltunk... még nem teszel kivételt ugye? Hiszen azt mondtad megváltoztál, már nem az vagy akit én ismerek. Gonosztevővé váltál.

Hergelni próbáltam, hogy elkövessen valami hibát. Tudtam, hogy erősebb nálam. De nem akartam, egész este itt állni. Akkor valami a távolban felrobbant. Tudtam, hogy Bakugou az de mégis a hirtelen fényjelenség miatt az irányába pillantottam. Ez volt az a hiba, amit nem kellett volna elkövetnem. Touya, vagy, ahogy most hívatja magát Dabi azalatt az egy pillanat alatt előttem termett és a legközelebbi fához szegezett a torkomnál fogva. Nem ért le a lábam és nagyon erős szorítása volt. Alig kaptam levegőt, csak arra koncentráltam, hogy fáj! Nem pedig arra, hogy kiszabaduljak. Mire rávettem volna testemet, hogy valahogy támadjon vissza... valaki közeledett az irányunkba.

Ezt ő is meghallotta, mert engedett a szorításán. leengedett, befogta a számat és a takarásban húzott. Nem értettem, ha meg akart ölni most miért bújtat el. Ha ilyen erős, akkor miért fél pár középiskolástól? Vagy hatásai közül jön valaki akkor miért állt meg? Egy gonosztevőt pillantottam meg. Ő nem vett észre minket, hanem továbbállt magában beszélt, de két szólamban... Dabi feszülten várta még elégé el nem távolodott tőlünk, utána morgott az orra alatt.

- Twice neked is a legrosszabbkor kell erre jönnöd...

Meglepődtem, de éreztem, hogy nem fog annyira, így ellöktem a kezét és próbáltam kiszabadulni, de annál hamarabb elkapta a karomat.

- Ne olyan gyorsan Név!

- Ha meg akarnál ölni, már megtetted volna! Miért nem?

Elszomorodott a tekintete, úgy, mint amikor csalódik valaki a másikban. Azt sugallta ez a szomorú kék szempár, hogy azt remélte rájövök a válaszra magamtól is...

- Ostoba lány... - rántott magához és lopott tőlem egy csókot... és amíg feldolgoztam átölelt. Mert te nem egy akármilyen lány vagy Név!

Betelt a pohár megkarmoltam a karját, amire engedett végre.

- Na, jó most lett elegem! Miért van az, hogy ha találkozok egy Todoroki-val annak egyből le kell smárolnia?!?! - felszaladt a szemöldöke homlokán...

- E-ezek szerint S-Shoto is-

- Szerinted miért pont így fogalmaztam? De mint mondtam elegem van belőletek!! Van pasim!! Mit nem lehet ezen felfogni!!!

Ez utóbbit nem éppen az előttem álló személynek kiáltottam, hanem inkább az égnek meg úgy a világnak, hogy mindig mindenki így reagál a létezésemre.... De magára vette...

- És nekem ezt mégis honnét kellett volna tudnom?

- Mit tudom én??? – kiáltottam vissza - De akkor sem csókolunk meg így embereket!

A hangosságom miatt a korábbi srác megint erre tartott. Gyorsan odaugrott hozzám és megint a számra tapasztotta a kezét. Védelmez ez már biztos! Csak elrettentésül fojtogatott az előbb, nem azért mert tényleg meg akart ölni... Miután megint biztonságban voltunk komolyra vette a szót.

- Név én a helyedben most visszamennék Aizawa-hoz és ott is maradnék!

- Miért mondasz ilyeneket nekem Touya? Mire készültök?

- Nem akarod tudni... De nem akarom, hogy bajod legyen... Szóval húzd meg magad valahol fogtad?

- Nem én nem! – ismét letapasztotta a számat és saját kézfejet csókolta meg úgy mintha velem tette volna meg.

- Vigyázz magadra Név... és... ne találkozz velem megint! - ezzel felugrott a fák közé és otthagyott.