Elérkezett a nyár és vele a vizsgák ideje is. Az írásbeli rész miatt mindannyian aggódtunk kicsit. Mindenki a maga módján persze. Mert mondjuk Kacchanon csak az vehette észre, hogy ideges, aki régebb óta ismeri, mint mondjuk mi Izukuval. Az ő idegessége annyiban merült ki hogy kevésbé kötött bele a társaságba. És én egyszer láttam, hogy úgy olvassa a tananyagokat, hogy egy manga borítóját ráhúzta a könyvre mintha nem is tanulna. De hozzá képest voltak, akik konkrétan haldokoltak. Ilyen volt Kaminari és Mina is. Ők rávették Yaomomo-t hogy korrepetálja őket. A hercegnőnk pedig örömmel segített nekik.

De azért nem volt normális az osztályhangulat... főleg miután Aizawa sensei megjegyezte, hogy lesz egy nyári tábor! DE csak azok vehetnek részt, rajta akik mind az írásbeli mind a gyakorlati vizsgát sikeresen leteszik. Persze egyből megőrült a hír hallatán a csapat. Hiszen az első közös utazása, „kirándulása" lesz az osztályra. A lányok között Mina, a fiúknál Kaminari és persze Mineta volt a leghangosabb, aki már sorolta, hogy mit fogunk csinálni, ha már a táborban leszünk. Minetát majdnem megvertük a perverz gondolatai miatt. A nap végére rám és Momora hárult a feladat, hogy emlékeztessük a társaságot, hogy még ne éljék bele magukat annyira. Mert előbb el kell végeznünk a két vizsgát. Bár letörtük picit a lelkesedéssüket De legalább rávettük a bandát arra, hogy lássák ideje nekiállni tanulni. És még több időt fektetni az edzésekbe.

Mindenki a maga módján egyedül vagy segítséggel, de felkészítettük az elménket a vizsgára. Ahogy mondtuk reméltük a legjobbakat és felkészültünk a legrosszabbakra, de valahogy sikerült túlélni a teszteket. Már csak gyakorlat volt hátra. De itt jött a kérdés, hogy mi lesz vajon a feladat?

Végül a B osztályból szereztek információt. Miszerint robotokkal fogunk megküzdeni. Pont, mint a felvételi idején. Éppen emiatt esett marha szarul, mikor az igazgató bejelentette, hogy a tanáraink lesznek az ellenfeleink. És láttam Nezu san fekete gomb szemében, hogy nagyon élvezi azt, hogy most mindannyian ki vagyunk akadva. Csak éppen nem nevetett fennhangon, de remekül szórakozott. Kifejezetten rám is nézett, hogy érezzem a törődést, amiért nem szólt. Ezzel azt sugallta, hogy teljesen egy szinten vagyok a többiekkel, és nem kapok semmilyen előnyt tőle. De ez nem csak rám volt igaz. Izukuval összenéztünk, mert ezek szerint All Might neki sem szólt ezekről a hírekről.

Beletörődtünk, hogy változik az, amire felkészültünk. De nem fejezték be a meglepetéseket ennyivel. Csapatokra osztottak minket. Ami szintén új volt az eddigi vizsgákhoz képest. Ami még egyszer megdöbbentette társaságot, hogy Deku és Katsuki egy csapatba került! Méghozzá All Might ellen!! Hát nem mondom, sose fogom elfelejteni, hogy a két fiú milyen fejet vágott mikor kiderült. Kár, hogy nincs meg videón.

Én Jiro mellé kerültem, és Present Mic sensei volt az ellenfelünk. Aggódtam, mert azért mégiscsak profi Hősök ellen kellett kiállni. De belül szégyelltem is magamat egy kicsit. Mivel miután kiosztották a csapatokat az volt az első gondolatom hogy: Milyen mázlim van, hogy nem top 1 hős ellen kell, majd harcolnom. És sajnáltam is Dekut hogy az ő hőse és bálványa valamint nem mellesleg a mentora ellen kell majd dolgoznia. De tudtam, hogy bárhogy is sikerült a vizsgája fiúknak mind a ketten rengeteget fognak tanulni belőle

De azért Jiroval nekünk sem lesz egyszerű a dolgunk. Ezt pontosan tudtuk... próbáltunk valami tervet összedobni sikerült is egy párat, de egyik sem volt tökéletes. Mivel nem tudtuk milyen harcművész a tanárunk nem tudtuk mire készüljünk... ez nem segített a helyzetünkön... Persze Deku tudná fejből hogy mi a kérdéseinkre a válasz. Nincs is olyan ős a városban, akiről ő nem tud semmit... Viszont nem mehetünk oda megkérdezni tőle, hogy segítsen nekünk, hiszen neki jelenleg sokkal nagyobb baja van.

Olyan 1500 % hogy Katsuki nem fog egy csapatot alkotni vele. Hanem inkább versenyt csinál ebből a tesztből. Félek pont ezért fognak megbukni. Mert a feladat az, hogy csapatban dolgozunk. És ha ők ketten legalább most nem teszik félre ezt a harcot kettejük között, akkor veszíteni fognak. És igazából kíváncsi vagyok, milyen csapatot alkotnának, ha nem utálnák egymást. Mert az biztos, hogy szinte legyőzhetetlenek lennének, ha összefognának. De ez olyan utópikusnak tűnik, hogy még senkinek nem mertem róla beszélni... De ahogy mondtam most megvan a maguk baja.

Ezért nem akartam terhelni a páromat, még a saját problémáimmal is. Így aztán abban maradtunk Jiroval hogy megvárjuk, hogy a tanár úr lépjen elsőként. És mi majd improvizálunk valamit arra az első támadásra. Aztán össze dugunk valami tervet is ott helyben. És így is lett... csak éppen arra nem számítottunk, hogy a tanárunk el sem mozdulva a kapum előtt fog minket támadni...

Jiro ki tudott védeni párat. Hiszen hasonló erejük van. És ha ugyan azon a frekvencián rezgette a levegőt, akkor ki tudta oltani a sensei támadásait. De ezt ő lassabban tudta megtenni, mint a tanárunk. És jobban el is fáradt benne. Nem mehetett így sokáig. Kellett valami jó terv. De mikor már vérzett a füle megijedtem.

- Jiro! - ugrottam odamenni

- [Név]?

- Ez így nem lesz jó már megsérültél!

- Micsoda?

- A füled! – lassan érintette meg és mikor meglátta az ujjai hegyén a piros folyadékot ő is megrémült.

- Basszus!

- Nagyon gyorsan ki kell találnunk valamit!

Megint kiáltott egyet a sensei. Én előre hallottam, hogy közeledik a hullám és úgy felidegesített, mint már régóta semmi! Amiért nem enged egy kicsit sem! Nem ad nekünk esélyt! És azért is, főleg azért mert a társam ilyen állapotban van. Ha az embernek a füléből folyik a vére, az azt jelenti, hogy már nagy baj van! Dühös lettem, hogy bántja a partneremet. Pont addigra ért oda a hanghullám kettőnkhöz.

- Ne merészelje még egyszer bántani!!

Ordítottam és... nem tudom, hogy hogyan... de átkarmoltam a hullámokat! A résben, amit létrehoztam sértetlenül úsztuk meg a következő ordítást, de még pluszba pár fát is kivágtam. Azok recsegve zuhantak a talajra közben magukkal rántották környező társaikat. Döbbent csendben néztük, ahogy ez megtörténik Jiro lassan fordította felém a tekintetét.

- N-Név? Ezt hogy csináltad?

- Fogalmam sincs

Néztem a karmaimat. Még mindig izzottak használat után. ... Tudtam, hogy sok mindent át tudok vágni. És eddig is úgy mondtam, hogy mindent átviszek. De arra nem számítottam, hogy egy ilyen megfoghatatlan dologra, mint a hang és értenem kell azt, hogy „mindent". Jirora néztem, aki ugyanannyira vagy talán jobban is meg volt döbbenve, mint én.

- Most akkor mi legyen? – nézte, ahogy a karmaim normális színre váltanak vissza.

- Asszem... van egy tervem... - csillant meg az értelem valahol mélyen elmémben.

- Hallgatlak! – felelte reménykedve - Bármire vevő vagyok!

- Most hogy már tudjuk, hogy képes vagyok erre... - szorítottam ökölbe a mancsaimat - Ideje nem támadásba lendülni! De előre mondom meg kell ígérned valamit!

- Micsodát? – húzta össze a szemöldökét.

- Ha valami balul sül el a célvonalnál azonnal rohanj át, hogy legalább az egyikük kijusson innen!

- Hülye vagy Név? Vagy csak elment az eszed? Nem foglak otthagyni!

- Pedig lehet, hogy muszáj lesz! Szóval ígérd meg!

- Csak akkor teszem meg, ha tényleg ez lesz az utolsó esélyünk arra, hogy nyerjünk! – nyújtotta felém a kezét, hogy megfelel e nekem ez a felállás - Nem hagylak oda veszni!

- Köszi Jiro! – öleltem, meg amin meglepődött, de viszonozta.

- Szívesen, de tudom, hogy te is megtennéd értem... Most menjünk!

- Rendben!

Kaptunk némi időt hogy közelebb jussunk, mert a fák kidöntése elég nagy zajjal járt. Ez pedig egy kicsit megtorpantotta a tanárunkat. Valószínűleg hallotta, hogy zajongunk, így figyelt, hogy merre járunk. Ezért elég közel tudtunk jutni hozzá. Jiroval külön váltunk az utolsó szakaszon, hogy két irányból tudjunk támadni. Aztán mikor ismét kiáltott akkor lendültünk neki mi is. Jiro ugyanolyan hanghullámokat lövellt az erősítőjéből, mint Present Mic. Ami hirtelen érte a tanár urat és mire reagálni tudott volna már én is készen álltam. Amíg Jiro felé fordította a fejét és megtámadta őt addigra én mögé kerültem és eltérített a hullámot a társam felől.

Kézitusa alakult ki köztünk, amit meg-meg kellett szakítanom, hogy átvágjam a hullámait. Ilyenkor Jiro is támadott, hogy megint közel tudjak kerülni hozzá. Mikor látta mire vagyok képes ledöbbent. Hiszen nem gyakran lát az ember olyat, aki képes a hangot „megfogni" ... ha lehet így nevezni azt, amit csinálok. De utána sajnos komolyan vette a képességemet. Mert úgy látszott eddig nem igazán tette, és sajnos ez nekünk nem jelentett sok jót. Miután komolyan vett minket már egyre jobban éreztük, hogy nem sok esélyünk van ellene. És mintha nem is akart volna nyerni „hagyni" minket hogy átmegyünk a vizsgákon. Sőt! Mintha elfelejtette volna, hogy az igazgató arra kérte őket, profi hősöket, hogy ezért egy kicsit fogják vissza magukat.

Döntenem kellett! Vagy mindketten itt fogjuk elveszíteni ezt a vizsgát és megbukunk... vagy legalább az egyikünk átmegy! Jironak orvosi segítség kellett! Minél hamarabb ki kellett őt juttatnom! Ezért a második választás mellett döntöttem. Mikor a sensei egy újabb jobb horgot készült adni akkor lehajoltam és kitértem oldalra. Jirohoz rohantam és megragadtam a karját és kipörgetve őt a kapuhoz repítettem. Pont mikor elengedtem, akkor csapott le rám Present Mic sensei. Fájt mikor telibe talált az ordítása. Mivel nekem élesebb a hallásom így érzékenyebben is ért engem ez. A lökéshullám neki csapott a falnak. Azt még láttam, hogy Jiro a kapun túl földet ér és az eszköz elkezd sípolni, hogy sikeres megmenekülés. De utána engem eltemetett törmelék, ami az összedőlő falból hullott rám.

Nem tudtam, hogy sikerült-e letennem a vizsgát, de annak örültem, hogy Jiro kijutott! Csak ez számított! Viszont kijönni a törmelék alól már nem tudtam, mert elájultam, mikor egy nagyobb darab beton a fejemre esett.

...

A gyengélkedőn ébredtem fel. Már be voltak kötve a sérüléseim, de fájt még egy kicsit a fejem. Viszont már nem annyira, mint mikor elájultam. Pontosabban közvetlenül előtte. Hiszen már éreztem, hogy hat minden, amit a doktornő adott nekem. Recovery Girl ott ült az asztalánál, de észrevette, hogy felébredtem és felültem az ágyban.

- Jó reggelt kedves! Hogy érzed magad?

- Mint akit elütött a vonat... - fogtam a fejemet - Meddig aludtam?

- Nem olyan sokat... hamarabb felébredtél, mit gondoltam. Megértem, hogy így érzed magad... Mic rendesen elintézet titeket. Az igazgató le is szidta. Nem is, kicsit mert túlzásba esett veletek kapcsolatban.

- Jiro hogy van?

- Mar kutya baja. Elláttam és már a többiekkel van.

- Legalább ő jól van – lélegeztem fel

- Igazán hősies volt, hogy ki juttattad.

- Köszönöm... hirtelen ötlet volt.

- De...

- De?

- Reménykedj abban, hogy a tanáraitok is így lássák, és átengednek a gyakorlati vizsgán.

- Igazából mindegy már. Én annak is örülök, hogy eddig talpon maradtam és profival szemben.

- Hát azért ha-

Nem tudta befejezni, mert két új beteget hoztak a gyengélkedőre. Izukut és Katsukit. Lezajlott a vizsgáljuk de All Might jobban elverte őket, mint ezt gondoltuk volna. Bár átmentek és hősiesen harcoltak, de most ripityára voltak zúzva, törve. És kivételesen Izukunak nem a saját erejétől törtek porrá a csontjai, hanem azért mert a mentora túlságosan nagyokat ütött rajtuk. Amint behozták őket a doktornő ellátta a sebeiket és a profi hőst a szemem láttára kiabálta le, hogy ezt mégis hogy gondolta. Miután le nyugodtak a kedélyek engedte, hogy odamenjek és ott maradtam Izuku mellett. Végig fogtam a kezét, amíg aludt. És azt akartam, hogy engem pillantson meg elsőként, mikor majd kinyitja a szemét.