Úgy kezdődött, mint minden normális hétköznapom Izukuval együtt mentünk suliba, leültünk a helyünkre, osztályfőnökünk Aizawa sensei bejött, kezdődött az óra. De akkor mögötte nem csukódott be az ajtó, hanem Midnight sensei is vele együtt megérkezett. Ez egy rendkívüli napnak lett meghirdetve. Fontos dolgunk volt. A két profi hő és tanár ma azért jöttek, hogy megmutassák a fesztivál után ki mennyi meghívót kapott a gyakorlati hétre hősirodákhoz. Akkor ott az osztályban jöttem rá, hogy mennyivel rosszabb helyéről indulok következő úgymond „megmérettetésen" mint a többiek. Azért amiért én nem vettem részt a fesztiválon. Így esélyem sincs, hogy kapjak felkérést valamelyik ügynökségtől. Nem láttak... Szerintem egy részük még nem is tudja, hogy tagja vagyok az osztálynak... Nem jó kilátások...

Sajnos a nyomozást nem számíthattam be a gyakorlatnak. Mert igazából nem is vettem volna rajta részt, ha nem a szüleimtől lett volna, akkor szó. De az igazgató azt írta nekem üzenetben közvetlenül az óra elején, hogy intéz nekem valamit. Ne aggódjak rajta, csak találjak ki valami jól csengő hősnevet. Én visszaírtam neki hogy Köszönöm a fáradozásait. De belül azt gondoltam:

- „Találjak hősnevet? ... Oké.... De azért mégsem olyan egyszerű... Milyen nevet talál ki az ember egy ilyen macskalánynak, mint én? Ez mégsem olyan mintha a kis kedvencednek akarnál nevet adni. Hanem meghatározza majd, hogy hogyan néznek majd rád az emberek."

...

Már majdnem mindenkinek volt neve mire én is találtam magamnak valamit. De... Bevallom kicsit keresgéltem az interneten ebben a témában, két okból is. Az egyik hogy ne válasszak olyan nevet, ami már foglalt. A másik pedig, hogy mégse hülyeséget mondjak, majd ha rám kerül a sor... Találtam pár érdekes cikket és történetet. Végigolvastam őket gyorsan és az egyik nagyon megfogott. Ezért írtam a lapra ezt a nevet és sétáltam ki a tanári asztal mögé.

Félicette

(ejtsd: „Feliszet")

- Ez meg mi akar lenni girhes dög?

Mordult fel egyből az osztály robbanó sündisznója. Nem értette, hogy miért pont ezt a nevet írtam föl. De ahogy végignéztem a társaságon láttam, hogy senkinek sincs még csak fogalma sem arról, hogy ez mi? Még a tanárnőnek sem... Az osztályfőnökünk persze már aludt, úgyhogy tőle nem tudtam megkérdezni... Így maradt a magyarázat. Egy elcsüggedt, de erőgyűjtő sóhajtás után.

- Félicette volt az első macska a világűrben. Közvetlenül Lajka, a kutya, és Ham, a csimpánz után ő volt az, aki kimehetett az űrbe. De róla valahogy megfeledkeznek. Az ő tiszteletére szeretném viselni a nevét!

A néma csendet a tanárnő zokogása törte meg.

- Ez annyira szép!!! Engedélyezve!! - mondta szinte mámorban úszva.

- Köszönöm sensei

Ezzel visszaültem a helyemre kicsit lámpalázam volt, hogy ott kellett állnom. Nem szeretek egyedül ilyen beszédeket tartani, nem az én asztalom ez a terep. De végül is sikerült nagy benyomást tennem. Ez volt a lényeg. A szünetben miután mindannyian kitaláltuk a hősnevünket Izukuval beszélgettünk a folyosón.

- Ez nagyon aranyos és név lesz neked és a debütálásodnál el is mesélheted majd történetét annak a cicának. Így a közönség is meg fogja ismerni

- Igen... csak addigra le kell küzdenem a lámpalázamat

- Menni fog! – tette a vállamra a kezét - És még van időd rá. Majd gyakorlok veled, ha szeretnéd.

- Köszi, a biztatást Izuku vagy inkább Deku?

- H-h-h-át... ööömmmmm..... i-izé .....

- Most komolyan mi vett rá arra, hogy pont Dinamit-tól kapott gúnynevedet választottad hősnévnek? Nem értelek

- Tudod... - vakarta aranyosan a tarkóját - mielőtt először megküzdhettem volna Kacchannal... Valaki azt mondta ez a név nem úgy hangzik, mint egy gúnyolódás... Hanem inkább olyan mintha azt mondanád: „Adj bele mindent!" Ez megmaradt bennem...

- Uraraka volt az a személy igaz? – néztem a cipőm orrát és a füleim is lehajoltak.

- I-Igen... De hidd el, hogy nem azért választottam ezt, mert ő mondta! A szívem csak a tiéd! Nem kell féltékenynek lenned! Csak maga a gondolat maradt meg a fejemben...

- Tudom... - mosolyogtam rá - Nem vagyok féltékeny... csak... azért... kicsit mardos a bűntudat... Mert ezt én is mondhattam volna korábban... nem kellett volna meg várnom, hogy egy másik lánytól hald...

- Név... - fiogta meg a kezemet - Te sokkal többet segítettél nekem, mint bárki más... És te vagy a barátnőm, téged szeretlek!

- Köszönöm Izuku...

- Mellesleg azért ez egy kicsit beszólás is Kacchannak, hogy juszt azért is hős leszek! A gúnyolódása ellenére is és mostantól is a hősnevemen fog szólítani!

- Szóval tulajdonképpen ki forgatod a szavait... Ez tetszik! Büszke vagyok rád!

Kaptam el a nyakkendőjét és húztam oda egy édes csókra, amiből elmélyedt forró nyelvcsata lett.... Mint általában mindig a kirándulásunk óta... A csókolózásunkat az szakította félbe hogy megcsörrent az a nyavalyás telefon a zsebemben...

- Ki az? - szomorodott el Izuku hogy most el kellett válnia ajkaimtól - Nezu igazgató?

- Csitt, legyen! Megbeszéltük, hogy a bácsikám fedőnévvel utalunk rá!

- Jaj, tényleg! Bocsi... elfelejtettem...

- Semmi baj. De valóban ő az és ezt most fel kell vennem... gomenne...

- Rendben... - engedte el a derekamat.

- Igen? – emeltem a fülemhez az eszközt.

- Név a következő szünetben ráérsz?

- Igen... Miért?

- Találtam neked gyakorlati helyetT

- Nagyon szépen köszönöm! – csillant fel a szemem - A következő szünetben megyek is!

- Várlak! - ezzel letette

- Nos? - nézett kérdően rám a zöld hajú fiú.

- Sikerült találnia nekem gyakorlati helyet!

- Komolyan? Ez remek hír! Gratulálok!

- Köszi... - kicsit bűntudatom volt, hogy most már csak ő nem kapott felkérést, meg kellet vigasztalnom... - De ne búsulj! Hidd el neked is majd érkezik felkérés hozzád is. Csak várjuk ki. Bármibe lefogadom, hogy tudjuk-ki. nem fogja hagyni hogy pont emiatt ne te legyél a következő szimbólum...

- Hiszek neked, mert mindig jók a megérzéseid. Úgyhogy várok. De most már ideje visszamentünk a terembe. Iida kun ki fog akadni, ha megint késünk.

- Igazad van... - indultunk el vissza

...

A következő szünetben már ott álltam az igazgatói ajtaja előtt. Úgy volt, hogy Deku is elkísér majd. De konkrétan a semmiből tűnt fel All Might és elhívta magával. Jellemző... Mindig ezt csinálja... Ezen gondolkodva mentem az irodáig.

- „Azért kicsit fura hogy az ő mentora sokkal feltűnőbben beszél vele, mint velem Nezu san... De ennek természetesen más oka van... Én nem kelthetek ekkora feltűnést.

Bekopogtam az ajtón és már kaptam és a „szabad" jelzést

- Jónapot! - nyitottam be - Elnézést a zavarásért...

- Szervusz, Név! Gyere, ülj csak le, nincs itt más

- Nagyon izgatottnak tűnsz Nezu san

- Az is vagyok, ugyanis, kíváncsi vagyok, vajon mit szólsz a gyakorlati helyedhez?

- Én is az vagyok, de úgy tűnik, rajtad látszik, jobban... Szóval hol fogom elvégezni

- Ha nem gond neked, akkor Yokohamában

- Yokohamában?

- Telefonáltam párat és egy ottani kisebb, de annál lényegesebb irodának megtetszettél! Főként, hogy megemlítettem nekik a nyomozásban vállalt szerepedet is. Végighallgattak és azt mondták örömmel fogadnak!

- És mi ez a hely?

- A Fegyveres Nyomozó Iroda! (Gomenne... Nem találtam ki jobbat .... – by: MurasakiMerry) Nem nagy létszámú, de annál jelentősebb. Sőt a város talán egyik legfontosabb ilyen szervezete.

- Azt hiszem, hallottam már róluk... - gondolkodtam egy kicsit, mert valóban ismerős volt ez a név... - Úgy rémlik Izuku mesélte még az első héten, hogy dolgozik ott is egy hasonló képességekkel bíró személy, mint az osztályfőnökünk...

- Valóban... Helyesek az információid. Nos, mit gondolsz? Jó lesz ott neked?

- Szerintem igen. És amúgy sem illik, válogatom hamár ennyit segítettél nekem Nezu és még egyszer nagyon köszönöm!

...

A következő héten már gyakorlati helyre kellett menni. Így hétfőn átutaztam Yokohama városába vonattal. Azt mondták az állomáson várni fog valaki a szervezetből. Egy fiú... de meg fogom ismerni... Ennyit mondtak... Kicsit aggódtam, mert sem fotót, sem nevet nem kaptam erről a személyről. Így csak reménykedtem benne, hogy neki van valami ilyesmi rólam és megtaláljuk egymást. Mert, ahogy magamat ismerem, tuti elsétálnék mellette anélkül, hogy észrevenném, hogy őt keresem...

Mikor leszálltam a vonatról a tömegben nem akartam elkeverni, így az egyik oszlopnak támaszkodva megvártam,, míg elvonul a sokaság. Mikor már majdnem csak én voltam a peronon és elkezdtem volna aggódni, hogy lehet rossz helyen szálltam le. Gyorsan közeledő léptek zaja csapta meg a fülemet. Az irányba tekintettem és megláttam felém szaladni egy ezüsthajú fiút.

- Név san! Név san! – kiabált és integetett - Elnézést a késésért - és megbotlott a saját lábában majd orra bukott a kövön.

- Oi? Jól vagy? - siettem oda hozzá, hogy felsegítsem.

- A-arigatou... - törölte az orrát

- Te lennél?

- Nakajima Atsushi – hajolt meg gyorsan – Örvendek a találkozásnak!

- Én is nagyon örülök! [Teljes Név] vagyok – hajoltam meg viszonozva az udvariasságát.

- Elnézésedet kérem a késésért – tette össze a kezeit bocsánatkérően - Nem tudtam időben elindulni érted!! - ahogy ezt mondta kicsit oldalra pillantott, mintha látná maga előtt az illetőt, aki feltartotta.

- Semmi baj. – integettem elnézően - Még csak most nem régen szálltam le a vonatról. Igazából nem is baj hogy nem a tömegben próbáltál megtalálni... Valószínű elkerültük volna egymást...

- Igazad lehet... Jobb ez így... Mehetünk?

- Igen persze...

- Viszem a csomagodat! - ezzel elvette a bőröndömet, még mielőtt válaszoltam volna.

- K-köszönöm... Nagyon kedves vagy...

Kiértünk az állomásról, és ő mutatta nekem merre kell haladnunk. Közben néhány nevezetességet is megemlített, ami mellett elmentünk. - Én eleinte csak hallgattam, hogy beszél. Úgy láttam élvezi az idegenvezető szerepét. De utána győzött a kíváncsiságom és más irányba tereltem a beszélgetést.

- Szóval Atsushi... Nem baj, hogyha tegezlek?

- Nyugodtan Név... engem szinte mindenki így szólít.

- Értem... te is gyakorlok vagy?

- Olyasmi... de ez kicsit bonyolultabb...

- Hogyhogy? kíváncsiskodtam.

- Én tulajdonképpen nem jártam olyan hősképző iskolába, mint te, hanem az Irodánál tanultam meg mindent. persze letettem a vizsgákat... de mégis inkább ilyen „véletlenül odakeveredett és ott is maradsz a szervezetnél" típusú tag vagyok... de ennek még van pár plusz csavarja. De igazából nem-

Egy szempillantás alatt történt. A zebránál álltunk éppen akkor. Piros volt a lámpa, de a túloldalon egy kislány lelépett a járdáról. A kamion nem tudott volna megállni. Mire felfogtam mi történt Atsushi már átölelte a gyereket. Megváltozott a kinézete. Nagy a szőrös, csíkos, tigrisszerű karjai nőttek. Az egyikkel átkarolta a kislányt, a másikkal megállítottak kamiont, összeroncsolva annak orrát. Hihetetlen volt. Úgy gyűrte össze a fémet, mintha papírból lett volna. De a kislánynak mégsem okozott semmilyen fájdalmat, pedig úgy tűnt erősen szorítja. Mikor ki merte nyitni a picúr a szemét Atsushi rámosolygott és elengedte a járművet. A kis testet felvéve visszasétált az anyukájához, aki majdnem szörnyethalt ijedtében. Odaadta neki és a nő nem győzött hálálkodni neki. Megsimogatta a kicsi fejét még mindig szőrös mancsaival.

- Legközelebb óvatosabb legyél, és mindig fogd anyukád kezét, hogyha az utcán sétálok! Rendben?

- Igen... köszönöm...

- Szívesen... - mosolygott

Majd miközben a környéken lévők megtapsolták visszasétált hozzá. Én csak tátott szájjal figyeltem, hogy az a fiú, aki első ránézésre olyan vékony karokkal bírt, mekkora erőt rejtegetett. És mennyire hihetetlenül gyorsak a reflexei. Olyan gyorsan ugrott a gyermekért. Hogy mire a földre leért a bőröndöm ő már megmentette a kislányt. Fantasztikus volt!

- Jól vagy Név? - változtatta vissza kinézetét - Nem ijesztettelek meg?

- Lenyűgöző vagy! - szaladt ki a számon. amin nagyon meglepődött.

- A-arigatou... - jött zavarba és pirult el... - az embereket általában megijeszti az erőm... De... örülök, hogy téged nem...

- Pontosan mi a képességed? - indultunk tovább.

- Bestia holdfényben. Tulajdonképpen él bennem egy hatalmas fenevad, egy tigris. Én az ő erejét használom, és tudok átalakulni, ahogy az előbb is láttad.

- Teljesen is megy?

- Csak teliholdkor... de... olyankor nem tudom őt irányítani. És olyankor veszélyt jelentek másokra nézve... Ezért ezeken a napokon inkább nem használom a képességemet.

- Mondd csak nem bánod, ha ezt leírom majd később? A párom szerintem dob egy hátast, ha tudomást szerez rólad

- Nem bánom... - pirult el megint - De te vagy az első, aki így lelkesedik az erőm iránt... vagyis aki ilyen nyíltan teszi ezt...

- Gomenne... rám ragadt a kedvesemtől... ő minden új általa ismeretlen képesség iránt így reagál...

- Kíváncsi vagyok, milyen fiú lehet? De előre szólok, vannak nálunk még érdekesebb erők is. Majd meglátod!

- Nagyon izgatott lettem! Csak érjünk már oda!

----------------------------------------------------------------

Nos... Az van hogy tényleg nem tudtam jobbat kitalálni mint hogy áthozom egy kicsit hozzánk gyakorlatozni Reader chant... Sokat töprengtem rajta de csak ennyire tellett. Remélem nem rontja nagyon az összhatást! Csak a következő fejezet erejére lesz nálunk vendégségben... Utána visszatér a UA-be. 

Addig is Kellemes Szentestét!!!

❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

Teszek ide egy karácsonyi Dekut a hangulat miatt! 

❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤