Miután az első szembe jövő rendőrségen megjelentem egyből minden figyelem rám szegeződött. Értesítették Nezu sant és mindenkit, aki be volt avatva az eltűnésem esetébe. Elég sokan kutattak utánam, de mintha a föld nyelt volna el. Elmondtam a részleteket és azt, hogy hol találják a gonosztevők szövetségének egyik rejtekhelyét. Ezt megtudva, egy azonnali rajtaütést hajtottak végre. Ami azért jöhetett létre, mert mindenki, aki részt vett a korábbi küldetésen, azok jelenleg az én keresésemen dolgoztak. Mikor megtudták, hogy megszöktem egyből felkerestek és megnézték, hogy jól vagyok e. Utána az én infóimnak hála még aznap este bejutottak a bázisukra. A szüleimet ismételten el tudták fogni. Hiszen ők éppen aludtak. Nem számítottak rá hogy a kislányuk, akit a szomszéd szobában hagytak bezárva elárulja őket. Viszont rajtuk kívül csak egy levelet találtak a bárpulton. Shigaraki és Kurogiri nem voltak már ott. Valamint a bárszekrényt is kiürítették fontos volt nekik az a sok alkoholos nedü. A levelet a hősök nem nyitották, ki ugyanis az kifejezetten, nekem volt címezve. Nagyot néztem, mikor behozták nekem a szobába. Csak annyit ellenőriztek, rajta hogy se nem robbanóanyag sem méreg vagy más nincs a borítékban. Nem volt csapda.

Addig, amíg meg nem érkezett ez az üzenet csak a csukott ajtón át hallottam anyám ordítozását, ahogyan engem küldd el a pokolba, átkoz és bosszút esküszik nekem. Kicsit kínosan éreztem magam, hogy ekkora lármát csap és hogy mostantól mindenki tudja, kiknek vagyok a gyereke. De beletörődtem és úgy vettem észre nem néznek rám más szemmel a hősök és a rendőrök, hiszen börtönbe juttattam őket. Ráadásul 2 alkalommal is. Valamint az egyik rejtekhelyet is sikeresen lelepleztem. Meg is dicsértek érte. A rendőrfőnök maga jött el és adta át a köszönetét. Ott pironkodtam, mert még nem történt ilyen velem. Majd csak pislogtam mikor mondta, hogy elintézi benne legyek a lapokban. Nagyon meg voltam illetődve, hogy ilyen hűhó csapnak az egész körül. De ha már így alakult... Miért is ne? Karrier előmozdításra tökéletes volt.

- Hogy érzed magad most Név? – kérdezett az igazgató mikor a rendőrök kimentek és csak ketten voltunk

- Egyszerre vagyok, ledöbbenve, érzem büszkén magam, hogy ezt meg tudtam tenni, vagyok boldog hogy kiszabadultam, és vagyok hulla fáradt...

- Elhiszem... - ingatta a fejét, tudta milyen dolgokon mentem keresztül - De tudod, hogy még nem mehetsz.

- Tudom. Sajnos volt már részem tapasztalni a rendőrségi ügyintézést. – azon a napon mikor ők elhagytak... és felgyújtották távozáskor a házat, remélve hogy bennégek...- Nem lesz rövid ez az éjszaka.

- Azért próbálj meg kicsit pihenni.

- Még hajt az adrenalin egy kicsit. Ha kiürül, akkor majd tudok is... össze fogok esni, mint egy zsák krumpli...

- A humorod még megvan, szóval nem aggódom érted.

- Nezu san...

- Igen?

- Lehetek kicsit egyedül? – emeltem fel a papírlapot, ami már nagyon érdekelt.

- Persze megnézem, hogy állnak addig olvas nyugodtan.

- Köszönöm!

Mikor végre magamra maradtam, akkor bontottam fel csak a borítékot. Szép kézírás volt a lapon nem volt benne hiba, nem volt áthúzás, lesatírozás, átfirkálás. Egyenletes vonalvezetés biztos kézre utalt. s magabiztos emberre. De látszott rajta hogy az illető furcsán tartja a tollat Shigaraki lehetett az csak. Hiszen nem foghatja normálisan a tollat, mert akkor elporladna az ujjai között. A következő állt benne:

Szerbusz, Név!

Csak akartam szólni, hogy végig tudtam, hogy színészkedsz. Hiába próbáltál engem nem tudtál átverni. De nem véletlenül hagytam, hogy megszökj. Tudtam, hogy még az este ránk uszítod a hősöket. Nem haragszom érte. Hiszen, hála neked így megszabadulhattam a szüleidtől. Már nagyon az idegeimre mentek, és nem küldhettem el őket, mert tartoztam nekik. Köszi hogy lekapcsoltad őket!

Üdvözlettel Shigaraki Tomura!

Utóirat: Jó volt beszélgetni veled. Még találkozunk cicafül!

Az utolsó mondatnál majdnem leestem a székről. Még vagy háromszor el kellett olvasnom azt a szót, hogy biztos legyek benne, nem olvastam félre.

- „Komolyan cicafülnek nevezett?"

Kirázott a hideg, ahogy rájöttem van egy gonosztevő... ráadásul a jelenlegi leghíresebb gonosztevő, aki érdeklődést mutat irántam. Erre már tényleg nem volt szükségem. De nem tettem ellene... csak reménykedtem benne, hogy egy jó darabig nem fogok vele találkozni, és lesz egy kis pihenés

Nagyon ki volt már minden idegszálam, túl sok dolog történt egy nap alatt. Haza akartam menni, de még vagy kétszer el kellett mondanom a történteket. Illetve a levél tartalmát is. Méghozzá nem csak a rendőröknek, hanem néhány fontosabb hősnek, akik direkt a szövetségre specializálódtak, köztük All Might-nak. És jöttek még fentebbi szervezetektől is nagyon elit valakik, akik kicsit ijesztőek voltak. Az utóiratot nyilván eltitkoltam... mivel a lap alsó sarkán volt elkülönítve így egy pontos vágással le is nyestem a szöveg többi részétől. Hogy miért? Mert már tudják, hogy gonosztevők gyermeke vagyok. És egy ilyen elköszönésre nem volt szükségem. Ha megtudják, akkor biztos felmerül bennük a gondolat, hogy esetleg kém vagyok, vagy ilyenek. Ezért lapítottam. De a többit megosztottam a profi hősökkel, akik ugyanannyira meglepődtek, mint én. Hogy hogyan lehet, hogy egy ilyen furcsa vezető, mint Shigaraki, tartozik két kisstílű bűnözőnek... De szerencsére már arra nem nekem kellett rájönnöm, hogy ez milyen indokkal történhetett meg. Végre elengedtek!

Mire végre végeztünk felkelt a nap és én ilyen fél hullaként elindultam végre haza. Útközben írtam Izuku –nak, hogy jöjjön át hozzám. Mire odaértem, ő már az ajtóban állt. Kézen fogtam és egy „Most te velem jössz" kijelentéssel, felrángattam a szobámba. Hozzábújva aludtam el. Erre volt szükségem, hogy ő ott legyen mellettem. Átöleljen, vigyázzon rám, amíg pihennek. Mielőtt teljesen elaludtam volna, még hallottam, hogy kedves dolgokat suttog a fülembe, lassan simogatott és puszikat nyomott a fejemre, homlokomra. Ez mindennél jobban esett nekem akkor. Átaludtam a fél napot Izuku karjaiban és a mellkasára hajtva a fejemet. Nála jobb párnát el sem tudok képzelni.

Utána vettem egy kellemes frissítő fürdőt és főztünk valami finomat, miközben beszámolót tartottam a történtekről. Izuku is halálra aggódtam magát, amíg nem kerültem elő. Ő is segíteni akart a keresésemben, de engedély nélkül nem lehetett. A részletek tudatában még inkább bepánikolt, majdnem elájult. Olyan édes, hogy így félt engem. Nagyon jól esik, hogy ilyen párom van és ennyire gondoskodik rólam. A beszámoló után evés közben viszont hirtelen megszólalt, hogy:

- Név menjünk el valahova kettesben!

- M-micsoda? – nyeltem félre majdnem a falatot - Mire gondolsz Izuku?

- Előttünk a hétvége és amúgy is szabadságot kaptál. Menjünk fel a hegyekbe ketten! Pihenjük ki együtt a traumáidat. Ismerek egy fogadót, ami nagyon hangulatos. N-nos mit szólsz?

- Benne vagyok! Még úgysem voltunk így kettesben sosem... Menjünk!

- Komolyan? Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen belemégy...

- Teljesen igazad van. Nem árt egy kis nyugi. Rád bízom magam. Megszervezed?

- Persze mindjárt írok a tulajnak, hogy még ma megyünk!

- Okés ne vesztegessünk el semennyi időt. Megyek, összecsomagolok!

...

Estére már ott is voltunk. Igaza volt egy nagyon aranyos kedves szállás várt bennünket, és mivel nem a főszezonban érkeztünk, szinte csak mi ketten voltunk az egész épületben, a személyzetet leszámítva. Meglepetésnek tartogatta, hogy van egy onsen része is, aminek van elszeparált és koedukált fele is. Izuku nem mert bejönni velem a közösbe. Pedig csak ketten lettünk volna De nem erőltettem. Láttam mennyire zavarba jött gondolattól is. Így az első este csak külön áztattuk magunkat a forró vízben. Deku nagyon kis félős ilyen téren, de pont ettől olyan ennivalóan aranyos.

A másnapi programnak elhatároztuk, hogy a közeli szentélyhez is elmegyünk. Egy kiadós túra vezetett odáig, ami nagyon kellett már nekem. Olyan régen nem szakadtam ki a betondzsungelből, hogy a szervezetem már kifejezetten kívánta az erdő csendjét. Bár az iskola területén nagy erdők vannak, de az mégsem ugyan olyan... Megbeszéltük Izukuval, hogy ezt a sétát, bármi történjék is, de képességeink nélkül tesszük majd meg. Nosztalgiázni akartunk egy kicsit, emlékezni, hogy milyen is volt az iskolában érkezésünk előtt.

Jól is haladtunk, kellemes volt a terep. Nem kellett sem sziklát mászni, sem ijesztő hidakon átkelni, mint más túrázóknak. A legizgalmasabb része az volt az útnak mikor egy környékbeli kis patak szikláin ugrálva kellett átkeltünk a vízen. Nem volt mély a víz, így még ha le is esett volna egyikünk, akkor sem lett volna más baja azon kívül, hogy vizes lesz. Sok kis hal úszott ott a sziklák körül. Annyira tiszta volt a víz hogy én bele is ittam. És megérte. Ezerszer finomabb volt, mint a csapvíz. És hideg szomjoltó. Nagyon élveztük és rengeteg fényképet készítettünk, aminek több mint a félén közösen vagyunk rajta. Eddig nemigen csináltunk ilyen páros képeket, most ezt bepótoltuk kamatostul.

A szentélynél meditáltunk egy kicsit majd hagytunk ott jókívánság táblákat, és adományt is. Távozásunk előtt szóba elegyedtünk az ott lakókkal. A szerzetesek mondták nekünk, hogy visszafelé vigyázzunk, mert hamarosan vihar várható, még ha nem is látszódnak a felhők. Hittünk nekik, hiszen ők mégiscsak itt élnek, ismerik a jeleket. Megköszöntük a figyelmeztető jóslatot, és elindultunk vissza a szállásra.

Mire a patakhoz értünk, már látszódott, hogy a hegytetőn már esik az eső. A patak már erősebb sodrással bírt és magasabb volt a víz állása is. Nekem meg volt olyan szerencsém hogy megcsúsznak és megmártózzak ebben a hideg patakban. De amint fenekemre érkeztem és realizáltam a helyzetet csak nevetni tudtam magamon. Izuku egyből ott termett mellettem és kihúzott, de még oda nem ért én is csak kacagtam, hogy hogy lehetek mégis ennyire béna. Miután Deku felsegített és kivitt a partra már ő is nevetett. Rám adtam pulóverét, hogy ne fázzak meg. Már nem voltunk messzire a szálástól. És eldöntöttem, hogy egy forró fürdővel megelőzöm a megfázást amint odaérünk.

- Siessünk, hamar utolérhet minket a vihar

- Igen és nem akarom, hogy megbetegedj

- Ha mégis megtörténne, akkor addig ápolhatsz, ameddig és, ahogyan akarsz.

- Szavadon foglak Név, de most menjünk

- Jó! - indultam volna – ITAI

- Név? Mi a baj?? – ugrott mellém mikor lerogytam

- A lábam kibicsaklott, amikor elestem az előbb.

Erre lehajolt hozzám és menyasszony pózban felkapott a karjaiba.

- Mi-mit csinálsz????

- Nem hagyom, hogy megterheld. Majd én, viszlek!

- Olyan cuki vagy!! – karoltam át a nyakát, és adtam neki egy csókot.

...

Időben odaértünk, így csak én voltam vizes, a folyóban történő fürdés miatt. Mire felértünk a szobába, addigra már kint szakadt az eső. Izuku megmasszírozta a lábamat és ezután már nem is fájt annyira, rá tudtam állni. Ügyes keze van a fiúnak, nagyon kedvesen bánt velem. A forró fürdő is segített, mert nem éreztem magamat úgy, hogy meg fogok fázni. Kicsattantam az energiáktól és az egészségtől.

Vacsoráztunk a helyi étteremben és úgy éreztem időben elkaptam ezt a dolgot. Nem fogok megbetegedni. Mikor ezt kijelentettem Izukunak is leesett a kő a szívéről. Nagyon aggódott, hogy az ő ötlete miatt betegedtem volna meg.

Este Izuku karon fogott és megint átvitt az onsen-be. De ezúttal a koedukált felébe mentünk mind a ketten. A bátorsága nagyon meglepett. Ellenben amikor meglátott, hogy csak egy szál törölközőbe tekerve lépek elé olyan lett mint egy paradicsom. Annyira édes mikor így elpirul. Nem tudta levenni a szemét rólam. Teljesen lefagyott. Segítenem kellett rajta. Így megfogtam a kezét és behúztam a vízbe. Ott már képes volt megszólalni is.

- Gy-gyönyörű vagy Név...

- A-arigatou...

- N-név... m-mond csak m-megcsókolhatlak?

- A párom vagy Izuku... Nem kell engedélyt kérned ehhez. Akkor csókolsz, meg amikor akarsz. Hiszen szeretlek!

- Én is szeretlek téged név

Csókolóztunk, hosszan, szenvedélyesen, vizesen nyálasan... és az a sok csók elég bátorságot adott neki ahhoz, hogy megérintsen... majd még a törölközőt is leoldozza rólam... Nem hittem volna, hogy így fog megtörténni... de Izuku túl gyengéd volt velem... ahhoz... hogy megállítsa a tetteit...

.

.

.

A többit meg a képzeletetekre bízom...