Becsuktam a szemem és úgy tettem mintha ájult lennék. Próbáltam kitisztítani a képet, hogy halljam, mi folyik körülöttem. A hangok alapján összeraktam a képet. Igazam lehet! Valóban itt volt Shigaraki Tomura is. És jelenleg a szüleimmel veszekedett. Akkor azon a gyakorlaton csak távolról hallottam a hangját. Mégis felismertem most. Anélkül hogy a többiek a nevén nevezték volna. De akkor sem tetszett neki, hogy először is elkapták a rendőrök a szüleimet. Másodszor hogy Kurogiri-nek kellett kimentenie őket. És harmadszor hogy engem magukkal hoztak. Mert erről nem volt szó a tervében. Ezek alapján nagyon nem szereti, ha a tervei balul sülnek el, vagy ha csak egy kicsit is eltérnek az emberei attól. Jelenleg, azon vitáztak, hogy miért is hoztak el? És miért hagyjanak életben. Apám volt az, aki a pártomat fogta és ez azért egy kicsit belül jól esett. ... Ezek szerint ő mégsem gyűlöl annyira, mint hittem... Anyám az már más tészta volt... Ő meg akar ölni... De apám nem engedte neki. Azt mondta neki és Shigaraki-nak is, hogy még a hasznukra lehetek. Ezek szerint kezd biztos mederbe kerülni a helyzetem.

De úgy éreztem ideje lenne nekem is csatlakozni a beszélgetéshez. Kinyitottam a szemem. Már láttam, de meglepett az, ami fogadott Kurogiri volt előttem. Engem nézett méghozzá jól közelről. De nem a szemembe nézett, hanem főleg a sebet megfigyelte a fejemen. Ő is annyira meglepődött, mint én mikor kinyitottam a szememet. És ez volt a kezdő szó a színjáték indításához is. Fel sikítottam, mint aki megijedt. Ettől csend lett a teremben

- Na... felébredt - morgott Shigaraki és felém fordult a széken.

Felültem és tolatni kezdtem, hogy minél távolabb legyek tőlük. De nem vettem le a szememet egyikükről sem. Ez könnyű volt, mert a 4 ember egy kupacba tömörült. Behúzódtam egész a falhoz, a bútorok között és tettettem a rémültet. De ezalatt azért egy kicsit fel is mértem a terepet. Egy kis teremben voltunk az egyik fele, ami inkább egy nappalira hasonlított ebben a felében voltam én. Míg a másikban egy bár foglalt helyet. Ott voltak a pultnál a többiek. De nem, sokáig mert elindultak az irányomba. A főnököt leszámítva, aki csak azzal az ijesztő kézzel az arcán, bámult a székéről.

- Kik maguk? Hol vagyok? Mit akarnak tőlem? – sikítottam olyan frekvencián, ami még a saját fülemnek is fájdalmat okozott, de pont ettől lett élethű az alakításom.

- Majd megtudod ha- kezdett volna bele anyám

De apám feltartotta a kezét, ezzel hallgatatva. Látta, hogy valami nem oké. És most az egyszer ő akarta uralni a történéseket. És nem akarta, hogy az idegbeteg felesége elrontson mindent. Ennyiből tudtam. Ő volt az, aki akkor elkapta a karomat és magával rántott.

- Semmi baj [Név]... mi nem fogunk bántani... mi csak-

- [N-Név]? - ismételtem meg óvatosabban ezt a szót – K-ki az a [Név]? Kik vagytok ti?

Megint némaság ült a társulatra. Majd egy jó két perc múlva Kurogiri törte meg a csendet.

- Beverte a fejét, amikor ide került... Láthatjátok megsérült.

Én lassan, mint aki csak most érti, meg hogy róla van szó a fejemhez emeltem a kezemet. megtapogattam. Fájt, fel is szisszentem rá. Elhúztam az ujjaimat, véres volt az egész tenyerem pánikba estem. Megint sikítottam volna, igyekezve úgy hogy még a környékbeli denevérek is eltévedjenek. Mikor apám elkapta kezeimet és oda guggolt elém.

- Semmi baj Kicsim nyugodj meg

- K-ki vagy te?

- Az apád vagyok... Nem ismersz fel?

- É-én n-nem tudom... é-é-én nem e-emlékszem...

- Micsoda?- kérdezett anyám kicsit nagyobb hanggal, mint kellett volna

Ezért összehúzódtam. Félve néztem fel rá. Amúgy is nehezen mertem a szemébe nézni. De most még pluszba rá is játszottam, mint aki kifejezetten retteg ettől a nőtől. Ami persze nem állt messzire a valóságtól.

- Amnéziás lehet... - tette formázatlan kezét valószínűleg az állára a feketeség, de nehéz volt megmondani, egy ilyen alaktalan valaminél - Meg tudod mondani, milyen nap van ma?

- N-nem tudom... é-én nem emlékszem semmire...

- Jól van ne pánikolj. Biztonságban vagy. Én vagyok az apukád. Ő pedig az anyukád. Mindjárt el fogunk mindent magyarázni. De az a legjobb, ha előbb a sebeidet kezeljük. Kurogiri mindjárt ellátja. Utána elmondunk mindent. Rendben?

- I-i-igen...

...

Így is lett. A színészkedésem úgy tűnik bevált. A fekete köd, mint kiderült a csapat orvosa, ellátta sérülésemet, majd visszakísért oda abba a szobába ahol a többiek voltak. Ők pedig belefogtak a meséjükbe. Elmagyarázták nekem, hogy kik ők, hogy én ki vagyok, hogy hol vagyok, mi történt velem? Ami a valósághoz képest egy olyan történet lett, ami igencsak eltér az eredetitől. A következőt sikerült nekik összehozni ennyi idő alatt...:

Én [Név] egy 15 éves iskolába nem járó lány vagyok. Az ő gyermekük, méghozzá rossz fiú... azaz lány. Tagja a gonosztevők szövetségének és utálom a hősöket. Megmagyarázták a macska létet is... úgy ahogy... látszott, hogy nekik fogalmuk sincs, hogy korábban miért nem volt. És szerencsére szinte semmi fontos infót nem tudtak meg rólam. Vagy a képességem milyenségéről. Azt mondták nagyon szeretem őket. Szeretek rossz lenni. És azért nem járok suliba. Mert kicsaptak miután felgyújtottam a kémia szertárt.

Komolyan mondom nagy öröm uralom kellett ahhoz, hogy ne röhögjem ki őket, amikor ekkora sületlenségeket állítottak rólam, de a tervem bevált.

Azt mondták éppen nekik végeztem egy kis munkát. Amikor megtámadtak a hősök és az egyik fejbe vágott. Attól lehet a seb a fejemen és ezért nem emlékszem rájuk. Ezt még amnéziásan is furcsállanom kellett volna... És észre kellett volna vennem, hogy a társalgójuk és/vagy közösségi terük asztalába vertem be a fejemet... Főleg, mikor az eligazításomat tartották, az állítólagos életemről, amit nagy eséllyel nem előtte hoztak össze, hanem közben improvizálták... láttam, hogy az asztal szélén még ott virít a saját vérem. Még arra se vették a fáradságot, hogy letöröljék onnan a nyomát...

Így, hogy tudtam az igazságot, tényleg nagyon nevethetnékem volt attól, hogy ezt próbálták beadni nekem. Tudtam, hogy a szüleim nem éppen zsenik, de azért ennél többet vártam tőlük. Még fél szemmel Shigaraki-t figyelve is láttam, hogy a kémia szertáros résznél, majdnem lefordul a székéről, és neki is igen nehezére esik visszatartani kitörő nevetését.

Ez a sztori amúgy megtörtént... csak ezért a bűnért az apáma csapták ki az iskolából és nem engem...

Kicsit később dolguk lett a szüleimnek, így elmentek Kurogiri-vek az oldalukon. Most már nem kockáztatják, meg megint, hogy esetleg elkapják őket a rendőrök. Úgy tűnt az elbeszélésükből, hogy nem esett le nekik hogy én segítettem be a rendőröknek az elfogásukban. Hanem csak véletlenül arra jártam a rendőrség előtt. Bár én nem tudtam volna jó okot kitalálni arra, hogy miért is lézengtem pont akkor mikor két körözött veszélyes bűnözőt szállítottak kihallgatásra. De hál' istennek nem is kellett. Nem kötöttek a hősökhöz. De ez így is volt jó. Ha ki akarok innen jutni, az a legbiztosabb, ha nem zárnak be. Mondjuk mindegy, mert bárhonnan ki bírok szabadulni... Csak hagynálak már magamra!

Most tulajdonképpen... magamra hagytak, de nem egészen.... Kettesben maradtam a szervezet vezetőjével, akire én állítólag a leginkább felnézek, Shigaraki Tomuraval. Ott ültem körözött bűnözővel egy bárpultnál és a kínálatot néztem. Kicsit feszélyezve, éreztem magam azzal a tudattal, hogy mégiscsak egy olyan ember van mellettem, aki nemcsak, hogy valószínű embereket öl és add ki parancsot megölésükre... De nem valami sok szimpátia van és gondolom hasonló mennyiségű együttérzéssel bír... Ezért inkább csak szótlanul ültem. Nem akartam beszélgetést kezdeményezni

- Szóval [Név]... - törte meg a kínos csendet - Fáj még a fejed?

- N-nem már nem... Szerencsére hatott a fájdalomcsillapító amit... ömmm

- Kurogiri...

- I-igen Kurogiri san adott nekem

Furcsa volt így beszélni azzal a személlyel, aki úgy gyűlöli All Might-t... Nem mertem mit mondani. Mert féltem, hogy felbőszítem valamivel...

- Akkor jó... Kérsz valamit inni? - pöckölte meg a pohara szélét.

Amiben valami narancsos folyadék volt, meg pár jégkocka. Első ránézésre whisky-nek tűnt... de én nem értek az ilyenekhez. Szóval nem tudom ránézésre megmondani mit ivott.

- I-igen kérek... de ne alkoholosat, ha lehet... a gyógyszerrel egyszerre nem kellene...

- Igazad van

Csusszant le a székről és lépett be a pult mögé. Keresgélt egy kicsit majd elővett és elém tartott két üveget is.

- Van alma- meg a narancslé... Melyiket kéred?

- Az alma jó lesz... Köszönöm... Bár nem tudom, melyiket szeretem... lehet, hogy egyiket sem... - nevettem kínosan

- Szar lehet nem emlékezni... - motyogta az orra alatt, de a közelsége miatt hallottam, öntött nekem majd elém csúsztatta a poharat.

- Köszönöm... - fogtam ujjaim közé - Nem tudom... olyan fura ez... - tartottam némi hatásszünetet csak aztán tettem fel egy kíváncsi kérdést - Veled milyen volt a viszonyom?

- H-hát... - láttam rajta, hogy erre a kérdésre nem készült fel.

De kíváncsi voltam, hogy mit felel, hogy most őt is belerántottam a színjátékba. Mit talál ki így, hogy a szüleim nincsenek a közelben. Gondolkodott egy kicsit, amíg visszarakta az üvegeket a helyére. Nagyon óvatosan csinált mindent. Ügyelt arra, hogy az összes ujjával még véletlenül se érintse meg a tárgyakat. Kicsit hasonlított a kéztartása Uraraka-éhoz... Hasonló a képességüknek ez a része. Csak akkor működik, ha minden ujja hozzáér az adott dologhoz... Csendben volt csak akkor szólalt meg megint, amikor visszaült mellém a magas székre, de akkor sem nézett a szemembe.

- A-aranyosnak találtam a füleidet... mindig... De nem mertem volna megérinteni őket, mert féltem, hogy elporlasztanám valamelyiket... tudod a képességem...

Nem hittem a fülemnek! Shigaraki Tomura, aki kiadta az osztályom legyilkolására a parancsot, most ilyet vall nekem? És ez tényleg a jelenlegi véleménye, hiszen korábban nem találkoztunk. Tátva maradt a szám is a csodálkozás közben

- M-most mi van? Te kérdezted!

- Bocsánat! ... - csuktam be a számat és szedtem össze magam – csak... Erre nem számítottam...

Sütöttem le a szememet... Kicsit meghatott a vallomása, hogy a rettegett gonosztevők szövetségének vezetője is kedveli a macskákat... De maradtam a szerepemben. Belekortyoltam az italomba...

- Igazából... - folytatta kicsit később

- Igen? - néztem rá kérdőn, mert nem tudtam mit akarhat

- Igazából, kihasználhatnám, most a te helyzetedet... és beledumálhatnám a fejedbe, hogy van köztünk valami... több mint egyszerű munkatárs vagy esetleg barátság... De én nem akarok így játszani! Szemtől szemben sokkal jobb...

- Miért? Ki akar így játszani?

Nem felelt semmit, Viszont nekem kattogtak a fejemben a fogaskerekek. Először is az, hogy mégiscsak próbál nekem segíteni. Arra utalva, hogy valaki mégiscsak tenne, vagy tesz is ilyesmit velem. Azaz tele tömi a fejemet hülyeséggel. Amiről persze tudok... A másik viszont, hogy megfordult a fejében az, hogy eljátssza velem, hogy a barátnője vagyok!

Egy kezet éreztem a vállamon. Reflexből elkaptam kicsavartam, majd a „támadóm" mögé kerülve a hátára feszítettem... Ezt a reflexet az edzéseim során kódoltam magamba. Ha akartam volna se bírtam volna elfojtani. Védekeztem és kész. Anyám, viszont akivel így elbántam, nem annyira repesett az örömtől. Hogy én ilyeneket tudok. Én egyből fel is eszméltem, amikor eljutott a fejembe a tudat, hogy mit tettem. Gyorsan elengedtem és felsegítettem

- B-bocsánat! N-nem tudtam, hogy ilyet is tudok! Sajnálom! Nem bántottalak nagyon?

Annak a nőnek a szemében csak értetlenséget láttam. Nem tudta feldolgozni, hogy az a kis haszontalan, semmirevaló, akit eldobott, amikor még pici gyerek volt... Mikor lett ilyen? Szerintem még égészen mélyen nem hitt nekem teljesen... és ezzel a kis akcióval nem segítettem a saját helyzetemet.

- Te meg hol tanultál ilyet?

- É-én nem tudom... E-ezt nem ti tanítottátok meg nekem?

- Dehogyisnem kislányom mi voltunk!

Apa felismerte, hogy ha bevallják, hogy nem ők voltak azok... Akkor feltehetem a kérdést, miszerint ha nem tőletek tanultam ilyet, akkor kitől? És ha ez megtörténik, akkor lebuknak. Akkor elveszítenek engem. Pedig szemmel láthatóan nem akarták ezt. Ez nekem jól jött. A markomban voltak és nem akartak bántani. Legalábbis anyámat leszámítva... A többiek örültek volna egy ilyen szövetségesek, mint én. Ez jött le a légkörből.

...

Lassan elérkezett az éjszaka és elkísértek az egyik szobába. Teljesen üres volt. Mikor rákérdeztem, hogy miért ilyen üres a szobám... azaz az állítólagos szobám? Azt felelték- Pontosabban Shigaraki... mivel a szüleim nem tudtak egy értelmes mondatot összerakni... Hogy csak most költöztünk át erre a szállásra, mert folyamatosan váltogatják őket, és még nem volt időm áthozni a holmimat, de majd a héten elhozzák nekem.

Azért azt még megnézném, hogy honnan, meg mit akarnak elhozni? De beletörődtem, hogy itt fog aludni. Magamra hagytak. Teljesen egyedül voltam.

Végre!

A szobában volt egy ablak, nem volt rajta rács, vagy ilyenek, de elég apró volt. A fejem kifér rajta, és csak ez volt a lényeg. Elvégre macska vagyok, ha a fejem átmegy, akkor az egész testem is! Kipróbáltam már párszor és tényleg működik!

Nesztelenül kúsztam ki rajta a külvilágba. Magasan voltam talán harmadik-negyedik emeleten. De nem aggódtam, estem már le magasabb helyről is. Elrugaszkodtam a faltól és egyetlen hang nélkül, pontosan a talpamra és a tenyeremre érkeztem. Imádok macska lenni! Hiszen egy ilyen sikeres szökést enélkül nehezen tudtam volna összehozni.

Amint a lábam érte a földet megiramodtam. Amilyen gyorsan csak tudtam rohantam. Remélve hogy egy darabig nem veszik észre hogy eltűntem, és hogy hamarosan ismerős épületeket találok majd. Ezzel megtudhatom hol vagyok pontosan.

------------------------------------

Nohát... Itt is vagyok hónapok után megint.... Még egyszer Gomennasai, amiért így eltűntem. Remélem ez a fejezet kicsit kárpótol érte. 

Megmondom őszintén ez a fejezet nem így volt tervezve... De aztán Reader chan feltette azt a kérdést hogy milyen a kapcsolatuk és.....

Én: Ez meg mégis mi volt? Nem így beszéltük meg!!

Reader chan: Most miért? Shigaraki tök kedves velem akkor miért ne kérdezzek ilyet?

Én: Mert nem terveztem még őt is belekeverni! Ezt csinálod az eleje óta!

Reader chan: Mit?

Én: Ez egy reader x Deku könyvnek indult de neeem te ragaszkodsz ahhoz hogy ne legyen kiírva hogy x Deku...

Reader chan: Mert akkor még nem tudtam hogy mit akarok. De Izukut szeretem!

Én: Most se tudod mit akarsz!

Reader chan: Heeee?

Én: Izukuval randizol de közben hagyod hogy Katsuki ÚGY nézzen téged! Elmégy Shotohoz és hagyod hogy megcsókoljon! Most meg flörtölsz Tomurával??? Mi lesz még itt?

Reader chan: Hé én csak élvezem hogy benne lehetek a könyvben. Tehetek arról hogy a fiúk így csípnek engem?

Én: Igen tehetsz! Ha hűséges vagy Dekuhoz az látszódjon is!

Reader chan: Igen? Akkor majd én megmutatom mennyire vagyok hűséges!

Én: Szeretném látni!

Reader chan: Csak figyelj!!

*Duzzogva elmennek a két ellenkező irányba*

.

.

.

Tomura: Engem... igazából nem zavart hogy megkérdezte...

Szóval kicsit összevesztem Reader channal.... deeeee már kibékültünk... csak volt közben ez a kis vita. És hozott egy tök cuki ötletet későbbre szóval elengedem hogy megint ilyen volt... Remélem titeket nem zavar... Nem tudok mit csinálni vele... olyan makacs hogy hihetetlen...

Köszi hogy elolvastátok! Majd érkezek a következő fejezettel!