A Shoto-nál tett látogatásom után elmondtam Izuku-nak, hogy mi történt. Hogy tökre megnyílt, egész kedves volt és barátságos. És hogy kiderült, hogy sokkal régebb óta ismerjük egymást, mint gondoltam. És... hát... a-azt is , hogy lopott tőlem a heterokrómiás egy csókot is. Nem akartam eltitkolni előle, mert ő szeretem. Akarom, hogy tudjon róla. Meg arról is, hogy ellenkeztem. Hogy én nem akarta. Szeretném, ha bíznánk egymásban annyira, hogy ne legyenek titkaink. Kapcsolati téren sem. Nem csak képesség és munka téren. Szóval elmondtam neki mit tett.

Hát az, hogy hirtelen olyan sötét lett a tekintete, mint a haja, megijesztett. Még sohasem nézett rám úgy, mint akkor. Először rám lett mérges, amiért engedtem neki. Megéreztem milyen, amikor tényleg ideges. Ritka alkalom volt az is, hogy kiabált. De ez most jogosnak minősült. Hagytam, hogy kidühöngje magát. Csak utána keltem a saját védelmemre.

- Amikor másodjára megölelt már akkor el kellett volna löknöd magadtól! – hagyta abba a fel alá járkálást előttem, és nézett a szemembe.

- Szerinted nem tettem? Meg is mondtam neki azonnal, hogy te már vagy nekem. Amúgy meg tudott rólad!

- Micsoda?

- Követett minket egyszer a suliban. Mert régebb óta tetszek neki! De nem közeledett, mert látta, hogy a szívem már foglalt.

- [Név]? – döbbent le a szívem helyzetét hallva.

- Fogd már fel te lökött brokkoli, hogy téged szeretlek! Már régóta!

- R-régóta?

- Igen! BAKA! Olyan régóta szeretlek mélyen, hogy nem is tudom mikor szerettem beléd!

- D-de én azt hittem-

- Én is! – vágtam közbe - Azt gondoltam, hogy most történt, de rájöttem, hogy az a függésem, amivel ragaszkodtam hozzád régen az más volt. Hogy mindig meg akartalak védeni, hogy csak a te társaságodat kerestem, hogy csak veled mentem el helyekre, ez mind az volt. Az hogy te voltál nekem mindig is a legfontosabb.

Elpirult. Elvesztette a magabiztosságát és a haragját, amit rám vetített ki. Vállait megadóan leengedte, csak a padlót nézte a lakásom nappalijában. Arrébb akarta piszkálni a kis szőnyeget a lábával, ami mellett álltunk. Aranyos volt, hogy így befordult, de kicsit mardosott a bűntudat is hogy ennyire megemeltem a hangomat. Közvetlenül elé léptem. Kezemet arcára simítottam és megemeltem a fejet, hogy megint engem nézzen az a gyönyörű élénkzöld szempár. Nem lehet megunni.

- Figyelj Izu... Szeretlek. Ezen nem fog változtatni, egy más által ellopott csók. És ha ez még inkább megnyugtat, amikor megtette én ... hozzá vágtam dolgokat. Pl.: a táskáját is.

Ezen nevetett egy kicsit, mert szerintem elképzelte, ahogy igyekezik kitérni előlem. Őt is dobáltam már meg a kezem ügyébe kerülő tárgyakkal mikor szólás nélkül lépett be a fürdőbe, amíg zuhanyoztam.

- Gomenne amiért megingott a bizalmam.

- Semmi baj szívem.

Megcsókoltam, amit egyből viszonzott. Ereztem rajta, hogy megnyugodott. Behunyta a szemét és csak élvezi a pillanatból percekre nyúló csókolózást. Álló helyzetből elég hamar átkerültünk a kanapéra... a többit nem kell ecsetelnem. ...

.

.

.

...

A következő iskolai napon reggel tőlem mentünk suliba. Kézenfogva sétáltunk végig az utcákon es léptünk át a kapun. Éreztem egy pillanatra, hogy Deku megszorítja a kezemet. Utána mintha szél kerekedett volna, olyan gyorsan eltűnt mellőlem. Körbenéztem, hogy hová lett. De a becsapódása hangját meghallottam. Odakaptam a tekintetemet és minden világossá vált. Pár lépéssel az után hogy beléptünk a UA területére Izu meglátta Shoto-t. A kis szorítás jelezte, hogy felment benne a pumpa. Vagyis nem heverte ki a "traumát", amit az okozott neki, hogy Shoto rám mászott. Elengedte az erejét és rátámadt a felemáshajúra. Akinek az volt a mázlija, hogy jók a reflexei, mert lehet, hogy nem tudta volna hárítani a támadását. Felhúzott egy jégfalat, az tompította Izuku ütését, de éppen ezért nem volt hosszú életű. Több dolgon is megdöbbentem.

1. Hogy Izut nem tudtam teljesen kibékíteni.

2. Komolyan az iskolai rendszabályt áthágva rátámadt?

3. Azt ne mond, hogy ezek ketten harcolni fognak!

4. Izuku az előbb, hogy a rákba nem sérült meg?

És csakugyan a szélsebes mozgása és az ütése arról árulkodott, hogy használja az erőt, ami szétzúzza a csontjait. De mégsem láttam ennek jelét. Erről mesélt a fesztivál után is. Ugyan úgy, mint akkor, most is Shoto ellen próbálta ki az erejét. Kicsit izé hogy folyton vele is összetűzésbe keveredik... De ettől is érdekesebb a dolog. Akkor sem törte össze magát és most sem. Ezek szerint mégsem akarja megölni a felemás hajút. Ez kicsit megnyugtatott. De azért mégsem hagyhattam, hogy a pasim ilyet csináljon.

Az után egy pillanattal, hogy a jégfal apró szilánkokra tört utánuk ugrottam. De nem jutottam a közvetlen közelükbe, mert mindketten használták az erejüket. Egy különös jéghideg forgószelet keringetve maguk körül. Addig, amíg nem kiabáltak elég hangosan nem is értettem mit mondanak. De láttam, hogy mozog a szájuk. Összeszedtem minden levegőt, amit a tüdőm el tudott nyeli és feléjük kiáltottam remélve, hogy a hangom átér hozzájuk.

- Izuku elég!

Nem tudom, hogy az én hatásomra történt-e de megszűnt a szél. Már nem használták a képességeiket. De ugyan úgy üvöltöztek.

- Képes voltál rá! Mikor tudod, hogy az enyém?

- És ha igen? Ugyan olyan régóta ismerem, mint te!

- De [Név] az ÉN BARÁTNŐM!

Úgy ordította, hogy biztosan mindenki hallhassa. Bár szerintem nem úgy szánta. Csak Shoto-ba akarta ezt beleverni, de mindenkihez eljutott az infó. Teljesen elborult az agya. Nem gondolt arra, hogy nekem mennyire kínos lehetett, hogy most tudta meg a teljes suli, hogy járok Midoriya-val. Akire a fesztiválon nyújtott teljesítménye miatt baromira felfigyeltek. És most mar tudják, hogy a párja vagyok. Éreztem magamon az emberek tekintetét. Tudtam jól, hogy az első szünetre az egész iskola tudni fogja.

Katsuki is. Ami gáz, azok után, ahogyan figyeltem. Ő is felfigyelt rám most hogy le tudtam győzni bizonyos esetekben...

- „A francba mi lesz itt még. Három tűz között nem akarok lenni!" – fogtam már a fejemet is.

Nem akartam annyira még, hogy tényleg mindenki tisztában legyen ezzel a ténnyel. Kezdtem belepirulni a gondolatba, mit mondanak majd az osztálytársaim. A lányok tuti végig fognak cukkolni egész nap. Már hallom lelki füleimben a fiúkat is.

- „Jaaaaaj!!!! De nem akartam ezt én még!" – pirultam már olyannyira, hogy elmehettem volna jelzőlámpának kereszteződésbe.

Minden szőrszálam égnek állt. nagyon rossz érzés volt. Olyan, mint legutóbb mikor egy kutya a semmiből megugatott és én ijedtemben felugrottam a legközelebbi kerítés tetejére. Ciki, de ilyenek is hozzám tartoznak. Pedig komolyan nem félek tőlük... Ez ilyen ösztön...

De nem nyávoghattam tovább hiába vagyok macska. A pasim éppen tervezi a másik gyerekkori barátom fejét venni, azért mert megcsókolt. Mert már annyira ordítoztak egymással, hogy fajt. Lassan elértek volna ahhoz a részére a veszekedésnek, hogy olyanokat vágnának a másik fejéhez, mint:

- Te nem érdemled meg. Nálam jobb helye lenne.

- Tudok rá vigyázni, ne kösd bele az orrod.

Ezek ugyan még nem hangoztak el, de már azok igen, hogy:

- Tartsd távol magadat a barátnőmtől.

- Barátok vagyunk, akkor beszélek vele, amikor akarok!

- Ha még egyszer meglátom, hogy úgy nézel rá, eltöröm a kezed. – Izuku már konkrétan átment Kacchanba ijesztő volt.

- Azt próbáld meg.

Rossz volt nézni. Úgy volt, hogy mi hárman jóban leszünk, erre most itt fogják megölni egymást. Odaszaladtam. Csak hogy biztosan tudja most már mindenki, hogy a [Név] engem takar. Közéjük álltam és lefejtegettem Shoto igéről Midoriya ujjait.

- Kérlek szépen, ne csináljátok ezt! Így is mindenki minket néz. Totálisan kínos helyzetbe hoztok. - viszonylag halkan beszéltem, de csak azért, mert már megnőtt az a gombóc a torkomban, lámpalázam lett.

- [Név]?

- Ezt majd később megbeszélitek. Felőlem össze is verekedhettek. A helyzeten nem változtat. Izuku kedvese vagyok. És zavar, hogy ekkora cirkuszt csaptok. Kérlek elég lesz!

Fiúk végül hallgattak a kérlelésemre. És elengedtek egymást. Rájöttek, hogy nem csak magukat járatjak le, de engem is. Ez viszont nem volt a tervük része. Kiegyenesedtek. Felém fordultak és egyszerre mormoltak el egy Gomennasai...-t

Aranyosak voltak, hogy egy pillanattal ezelőtt még meg bírták volna fujtani egymást egy kanál vízben. Most meg fúl szinkronban kértek bocsánatot. Ők ketten nagyon jó barátok lehetnének, ha nem akarnának rajtam hadakozni. Kicsit ciki, hogy pont én miattam állnak hadilábon.... holott egymásnak is hadat üzentek a sportverseny előtt. Ahhoz viszont elvileg nem volt közöm... Bár ezek után ki tudja. Még emlékszem mennyire fel akart robbanni Kacchan, amiért nem ő kapott hamarabb ilyen hadüzenetet Todoroki-tól. És ha ezt most megtudja, akkor lehet, megint eldurran a feje. Az pedig senkinek sem jó. Főleg nem Izu-nak. Akit emiatt a mostani kis akciója miatt biztosan előveszik majd. Mert kizárt, hogy ezt nem látta meg egyetlen tanár sem. A hangja biztosan az épületben is hallatszódott. Ha meg ma még összeverekedik Bakugou-val is, akkor annak még rosszabb következményei lesznek.

De most meg reménykedtem benne, hogy megússzák kisebb figyelmeztetéssel....

És igen... amint kigondoltam az Osztályfőnökünk jelent meg konkrétan a semmiből.... tuti, hogy Ninja. És kezdte el lehordani a fiúkat. Ők elnézést kértek. Engem meg, mivel nem hallhatta a korábbi könyörgésemet... megdicsért, amiért közéjük álltam és megpróbáltam leállítani őket. Nem mondtam, hogy én voltam a kiváltó ok.... de.... igaz én állítottam meg őket, mielőtt komolyabban belemelegedtek volna a harcba. Így megálltak az egymás felé ordibálásnál.

Mikor elengedett minket nagyot sóhajtottam. Végre... még el sem kezdődött ez a nap, de már ilyen ügybe keveredtem. Nezu san ki fog csinálni. Megígértem, hogy vigyázok.... bár... most, tényleg nem tettem semmit.

Megfogtam a párom kezet. Most már nyugodtan megtehettem. Mert megharcolt ezért.

- [Név]? M-mit csinálsz? – torpant meg és a kezünket figyelte.

- Zavar? – mosolyogtam rá, mert tudtam az igazat csak hallani is akartam, olyan aranyos ilyenkor.

- N-nem csak... – kereste a szavakat.

- Kikiabáltad a világnak hogy a barátnőd vagyok. Vállald a következményeit.

Megcsókoltam. Amitől meg inkább elpirult. De aztán én is csatlakoztam, mert akik látták a korábbit és még a közelből figyelt azok el kezdtek füttyögni ránk, mint a frissen összejött párokra szokás.