Annyira lefagytam Izuku csókja miatt, hogy elfelejtettem viszonozni a tettét. Ezt érezve elvált ajkaimtól. Szomorú volt. Lesütötte szemeit, nem akart rám nézni. Megijedtem, ezért elkaptam az egyenruhája anyagát a karján. Nehogy itt hagyjon, amíg összeszedem magam.

- Ne hagyj itt - suttogtam, de nem mertem a szemébe nézni.

Meglepte a számon kiszökő kérés, ezt a légvételéből hallottam. De megértette, hogy mit szeretnék. És szerintem azt is, hogy csak azért nem csókoltam vissza, mert túlságosan ledöbbentett a tette. Felpillantottam rá és ő mosolygott. Ebbe azonnal belepirultam. Bár tudom, hogy füleim szőrösek és hajammal egyező színűek, de akkor úgy éreztem, hogy még azok is vörösebb árnyalatot vettek fel. Az a szempár, és az, ahogy rám nézett, fogva tartott, főleg hogy mintha kicsit meg is nyalta volna ajkait. Tudom, hogy csak bemeséltem, de nagyon úgy tűnt, hogy valódi! Ha akartam volna, sem tudtam volna megint elkapni a tekintetemet. Visszahajolt hozzám, kezeivel a falnak támaszkodva.

- Iszonyúan aranyos vagy most. - súgta a fülembe, amitől beleborzongok minden porcikám.

Nem tudtam megszólalni a csomó a torkomban nem engedte. De valamit tennem kellett. Becsuktam a szemeimet és adtam egy gyors puszit a szájára. Amint elváltam tőle Ő utánam kapott. Megint megcsókolt és most tudtam viszonozni. Lassan és gyengéden falta ajkaimat, de mégis olyan forró volt, mint amilyen édes. Átkaroltam a nyakát, hogy kapaszkodik, tudjak bele. Mert éreztem, hogy a lábaim már nem bírják sokáig. Pedig azt akartam, hogy bírják még! Nem akartam elszakadni ajkaitól!

Viszont a becsengetés miatt meg kellett szakítani a csókunkat. Nem esett jól. Még kibírtam volna egy kis időt a karjaiban, ahogy azt is, hogy még becézze egy darabig ajkaimat. Meglepetésemre nem voltam annyira vörös, mint gondoltam, de mellkason még dübörgött. Csak mosolyogtam a fiúra, aki most nagyon bátor dolgot tett az ő olvasatában. És mindezt én váltottam ki belőle. Legalább is nagyon reméltem.

Megragadtam a kezét és visszaszaladtunk a termünkben és még Aizawa sensei előtt be is érkeztünk, elfoglaltuk a helyünket. Napközben többször nem beszéltünk erről. Bár korábban nem pirultunk bele, most már más a helyzet. Kicsit kerültük is egymást, mert amint a másikra néztünk egyből éreztük, hogy vér szökik arcunkba. De a délután ettől még állt és hivatalosan is randinak kellett neveznünk a programunkat. Egyáltalán nem bántam. Tetszett ahogyan Izuku megváltozott. Már nem az a félénk fiú, akit nekem kell megvédeni, sokkal merészebb lett amióta előjött a képessége. Bár nem annyira bátor, hogy mindenki előtt megtegye. De ha csak ketten vagyunk, akkor képes kiszívni a nyakamat, vagy hirtelen megcsókolni. Úgy néz ki, hogy az ilyen fiúk jönnek be. Már nagyon várom a randevúnkat. Ezek után nem lehet és nem is akarom máshogyan hívni. Ochako kicsit furcsálltam a viselkedésemet, mert nagyon izgultam és ez meglátszott kívülről is.

De valahogy eltelt a nap és végre mehettünk programunkra. Nem együtt mentünk oda, hanem előtte haza, átöltözni valami kényelmesebb ruhába. Hogy azért mégse egyenruhában menjünk. És aztán ott találkoztunk a helyszínen. Egy kényelmesebb, de divatos farmerre és magas szárú tornacipőre esett a választásom alulra. Míg felülre nem tudtam eldönteni olyan könnyedén. Végül is fekete trikó és egy kockás ing mellett tettem le a voksomat. Hajamat úgy volt, hogy felkötöm, de aztán inkább hagytam leengedve. Ideges voltam, hiszen ez lesz az első randin. És mivel ezt tényleg az, nem kezelhetem úgy, mint régen, mikor csak úgy sétálgattunk a városban Izuval, vagy hasonlók. Végül odaértem. De észrevettem, hogy nem csak én voltam ideges. Hamarabb érkeztem egy 20 perccel. De ő már ott volt, szintén farmer és fehér póló öltözetben. Olyan mereven állt és motyogott magában, hogy megijesztette a körülöttem állókat. Aranyosnak találtam, hogy nem tudja, mihez kezdjen magával egy randi előtt.

- Izuku! - kiáltottam rá kizökkentve gondolataiból.

- [Név] chan! – integetett nekem mikor meglátott a tömegben.

Odaszaladtam hozzá és megfogtam a kezét. Erre kicsit megdermedt és csak a kezemet tudta nézni. Nem akartam visszafogni magamat. És őt is el akartam lazítani. Reméltem, hogyha közvetlen vagyok vele, akkor az segít rajta egy kicsit. És végül is hatásos volt. Mert már nem foglalkozott a körülöttünk lévőkkel, csak rám koncentrált.

- Gyere, menjünk be! És motyogj magadban, megijeszted a járókelőket. - nevettem, amire kicsit elpirult.

Megszorította a kezemet jelezve, hogy ő kész van és elindultunk befelé az épületbe. Amikor megkérdezték a pénztárnál, hogy a pároknak szóló kedvezményes jegyeket kérjük e, akkor olyan piros lett a feje, mint amilyen a cipője. Bár én is belepirultam kicsit abba, amikor „igent" mondtam rá. A kezdeti nehézségek után lassan feloldódott a hangulat köztünk sétálgatunk és beszélgettünk mindenféléről. Arról, hogy mi minden történt velünk, amíg nem találkoztunk. (Mármint amit elmondhattam mindenki az eseményekből.) Megcsodáltuk a tengerek élővilágát, beültünk egy pár külön előadásra is. És mivel időben odaértünk, részt vettünk a ráják etetésén is. Meg is simogathattam őket és egyáltalán nem olyan nyálkásak, mint amilyennek gondoltam korábban. Viszont az egyik majdnem fellökött, de Izuku elkapott még mielőtt vízbe estem volna. Szóval elég romantikusan sikeredett ez a kis kitérő is. Utána Deku összegyűjtötte a bátorságát és megfogta a kezemet. Innentől így haladtunk tovább összekulcsolt kezekkel. Amikor megálltunk valamiért, fotóért, egy falat harapnivalóért, és elengedtük egymást, nem sokkal később újra összefonódtak ujjaink. Jó volt így sétálni vele. El is kaptam egy mondatot egy családtól, akik elmentek mellettünk. Idézem: „Nagyon helyes pár nem gondolod szívem?" Na, ekkor nekem is bevörösödött a fejem. Ahogy oldalra néztem észleltem, hogy valószínűleg Deku is hallotta, mert egyezett az árnyalata az enyémmel. De miután megszorítottam a kezét ő is megnyugodott, ahogyan én is.

Ettünk töltött, édes palacsintát is. És sikerült össze kennem az arcomat tejszínhabbal.

- Ott van egy kicsi... - mutatott rá, mosolyogva azon, hogy milyen béna vagyok...

De még mielőtt letöröltem volna odalépett hozzám. Mivel neki már teljesen szabadok voltak a kezei így az egyikkel elkapta a derekamat. Magához rántott. Arcomhoz hajolt és lenyalta rólam a fehér finomságot, majd egy puszit is adott a helyére.

- Olyan édes, mint te - súgta a fülembe.

Ha az előző akció nem lett volna elég, hogy elpiruljak akkor ez a mondat vitte be a végső döntést hozzá.

- B-baka! - temettem arcomat a vállába.

Addig maradtam ott, míg arcon visszanyerte az eredeti színét. Kicsit eltávolodtam tőle. Bekaptam az utolsó falatomat, zsebre gyűrve a szalvétát. Szúrós szemmel mértem végig, amitől elengedett. Bosszúból gyorsan nyomtam egy puszit ajkaira és amíg lefagyasztotta a tettem én gyorsan átszaladtam a következő terembe. Ott sok, nagy oszlopakváriumban voltak szebbnél szebb trópusi halak. De viszonylag sötét volt, csak a tárolók voltak megvilágítva. Olyan volt, mint egy nagy oszlopcsarnok. Elbújtam az egyik tároló mögé, de mellette kilestem. Láttam, hogy utána jött és engem keres. Nem voltak sokan ebben a részben, így nem zavarta őket a bújócskázásunk. A végére, már csak ketten maradtunk.

- [Név] chan? – szólítgatott.

Nem feleltem neki. Azt akartam, hogy találjon meg. Ahogy keresett, csak kuncogni tudtam rajta. Ezt hallotta meg végül. Mögém osont és átkarolta derekamat hátulról. Megfordultam és elvesztem zöld tekintetében. Ő is az én [szín] íriszeimet kémlelte.

Valahogy nem tudtam megállni és a pillanat hevében ajkaira tapasztottam enyémeket. Meglepetten szívta be a levegőt. De nem telt bele egy pillanat sem, hogy viszonozza csókomat. Éreztem rajta, hogy már jó ideje vár erre. Kezeivel simogattam a hátamat és az oldalamat is. Egy levegővétel után, egyik kezével a hajamba is beletúrt, úgy húzott még közelebb magához. Eleinte visszafogta magát, de utána gyorsított a tempón. Forrón fajta ajkaimat, de figyelt rá, hogy tudjam tartani vele a lépést. Nem tudom, hogy hol tanult meg Izuku így csókolni, de nem is érdekelt, csak élveztem, hogy kényeztet. Végignyalt alsó ajkamon engedélyét kérve a bejutáshoz. Megadtam neki, kicsit kinyitva számat. Átcsúsztatta nyelvét hozzám és gyorsan megtalálta, majd érzéki táncba hívta érzékszervemet. Elgyengültek a lábaim, annyira jó érzés volt. Összecsuklottak alattam, így elváltam ajkaitól. Szerencsémre Izuku hamar kapcsolt és magához fogott, nehogy elessek. Ziháltam még egy darabig, míg a szívem, mint egy gőzmozdony akart kitörni helyéről élmény utóhatásaként. Kezeimmel erőtlenül kapaszkodtam belé és próbáltam oda húzni magamat hozzá. Deku ez érezte és segített benne. Átölelt és vállamba temette arcát. Még ő is elég gyorsan vette a levegőt és közben olyan nagyon dübörgött mellkasa, hogy még én is éreztem. Mikor sikerült valamennyire összeszednie magát, fentebb emelte a fejét, hogy elérje a fejem tetején lévő füleimet adott rá egy puszit.

- [Név] chan... Szeretlek!

Tudtam én, hogy így érez, de valahogy akkor is hirtelen ért a vallomása. Számítanom kellett volna rá. Elvégre már a randi előtt is megcsókolt. Éreznem kellett volna, hogy a következő után ki is fogja mondani. És mégis annyira elakasztotta a lélegzetem, hogy nem tudtam megszólalni. Ezért inkább kapaszkodtam bele átölelve őt. Nem akartam kikerülni karjai közül. Egy elégedett sóhajtással nyugtázta, hogy vallomása után sem húzódtam el tőle. Sőt inkább még közelebb bújtam hozzá. Megint vállamra hajtotta a fejét, úgy ölelt tovább. Megnyugtató érzés volt a közelében lenni. De még nem álltam készen arra, hogy én is kimondja. Szerettem, de nem tudtam, hogy mennyire. De talán még pár randevú és még néhány ilyen forró csók után, már biztosan én is ki tudom majd ejteni a számon, azt az egy szót, hogy „szeretlek"!