Sehun POV:

18 évig titokban életem, mostanáig. Hiba vissza jönnöm tudom jól, de muszáj mert meg kell őt ismernem.
Mikor megszületett akkor voltam 18 éves. De a mai napig annyi vagyok, az átlagos embereknek.

Ha az emberek megtudnák az igazi életkoromat három leheséges dolgot csinálnának.
1. Hülyének néznének és kiröhögnének, mert nem hinnének nekem. Ez a legjobb opció az összes közül.
2. Diliházba küldenének, és örökre elzárnána a külvilágtól majd már attól őrülnék meg.
3. Hisznek nekem és megölnek.

De nem is mondtam még el, hogy mi is vagyok.
Mint az előbb láthattátok, nem öregszek így nem túl nagy a lehetőség. Vámpít vagyok. Vagy ahhogy a kutyák emlegetnek minket, mocskos vérszívók.

Mint álltalában minden vámpír én is utálom a vérfarkasokat.
De az érzés kölcsönös.
Nem akartam vissza menni abba a városba mert több ott a kutya mint az ember, de miatta muszáj vissza jönnöm.

Hogy ki miatt? Egyszerű, mikor anya meghalt született egy lány testvérem. Aki nem vámpír lett mint én és az édesanyánk, henem halandó ember mint az apánk.
Anya halála után apa beszélt velem.

" - Fiam, MiNa még kicsi nem fog emlékezni rád. El kell menned mert veszélyt jelentessz rá, főleg telihold idején.

- De apa. Hagy lássam ahogy felnő kérlek. Ne dobjatok el mint egy elhasznált játékot- néztem rá már fátyolos szemekkel.

- Sajnálom Sehun"

Ezek voltak az utolsó szavai amit hallottam tőld majd végleg léptem, de most nem érdekel mit fog mondani. Nem úgy megyek vissza mint a bátyja, hanem mint egy új iskola társ.

Nagyon hálás vagyok JoonMyun hyungnak, hogy beleegyezett, hogy vissza költözzünk. Azt semmi pénzért nem hagyta volna, hogy egyedül legyek.
JoonMyun olyan számomra mint egy második apa. Mindig úgy beszél velem mintha a fia lennék amit nem is bánok.

Az nap mikor elmentem otthonról részegen jöttem ki az egyik kocsmából. Véletlenül neki mentem és kötöszködni kezdtem vele, hogy minek jött belém. Ő nem szólt vissza csak megfogott és elrángatott egy nagyon távoli erdő mélyére, abba a házba miben éltünk. Másnap mikor józanon felkeltem elmagyarázta mitörtént majd én tartoztam mesével, de nem akartam elmondani mindent. Mai napig van olyan részlet amit nem tud, de nem szeretném elmondani neki.

Viszont mielőtt még ezt, hinnéd, hogy csak ketten lakunk.
Nem csak édes kettesben rójuk a napjainkat az erdő mélyén hanem még 4 elvetemül emberrel.

KyungSoo amolyan anya féleség nekünk, mert rá marad mindig a főzés, takarítás, mosás stb.
Hihetetlen, hogy mind ketten egyetem és munka hely mellett tudnak ránk is figyelni.

JoonMyun hyung orvosnak készül, és esténként kisegítő a városi kórházban. Igazából neki is jó volt, hogy vissza jöttünk, mert legalább nem kell naponta több kilómétert futnia a munka helye, az otthona és az egyeteme közt.
Legalább vámpírnak lenni azért jó, mert ha késésben is vagy 1 másodperc alatt oda érhetsz.

KyungSoo irodalom tanárnak készül, de neki már csak gyakorlat van szóval néha be fog jönni órát tartani. Legalább valaki aki biztos, hogy nem fog feleltetni.

Miután JoonMyun haza hozott engem talált még 3 elhagyott vámpír fiút.

A legelső egy JongIn nevű srác volt. Éppen egy vérfarkas készülte szét tépni az út szélén éjszaka, de Hyung közbe avatkozott és megmentette.
Még szerencse, hogy meglátta, mert különben nem lenne ilyen jó "bátyám". Igaz JongIn csak néhány hónappal idősebb mint én, de akkor is Hyun ahogy mind az öten, mert én vagyok a legfiatalabb.

ChanyYeolt és BaekHyunt pedig együtt találta meg. Valamelyik vadász meglőtte őket. Hyung kiszívta a mérget és leápolta őket.
Számunkra ő a példakép. Nem csak tökéketes barát, de tökéletes ember is.

- Jó reggelt- mentem ki ásitozva a reggeliző csapathoz.

- Jó reggelt Sehunie- csiripelte Baek.

- Mi ez a jó kedv törpe?- ültem le mellé.

- Nem vagyok törpe!- vágta be a durcit.

- De az vagy- kuncogtam.

- Anya mond meg, hogy nem vagyok törpe- nézett morcin KyungSoo-ra.

- Baekie nem vagy törpe. Sehunie kérj bocsánatot- utasított "anya".

- Most mé'?- tártam szét a karom.

- Mert anyád azt mondta- szólt közbe JoonMyun. - Ne legyél tiszteletlen. Nem áll jól.

- Ch- forgattam a szemem. - Boccs törpe- intéztem a szavakat BaekHyun felé.

- Te kis arghh!- csapott a combomra mire felsikítottam.

- Bazd meg Byun ez fájt!- fogtam a lábam.

- Hagyjátok abba a veszekedést és egyetek!- szólt ránk erősebben Soo.

- Bocsánat- motyogtuk és elkezdtünk enni.

Reggeli után felöltöztünk és négyen elindultunk az új suliba.

- Sehun a húgod, hogy néz ki?- kérdezte Chan.

- Itt egy kép amit az igazi apám régen küldött- mutattam a képet Channak.

- Sehun ez mikori kép?- kerekedett ki barátom szeme.

- 2 éves talán- vontam vállat.

- Most mennyi idős?- kérdezgetett tovább.

- 18 éves. Miért?

- Nem mondtad, hogy a húgod ilyen jó nő volt már akkor is! Akkor most milyen lehet?- csillogtak a szemei mire tőlem kapott egy tockost.

- Au most miért?- simogatta a sértett területet.

- A húgom tabu mindnyájatoknak. Világos?- néztem rájuk mire belegyezően bólintottak.

Belépve a suli épületébe ismerős, sajnos túl ismerős illat csapta meg az orrunk. Összenéztünk. Kétség kívül, kutyák vannak a közelben.

Mentünk tovább a teremhez, ami előtt három nem kívát, személy vagy jobban mondva korcs álldogált. A szagunkat megérezve felénk kapták a tekintetüket.
Mind a hárman tömény undorral a szemükben mértek végig minket majd nem is néztek többet felénk. Az igazgató oda jött hozzánk váltani pár szót majd bementünk a terembe.

Mindenki sokkolva nézte az éppen megállt jelenetet. Csak mond, hogy az nem az én húgom...

Ohayoo! Próbáltam hamar meghozni a folytatást.
A részekről csak annyit, hogy felválltva lesz a másik ff-emmel együtt. Szóval míg nem írok ott új részt itt sem lesz új. Remélem jól el tudtam magyarázni 😅😅
Ha tetszett ☆-oljatok és kommenteljetek.

By: Nini