1996. szeptember 25.

Harry Potter lábújhegyen lépkedve, a lehető legnagyobb óvatossággal osont a majd plafonig érő, robosztus könyvespolcok takarásában. Lassan már egy hónapja szinte minden éjjel megtette ezt az utat a Roxforti könyvtár tiltott részlege felé. Valahogy egészen meg is szerette ezeket az éjszakai kiruccanásait. Na nem mintha eddig nem csavargott volna éjjelente a Roxfort folyosóin csak úgy szórakozásból, vagy éppenséggel azért mert valami határozottabb célja volt vele. De eddig még soha nem vállalkozott ilyen éjjeli kalandra azért, hogy a könyvtárban tanuljon. Ez még számára is egészen új volt... de mitagadás, az ember változik és Harry úgy látta ez alól ő sem kivétel. Pláne, mióta megtalálta azt a bizonyos könyvet amiért most is oly lelkesen igyekezett a tiltott részleg felé. Sosem hitte volna, hogy valaha is ekkora lelkesedést és izgatottságot fog tanúsítani egy könyv iránt... pláne egy bájitaltankönyv iránt. De mégis megtörtént és már alig várta hogy újra fellapozhassa a Félvér Herceg könyvét.

Ám amikor ismételten keze befogta a némileg ütött-kopott, az idő vasfogai által jócskán megviselt könyvet, olyan meglepetés érte amire egyáltalán nem számított. A kötet régi, sárgás lapjai közül egy újnak tűnő pergamendarab hullott ki, amit biztosan nem ő tett oda.

"Ha máskor is elviszed a könyvemet, legalább legyen benned annyi, hogy oda teszed vissza ahonnan elvetted!"

A Griffendéles majdnem felkiáltott meglepetésében amikor meglátta a kis darab pergamenre körmölt, határozott ám mégis igen elegáns betüket. Hirtelen még a szíve is hevesebben kezdett dobogni a lehetőségtől, hogy talán a cetlit maga a könyv tulajdonosa, a Félvér Herceg hagyta neki. De a kötet állapotára és feltételezett korára tekintettel ebben nem lehetett biztos. Viszont miért ne vásárolhatna valaki használt könyvet? Sokan csinálják ezt... simán vehetett egy használt bájitalkönyvet amibe jegyzetelt. A könyv kora még nem jelenti feltétlenül azt, hogy a Félvér Herceg ne járhatna most is a Roxfortba. Így hát Harry tudta, hogy nincs más hátra mint kiderítse, hogy vajon a titokzatos üzenetküldő hagyta - e a jegyzeteket a könyvben, vagy sem. És Harry őszintén remélte, hogy igen. Elképesztő módon lázba jött a gondolattól, hogy talán megismerheti a másikat. Valahogy... megkedvelte őt az írásai nyomán, pedig alig egy hónapja lapozgatja csak a könyvet. De ez nem is volt csoda, mert véleménye szerint a Herceg stílusát nem lehet nem kedvelni. Legalábbis a fiú nagyon is kedvelte. Elképesztően inteligens, szarkasztikus mégis szórakoztató volt minden egyes megjegyzése vagy kiegészitése. Már majdhogynem úgy tekintett a Hercegre, mint egy távol élő kedves barátjára. Ami talán meglehetősen abszurdan hangozhat, de Harry úgy gondolta, hogy ez a legkevesebb azután hogy ez a könyv megváltoztatta az életét. Mert ez kétségtelenül így van. És most, hogy talán kapcsolatba léphet a Hercegével - mert titkon csak így nevezte - majdnem kiugrott a bőréből örömében. A griffendéles újjai szinte remegtek az izgalomtól ahogy sebesen körmölték a választ a kis papírdarab sarkára.

"Ezek könyvtári könyvek. Senkinek sem a tulajdona egyedül a Roxforté. És eleve nem jó helyen volt."

Ahogyan visszahelyezte a pergamendarabot a könyv lapjai közé, Harry úgy érezte, hogy ennél jobb dolog nem is történhetett volna vele mint hogy megtalálja ezt a könyvet. Meg a Herceget... aki remélhetőleg válaszol majd neki. De tudta, hogy most már csak egy dolgot tehet.

Vár.

1996. szeptember 27.

"Valóban nem jó helyen volt de OKKAL volt ott ahol. Mellesleg ez az én könyvem. Csak itt tárolom, hogy ne férjenek hozzá olyanok akiknek nem lenne szabad."

"A KÖNYVTÁRBAN tartod a könyved hogy senki ne találja meg? Nem mondom, ez igen kitekert egy logika."

1996. szeptember 28.

"Hova rejtenél el egy fát, hogy az ne tűnjön fel senkinek?"

"Az erdőbe. Értem már. Ezek a te jegyzeteid benne?"

1996. szeptember 29.

"Igen azok, és nem ajánlom hogy használd őket. Tudni fogok róla ha megteszed. Remélem el sem olvastad."

Harry Potter hivatásos bohócokat megszégyenítő vigyorral az arcán állt a könyvtár hangtalan sötétjében és legszívesebben táncra perdült volna örömében. De ehelyett csak megpróbált nagy levegőket venni, azt is a lehető legcsendesebben, hogy lenyugtassa magát annyira hogy képes legyen válaszolni. Ami meglehetősen nehéz feladatnak bizonyult... nehezebbnek mint illet volna, ugyanis szíve egy gőzmozdony sebességével dübörgött bordakosarai fogságában és sehogy sem tudott uralkodni a testét elöntő forróságon. Most már ugyanis bizonyos volt, hogy titkos levelezőpartnere nem más, mint maga a Herceg. Szinte le sem akarta hinni, hogy ez valóban megtörténik vele. Hogy tényleg a Félvér Herceggel levelezik.... Ebben a pár hétben mióta megtalálta a könyvét, titkon mindig is erre vágyott. És most hogy megadatott, szándékában állt megismerni őt közelebbről is, bármibe is kerüljön. Habár nem igazán tudta, hogyan is kéne belefognia de azt biztosan tudta, hogy nem fogja feladni. Valamit ki fog találni. Addig is szorgalmasan szóval tartja az üzeneteivel és reménykedik, hogy mindegyikre választ is kap. Az elmúlt napok alapján eddig a vártnál sokkal jobban halad. Elhatározta, hogy kideríti ki is rejlik az álnév mögött és megismeri a Hercegét.

"Ez egy bájitaltankönyv, nyilván elolvastam. De nem használtam. Még. És ugyan honnan tudnád?"

1996. szeptember 30.

"Hidd el tudnám. Ezek a varázslatok és receptek veszélyesek és mivel én találtam fel őket csak én ismerem. Meg se próbáld."

Az ifjú Griffendéles úgy hitte, hogy amit lát, az nem is lehet valóság... a szive majd kiugrott a helyéről amikor megpillantotta a másik, nagyobb darab pergament is, és mellette a Herceg üzenetét. Amiben egyértelműen egy hosszabb és mélyrehatóbb társalgás lehetősége rejlett, amit csak úgy felajánlottak neki. És ettől egyszerre érzett hálát és végtelen izgatottságot. Meg némi félelmet is. Aggódott, hogy mi van, ha nem nyűgözi majd le a Hercegét... ha nem lesz elég jó... ha nem kedveli majd meg. Vagy éppen a Herceg egészen más mint aminek gondolta. De hamar el is hessegette ezeket az aggasztó gondolatokat. Nem hagyhatja hogy a negatív hangok a fejében elhatalmasodjanak és visszatartsák attól amire már lassan egy hónapja vágyott.

"Ez egy megbűvölt pergamendarab aminek nálam van a párja. Így beszélhetünk. Amit írsz rá az enyémen is megjelenik és fordítva."

Harry nem is tétovázott sokat, azonnal ki akarta próbálni és élni a tálcán kínált lehetőséggel. De arra talán még maga sem számított, hogy rögtön választ is kap üzenetére. Ezek szerint a Herceg VÁRTA hogy írjon... és a fiút ez megmagyarázhatatlan boldogsággal töltötte el.

Zseni vagy.

Tudom.

És egosita.

Ezt is tudom.

Szia.

Szia.

Wow. Ez így egész más.

Igen. De egyszerűbb, meg legfőképp gyorsabb.

Miért bűvölted meg a lapokat hogy beszélhessünk?

Mert kíváncsi vagyok rád.

Óh... szóval érdekellek.

Nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy kíváncsi vagyok rád.

Az ugyan az.

Már hogy lenne?

Jól van te nyelvtanzseni magyarázd el nekem, miért más?

Ha azt mondtam volna hogy érdekelsz, azzal arra utaltam volna hogy meg akarlak ismerni. Ami nem így van. Csupán kíváncsi vagyok arra az emberre, aki a könyvtár tiltott részlegében a mérgek címszó alatt keresgél könyveket.

Én pedig kíváncsi vagyok arra az emberre aki ugyanide rejti a mérgekkel, veszélyes bájitalreceptekkel és varázslatokkal telejegyzetelt könyvét.

Extra tartalomért és kulisszatirkokért kövessenek Instagram - on:

Victoria_W_Knight