A nap, amikor megváltozott az életed, olyan volt, mint egy hegymászás. Az elején motiváltan indultál neki, a közepén úgy érezted, belehalsz, a vége pedig tökéletes volt, hiszen elérted a célt. Kezdjük talán azzal a történetet, hogy felkeltél. De nem otthon, hanem a barátod lakásán. Tegnap filmeztetek egyet, és a kanapén aludtatok el egymásnak dőlve. Persze, R/F/N nem olyan barátod volt, csak egy srác, akivel már általános óta barátok vagytok. Éhesen ültél fel, és megnyújtóztál. Kimentél a konyhába, hogy reggelizz, de sehol nem találtad a gabonapelyhet.
- R/F/N! - ordítottál egy nagyot, hogy a barátod felébredjen. Az morogva rád nézett, majd elfordult a másik oldalára.
- Hol a gabonapehely? - kérdezted a kanapé karfájára támaszkodva. A srác csak morgott valami olyasmit, hogy „a boltban", és visszaaludt. Szemforgatva sóhajtottál egyet, és felvetted a dzsekidet. Megkerested a lakáskulcsot, és elindultál magadnak reggelit szerezni. Szerencsésen megtaláltad a boltban amit kerestél, és ki is fizetted, mikor a hazafeléúton megpillantottál egy kislány az út szélén, tanácstalanul. Ahogy észrevetted, napszemüveg volt nála és bot, amivel körbe-körbe tapogatózott, tehát nagy valószínűséggel vak volt. Senki más nem volt az utcában rajtatokon kívül, így végül is odamentél segíteni.
- Minden oké? - kérdezted odaérve. Saccra kb. hét éves lehetett a lány.
- Hát... nem egészen. Eljöttünk sétálni egyet a... a nagybátyámmal, és most sehol nem találom. Kicsit elkeveredtünk egymástól. Én meg azt se tudom hol vagyok, tehát egy helyben állok itt egy olyan fél órája, nehogy az útra keveredjek. Apa ezt tanította – mesélte a kislány.
- Értem. És azt tudod hol laktok? - térdeltél le mellé.
- Hááát... Azt hosszú lenne elmagyarázni. A lényeg, hogy nem hiszem, hogy odatalálnál... Meg nem is szabad elmondanom...Szóval ja. Bonyolult helyzet. - Gyanakodva néztél a kislányra. Ki tudja, mi történhetett vele. Lehet megfenyegették, hogy ne mondja el senkinek, mit csinálnak vele. De az is lehet, hogy csak túlgondolod.
- Értem. Akkor mit tudok tenni érted? - kérdezted a lánytól. Az elgondolkodott, majd eszébe jutott valami.
- Van a közelben telefonfülke? Mert akkor használnám azt, és felhívnám apát! - mondta el az ötletét nagy lelkesen. Bár a legközelebbi telefonfülke eléggé messze volt, de azért beleegyeztem, és elkezdtem vezetni a kislányt. Már fele úton járhattunk, amikor valami elsuhant mellettem, de éppen hogy csak nem talált el. Ijedten néztem fel, mire Amerika Kapitányt láttam meg teljes harci hacukájában.
- Engedd el a gyereket! - sziszegte leszegett fejjel. Megszeppenten néztem a kislányról a katonára, majd vissza. Elengedtem a gyerek kezét, mire ő csak higgadtan állt tovább.
- Úgy látszik mégsem kell hívni apáékat. Azért köszi a sétát! Te meg, Steve bácsi, lehetnél kedvesebb! Segített nekem, mert te elhagytál! - vetette a hős szemére a kicsi lány. A helyzet alapból olyan abszurd volt, hogy akaratom ellenére felnevettem. Egy kislány kioktatja Amerika Hősét...
- Akkor... ő a te bácsikád? - kérdeztem mosolyogva a lánytól. Ez a vicces kis közjáték feloldott kicsit, és megláttam egy pillanatra egy Bosszúálló emberibb oldalát.
- Megjegyzem: lehet, hogy ő a bácsikája, de a keresztapai címről lemondhat! - hallottunk meg egy fémes hangot a fejünk fölül, majd maga Vasember szállt le közénk.
- Steven. Grant. Rogers! - lépett fenyegetően közelebb a Kapitányhoz, majd megbökte a mellkasát.
- Soha... Többé... Az életben... Nem mész felügyelet nélkül sehova a lányommal! - Kiabálta képébe, majd óvatosan felvette a kislányt az ölébe, és elszálguldott a torony felé.
- Attól a nőtől meg kérj bocsánatot! - kiáltott még vissza, majd eltűnt a házak között. A Kapitány feléd fordult majd nagyot sóhajtva megforgatta a szemét.
- Vasakarat... - motyogtad, de Rogers meghallotta, és felnevetett.
- Mondjuk azt tényleg sajnálom, hogy lemondhatok a keresztapai címről, de Tony bekeményít, ha a lányáról van szó. Köszönjük a segítséget, és a jelenetért meg... Bocsi. Egyszer egy bázislátogatással kiegyezünk? - kérdezte közelebb lépve hozzám. Én nevetve bólintottam, ugyanis eszembe jutott, hogy a mai napon még nem is reggeliztem, és máris ilyen kalandokban lett részem. - Akkor ma háromkor mondjuk? Talán nem kapunk riasztást. - ajánlotta fel. Egy gyors számegyeztetés után aztán elment, én meg végre hazamentem a gabonypelyhemmel.
- Nem fogod elhinni, miért csak most jövök - ültem le az asztalhoz R/F/N mellé.

Ez volt életem első kérése, _Angel_1203 - tól. Remélem tetszik, kicsit furán hagytam abba, na mindegy... Ja és a lány, akit megtalál T/N, az Belle, az előző sztoriból. (Mondtam, hogy benne lesz minden részben!)