Kérte: AlexaCsoma
Rövidítések (Az elején én se tudtam, hogy mi mit jelent):
T/N: Te neved
H/SZ: hajad színe
SZ/SZ: szemed színe
A/N: anyád neve
AP/N: apád neve

Bucky szemszöge:
Kialvatlanul ültem a tanácsteremben, ahova összegyűjtötte a csapatot Stark, és a kezemre támaszkodva bambultam kifelé az ablakon. Éppen arról gondolkodtam, hogy hogyan lehetne megoldani az alvásproblémáimat, amikor meghallottam Tony hangját.
- Barnes! Barnes! Figyelnél egy kicsit? Ez rád is tartozik! - kiabálta, majd visszafordult a képernyőhöz. A kivetítőn egy lány arca látszott, H/SZ színű hajjal és SZ/SZ színű szemekkel. Szép arca volt, de a szemében rengeteg felgyülemlett félelmet láttam.
- Tehát, mint mondtam, a bázison tartanak egy újabb szuperkatona bérgyilkost, ironikus módon neki is fémkarja van, csak a jobb oldalán. Egyetlen különbség van közted és közötte, Barnes... Téged akaratod ellenére vittek be a HYDRA-hoz, de a lány önként jelentkezett a kísérletekre. - magyarázta el Tony. Elvörösödtem a dühtől, és ökölbe szorítottam a kezem. Próbáltam lenyugodni, hiszen ha dühös voltam, néha még átvette az irányítást a Tél Katonája, és akkor örtem zúztam legalább egy olyan fél órán keresztül.
- Buck... Buck, jól vagy? Minden oké? - idegeskedett Steve. Intettem neki, hogy mindjárt vége, majd lassan lenyugodtam valamennyire, és felemeltem a fejem.
- Szóval, most, hogy hosszúhaj is tud figyelni, a terv a következő: a bázisnak van egy védőburka, azt bízzátok rám, én feltöröm. Rugdalózós, te a plafonon bemászol az épületbe és feltérképezed. Ha valami baj van, azonnal jelezz. Ha megvagy, Wanda, Natasha és Clint egyből bemennek utána, és kitisztítják a terepet. Sólyom és én felülről fedezünk titeket. A Kapitány és Hulk a kinti katonákat teríti le. A benti csapat feladata kijuttatni az összes katonát, még ha HYDRA-s is, és elhelyezni a bombákat. A szuperkatona lányt idehozzuk. Lehetőleg egy darabban, Natasha. Meg kell tudnunk, hogy vannak-e még ilyenek rajta kívül. Barnes... Szerintem jobb lenne, ha most nem jönnél. Felzaklatna egy HYDRA épület. Tudom. Engem már egy gyerekrajz a bombáról meg a portálról pánikrohamot okozott. Most inkább vigyázz Bellere, oké? - Tony terve kifejezetten tetszett, de az a része, hogy itthon maradok, már nem annyira. Végül is sikerült meggyőznie, hogy maradjak, és elindultak. Egész nap idegeskedtem, és ebben még Belle sem tudott sajnos segíteni. Feszült voltam, szinte végig a bokszzsákot ütöttem, és egyre csak az a lány járt az eszemben. Mikor este nyolc körül hazabotladozott a csapat, akkor azonban már körülötte forogtak a gondolataim. Clint a hasát szorította, Steve karja fel volt kötve, a Pókfiú pedig szakadt ruhában, ájultan feküdt a vaspáncélos Tony kezében. Rémes volt megint így látni őket, de aztán a Pókfiú lassan felemelkedett, és felállt. Rámnézett, elmosolyodott, és felnyújtotta a hüvelykujját.
- Győztünk! - vigyorgott. Én is elmosolyodtam, és a belekaroltam, hogy besegítsem az orvosi szobába. Mikor végeztek a srác, Steve meg Clint ellátásával, kimentem Tonyhoz.
- Sikerült? Elkaptátok? - Vasember csak bólintott egyet, és a felsőbb emelete felé intett.

T/N szemszöge
Nagy nehezen kinyitottam a szemem. Jól elvertek, az igazat megvallva, de hagytam is magam egy kicsit. Például a Pókruhás kissrác kifejezetten szimpatikus volt. Harc közben próbáltam valahogy mindig úgy állni, hogy akadályozzam a többi katonát, de még így is szépen elverték. Ahogy engem is. Lassan körülnéztem. Egy félig üvegfalú cellában voltam, ami egész jól be volt rendezve. Egy fémkeretes ágy, egy asztal, egy szék. Mindenesetre barátságosabb volt a HYDRA-s cellámnál. A z üveg mögött egy fémkarú ember ült. Látszott rajta, hogy rémesen dühös. A dühtől remegve lépett közelebb az üveghez.
- Miért? - sziszegte. Oké, oké, ez a pasas, túlzásba viszi lassan. Miért ennyire dühös?
- Mi miért? - kérdeztem nagy vidoran vissza.
- MIÉRT ÁLLTÁL BE ÖNKÉNT, T/N? - ordította. Na jó, ez már félelmetes.
- Nem kötöm az orrodra. - vágtam vissza. A másik fél még mindig remegett, de úgy látszott, hogy igyekezett visszafogni magát.
- Embereket öltél. Ártatlan embereket. Miért akartad ezt? - kérdezte eggyel nyugodtabb hangnemben. Hirtelen beugrott, hogy honnan ismerős. Ő volt a Tél Katonája. Aki elárulta a HYDRA-t. Mindig is elismeréssel gondoltam rá, hogy le tudta küzdeni az agymosást. Már meg is volt az aduászom ellene.
- Ahogy te is. Te is öltél. - válaszoltam kitérve a kérdés elől, de nem számítottam rá, hogy így fog reagálni. Magzatpózba kuporodott, és ordítani kezdett. Egyre csak azt hajtogatta, hogy nem akarja, nem akarja, és néha néha felsikított. Ilyet azért nem akartam. Valószínűleg újraéli a támadásait, az agymosásokat, az emlékezettörléseket. Először az üveggel próbálkoztam, de az nem tört ki, így körülnéztem a szobában. Az egyik falon egy piros gomb volt található, ami fölé a „Veszély esetére" felirat volt festve. Gondolkodás nélkül benyomtam, mire futást és kiabálást hallottam fentről. Elsőnek Steve rohant le, aki amint meglátta a földön fetrengő Buckyt rémülten odafutott hozzá. Pár másodperccel később Wanda is megjött, és gondolkozás nélkül a férfi homlokára rakta a kezét. Vörös köd lepte el a kézfejét, és fájdalmasan felsikított, majd lihegve abbahagyta, ahogy Bucky is. Míg a lány kiment Steve-vel együtt, Buck újra leült velem szemben.
- Tehát, miért csináltad? - kérdezte újra. Felsóhajtottam. Mindenki azt hiszi önként mentem be. Hát nagyon nem.
- Tényleg tudni akarod? A szüleim miatt. A/N és AP/N. A HYDRA azzal tartott sakkban, hogy megölik őket, ha nem megyek. - a férfi zavartan nézett rám. Odament egy ilyen érintőképernyős vacakhoz, és valamit elkezdett pötyögni. Mikor végzett felém fordult az értetlen arcával.
- Mióta nem láttad a szüleidet? - lépett közelebb.
- Talán három éve? De félek, hogy még mindig a HYDRA-nál vannak, és megölik őket, ha nem megyek vissza. - a kezembe temettem az arcom.
- A/N-t és AP/N - t... Három éve mentettük ki egy bázisról... És a mai napig New Yorkban élnek. - motyogta, mire felkaptam a fejem. Az első érzelem, ami átfutott rajtam, az az öröm volt, a második viszont a harag. Az a sok ember a semmi miatt halt meg. Miattam. Őrjöngeni kezdtem. Feltéptem az ágyat, széttörtem a széket, ott ütöttem a falat ahol csak tudtam. Hallottam, hogy Buck felnyitja az üveget, de nem érdekelt. Az öklöm már le volt horzsolva, de még mindig a fala vertem. Valaki a hátam mögé lépett, és két kar vett az ölelésébe. Egy kicsit kirázott a hideg a fémkar érintésétől. Zokogva engedtem el magam. Az az ember, aki nemrég még dühösen kért számon a tetteimért, most megértően hagyta, hogy összekenjem a könnyeimmel a ruháját, miközben magához ölelt. Életemben talán először éreztem valamit egy férfi iránt, ami nem csak egyszerű barátság volt, hanem valami több...