-Apa, most dobták elénk a legnagyobb lehetőséget, arra hogy visszacsináljunk mindent!-mondtam már a könnyeimmel küzködve.

Apa csak fel-alá járkált a házban, feszült volt, a kezét a szájához tette és csak gondolkozott. Én csak ültem a kanapén és vártam, hogy végre megszólaljon, de semmi. 5 év telt el, hogy elvesztettük szeretteinket, barátainkat, és még mindig ugyanúgy fáj a hiányuk.

-Az ég szerelmére!-csattantam fel és már nem tudtam megakadályozni, hogy visszatartsak egy könnycseppet. Abbahagyta a mászkálást, és végre rám terelte a figyelmét.-Együtt megcsinálhatjuk, mint régen amikor a páncélokat terveztük.-vettem vissza a hangerőből. Apa odajött hozzám, majd egy szoros ölelésbe vont. -Nagyon hiányzik!-engedtem utat a visszatartott érzéseimnek, majd a fejemet a vállába fúrtam.

-Sshhh.. tudom, nekem is.-simogatta a hajam, majd egy puszit adott a homlokomra és két kezébe vette arcomat.-Katniss, ha most tényleg megtudjuk fejteni az időutazást, egyet ígérj meg!-nézett komolyan a szemembe. Letöröltem egy könnycseppemet, majd ránéztem apára.

-Mit?-kérdeztem szipogva.

-Ha esetleg balul sülne el valami..-kezdett bele apa, de én félbevágtam, nem vagyok képes még őt is elveszíteni.

-Minden rendben lesz.

-Nem, Katniss...Ha valami nem úgy rendeződik, ahogy terveztük, kérlek ígérd meg, hogy minden áron megvéded anyuékat.

-Rendben apa.

-Morgan-nek egy szót se.

~~~~~~~~~~~~~~

-Uramatyám..-mondtam elképedve. A szivem is kihagyott egy ütemet. Sikerült, megfejtettük az időutazást. Apa rám nézett majd a hologramra és egy megkönnyebbült nevetéssel együtt egy szoros ölelésbe vont.

-Egy zseni vagy Katniss.-mondta szóhoz sem jutva.

-Zsenik vagyunk.-mondtam mosolyogva és láttam a szemem sarkából, hogy anya ott áll a lépcsőnél. Elengedtem apát, majd lassan odasétáltam anyához.-Visszakaphatjuk őket. Anya, Peter-t visszahozhatom!-mondtam örömkönnyekkel.-Ennyi év után, végre van remény!-anya megsimogatta az arcom és mosolyogva nézett rám.

-Büszke vagyok rád, kicsim!

-Ki az a Peter?-kérdezte egy bájos gyerekhang.

-Hát maga?-kérdeztem mosolyogva.-A kisasszonynak már rég ágyban a helye.

-Nem tudtam aludni.-mondta miközben a pizsomája felsőjét gyűrögette és ártatlanul nézett rám. Leguggoltam hozzá majd egy puszit nyomtam a feje búbjára.-Morgan, menj szépen az ágyba, majd nemsokára felmegyek hozzád, okés?

-Jó, de siess!-vigyorgott rám. Eltátogtam egy sieteket, majd megvártam míg felmegy a lépcsőn.
Leültem a kanapéra és apa és anya is odajött hozzám. Mindannyian feszült hangulatban voltunk. Mivan ha, nem sikerül, és ha Peter már nem szeret, ha visszahozzuk? Esetleg ha baja esett, vagy valakinek fog? Thanos, szépen elintéztél mindenkit, remélem egyszer jól szétrúghatom azt a lila segged.

-Katniss.-szólított meg apa.-Anyának és Morgan-nek rád van szükségük amíg, nem vagyok itt. Ígérem hamar visszatérek, megszerezzük a köveket, és csettintünk és már itt is vagyok, Peter-rel együtt.-néztem folyamatosan a padlót. Ne hazudjon nekem apa, tudom hogy nem csak ilyen egyszerű lesz az egész.

-Nem hagyhatom.-néztem végül fel rá.-Együtt találtuk meg a módot arra, hogy visszahozzhassuk őket, akkor együtt is hozzűk őket vissza!

-Kincsem..

-5 éve hogy nincs velem! 5! Szeretem apa, mindent megadnék, hogy egyszer még újra lássam.

-Én meg, hogy megvédjelek titeket. Katniss, kérlek, anyáért és Morgan-ért. Kérlek.-nézett rám már könyörögve.

-Hozz vissza mindenkit apa.-öleltem át szorosan. Elengedett, majd elindult felfele. Anyával ketten maradtunk lenn.

-Nem hagyhatom elmenni!-törtem ki zokogásban, majd anya magáhúz húzott.

-Ismered apádat, ha most ezt a lehetőséget nem használja ki, soha többé nem lesz nyugodt. Nem sodorhat téged veszélybe. Nagyon féltem apádat. De ő is minket.-nézett a szemembe anya. Anya annyira erős, bátor nő.-Morgan még vár egy jóéjtpuszira.

-Indulok is.-mosolyogtam rá, miközben inultam a szemem fényéhez.-Kopp kopp. -mondtam és nyitottam be Morgan szobájába.-Szia hugi.-ültem le az ágya mellé.

-Hova fog menni apa?-kérdezte félve. A kérdéstől hirtelen a szívverésem felgyorsult. Gyorsan ki kell találnom valamit.

-Apának most dolga lesz, tudod milyen elfoglalt egy ember.-tűrtem hátra a haját a füléhez.

-Ohh, értem.-motyogta.

-Jóéjt, Tündérem.-nyomtam egy puszit a homlokára. Majd ő is adott az arcomra.

-Jóéjt Katniss! Te vagy a legjobb nővér!

-Wow, a legjobb? Ezt kikereteztetem.-nevetett fel Morgan.-Na aludj, különben visszajövök és megcsikizlek.-erre egyből becsukta a szemét. Lágyan nevettem, majd becsuktam magam mögött az ajtót, beléptem a saját szobámba.
A zűrös gondolataimmal aludtam el végül. Kétely, féltés, hiány, szeretet.

~~~~~~~~~~~~~

Apa már vagy 2 hete, hogy elment. Semmit nem tudunk hogy mi történik, nagyon aggódok, viszont én sem maradtam rest. A műhelyben ügyködtem, a régi páncélomat fejlesztettem. Épp az utolsó simításokat végeztem, amikor egy hatalmas robbanást hallottam. Gyorsan anyáékhoz rohantam.

-Anya! Mi történhetett?-kérdeztem félve, de ő csak megrázta a fejét és Morgan-t nyugtatta. Gyorsan felkaptam egy okos szemüveget amit még apa tervezett nekem.-Venus, mi történt?-kérdeztem a mesterséges intelligenciát.

-New York-nál, pontosabban a Bosszúállók főhadiszállássánál történt egy hatalmas erejű robbanás.

-Apa..-mondtam elképedve.-Anya! Azonnal hívjuk Happy-t! El kell mennem a főhadiszállásra, apa bajban lehet!

-Katniss, nem engedhetlek el!-mondta kétségbeesve.

-Apa is a helyszínen van, Venus szerint hatalmas robbanás történt, és mi nem vagyunk a közelben, mégis hallottuk! Anya, muszáj elmennem, bármilyen segítség jól jöhet!-mondtam miközben összekapkodtam a cuccaimat.-Venus, hívd ide Happy-t!

Kirohantam az udvarba és Venus és a nanotechnológia segítségével magamra öltöttem az új, de mégis régi páncélomat. A zöld, szürke és fekete nanorészecskék kezdték el elfedni a testem minden részét és a végén már a sisak is felkerült a fejemre.-Venus, mutasd az utat!-parancsoltam az intelligenciára, és amikor már pont elhagyta a lábam a talajt, akkor láttam, hogy egy szürke-lila páncél jött ki a házból.

-Apa, azt meglepinek szánta.-mondtam felnyitva a sisakomat, ekkor a velem szemben lévő páncél is felnyitotta sisakját, és végre láthattam anyukám arcát.

-De most jól jöhet.-mondta mosolyogva.-Nem hagyhatom, hogy egyedül menj.-ekkor rámosolyogtam.

-Na és Morgan?

-Happy már itt van.-bólintottam egyet.

-Akkor induljunk, minden másodperc számít!-mondtam, majd visszacsuktam a sisakot, és anyával együtt felrepültünk, és rettentő gyorsasággal szeltük át az eget.

Nem tudtam hinni a szemeimnek, megérkeztünk, de a főhadiszállás sehol, csak romok, de nem ez volt a legijesztőbb. Egy hatalmas űrhajó volt az égen, akárcsak öt évvel ezelőtt. Nem szálltunk le egyenlőre a földre, felmértem a terepet.

-Thanos. Itt van.

-Tony!-suttogta anya. Gyorsan odakaptam a fejemet felé, és anya lemutatott, ekkor lenéztem, ahova anya mutatott és láttam, hogy a földön fekszik, akárcsak Thor és Steve. Mindannyian sebesültek voltak, és ekkor megpillantottam, azt aki megkeserítette az életemet. Thanos. Nem hezitáltam, elindultam volna lefelé, ha egy erős kar nem tart vissza.

-Nézd!-szólt anya. Steve kezdett mocorogni, felállt és egyenesen Thanos szemébe nézett, ekkor egy hatalmas sereg jelent meg Thanos mögött. Steve egyedül szállt volna szembe több ezer lény ellen. Mielőtt a sereg megindult volna, egy narancssárga kör, egy portál rajzolódott ki Steve mögött. 3 alak lépett ki rajta.
Ekkor megtöbbszöröződöttek a körök és több alakok léptek ki rajtuk.

-Venus, zoomolj rájuk!-amikor felismertem az arcukat a levegő is bennemszorult.-Az elporladtak.-mondtam még mindig sokkolva.
Ránéztem anyára és, mint aki tudta mire gondolok csak bólintott egyet. Együtt indultunk egyenesen lefelé, a többi Bosszúállóhoz. Apa és Thor is lassan eszméletükhez tértek , és ők is Steve mögé kapcsolódtak. Apa mellé szálltunk le anyával, mindketten felkapcsoltuk a sisakunkat. Már sebesült volt. Thanos jól elintézte.

-Látom el kell a segítség.-mondtam mosolyogva, de apa csak egy meglepett arcot vágott, utána újra ránkmosolygott. Egy hatalmas Hangya is csatlakozott, és még mindig özönlöttek azok, akik 5 évvel ezelőtt elporladtak és visszatértek. A szemeim, csak Peter után kerestek, de sehol nem láttam.

-Bosszúállók!-kiáltott egy hatalmasat Steve, egyből odakaptam a fejem. Várt egy kicsit, én nem tudom mire várt, ekkor kinyújtotta a kezét és Thor pörölye landolt a kezébe.

-Nemsemmi..-suttogtam elképedve. Apa csak halkan nevetett mellettem. Mindannyian támadásra felkészülten álltunk. Síri csend, több ezer űrlény, azok akik még anno New York-ot támadták meg. Éreztem, hogy izzadsgág csepp gördült le a fejemen. Sose harcoltam még élesben, és ez lehet a végső csatánk. Visszakapcsoltam a sisakomat a fejemre,

-Gyülekező..-ekkor mindenki egy hatalmasat felkiálltott és megindultunk Thanos serege ellen. Apáékkal mi felszálltunk a levegőbe és onnan próbáltuk elintézni az űrlényeket. Rengeteg funkció segítségével írtottam az ellenséget, de az egyik rátámadt Clint-re akinél voltak a kövek, szóval, gyorsan leszálltam és apró rakétákkal leszedtem Clint-ről az űrlényt. Clint csak bólintott egyet köszönésképp és futott is tovább. Figyeltem ahogy elmegy, viszont ahogy egy másodpercre is elterelődött a figyelmem , már egyből rámtámadt egy ilyen ocsmány szörnyeteg. Egyenesen rámugrott ezáltal a földre zuhantam, ütni akart, de én elhajoltam, így beütött egyet a földbe, ekkor a szabad területen, a fejére vágtam egyet, majd megrúgtam, és egyet belé is lőttem. Az élettelen teste rámzuhant.

-Fújjj!-undorodtam el, majd ledöntöttem magamról. Felálltam, de, ahogy felnéztem, körübelül már tízen vettek körbe engem, és mindannyian egyszerre indultak meg felém. Pánikba estem, és épphogycsak egyre tudtam koncentrálni, de még így sem mentem semmire. Egy kettő ütést már bekaptam, amikor belém ütöttek egyszerre többen, összeestem a földön és az egyik a kardjával akarta volna bevinni a végső csapást, amikor valami rácsavarodott a a kardra és az kirántotta ellenfelem kezéből. A segítőm elkezdett harcolni a hallottak alapján, de én már csak négykézláb terültem el a földön, és próbáltam helyre állítani magamat.

-Hé, jól vagy?-kérdezte egy már rég nem hallott hang. Felkaptam a fejemet, és én lekapcsoltam a sisakom. Könnyek ezrei gyűltek a szemembe, az ajkaim remegtek, a kezemet a szám elé tettem. Gyorsan felálltam és odamentem közel hozzá. Semmit nem változott, ugyanaz a fiú aki 5 évvel ezelőtt is volt. Sose hittem volna, hogy újra látom, annyira hiányzott.

-Peter?-kérdeztem elcsukló hangon. Ekkor belényilalt a felismerés.

-Katniss?-kérdezte szinte már suttogva.-De megváltoztál.. mármint úgyanúgy gyönyörű vagy nem azé- hallgattattam el egy csókkal, amint ajkaink találkoztak, még azt is elfelejtettem, hogy egy csata közepén vagyunk. Annyira hiányzott ez az érzés. Mikor elváltak ajkaink a fejemet belefúrtam a vállába és kitört belőlem a zokogás. Ő csak szorosan őlelt és a hajamat simogatta. -Shh.. itt vagyok. Itt vagyok, Katniss.-igen végre itt van. Lassan elhúzódtam tőle, majd átkaroltam a nyakát és a homlokának döntöttem a sajátomat.

-Ne hagyj el többet, soha.-kérleltem, elcsukló hangon.

-Nemfoglak.-adott egy puszit a homlokomra.-Katniss, akármennyire is akarnék veled lenni,de most segítenünk kell a többieknek.-csak bólogattam.

Elhúzodtam tőle, majd a fejemre visszakapcsoltam a sisakot és láttam a távolból, hogy apa épp próbálja lehúzni Thanos-ról a kesztyűt. Nem hagyhatjuk mégegyet csettinteni, akkor talán az egész univerzum is fizethet emiatt.

-Peter, Thanos-nál van a kesztyű, sietnünk kell!-mondtam hadarva, és már siettünk is apához. Annyit láttam, hogy Thanos lelöki apát magáról. Már majdnem ott voltunk, de ekkor csettintett. -Ne!-képedtem el. De semmi sem történt, csettintett mégegyszer, de semmi.

Ekkor megláttam, hogy apánál van a kesztyű, rámnézett. Nem, nem, a köveknek hatalmas ereje van! Elkezdtem felé rohanni, de félútón Peter visszatartott.

-Engedj, engedj, nem fogja kibírni!-kezdtem el ütögetni Peter mellkasát, hogy engedjen el, de Peter csak szorosabban tartott.

-Katniss, kérlek.-ölelt át Peter. Ránéztem apára, láttam a szemében, hogy tudja hogy mit csinál. Apa mélyen belenézett Thanos szemébe.

-És én... vagyok... Vasember..-ekkor csettintett. A köveknek az energiája átjárta a testét, és láttam, hogy szenved. Kiakartam szabadulni Peter kezei közül, de nem hagyta.

Thanos térdre esett, körülöttünk, elporladtak az űrlények, és lassan Thanos is porrá vált. Vége. Győztünk. Visszakaptuk azokat, akiket elveszítettünk, de milyen áron?

Apa egy falhoz esett össze, ekkor már szó szerint kiugrottam Peter kezei közül, és apához rohantam. Letérdeltem elé, megfogtam az arcát. Ő az, akire felnézek, aki megtanított a tudományra, együtt építettünk mindent. Együtt találtunk fel új dolgokat. Megtanított harcolni, hogy megvédjem magam, de közben ahogy tudta velem töltötte az idejét, és tökéletes apa nekem. Nem egyszer mentette meg az emberiséget, és most az univerzumot mentette meg, az apukám, az én apukám. Most, most meg látom, hogy száll el az belőle az élet, hogy szenved. Sosem fájt még semmi sem ennyire.

-Apa...-próbáltam valahogy kimondani a szavakat. A szívem szakad meg, nem vagyok erre felkészülve, nem akarom elveszíteni. Már csak üres tekintettel bámult a semmibe, de amikor megszólítottam rám nézett, és megszorította a kezem.-Itt vagyok..-zokogtam.-Szeretlek apa.. nagyon.-ekkor édesen rámmosolygott. Összeszorult a szívem, és megpróbáltam visszamosolyogni.-Megmentettél minket, köszönöm.-ekkor rádőltem és átöleltem. Ott zokogtam a vállán, egy puszit adtam a homlokára, és öleltem. Sose akarom elengedni. Éreztem, hogy lassan a keze átölel engem is. Ekkor egy másik kezet éreztem a vállamnál. Hátranéztem és anyát láttam. Nem akarom elengedni. Miért kell mindig az életnek ennyire szivatnia?! Anya lassan felhúzott apától.

-Nem, nem nem.-dőltem anyára. Simogatta a hátamat. Éreztem hogy lassan ő is rázkódik. Elengedtem, és csak átkaroltam anyát, és néztem, ahogy Peter is beszél apával.

-Mr. Stark..-csuklott el a hangja.-Győztünk.-és ölelte át ő is apát. Anyával odamentünk Peter-hez, és lassan őt is felállítottam és szoros ölelésbe vontam. Egymás vállám zokogtunk.

-Nem akarom elveszíteni.. Peter.. nem.-Peter nem tudott válaszolni, csak sírt a vállamon.

Anya odatérdelt apa elé, és őszíntén rámosolygott. Két kezébe vette arcát és utoljára megcsókolta homlokát.

-Most már nyugodtan pihenhetsz.-suttogta neki anya. Apa rászorított a kezére, rámnézett és utoljára szerelmére és lassan elhagyta az élet, a keze kiesett anya kezéből, és már csak üveges tekintettel bámult a semmibe. Most már pihenhet, a lelke jobb helyen van.

Szépen lassan az összes Bosszúálló, körénk gyülekezett, és a tisztelet jeléül térdre helyezkedtek, mi is követtük a példájukat. Megmentett minket, az univerzumot. A csajozógép, aki mindig magára gondolt, a nagy zseni. Lehet sok hibát követett el életében, de lett egy családja, és most feláldozta magát, az egész univerzum megmentéséért, és miattunk. Vasember megmentett minket.

~~~~~~~~~~~~~~~

Mindenki összegyűlt az udvarban. Néma csend volt. Halkan potyogtak el a könnycseppek. Szorosan fogtam Morgan és Peter kezét. Anya odasétált egy csokorral a vízhez, amibe az első ARC reaktor volt. "A bizonyíték, hogy Tony Starknak van szíve" felirattal, és mennyire igaz. Clint is vitt egy csokrot anya mellett, és Clint-nek az íja volt benne, amin volt egy cetli. "A családodtól." Lassan odasétáltak a vízhez, és rátették a csokrokat a vízre. Mindketten feláldozták magukat a jóért, és ezért örökre hálás vagyok.

Háromezerszeresen szeretünk.

Folytatás....

Sziasztok! Köszönöm a sok megtekintést! Hát... életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer könnyekkel fogok megírni egy storyt... de remélem tetszett! Love you 3000 <3