Peter Parker x Reader
Kérte: bholland2013
Szavak száma: 1096
(y/n) = neved
Remélem tetszeni fog😅

Egy híres banda gitárosának barátnőjének lenni nem volt mindig leányálom. Luke elég gyakran járt koncertezni, meg videoklipeket felvenni, így alig jutott ideje rád. De mikor igen, akkor csak magának akart. Szeretted őt, de néha el tudtad volna viselni, ha kicsit többet van veled.

Amikor hiányzott, de nem tudott veled lenni, rendszerint a gyerekkori legjobb barátoddal, Peter Parkerrel lógtál. Aki mellesleg a Pókember. Ezt is neked mondta el először. Emiatt persze neki sem volt annyi ideje rád, mint másnak lett volna, de senki mást nem tudtál volna elképzelni a helyére. Imádtad, ahogy fel tudtatok oldódni egymás társaságában, tudtátok egymás titkait, és szinte az összes gondolatodat kitalálta. Egyszóval ő volt a menedéked a "nehéz időkben".

Ezzel a mostani problémáddal azonban egyedül akartál szembenézni, legalábbis addig, míg menthetetlen nem lesz a helyzet. Remélted, hogy megoldódik. Nagyon is szeretted volna, hogy megoldódjon.

Az egész egy üzenettel kezdődött. Kora hajnalban kaptál egy üzenetet Luke-tól.

"Szakítanunk kéne."

Most komolyan, ki az a nemnormális ember, aki sms-ben szakít? Nem is értetted, miért, össze sem vesztetek előtte, sőt, két nappal azelőtt még boldognak tűnt, hogy veled lehet.

Szóval most a lakása felé tartottál, ugyanis nem tervezted az egész ügyet elektronikusan megbeszélni - magyarázatot vártál. Lehetőleg szemtől szemben.

Gépiesen kopogtál az ajtón, ahogy a ház elé értél, azon elmélkedve, mit is fogsz neki mondani. Mivel kellene kezdened?

Sietős lépteket hallottál, és pár pillanat múlva az ajtó kitárult. Egy gyűrött pólós mellkassal találtad magad szemben. A pillantásod feljebb siklott, és egy hasonlóan zilált külsejű Luke állt az ajtófélfának támaszkodva.

Az ő pillantása is megállapodott rajtad. Felvonta a szemöldökét.

- Ezek szerint megkaptad az üzenetet.

Mosolygott, de a szeme kifejezéstelen maradt.

A hangnemtől kirázott a hideg. Sosem szólt még így hozzád... Ilyen hideg távolságtartással... még akkor sem, ha veszekedtetek.

Kinyitottad a szád, hogy válaszolj, de a szavak nem akartak jönni, így visszacsuktad. Még egyszer megpróbálkoztál vele, de csak nem akart sikerülni. Így csak bámultál rá.

A srác leszegett fejjel elnevette magát és kényelmetlenül feszengett az ajtóban. Már be sem hív.

- Miért? - préselted ki végül a legfontosabb kérdésed.

Luke megvonta a vállát. Sosem vonogatta a vállát. A homlokod ráncoltad.

- Miért kellene megindokolnom? - Ezzel felmutatta a telefonját. A képernyőn Peter Instagram profilja díszelgett.

Értetlenül bámultál rá. Hiszen ismeri Petert, tudja, hogy...

- Hogy még pontosabb legyek - rábökött a legújabb képre, amin közösen szerepeltetek.

Peter épp arcon puszilt, míg te diadalmasan a magasba emelted a videojáték-kontrollert, amit a kezedben szorongattál. Tökéletesen elkapott pillanat volt. Épp előző nap történt, amikor sikerült győznöd ellene. Semmi sem történt a játékon kívül, és ezt ő is tudhatná.

Kitört belőled a nevetés. Elég elkínzottan hangzott, de félig megkönnyebbülten.

- Ez az indokod? - kérdezted szemrehányóan mosolyogva. - Komolyan, Luke? - bosszúsan fújtál egyet. - Hányszor kell elmondanom még-

- Hogy csak barátok vagytok? - vágott közbe. - Igen, látom - mondta halkan. - Felőlem aztán hálótársak is lehettek, már elegem van ebből. Végeztünk. Ne keress többet.

Pislantottál.

- Lukeyyyyy, ki aaaaaz? Gyere már vissza-

A női szoprán félbeszakadt, mikor Luke majdnem az orrodra csapta az ajtót. Csak az mentett meg tőle, hogy hátraléptél, mielőtt becsapódott.

Könnyek szöktek a szemedbe, és folytak végig forrón az arcodon. Ez nem a szokásos féltékenykedés vt, mint ahogy azt először gondoltad. Nem, ezek után már biztos, hogy nem fogod keresni. Dühösen letörölted az arcod, és sarkon fordultál.

~🕷️~

Megcsörrent a telefonod. Felemelkedt a könnyáztatta párnádról, feltámaszkodtál az ágyadon, és hunyorogva a képernyőre pillantottál.

Peter-man - hirdette fényes betűkkel. A személy, akivel most épp talán a legkevésbé akartál beszélni. A sírástól kimerülten visszadőltél a párnádra és figyelmen kívül hagytad Peter további hívásait is. Úgy tűnt, sosem hagy már magadra, de végül abbamaradt az örökös csengés.

Amikor viszont már nem hívott többet, kimondhatatlan magány tört rád. De nem akartad visszahívni, mert hallaná a hangodon, hogy baj van, akkor viszont biztosan átjönnne. Nem akartad, hogy így lásson. Ennyire összetörve.

~🕷️~

Nem telt bele sok idő, és kopogtattak az ajtódon. Mikor tíz perc után sem maradt abba, felkeltél és meglepetten állapítottad meg: időközben beesteledett. Az egész napot ágyban töltötted. Te jó ég.

Újabb türelmetlen kopogás hallatszott. Elindultál az ajtó felé. Talán csak a bugris szomszéd néni, szokása így rád törni, bármennyi is az idő.

A hajadba turtál, és elképzelted, hogy festhetsz a vöröslő szemeiddel meg az elcsigázott arcoddal. Sóhajtottál. Lesz ami lesz. Elfordítottad a kulcsot.

Az ajtó kinyílt - de nem a szomszédod állt előtted. Peter volt az, teljes Star Wars pólós valójában.

Egészen elsápadva vette szemügyre az ábrázatod. Egyik lábáról a másikra álldogálva szorongatott egy pizzás dobozt. Egyből megérezted a illatot, a gyomrod pedig megkordult, de jobb szerettél volna most Peterrel foglalkozni - azzal, hogy elmenjen.

Esélyt sem adva berobogott melletted a lakásodba.

Hát jó. Úgy is túl kell rajta esni egyszer, végtére is nem Peter az, akire haragszol. Beletörődve behajtottad az ajtót.

- Nem vetted fel a telefont - mondta Peter enyhén remegő hangon, mikor hátrafordultál. - Aggódtam... - lerakta maga mögé a pizzát - és látszólag nem ok nélkül tettem.

Elindultál a szobád felé, ő követett, és ahogy visszatelepedtél az ágyra, melléd ült.

- Mi a fene történt? - nézett rád komolyan.

Hezitáltál. Nem tudtad, mennyit ossz meg vele, az egész helyzet annyira nevetséges volt, és mégis... Nem bírtad tovább.

Előtörtek belőled a szavak. Mindent elmondtál neki, amit eddig magadba folytottál - Luke üzenetét, a féltékenykedést, a háza előtti jelenetet, és azt is, amit bentről hallottál. Hogy mit gondolsz, mit csinálhatnak most is azzal a nővel...

Közben pár könnycsepped is kicsordult, de most nem törődtél vele, végigmondtad. Tudtad, hogy mással úgysem osztanád ezt meg, mert senkiben sem bíztál ennyire - senkit sem érdekelt volna komolyan, amit mondani akartál.

Peter csendesen vigasztalt, közben kicsit sem kíméletesen elmondta mindennek Luke-ot - néha olyan szavak használatával, hogy már-már elnevetted magad. Azt viszont többszörösen is kifejtette, miért nem érdemelt meg téged.

Nem tagadtad, jól estek a szavai, főleg a történtek után.

Amikor nagyjából megnyugodtál, Peter bekapcsolta a tévét, aztán magához vont. A Supernatural egyik epizódja duruzsolt halkan a szoba sötétjében, miközben csendben elmajszoltátok a pizzát, amit Peter hozott. Csak a tévé adott némi világosságot, néha teljes fényárral úsztatva el a helyiséget. Nem is igazán figyeltél a sorozatra, rémlett, hogy láttad már a részt, de nem nagyon izgatott. A gyomrod hálásan fogadta az ételt, és már kevésbé leverten dőltél Peter oldalának, ahogy átkarolt, az ujjaival szórakozottan mintákat rajzolgatva a válladra. Most nem akartál másra gondolni.

Nehéz volt még elszakadni Luke-tól, de így belegondolva, Peterrel is legalább annyira boldog vagy. A barátságotok legalább egy biztos pont az életedben. Egy ideig nem is akartál mást, csak hogy melletted legyen, amíg átvészeled a "veszteséget".

- (Y/n) - szólalt meg kis idő elteltével, óvatosan Peter. - Lehet, hogy nem a legjobbkor mondom, de - mély levegőt vett, és mélyvörös arccal folytatta. - Én tényleg szerelmes vagyok beléd.

A pizzaszeleted feltéttel lefelé landolt az ágyon.