Pietro Maximoff x Reader
Kérte: PromiseLeila (remélem tetszik és hogy nem lett túl unalmas az eleje.. 😅)
Szavak száma: 1500.
(y/n) = neved

Már két napja, hogy legyőztétek Ultront. Két napja, hogy elvesztetted a személyt, aki a legtöbbet jelentette neked. Azóta a toronyban gubbasztasz, a szobádban, néha kimész ugyan, de beszélni alig beszélsz a többiekhez. Ideje lenne elkezdeni a tervezést. A temetését.

Ahogy ez a gondolat átfutott a fejedben, újra kitört belőled a zokogás. A szomszéd szobából már egy ideje ugyanezt hallod, pedig Wanda általában elnyomja magában az érzést. De te nem tudtad. Persze ha nem lennél egyedül, te is megpróbálnád visszatartani, de így mi értelme lenne? Legalább kiadod magadból.

Pietro testét elvitte a S.H.I.E.L.D., valószínűleg most is a hűtőkamrájukban feküdt. Még Steve sem tudta visszatartani őket ettől, pedig mindent megpróbált.

A szügséges vizsgálatokat el kell végezni.

Ezt mondta az ügynök, újra és újra, megjátszott együttérzéssel. Wandát úgy kellett visszafogni, nehogy véletlenül meg találja ölni. Nem lehetett mit tenni. Amikor tegnap felhívták Tonyt (Elvihetik a testet. Már nincs értelme, hogy ott legyen.), alig tudta elmondani a csapatnak a hírt. Hiába nem bírta túlzottan, látta hogy a csapatot mennyire megrázta az eset.

Kopogást hallottál, majd halk nyikorgással kinyílt az ajtód. A közeledő léptek zajára nem néztél fel, de próbáltad stabilizálni a légzésed.

- (Y/n)... - suttogta Clint, és leült az ágyadra, kezét lágyan a hátadra helyezve.

Te még mindig párnádba fúrt arccal szipogtál. A beállt csendet hallva tudatosult benned, hogy Wanda már nem sír. Észre sem vetted, mikor hagyta abba.

- Tudom, hogy fáj. Nekem is, de... - elcsuklott a hangja. - Ezzel nem hozod vissza.

- Tudom - motyogtad két szipogás között.

•⚡•

Akárhogy is, Clint mindig meg tudott nyugtatni. Mintha ez is egy szuper ereje lenne, amit kedvére használ azon, akin szeretné. Másnap reggel már kicsit jobban is érezted magad, így kimentél a konyhába. Tudtad, hogy a többiek aggódnak érted, csak úgy, mint Wandáért; és Clintért, aki teljes mértékben magát hibáztatta.

A helyiségbe érve Steve meglepetten rád mosolygott, és intett hogy ülj le mellé a pulthoz. Egyedül volt, és éppen a reggeli palacsintáját ette. A mellette lévő kupacról leemelt néhányat és egy másik tányérra rakta, amit aztán eléd rakott.

- Biztos éhes vagy. Nem rég lett kész - szólt kedvesen, még mindig mosolyogva. Szavai hatására a gyomrod türelmetlenül megkordult. Még Steve is hallotta, és elnevette magát.

Halványan elmosolyodtál.

- Igen, úgy tűnik - mondtad rekedten, majd megköszörülted a torkod. - Kösz, Steve.

A Kapitány megvonta a vállát és visszatért a reggelijéhez.

- Jobban vagy? - kérdezte pár falattal később.

- Azt hiszem... Valamennyire - te még mindig nem nyúltál a palacsintádhoz, nem igazán érezted éhesnek magad, persze a gyomrod megint korgott egyet.

- Örülök. Te jó ég, egyél már egy falatot! - nevetett Steve. - Nem mérgeztem meg.

- Nem is gondoltam - mormogtad, és enni kezdtél. Nem hitted volna, hogy Steve ilyen finom palacsintát tud sütni.

Mire befejeztétek, már Tony, Clint, és Bruce is előkerült.

- Húsz perc múlva itt lesz a S.H.I.E.L.D. - szólt Tony az órájára nézve, közben aggodalmasan rád pillantott. - Lehet hogy jobb, ha ezt egyedül intézem.

Tudtad, mire gondol. De nem tehettél róla, látni akartad még egyszer. Nem tudtad elhinni, hogy igaz az a rémálom, ezért meggyőzted Tonyt - elég nehezen - , hogy neked is menned kell. A végén már Clint, Steve és Bruce is beszálltak a vitába ("Nem tenne ez most jót..." "Épp hogy kiheverted..." "Gondold meg..."). Nem. Eleged volt abból, hogy gyengének gondolnak. Igenis jogod volt gyászolni. Ha valaki gyászol, nem jelenti hogy gyenge. Akkor pedig te sem voltál az. Bosszúálló vagy, az isten szerelmére!

A vita végeztével Wanda szobájához mentél. Érdekelt, hogy van. Úgy gondoltad, jobb lesz őt is megkérdezni az ügyről. Persze ő is teljesen felháborodott, hogy Tony egyedül akart menni. Így, pontosan húsz perc elteltével te, Tony és Wanda is a garázsban várakoztatok a S.H.I.E.L.D.-es kamionra. Ami késett. Két teljes percet. Tony rögtön meg is jegyezte a sofőrnek, hogy ha nála dolgozna, már rég kirúgta volna. A férfi nem is válaszolt semmit, egyszerűen csak sóhajtott egyet (ami felért egy fohásszal), és kinyitotta a kamion platóját.

Te és Wanda rögtön felugrottatok, és a koporsóhoz rohantatok, amíg Tony tovább veszekedett a sofőrrel. Már kezdted sajnálni szegény pasast.

- Szerinted baj lenne, ha... - a koporsó felé intettél a fejeddel.

- A legkevésbé sem - mosolygott szomorúan Wanda, és elcsúsztattátok a fedelet...

...hogy aztán kisebb szívrohamot kapjatok. Mozdulatlan hulla helyett egy vitathatatlanul eleven Pietro ugrott ki belőle "Nem gondoltad volna!"-t kiáltva, elmaradhatatlan akcentusával.

Enyhén sokkot kaphattatok. Érezted, hogy fal fehér leszel, a szíved a torkodban dobogott, a kezed pedig remegett, mígnem Pietro arcán csattant.

- Hogy a fenébe képzelted? - kiáltotta Wanda, szintén a sírás határán.

Pietro látszólag meglepődött.

- De.. dehát.. azt hittem örülni fogtok! - dadogta sértődötten, fájó állkapcsát tapogatva.

Wandából kitört a sírás és szinte futva távozott a szobájába - legalábbis gondoltad, hogy oda megy. Aggódva pillantottál az irányába, de nem indultál el utána, ahogy Pietro sem. Ismerte annyira a testvérét, hogy tudja, ilyenkor teret kell adni neki. Meg hát ott van neki Vízió.

Te viszont egyre dühösebb lettél.

- Örülünk is. Azt hittük meghaltál, te idióta! Két teljes napig gyászoltunk téged! Már... már a temetésedet akartuk tervezni!

Dühös könnyek csillogtak a szemedben, ahogy Pietro közelebb lépett hozzád. Nem használta az erejét, pedig korábban sem volt vele bajod ha egyszerűen ott termett előtted.

A kezét az állad alá csúsztatva felemelte a fejed, és a szemedbe nézett.

- Sajnálom - suttogta, és átölelt.

Elsírtad magad. Ennyi volt. Mostmár azt sem tudtad, hogy dühös legyél rá, vagy csak felejtsd el neki.

Minden eddiginél erősebben szorított magához, mintha legalábbis ez lenne az utolsó napotok együtt.

A hátadat simogatta, amíg meg nem nyugodtál annyira, hogy végre kimenjetek a kamion hátuljából. Tony már nem volt ott. A kamionos pasi fásultan becsukta a platót egy "na végre" kíséretében, és el is ment. Hosszú ideig néztél utána, miközben Pietro átkarolta a vállad.

- Ugye te intézted volna a zenét? - kérdezte. - Forogtam volna a síromban, ha valami Pink Floyd számot játszanak Wanda jóvoltából.

Válaszul nevetve vállba boxoltad.

•⚡•

Nem akart ott hagyni, de kifejezetten megkérted rá, szóval magadra hagyott. Valószínűleg most már Wandánál van. Van miért kárpótolnia.

Már nem voltál szomorú, és dühös sem. Jóleső mosoly kúszott fel az arcodra, és elindultál az étkező felé. Remélted, hogy ott találod a többieket.

Mostanra már mindenki kellően kiakadt Pietro miatt, aki amúgy az egész hátralévő napot Wandánál töltötte. Nem bántad, most elég volt a tudat is, hogy életben van. Te végig Clinttel voltál, aggódtál ugyanis, hogy ha egyedül marad, a végén még megöli Pietrot ezért a kis viccéért, azt pedig biztosan nem élnéd túl, ha tényleg halott lenne.

Este felé aztán az ikrek titeket is megtiszteltek a társaságukkal, Pietro pedig az egész csapatnak elmondta, hogy is sikerült nem meghalnia.

A válasz egyszerű, ám annál bonyolultabb volt: T.A.H.I.T.I. projekt. (((megj.: aki nem tudja: miután a Bosszúállókban lelövik, Coulson ügynök is ezzel a módszerrel jött vissza a halálból.)))

És ezzel minden értelmet nyert: Ezért alarta a S.H.I.E.L.D. minden áron magával vinni a testét.

Ennek a magyarázatnak a végére már az is kiakadt aki eddig nem, szóval mindenkinek csodálatos estét okozott Pietro visszatérése.

•⚡•

Már visszavonultál a szobádba és le is zuhanyoztál. Jól esett most a fürdő, így egy megkönnyebbült sóhajjal le is dőltél az ágyadra. Felvetted az éjjeliszelrényedről a könyved. Furdalt a lelkiismeret, hogy csak úgy félbehagytad.

Erről aztán eszedbe jutott, hogy mekkora lelkifurdalása lehet most Pietronak, pedig nem az ő hibája hogy nem szólt, meg hogy ilyen későn jött vissza. De nem akartad most zavarni őket Wandával, pedig meg akartad mondani neki, hogy emiatt köztetek semmi sem változott. A magyarázata közben is elég bánatosan nézett rád. Biztos az bántotta, hogy nem akartál vele maradni ma, de át kellett gondolnod a dolgokat, ami a közelében nem ment volna. Na mindegy is.

Épp nyitottad volna az Üvegtrónt, amikor kopogtak az ajtódon. Homlokráncolva visszacsuktad a könyvet és felálltál. Zavart toporgás hallatszott kintről. Próbáltad kitalálni, ki lehet az. Csak egy személy ugrott be, és - hűha - igazad is lett.

Amikor kinyitottad az ajtót, Pietro állt a küszöbön, lehajtott fejjel és zsebre dugott kézzel. Amint észlelte, hogy ott vagy, bánatos kiskutya szemekkel rád pillantott. Jaj ne. Ez volt a gyengéd. És ezt ő is tudta.

Elmosolyodtál, és behúztad a szobába.

Tudatosult benned, hogy pizsamában vagy, amikor végignézett rajtad, de nem nagyon zavartattad magad, mert megláttad hogy rajta is az van. Mit akarhat ezzel?

- Nem bánod, ha ma itt alszok? - kérdezte halkan.

Nem vallott rá ez a bizonytalanság.

- Dehogy. Nyugodtan - vágtad rá.

Megkönnyebbülten sóhajtott, aztán elvigyorodott. A következő pillanatban már az ágyban feküdtél betakarózva, a szobára pedig sötétség telepedett.

- Felvágós - mormogtad. Ő csak nevetett és magához vont. Elfoglaltad a megszokott helyed a mellkasán, miközben a hajadat simogatta. Megpuszilta a homlokod. Lehunytad a szemed, és belélegezted az illatát.

- Mennyire hiányzott már ez! - mondta ki Pietro pont azt, amire te is gondoltál, és átölelt.

- Nekem is - suttogtad, aztán egy ideig csak a szíve dobbanásait hallgattad.

Pietro hirtelen szólalt meg, de a hangja nem volt több suttogásnál.

- El akartam mondani, hogy senki mást nem látok a jövőmben. Csak téged. És nem hiszem hogy nélküled lenne jövőm. Veled már nem is tűnik olyan lassúnak a világ, mint előtte, (y/n).

Felnéztél rá, és mosolyogva megcsókoltad, amit ő viszonzott is. Nem volt olyan hosszú csók mint máskor, de épp elég volt. Nem vágytál többre, mint hogy a karjaiban tartson, és érezd őt magad mellett.

- Én is szeretném azt a jövőt - suttogtad. - De... - megálltál, és hallottad, hogy Pietro élesen beszívja a levegőt. - Ha még egyszer meghalsz, esküszöm, megöllek.

Pietroból kitört a nevetés.