Pietro Maximoff x Reader
Kérte: PromiseLeila (remélem ez is tetszeni fog😅)
Szavak száma: 1806
Mellékes megjegyzés: van benne pár utalás (szokásos:D), illetve... a számot ami meg van említve, fent megtaláljátok ha érdekel valakit ^^
Enjoy~

- Pietro vonszold már vissza a segged a kocsiba! - üvöltöttél ki az ablakon miközben a szél süvített a füledben a sebességtől.

- De hát Vízió úgy vezet, mint egy öregasszony! - ugrott vissza melléd. - Nem várhatod el tőlem, hogy nyugton üljek! Ez így kicsit sem érdekes - ezzel megint kiszállt, szinte nem is láttad ahogy nyílik és csukódik az ajtó melletted.

Beletörődve sóhajtottál, és felhagytál a további próbálkozásaiddal. Felhúztad az ablakot is, mert már kezdett lefagyni a füled, aztán csak bámultad Pietro elmosódott alakját mellettetek.

Vízió és Wanda úgy tűnt, nem vesznek észre az egészből semmit. Túlságosan el voltak foglalva egymással. Érezted, hogy nem lesz jó ötlet ez a dupla randi dolog, és tessék. De legalább ők jól érzik magukat, a feléd áradó boldogság- és szeretethullámból ítélve.

Ez volt a képességed. Érezted és manipulálhattad mások hangulatát. Persze csak nagyon ritkán manipuláltál, és akkor is csak az ellenségen vetetted be. Emiatt vettek be a csapatba a Bosszúállók is, hasznosnak látták az ellenfeleik ellen.

Amikor találkoztál Pietroval, szinte biztosra vetted, hogy nem kedvel meg magától. Te persze az első pillanattól fogva szerettél a társaságában lenni, de kezdetben sosem volt olyan nyitott másokhoz, így hozzád sem - Wanda elmondása szerint. Sőt, kezdted azt hinni hogy utál téged, te pedig már a manipuláláson kezdtél el gondolkozni, mert nem bírtad volna ki ha ezt teszi. Aztán másnap már mintha nem is ugyanaz az ember lett volna, és kimondta hogy tetszel neki, csak meg kellett bizonyosodnia hogy nem távolodsz el tőle akkor sem, ha bunkó veled. Nem tudtad mire vélni a viselkedését. Mindenesetre mesterien színészkedhetett, mert a hangulata sem árulta el, ami akkor a fejében járhatott. A vallomása óta viszont tökéletesen jól megvagytok, Clint pedig felcsapott az első számú shippereteknek.

A gondolataidból feleszmélve sóhajtottál, és inkább bekapcsoltad a telefonod. Pietro úgyis túlságosan élvezi Vízió heccelését, akkor is, ha ő nem vesz észre az egészből semmit.

•⚡•

Időközben eleredt az eső, így a kint futkosó idióta - ahogy nemrég elkeresztelted - kénytelen volt visszaülni a kocsiba.

- Nem akartam összevizezni a pólóm. Ha csak haza mennénk, ez sem lenne baj, de a Spirits and Sprites-ban meg kell adnom a módját - jelentette ki komolyan.

- Hát persze. Vérezne a szíved ha nem járhatnád el tiszta ruhában a győzelmi táncod minden kör után - mormogtad. - A csodálóid még a végén csalódnának benned.

- Hé! Először is - védekezett Pietro, átkarolva a vállad. - Az a rekorddöntő győzelmi táncom, és ezzel érem el hogy mindenki tudja, hogy én vagyok a lista élén.

Felnevettél, de csak egy pillanatig, mert aztán Pietro a füledhez hajolt.

- Amúgy meg csak a te csodálatodra van szügségem - suttogta. Érezted a meleg levegőt, amitől szinte rögtön jóleső libabőr kúszott végig a nyakadon. Aztán megpuszilta az arcod, amibe még ennyi idő után is bele tudtál pirulni.

- Óóó - vigyorgott Pietro, és most már az ajkaidat célozta meg. Elég kényelmetlen volt, de így is élvezted a rövid csókot. - Olyan cuki vagy mikor elpirulsz miattam - mosolygott.

Az öledben heverő kezeidre bámultál, de aztán felnéztél Pietro kék szemeibe.

- Oké, fiúk-lányok, kiszállás! - rendelkezett Wanda az anyósülésnél lévő nyitott ajtón bedugva a fejét.

Észre sem vetted, hogy már a parkolóban vagytok, ami téged eléggé meglepett. Talán mégsem volt olyan rövid az a csók.

Pietro rögtön kiviharzott az ajtón és körülbelül egytized másodperc alatt a tiednél termett, és a kezét nyújtotta.

Sóhajtottál.

Nem halt ki a lovagiasság.

- Talán mégsem vagy veszett ügy - vetetted oda játékosan, és elfogadtad a kinyújtott kezét.

A különböző színekben pompázó parkoló autók és biciklik mellett lépkedtetek a még mindig szemerkélő esőben, a Spirits and Sprites küllemében semmi jót nem ígérő épületéhez. Aki ismerte a helyet, tudta hogy belül sokkal nagyobbnak tűnik, és kész paradicsom a Pietro-féléknek meg a kockáknak. Innen fogva aki egyszer eljön ide, nem gondolkodik rajta sokáig hogy máskor is visszajöjön-e, mert a hely magáért beszél. Épeszű ember legalábbis mindig visszajárt.

A Spirits and Sprites a nyolcvanas években lett az, ami, azóta semmilyen drasztikus változáson nem esett át a külső fal - és a cégér sem. A kopott, halványan még vöröslő ajtó fölött nyikorgó, rozsdásodó vaslánc tartotta a hely nevét hirdető táblát, nem kevésbé lerobbant állapotban. Gyakran átfutott a fejedben hogy hogy nem esett még senkire. Persze honnan lehetne tudni...

Beléptetek az ajtón, és jött a szokásos "te jó ég, ez egy másik univerzum" érzés. Pietro rögtön odaköszönt a tulajnak, a hatvanas évei elején járó Mr. McFly-nak, akit már gyerekkora óta ismert. Mr. McFly sugárzó mosollyal üdvözölte, Wandát pedig egy már-már csontropogtató ölelésben részesítette.

- Örülök nektek - mondta. - Fiam, felhoztam a pincéből egy nem túl régi modellt... A többieket az őrületbe kergette, de hátha te megbirkózol vele - veregette meg Pietro vállát.

- Oké, állok elébe - vigyorgott válaszul, és rögtön elindult Mr. McFly után, titeket pedig ezzel ott is hagyott.

A hiányából származó csend helyett azonnal betöltötte a füled a különböző videojátékok egybeolvadó zenéje, és a játékgépek szokásos hangja.

Wanda lemondóan sóhajtott, és elindult utána, Víziót is magával húzva.

- Gyere, (y/n)! Úgysem jön vissza amíg ki nem játssza az egészet - szólt oda neked. Ezt már magadtól is tudtad, de legalább Vízió is szembesült vele hogy addig nem megy el innen, amíg a pasid be nem teljesíti a végzetét - hacsak nem akarja itt hagyni Pietrot, amit már te sem tartottál annyira elvetendő ötletnek.

•⚡•

Majdnem egy órával később még mindig Pietrot bámultad, ahogy ádázul csapkodja a gombokat, kicsit már ideges kifejezéssel az arcán. Wanda és Vízió kicsit odébb foglalták el magukat. Ittál egy kortyot a - szigorúan fedeles, a mozik büféiben kapható italokhoz hasonlatos - üdítődből.

Mr. McFly egy korábbi alkalommal elmesélte neked, hogy mindig is csak ilyenből lehetett inni, mert így kevesebb az esélye, hogy a kevésbé ügyes (ezt sokkal durvábban fejezte ki) vendégei az egész pohárral az ő drága gépeire borítsák az italukat. Ez a szabály eddig be is vált, kivéve egy alkalommal amikor egy - Mr. McFly által csak Izomagyú Tuskónak nevezett - tiszteletbeli vendég le nem öntötte a Pac-Mant. Azóta pedig ő, az egész családja, sőt még a leszármazottai is ki vannak tiltva a helyről. Nem tudtad ennek miért van értelme, de azóta senki sem követett el ilyen botorságot.

- Háh!

Pietro örömittas kiáltása rángatott vissza a földre. Fél lépést hátraugrottál a hirtelen meglepetéstől.

- Mi az? Mi történt? - kérdezted értetlenül.

- Megcsináltam! Kész az első szint - közölte kicsit űzött arckifejezéssel, de szívből vigyorogva, teljes erőbedobással árasztva feléd a boldogság érzését.

- Ó. Hát... Örülök, ügyes vagy - nyögted ki meglepettségedben. Hogyhogy még csak az első szint? Ez örökké fog tartani...

Pietro sóhajtott, és belefogott a magyarázatba:

- Ezzel megdöntöttem a rekordot is. Szerinted örülnék ennyire, ha nem? Ne válaszolj, költői kérdés volt, ez meg egy extra idegtépő és logikátlan játék - hadarta egy szuszra, puszit nyomott a homlokodra és már vissza is fordult a prédájához. A macska - legalábbis te annak nézted - rögtön elindult, és az első akadály után azonnal megölte egy gomba.

Prüszkölve felnevettél, de ezzel sem tudtad kizökkenteni Pietrot, akinek egy arcizma se rándult, miközben a szint újrakezdődött.

•⚡•

Egy idő után azon kezdtél el tűnődni, hogy ez most mitől is randi. Ahányszor itt voltatok, mindig jól szórakoztál, de ez most más volt. Már majdhogynem eluntad magad. Persze korábban csak kettesben jöttetek ide. Pietro biztos azt hitte, tökéletesen jól megleszel a testvérével is, amíg ő bevégzi a sorsát.

Ez aztán így is lett, mármint amikor Pietro életszintje már -78-on állt (nagyjából mindig ugyanott vesztett, ahol már az előző körökben is), Vízióékhoz mentél, remélve hogy nem zavarod meg őket, akármit is csináljanak. De nem így lett, és három órán keresztül jól is éreztétek magatokat, de aztán Wandával megéheztetek, és mindketten elérkezettnek tartottátok az idejét, hogy elinduljatok a még mára tervezett második, és egyben utolsó programra - autós kiszolgáló egy étteremben, aztán irány vissza a Toronyba. Jobb ötletetek nem volt, figyelembe véve hogy Vízió nemigen eszik, szóval...

Elindultál Pietrohoz, hogy holtvágányra juttasd végre a kapcsolatát a Cat Marioval.

Dühödt csapkodás és hangos szitkozódás fogadott, nem is értetted hogy nem hallottad a hely túlvégében a hangokat.

- Öhm.. Pietro? - szóltál hozzá óvatosan. - Mennünk kellene.

Egy pillanatra rád nézett, aztán újra visszafordult és ritmikusan ütve a gombokat, válaszolt.

- Még nem... mehetünk... amíg ez a... - újabb szitokáradat következett.

Elborult tekintettel pillantott a képernyőre amint megint csak vesztett.

Majdnem elnevetted magad, de valahogy sikerült visszafognod. Úgy döntöttél, hogy ezt már muszáj megfékezned, jobb híján a konnektorra néztél, ami veled szemben a falon foglalt helyet. Hmm.

Tutira meg fog ölni. Gyors mozdulattal kirántottad a falból a vezetéket.

Idegességhullám tört feléd, ugyanakkor egy kis megnyugvást és szeretetet is éreztél Pietro felől. A tekintete viszont haragosan villant rád.

- Ezt meg miért kellett? - kérdezte kétségbeesetten. - Már majdnem megvoltam a-

- Harmadik szinttel. Láttam.

•⚡•

Az étterem felé menet Pietro egész végig téged és Wandát győzködött, hogy forduljatok vissza, mert ő még nem számolt le a "gonosz gombák seregével". Egy percre sem lehetett másra terelni a szót, így aztán még kaját is neked kellett választanod a számára. Nem mintha aggódtál volna, tudtad mit szeret. Hazafelé úton viszont betelt a pohár nálad, így aztán mikor a rádióban elindult a Heroes - csodaszámba megy, hogy valami normális számot játszanak -, kapva kaptál az alkalmon és megkérted a melletted ülő egyén ikertestvérét, hogy hangosítsa fel, amit ő örömmel meg is tett, és Vízió sem szorította már annyira a kormányt. Mit sem szólva a feszültségről, ami eddig feléd áramlott, de amint a zene betöltötte a teret, minden nyugodtabb lett. Pietro is imádta a dalt.

We can be heroes, just for one day...

~

Ki tudja, hogy a zene vagy az éhség hatására tette, de amint betettétek a lábatokat a Bosszúállók Toronyba, Pietro egyből elfelejtette hogy nem tört világuralomra a játékban. Nem is tudtad mi lelte, de még a mosogatásban is segített.

A többiek mind küldetésen voltak, és mivel tiétek volt ma estére az egész épület, Tony és Sam állandó marakodásától mentesen a filmnézés mellett döntöttetek az este megkoronázásaként.

Ismét beigazolódott az "Egyik Maximoff makacsabb mint a másik" mondás (Clintet idézve). Ugyanis mire kész lettetek mindennel és a tévé előtti kanapéhoz értetek volna, Wanda már eldöntötte, mit fogtok nézni. Megmásíthatatlanul eldöntötte.

A Hihetetlen család. Te jó ég, de imádtad ezt kiskorodban! Szinte a példaképeid voltak. Főleg Dash-t szeretted. Ezen gondolatok egyikét sem mondtad ki hangosan, mert ha Pietronak esetleg nem tetszik a film, vagy a karakter, egész hátralévő életetekben ezzel fog piszkálni. Szó szerint minden alkalmat megragadott. Na mindegy, már hozzászoktál.

A film végére kellemes meglepetéssel szembesültél, - és nem csak az átérzett érzelmei miatt - amikor a stáblista közben ránéztél a téged hátulról ölelő Pietrora, a szemeiben könnyek csillogtak. Persze amint észlelte hogy megfordultál, azonnal letörölte őket és melegen rád mosolygott.

A mellettetek elterülő kanapéra pillantva láttad, hogy Wanda már alszik. Vízió halkan kért tőled egy plédet, amit - ha már úgyis felkeltél, Pietro nem kis tiltakozására - átadtál neki, ő pedig kettejükre terítette és ugyanúgy átölelte Wandát, ahogy az imént látott titeket feküdni. Néha nagyon édes tud lenni.

Nem gyönyörködtél bennük sokáig, mert Pietro felkapott, és a szobátokba vitt, ahol egy gyors zuhany után le is dőltetek. A fejedet a vállába fúrva hozzá bújtál, és egy puszit nyomtál a nyakára. Magához ölelt, és - az este végszavára - a lehető leggyermekibb ártatlansággal megkérdezte, hogy...

- Ugye holnap visszamehetek játszani?