Haliii mindenki:)
Csak annyit akartam így előre mondani, hogy élvezzétek, és kérlek nézzétek el, ha itt-ott nem tudtam hozni annyira jól a karaktert.
A következő már Spiderman lesz, ígérem, és azzal is igyekszem...meg így alapvetően minden könyvemmel.

Ezt a részt most viszont speciálisan egy valakinek ajánlanám: AnironRtfalvi-nak, aki a legszerényebb író, akit ismerek, és minden írása egy igazi kincs

Szóval ez most...neked szól (tudom, mennyire szereted Buckyt)

And enjoy everyone:)

Gy/N - gyereked neve/fiú/

T/N - te neved

Come with me - Gyere velem

Aznap este elég hideg volt a piros miniruhához, de valahogy el kellett hitetni a férjeddel, hogy bulizni mész a barátnőiddel. Nem szívesen hagytad otthon a fiadat vele, de muszáj volt segítened Buckynak. Elő kellett szedned minden tudást a múltadból.

Már nagyon régóta vártatok erre. Bucky elég sok ideje hitegetett, hogy "a megfelelő pillanatra" vártok, és te csak egyre idegesebb és izgatottabb - meg csalódottabb lettél.

Volt egy sejtésed, hogy Buck is csak húzza az időt, de nem akartad, hogy elmenjen... Miért is zargattad volna ilyesmivel?

A nagy elgondolkodásod végét a telefon csöngése szakította meg. Egy magassarkút felráncigálva próbáltál elugrálni a tárgyhoz, amely, mintha követelte volna, hogy felvegyék, nem akarta abbahagyni a zajongást.

-Készen állsz? - szólt bele a telefonba egy férfias hang.

-Ha nem kéne miattad az egész szobán magassarkúban végigugrálnom, Barnes, talán egy kicsit jobb kedvem lenne - jegyezted meg epésen, és próbáltad elterelni a gondolataidat a gyomrodban uralkodó szorongásról, ami most kivételesen nem azért volt, mert Bucky beszélt a vonal másik végén.

-Tényleg tudnom kell, hogy készen állsz-e rá - suttogta a viccedet teljesen figyelmen kívül hagyva a férfi.

-Boldogabb lennék, ha tudnám valakire bízni a gyereket - sóhajtottad. (Gy/N)-t mégsem kérhetted volna meg, hogy hívassa meg magát Theo-hoz.

-Semmi baja nem lesz, (T/N) - próbált megnyugtatni Bucky. - Kezeskedem róla - tette hozzá. Tudtad, hogy bár nem mutatja, ő is ideges. Amióta megtudta, hogy (Gy/N) a fia, egyre kevésbé akart újra elmenni.
Sőt, úgy őrizte a házat, és figyelt rá mindennap és minden éjjel a távolból, mint egy hűséges házőrző.
Na jó... Nem is annyira a távolból, de vigyázott Gy/N-re helyetted és a férjed helyett is.

Ő erre azt mondta, hogy téged szeretne látni. Rád vigyáz. De mindketten tudtátok, hogy ez nem igaz.

Végül nem beszéltétek meg az ügyet.
Buck sem szólt hozzá semmit. Tudomásul vette, hogy a fia, de nem viselkedett másképp. Nem mutatta, hogy meggondolta volna magát.
Mondjuk, nem is tudtad, hogy mit vártál.
Hogy maradjon? Hogy menjen?Most még jobban megnehezítetted neki az elmenetelt.
Nem mintha neked sokkal könnyebb lett volna őt újra elveszíteni.

-Jó - egyeztél bele végül lemondóan.  - Már így is rengeteget vártunk, és te közben végig veszélyben voltál.

-Érted megéri. Nekem megéri - rázta a fejét a férfi.

-Ne mondj ilyet... nem tudnám elviselni, ha meghalnál - suttogtad elkeseredetten. Érezted, hogy a könnyeid mindjárt kicsordulnak, így csak szipogtál egy nagyot, mert nem akartad lesírni a sok munkával elkészített sminkedet.

-Nézd meg a kabátod jobb zsebét - mondta témát váltva Bucky. Izgatottan nyúltál a ruhadarab gombos zsebébe.

-Gyönyörű vagy - suttogta a férfi egyszerre azzal, ahogy elolvastad a cirkalmas betűkkel teleírt papírfecnit. - Nekem, mindig, és mindenkor.

Hatalmas, de keserű mosoly ült ki az arcodra. Mégis hogy gondolja Bucky, hogy mindezek után, amit átéltetek, tudnál akár csak egy másik férfira is  úgy  nézni?

-Kilenckor találkozunk a Pláza előtt - köszöntél el.

-Puszilom (Gy/N)-t.

-Átadom - súgtad.

-Kérlek, ne sírj - tette még hozzá Bucky. - Boldognak akarlak látni. Nem akarok úgy emlékezni erre a napra, hogy csak szomorú voltál... És te is tudod, nem kérhetsz tőlem olyat, hogy ne menjek el. Tudod, hogy muszáj. Hogy amit tettünk, az nem helyes...

-Ott találkozunk - szakítottad félbe, és utat engedve a könnyeidnek összekuporodtál a földön, lecsapva a telefont.

Bucky a hatalmas hotel ajtaja előtt várt, a megbeszélt időpontnak megfelelően.

Elegáns volt, és komor. Te sem szándékoztál máshogy viselkedni, de nagyon nagy nehezedre esett nem a nyakába csimpaszkodni és sírva kérlelni, hogy ne menjen el.

-Át kell öltöznöm - mondtad sürgetően, mintúgy, köszönés helyett, és próbáltál elvonatkoztatni attól, ahogyan  végigmért.
Ő kis fáziskéséssel bólintott, és kerestetek egy közeli mosdót.

Az egyetlen, ami a hydrás múltadra emlékeztetett, az ez a gyönyörű fekete, testhez álló kezeslábas volt, amire régen mindig pulóvert és melegítőnadrágot húztál, hogy kevésbé tűnjél cingárnak. A munkádhoz elengedhetetlen volt, hogy kevesen vegyenek észre, és akkoriban az emberek általában nem mentek az utcára ilyen öltözékben.

A ruhát speciálisan arra tervezték, hogy semmilyen mozgásban ne akadályozzon, és védjen meg mindentől: tűztől, víztől, de ha kellett, egy szellőzőben is lehetett benne kúszni.

Addig gyönyörködtél a fekete, itt-ott szürke csíkokkal ellátott emlékdarabban, míg arra eszméltél fel, hogy pár perce már csak állsz a nagy tükör előtt, amikor minden minutum számított.

Valaki idegesen kopogtatott az ajtón, majd Bucky rontott be, olyan gyorsan, hogy megfordulni is alig volt időd, és egy apró felsikoltva magad elé rántottad a ruhát.

-Bucky! - méltatlankodtál, ő azonban nem zavartatta magát.

-Az mi? - mutatott az oldaladra.

-Hol mi? - értetlenkedtél, és automatikusan eltakartad a sebet.
Ő azonban megállíthatalanul közeledett, majd élő kezével megérintette csupasz hátadat.

Beleborzongtál az érintésbe, fájdalmasan hosszú volt, és égetően forró a mosdó hidegében.

-(T/N), ő... Megütött téged? - kérdezte Bucky suttogva. Majd szétpattant az idegességtől.

Ijesztő látvány volt... Buck még sosem viselkedett veled így. Óvatosan megnyaltad az ajkadat, és megráztad a fejed.

-Válaszolj... Bántott téged? - tudakolta.

-Nem hiszem, hogy ezt most kéne megbeszélnünk... - sóhajtottál óvatosan. - Bucky, gyorsan átöltözöm, és mehetünk, oké? Kimennél, kérlek?

-Szóval bántott - fújtatott ő, majd mérgesen az ajtó felé indult. - Megölöm.

-Nenenenenenenene - kiáltottál fel hirtelen, majd mit sem törődve vele, félredobtad a ruhát, és úgy, ahogy voltál, magassarkúban és fehérneműben utánarohantál. - Bucky ne... Állj le - beszéltél mélyen a szemébe nézve rajta csimpaszkodva, miközben azért imádkoztál, hogy ne lássanak meg, vagy legalábbis Buck ne döntsön úgy, hogy behúz egyet. Meglátszott, hogy régen gyakoroltál... A férfi bármikor legyőzött volna téged.

Próbáltad megtalálni a két, tomboló tengerre hasonlító szempárt, és a homlokodat az övének döntve elkezdtél a lelkére beszélni.

-Bucky... Bucky figyelj rám... Bucky... Shhhhhh... Nincs semmi baj... Koncentrálj... Koncentrálj... Nagy levegő... Be-ki, ez az...

-Я не говорю по-английски!/Nem beszélek angolul! - ordibálta oroszul.

-Figyelj rám! Bucky, könyörgök - már nagyon közel álltál a síráshoz. - Bucky - simogattad az arcát.

-Nem számít az, hogy ki tett és mit... Most te számítasz. Csináljuk meg, csak te meg én, kérlek, Bucky, ne csináld ezt - és kész, a könnyeid már csurogtak is.

-ваше имя... James Buchanan ... Barnes - suttogtad oroszul, a szemébe nézve, és úgy tűnt, hogy ez hatott... Kizökkentette őt a Tél Katonája üzemmódból.

-Mi... Mi történt? - kérdezte félve, szemlesütve.

-Semmi - ráztad meg a fejed gyorsan, és magadra ráncigáltad a ruhát. - Mennünk el.

-Sírtál? - Tekintete kutatott téged.

-Megbeszélhetnénk később? - sóhajtottál.

-De... - akadéskodott.

-Bucky. Később. - mondtad, és becsuktad az ajtót. 

...

-Elég sokáig tartott - jegyezte meg, amikor kiléptél a mosdó ajtaján.

-És én mennyi ideig vártalak? - vontad kérdőre, mire ő bólintott, hogy jogos, és elindultatok.

...

Sejtelmed sem volt, hova mentek aznap este. Annyira hasonlított az egész arra az éjszakára.
Akkor is, ha az egész világ azóta nem is csak kicsit változott.
Mégsem merted megkérdezni. Nem mintha Buck nem bízott volna benned.
Így viszont kicsit úgy tűnt, mintha több időtök lenne.

-Hova akarsz menni? - kérdezted meg végül félve, csendesen.

-Valahova messze. Talán Romániába. Ahol a védett ház lesz. Nem tudom - vont vállat ő.

-Úgy értem, most.

-Oh. Egy védett központba megyünk ahonnan műholdakat irányítanak. Meg kéne hackelned egy régi Bosszúállók-rendszert, amiben védett házak koordinátáit adják meg.

-Biztos, hogy jó ötlet ez?

-Hidd el - nevetett fel keserűen - Nincs más választásom.

-Dehogynem van! -háborodtál fel. - Maradj itt velem! Nem akarom, hogy elmenj! - kapaszkodtál bele, hogy a fülébe súgjad.

-Hagyjál, (T/N). Nem akarok erről beszélgetni. Nincs választásom, döntöttem és kész. Ne szólj bele. Elrontottam már épp eléggé az életed - szakított le magáról durván.

-Nem teheted ezt velem! - emelted fel a hangod. - Azzal rontod el az életem, ha megint elmész.

-Nem, (T/N). Azzal, ha maradok. Most pedig menjünk - suttogta.

-Ezt nem te döntöd el - sziszegted.

-De. Sajnos pont én. - rázta meg a fejét és elindult.

***
-Jesszusom. Ide meg hogy a francba...

-Ne káromkodj. Elrontja a rólad kialakított képet - kacsintott Buck ahogy a drótkerítés előtt guggoltatok.

-Nos, szokj hozzá. Ha be akarunk törni ebbe az erődítménybe - mutattad - még párszor el fogom káromkodni magam.

Buck halkan felnevetett, majd megszólalt.

-Ismered a parancsokat, ugye?

-Mi? - lepődtél meg. - Nem. - komolyodtál el. - Nem, Buck, azt nem vállalom. Nem csinálunk belőled őrültet. Nem. Azt nem engedem. Megőrültél?

-Viccelsz? Egész életemben csak őrültségeket csinálok - A férfi keserű nevetése szorító érzést eredményezett a torkodban -Akkor betörünk? - sürgetett.
Válaszként csak megráztad a fejed.

-Addig nem megyek veled, amíg meg nem ígéred, hogy velem maradsz.

-Meg akarsz ölni? - képedt el. - Vagy magadat akarod megölni?

-Nekem csak az számít, hogy velem maradj.

-Jaj, (T/N) - sóhajtott, megdörzsölve a homlokát. - Életem legboldogabb időszaka volt, hogy mindennap láthattalak - válaszolta ő suttogva. - De te is tudod, hogy nem érdemlem meg ezt a fajta életet. Én annyi embert megöltem, (T/N)... Hogy fog nézni rám a fiam, ha megtudja, ki az apja? Hogy? Hogy mondod majd el neki, hogy az apja egy gyilkos?

-Te tényleg csak emiatt aggódsz, Barnes? - sírtad el magad. - A fiad az apja nélkül nő fel, és te képes vagy amiatt aggódni, hogyan nézne rád? Azt hiszed, én nem tudom ezt? Engem mégsem hozol fel példaként. Nekem oké, hogy életem szerelme egy gyilkos? Nekem oké, hogy itthagysz, amikor ver a férjem? Azt hiszed nekem oké, hogy egyszer csak megjelensz a házam előtt segítséget kérve, majd 10 év után? Hát a válasz nem. Nem. Nem engedlek elmenni. Akkor veled megyek. Megérdemlek ennyit, nem?

-(T/N)... - sóhajtotta.

-Mondhatnál ezer dolgot, de nem akarsz. Tudom. Minek? Én is tudom, hogy nem ez a legokosabb. De szükségem van rád. És (Gy/N)nek is. Neked is megfordult már a fejedben, csak nem mertél ilyet kérni.

-Miért vagy te ilyen okos? - nevetett fel halkan.

-Szakmai ártalom.

-Tényleg követnél engem? - kérdezte komolyan.

-Igen, Bucky. Nem akarok többet nélküled lenni. Nincs értelme.

-Ilyen egyszerűen ki tudod jelenteni, hogy bízol bennem? Hogy követsz? Hogy támogatsz? Hogy szeretsz? - ámult el.

-Csak figyelj. James Buchanan Barnes, szeretlek téged és csak veled akarok lenni. Viszont nagyon jó lenne, ha végre észrevennéd ezt, és lépnél az ügy érdekében.

-Óh, kussolj el, (T/N) - mosolyodott el halványan, és közelebb hajolt hozzád.

-Mi lesz, ha nem? - kérdezted incselkedve.

-Én hallgattatlak el - mosolyodott el, majd az ajkát a tiédre tapasztotta.

-Ne hagyj el - kérted komolyan a kék szempárba nézve, amikor elszakadtatok egymástól.

-Nem tudnék többet olyat tenni - rázta a fejét. - Viszont ahhoz először be kéne jutnunk.

-És akkor velem maradsz? Vagy... Még meglátjuk? - kérdezted keserűen.

-Úgysem fogod hagyni, hogy mást tegyek, nem?

-Nem fogom. - mosolyodtál el.

Bucky felnevetett, majd ezt suttogta: Veled akarok lenni, (T/N). Szeretlek és szeretem a fiunkat is. Ti vagytok a családom. Én nem akarok többé enélkül élni,...  és te megcsókolod őt a csillagos éjszakában.

Epilógus
A bukaresti ház üresen állt, amióta megépült. Araznya, a tulajdonos már nem is reménykedett benne, hogy bárki megveszi, amikor a messzi Amerikából egy férfi érkezett, az egyik végtagja helyén ólomkarral, a feleségével és egy gyerekkel, valamint azzal a szándékkal, hogy felvásárolná az ingatlant.

...
Te pedig végre boldog voltál Bucky oldalán, akkor is, ha tudtad, hogy ez nem lesz örökre így. De mégis azt tudtad mondani neki, amikor elindult, hogy:

-Tudom, hogy találkozunk még.

-Persze, hiszen sosem hagylak el - mosolyodott el ő.

-Azt nem is tehetnéd, te hülye. Vigyázz magadra - öleled meg, ő pedig ezt suttogja a füledbe:

-Nagyon szeretlek, (T/N). Mi összetartozunk.