Igen, én akkor hittem, hogy nem vesztem el Mártát örökre, és ebben a varázslatos pillanatban egyszerre visszakaptam és esküszöm, hogy soha, de soha többé nem engedem el. Történjék bármi, még egyszer nem vesztem el!

És csak öleltem, szorítottam magamhoz és a szemünkből patakzott a könny. Ő a kishúgom! Szeretem őt! Mindennél jobban szeretem.

Amikor végre sikerült abbahagynom a sírást, megkérdeztem tőle:

- Hogy jöttél ide Márti?

- Elszöktem. – könnyezett – Nem bírtam... Hiányoztatok! Bántottak... Nagyon rossz volt... - és már újra zokogott.

Én karon fogtam és hazavittem. Anya, mikor meglátta, azonnal elsírta magát, de ezek most már az öröm könnyei voltak. Végre úgy hozták a körülmények, hogy okkal fordulhattunk a bírósághoz, aminek köszönhetően visszakaptuk Mártit. Apa és a barátnője felfüggesztett szabadságvesztést kaptak azért, amit vele műveltek. De bármit is tegyen, azért mégiscsak az apám marad.

Így tehát az életem ezen tragikuma jobbra fordult: visszakaptam a kishúgomat. Esküszöm, esküszöm, hogy egész életemben értük, a családomért fogok harcolni és meg fogom védeni őket! Isten engem úgy segítsen!