+16

Felix jólesőnek tetsző nyögést hallatott, ahogy a feje előre bicsaklott, s felsőteste a fekete paplanok közé esett. Hamis mosollyal az ajkán játszott rá a helyzetre, úgy, ahogy egy jó örömfiúnak illik és muszáj, miközben a mögötte térdelő férfi mámorral az arcán hajszolta magát az élvezetek felé, észre sem véve, mennyire taszította az aktus puszta ténye a másikat. A vörös szoba órák óta zengett a fiatal kuncsaftjainak hangjától, s Lix legnagyobb bánatára még jó néhány perc volt hátra a munkaidejéből. Lehunyt szemekkel, halkan motyogott magában, várva, hogy vége legyen műszakjának, minél előbb haza tudjon menni, de mesterien adta elő, hogy mennyire értékeli a politikus ágyban nyújtott teljesítményét.

Nem volt meglepő, hogy a délután végére kicsit megkopott hiteles előadása, hisz emberből volt ő is; a szervezete erős jelzéseket adott, hogy a tűrőképessége határát súrolja, ám áldotta az eget, hogy a Bang rezidencián történtek után is képes volt professzionális maradni a kuplerájban. Kifejezetten szokatlanul érezte magát, nem tudva, mégis mit kezdjen a maffiavezérrel, aki nem mellesleg a főnöke is, de szerencsére egyikük sem hozta fel a könyvtárban történteket - igaz, legnagyobb szerencséjére a kínos incidens óta alig találkoztak. Chris egy sürgős konferenciára hivatkozva rögtön magára hagyta, miután mindkettejüket rendesen meglepte a váratlanul kezdeményezett csók, másnap pedig egy gyors reggeli és orvosi vizsgálat után hazavitték, nem hozták kényelmetlenebb helyzetbe, amiért végtelenül hálás volt. Kínosan ügyelt arra, hogy a továbbiakban se kelljen kettesben maradniuk, még akkor sem, ha a bordélyházzal kapcsolatban egyeztettek valamiről, s remélte, hogy ez még sokáig így is marad.

Chan méregdrága whiskyjét kortyolva ült az irodában, türelmesen várva üzleti partnereinek hívásait, mikor a falon lévő kameraképekre tévedt a tekintete. Kényelmesen dőlt hátra bőr székében, ahogy az újonnan telepített műszert figyelte, ellenőrizve, hogy minden tökéletesen működik rajta. Alapjáraton véve nem különösebben érdekelték a felvételek, hisz csak biztonsági okokból voltak megfigyelve a dolgozók, rendszerint a visszakereshetőség miatt rögzítették őket, de a napokban akarva-akaratlanul megakadt a szeme a huszonhetes kockán, nevezetesen a Y&B legcsodásabb fiúján, a gyönyörű Lee Felixen.

Markáns arca és véresre harapott párnácskái még a rossz felbontás ellenére is rettentően vonzónak látszottak, s szinte erőszakkal kellett elszakítania magát a képernyőtől, attól, hogy tovább figyelje szex közben. Nehéz volt nem elképzelni, hogy milyen lenne, ha a saját kezével markolná Felix keskeny csípőjét, s miatta sikítana mocskos szavakat, kapkodná mohón a levegőt, de meglepően gyorsan kitörölte a fejéből az izgató gondolatot, hisz hiába vonzódott hozzá észrevehetően, nem hagyhatta, hogy akár egy pillanatra is elterelje munka közben a figyelmét.

Rég volt olyan, hogy valaki ilyen kettős érzéseket keltett benne, ez pedig még inkább arra ösztönözte, hogy legyen óvatos, de véletlenül se hagyja annyiban a dolgot. Érdekes egyvelege volt ez az utáltnak és vágynak; utálta, hogy hatást gyakoroltak rá, hatást, amit önmaga sem tudott irányítani, s vágyott rá, hogy kíméletlenül tönkretegye a fiút, hogy soha többé ne akarjon mást, csak őt, úgy, mint még senki mást.

Nem volt egészséges ez a végletesség, ő is érzékelte, de hiába akart, nem kifejezetten tudott rajta változtatni. Volt valami igazán kívánatos abban, ahogy Felix bánt vele; egyik pillanatban kést rántott a torkához, amiért élesen szólt hozzá, a másikban pedig esélyt akart neki adni, hogy megmutassa, valahol a legmélyén tényleg egy jó ember. Ez pedig olyan érdekessé tette a lényegében kényszerkapcsolatukat - és a bandavezér monoton mindennapjait -, amit vétek lett volna nem feltérképezni a továbbiakban.

— Felix, Felix! — Kiáltotta Hyunjin, mikor a kisebb kilépett a szobából, melyre az menten felkapta a fejét, integetve állt meg az ajtó előtt. — Mesélték a lövöldözést. Olyan régen találkoztunk, fogalmam sem volt, hogy írjak rád. Bocsi, hogy most így letámadlak. Minden oké? — vette halkabbra a hangerőt, Lix arcáról pedig rögtön eltűnt a barátságos mosoly, s azzal a mozdulattal be is rántotta a helyiségbe, nehogy bárki meghallja őket.

— Mégis mit mondtak? Ki pletykált neked? Egyáltalán hogy a fenébe került elő a téma?! — tudakolta Felix idegesen, önkéntelenül markolva Hyu csuklóját. A fiú nem szólt semmit, ám amint észrevette saját reakcióját a szőke, azon nyomban elengedte, majd hátrébb lépett, hitetlenkedve bámult maga elé. — Ne haragudj. Teljesen befeszülök, ha erre gondolok. Próbáltam mostanában elterelni róla a figyelmemet — szabadkozott, bár úgysem kellett magyarázkodnia ezen tettéért; az lenne a furcsa, ha fesztelenül kezelné az ügyet.

— Hát azt elhiszem. Csodálom, hogy ennyire jól nézel ki, hallod — bólogatott a barna. — A lányok lent... Mindig így megy ez. Annyit hallottam, hogy Chant követték és lelőtt néhány embert, te pedig végignézted. Nagyon sajnálom... Sok a pletyka, de úgy gondoltam, hogy hozzád fordulok. Kíváncsi vagyok, ilyen a természetem, na — vallotta be feszengve. — Undorító lehetett. El sem hiszem, hogy ilyen megtörtént veled! Veled, basszus! — hadonászott a kezével teátrálisan, mintha maga sem hinné el, amit mond.

— Hát igen. Undorító érzés. Az volt. Tényleg — hebegte a fiatal, s látni lehetett az arcán, hogy vacilál, kiszínezze-e az erősen hiányos történetet. Tisztában volt vele, hogy Hyunjin megértené és sose hibáztatná azért, hogy önvédelemből ölt, de félt attól, hogy a hír hallatán megváltozik a kapcsolatuk, megsértődik amiatt, hogy nem említette magától, mi történt azon a délutánon.

Néhány percig csak toporogtak egymás mellett, hallani lehetett az óra kattogását, olyan síri csend honolt. Jinnie némán és aggódva várt - igazából azt sem tudva, mire -, Lix pedig erőt véve magán, most vagy soha alapon, rekedtes hangon folytatta.

— El kell mondanom valamit — sütötte le pilláit, hogy véletlenül se alakuljon ki közöttük bárminemű szemkontaktus. — Én lőttem le az egyiket. Ha nem teszem, nagy valószínűséggel meghalok.

— Hogy tessék? — bukott ki kollégájából, aki szinte sikította a szavakat. — Nekem ehhez le kell ülnöm, baszki — törölte meg a homlokát, s helyet foglalt a frissen bevetett ágyon. — Van tippem, hogy miért nem mondtad el, de most azonnal leteszed a segged és elmeséled az egészet. Nem érdekel, éppen hova sietsz. — Magához képest kifejezetten higgadt maradt, de látszott rajta, hogy megrökönyödött az információ hallatán.

Lix idegesen járkált fel-alá, hisz nem akarta újraélni traumáját, próbált nem visszagondolni rá, de érezte, ennyivel tartozik a legjobb barátjának, ha már volt benne annyi, hogy tényleg felkereste és nem a többiek pletykáira hagyatkozott.

— Vizsgálatra mentem volna a nyakam miatt, amikor Bang azt mondta, hogy elvisz. Elkeverte valahova a papírjaimat, én pedig voltam olyan hülye, hogy rögtön hozzá futottam. Mert hát minek mentem volna a pulthoz, ugye? — rázta meg tincseit, betudva ezt a pillanatot a végérvényes bukásának, bár a többihez képest laza teadélutánnak tűnt az irodás jelenet. — Azt se tudom, hogy beszélgettünk-e vagy sem, amikor észrevette az úton, hogy követnek minket. Olyan homályos az egész.

— Milyen volt, amikor közölte veled? Ideges? Arrogáns? Elképzelni se lehet az ilyet! Másnak el se hinném — Hyunjin úgy itta Felix szavait, mintha csak egy akciófilm részleteit osztották volna meg vele.

— Nem kifejezetten gondolkoztam ezen eddig — vakarta meg a tarkóját a szőke, ahogy visszaemlékezett a vezér arckifejezésére; nem sok minden maradt meg belőle, de nyugodt hangja és világos utasításai folyamat ott csengtek a fülében. — Mintha aggódott volna. Aggódott, de nem magáért, hanem értem. — Erős feltételezés, az nem vitás, de ez tűnt a legvalószínűbbnek. — Amikor beértünk a parkolóba, akkor vázolta a helyzetet. Valahogy összefolynak a dolgok — csukta be a szemét, erősen koncentrálva az időrendi sorrendre. — Megkért, hogy maradjak az autóban. Nem akarta, hogy megsérüljek. Valahogy hozzám került egy fegyver. Sokat vártam, azt tudom. Csak a szívverésemet hallottam a dobhártyámon keresztül. Aztán mintha kívülről néztem volna a jelenetet — rázta ki a hideg, ahogy maga előtt látta a törött üvegdarabokat. — Beverte és kirángatott egy férfi az ablakon. Azt hittem, hogy tényleg meg fogok halni. Nagyon féltem — hallani lehetett, ahogy próbálta rendezni a légzését, és minden erejét be kellett vetnie ahhoz, hogy el ne sírja magát.

— Nem kell folytatnod. Ennyi bőven elég volt — pattant fel a magas, s egy szó nélkül a karjai közé vonta Felixet, aki azonnal megkönnyebbült, kifújva a bent tartott levegőjét karolta át. — Köszönöm, hogy elmondtad. El sem hiszem, hogy ilyen bajba keveredtél! Életveszély ez a meló.

— Én sem tudok vele sok mindent kezdeni, ne félj. Szerencsém, hogy senkinek nem mondta el az igazat — utalt Chanra, akit hiába került látványosan, köszönettel tartozott neki. — Nagy bajban lennék különben.

— Ez a dolga! — csattant fel Hyunjin, akinek alapból is megvolt a maga véleménye a Bang sarjról, ám ezt sosem vallotta volna be; legalábbis nem az épület falai között. — Ha már belekevert a szarjaiba, vállaljon is érted felelősséget — mérgelődött tovább hangosan, ám egy picivel később erőteljes kopogás hangzott fel az ajtó túloldalán, megzavarva a hirtelen jött lelkizést.

A kisebb ingerülten ragadta meg a kilincset, várva a gorillák utastásait, és mindenre számított, csak az emlegetett Bang Chanra nem, aki merev arckifejezéssel állt a folyosón, várva, hogy végre beengedjék.

— Tűnj el — biccentett Hyu felé, aki egy mély meghajlás után rögvest eliszkolt, vissza sem nézve Felixre, akiben még a lélegzet is benne rekedt.

Chris egyből kulcsra zárta az ajtót, miután eltűnt a másik, melyre Lix már-már pánikolva sétált az ágy másik feléhez, képzeletbeli határt húzva kettejük között.

— Miért jöttél? — törte meg a csendet, miután felé fordult az idősebb, aki szokásához híven piszok jól nézett ki. Látszott rajta, hogy nyugodt napja van, minden ruhaneműje élére vasaltan illeszkedett rá; úgy nézett ki, mint egy mesterek által faragott szobor.

— Felelőtlen vagy. — Mély orgánuma hallatán a szőke kezén libabőrök jelentek meg. — A modern technológia csodákra képes. Itt a falnak is füle van — jegyezte meg epésen, ahogy a sarokba szerelet kamerára mutatott. — Bátran viselkedtél, nem tagadom. De nem azért vállaltam fel mindenki előtt, hogy én vagyok a felelős, hogy te csak úgy elmeséld a többi kurvának, hogy mi történt veled. Belegondoltál abba, hogy mekkora bajba fogsz kerülni, ha lángra kap a híre? — higgadtan beszélt, de érződött, hogy minden szavának nagy jelentőséget tulajdonít.

— Hyunjin nekem nem egy kurva. A barátom, és aggódik értem. Tartoztam neki. — Próbálta menteni a helyzetet a fiatal, de már akkor vesztett, amikor a barna először megszólalt.

— Kibaszottul nem érdekel, szerinted mégis micsoda — húzta végig mutató ujját a bútorok szélein Chan, mintha demonstrálni akarná, hogy ez mind az övé és egy szempillantás alatt el is tudja venni. Miután elért a székekhez, egyenesen Lix szemébe nézett, aki állta az égető pillantást, de magában azt kívánta, bárcsak eltűnne a föld színéről. — Felelőtlen vagy, és nem fogod fel a történtek súlyát. Meg fogsz sérülni. Sőt, így fogod magad megöletni, a nyakamat teszem rá — kicsiny görbület jelent meg az ajkán, miközben próbálta bezárni a kettejük közti távolságot.

— Jelentéktelen porszem vagyok ebben a játékban, rosszkor voltam rossz helyen. Tudom, hogy sokkal tartozok neked. De ennyit nem érek — magyarázta Felix magabiztosan, mintha nem csak Christ, hanem magát is meg akarná győzni, Bang pedig nevetve lépett elé, elzárva minden menekülőutat.

— Kicsit naiv vagy, de semmiképpen sem buta — emelte fel az örömfiú állát, hogy újra egy vonalba kerüljenek, és csak rá figyeljen a továbbiakban.

— Bántani akarsz? — suttogta a fiú, melyre a mogyoró hajú összezavarodottan vizslatta az arcát, majd' elveszve a szeplők nyújtotta rengetegben.

— Ha bántani akarnálak, rögtön magammal vittelek volna, hogy megöljenek. Egyszerű és tiszta megoldás. Senki nem kérdezné meg, mi történt veled. Mintha sosem léteztél volna. — Úgy beszélt, mintha csak a bevásárló listájának pontjait sorolná fel, ám Lix lelkébe mélyen belemartak a szavak.

— Neked ennyire nem számít, hogy én is ember vagyok? — fújtatott vádlón, de a másikről lepergett a különben jogos reakció. Magától idegen módon, gyengéden simított végig a fiatal oldalán, nem foglalkozva feszült tartásával.

— Azt mondtam, hogy maradj a kocsiban, ugye? — súgta Felix fülébe a kérdést, aki megremegett a válasz hallatán; hiába kerültek bajba pusztán Chan létezése miatt, valójában a fegyverének köszönheti, hogy egyáltalán életben maradt.

— Igen. Tényleg azt mondtad — bólintott helyeslően, s ahogy lenyugodott, fokozatosan került a dereka Chris tenyerébe, aki ösztönösen tornyosult felé, árgus szemekkel figyelve minden porcikáját.

— Tudom, miket gondolnak rólam. Rendszerint igazuk is van. Erőszakos vagyok és könyörtelen. De sosem meggondolatlan. A hatalomnak ára van, és én képes vagyok bármennyit fizetni érte. Még ha ez azzal is jár, hogy mások szenvednek miatta — általánosságban beszélt, de ez kétségtelenül valamiféle bevallás lehetett. — De amíg engedelmeskedsz, nem foglak bántani. Csak amennyire a természetemből fakad — jelentette ki az idős, csaknem büszkén, rendesen megrémisztve a kisebbet.

— Miért akarnék ellened fordulni? — tette fel a millió dolláros kérdést Felix, nem értve, a férfi mégis mire gondol. — Hisz nincs rá okom.

Mintha valami megcsapta volna, olyan gyorsan vált el tőle másik, s az előbbi gyengédebb perszónájának egy szempillantás alatt nyoma veszett. Sötét arckifejezés suhant át az arcán, de annyiban is hagyta a dolgot, nem folytatta tovább a hegyi beszédet.

— Este nyolcra érted megyek. Álarcos bálba vagyok hivatalos, és úgy döntöttem, te leszel a kísérőm — közölte ellentmondást nem tűrő hangon, Lix pedig meglepődve fogadta az utasítást.

Valósággal összeszűkült a gyomra, ahogy arra gondolt, kikkel fognak összetalálkozni és mennyire nem akart belekerülni ebbe a közegbe, mellette eljátszani, hogy minden rendben van közöttük, de hiába üvöltött az összes sejtje, tudta, hogy erősen felesleges lenne ellenkeznie.

— Mit vegyek fel? — Próbálta terelni a gondolatait nyugalmasabb vizekre.

— Tök mindegy, mindenben szép vagy — jegyezte meg fél vállról Chris, majd se szó, se beszéd magára hagyta Felixet, aki mereven bámult ki az ablakon, mintha el sem hinné, hogy mi történt vele.

Félt, sőt, rettegett az estétől, attól, hogy mit fognak szólni hozzá az emberek, ám eldöntötte, hogy nem fog megfutamodni Chan elől; nem fog megfutamodni semmitől és senkitől. Még önmagától sem.