Már több mint öt napja nem hallott Felix Chan felől az ég egy adta világon semmit, mégis olyan volt, mintha az idős ott hagyta volna a szellemét a lakásban, hogy a szőke agyára menjen - látatlanban is. Furcsa gondolat, hogy annyi megaláztatás, kegyetlenkedés és ócsárlás után még mindig meg tudták hatni az ilyesfajta helyzetek, ám volt valami különleges a másikban, ami egyszerre vonzotta és taszította őt - hiába utálta ezt bevallani még saját magának is. Ha eszébe jutott a parkolóházas, és a kórházban történt incidens, azonnal elfogta a légszomj és gyorsabban kezdte venni a levegőt - nem a felettébb kellemes érzések miatt -, ám amikor az elméje legalsó gödrébe szorított bordélyházas kalandra terelődtek a gondolatai, egyenesen hiányzott neki, vágyódott az ott tapasztalt gyönyörre és dominanciával keveredő leheletnyi gyengédségre; vagy csak a mindennapos testi kontaktusra. Ennyi idő távlatából már ő sem tudta megmondani...

Tisztában volt azzal, hogy a két lábon járó ellentmondás kifejezést róla is mintázhatták volna, de nem érdekelte annyira a tény, hogy tegyen ellene valamit, sőt. Egyes esetekben még élvezte is ezt a kettősséget.

A konyhasziget előtti bárszéken ülve kortyolgatta a kávéját Lix, miközben a telefonját böngészte, s sóhajtva nyugtázta, hogy milyen sivár, monoton és egyhangú az élete szex és munka nélkül. Hiába nyitott meg minden appot, és keresett érdekesebbnél érdekesebb cikkeket, tanulmányokat, videókat akár egy kutyáról, akár néhány kedvelt sminkmárkájáról, semmi nem keltette fel eléggé az érdeklődését, s folyamatosan visszavágyódott a bársony falak és szatén ágyneműk közé; valahogy így megy ez, ha tizenhat éves korod óta kurvaként dolgozol.

Nagy sóhajjal az ajkán rakta odébb a bögréjét, amint megitta az utolsó csepp feketét, s számításba véve az erősen limitált lehetőségeit úgy döntött, tart egy pihenő napot, elmegy vásárolni, beül valahova enni, rendbe rakja magát testben és lélekben is, hogy miután lejár a kényszerpihenője, újult erővel térjen vissza a dolgos hétköznapokhoz.

Feldobottan, jókedvűen battyogott vissza a szobájába, készítette ki a ruháit az ágyra egytől egyig, gondosan összeválogatva a gardróbból a megfelelő darabokat, majd mielőtt elkezdett volna öltözködni, a fürdő felé vette az irányt, hogy lefedje a nyakát makacsul és elég nagy felületen díszítő foltokat. Tény, hogy már nem fájtak oly mértékben a megfeketedett pacák, mint az első napokban, ám egy-egy szisszenés azért kelletlenül ugyan, de kicsúszott a száján, ahogy az alapozó szivaccsal eldolgozta a bőrén a sárgás-fehéres krémet. Egy hamis mosolyt erőltetve az ajkára mérte végig magát a tükörben, megjegyezve fejben, hogy mennyire szétcsúszott, de amint kilépett a folyosóra, elillant a percekkel ezelőtt összeszedett, halovány jókedve is, s azonnal megijedt, összerezzent a folyosóról jövő, ismeretlen eredetű hangok miatt.

Furcsa, kicsit sem megszokott, erőteljes dörömbölést, már-már verést imitáló zsivajt hallott az ajtó felől, s rögtön átjárta a testét a jeges pánik, a kétségbeesettség, ám mielőtt hagyta volna, hogy eluralkodjon rajta a félelem és egy álltó helyében fagyjon le, mint egy szobor, esetleg rohamot kapjon az idegen behatások következtében, reflexből sprintelt be a konyhába, előkapva a felső fiókból a legelső kést, ami a keze közé került, majd a háta mögé rakva azt rohant megnézni a kamerát, hogy kiderüljön, mégis ki akar bejutni hozzá ilyen eszeveszett módon. Árgus szemekkel, remegve kereste a megfelelő képet a monitoron, tekintve, hogy az egész lakásról készültek felvételek, ám amint meglátta a nála néhány évvel idősebb férfit, ahogy mint egy öt éves, hisztizve, egy helyben lépeget a lábtörlőn, rögvest elkáromkodta magát, majd valósággal kirántotta a zsanérokat a helyükről.

— Normális vagy? — rivallt rá Chanra mérgesen és jogosan, aki csak vigyorogva, derülten mérte végig az előtte állót.

— Nem hittem, hogy ilyen kellemes lesz a fogadtatás, édesem. Ha tudtam volna, hogy így várod a látogatókat, hidd el, nem csak ma jövök — nyalta meg az ajkait a maffiavezér, tekintve, hogy Felix egy szál boxerben, izzadtan és lihegve toporgott a küszöbön. Jelentőséget sem tulajdonítva az  alacsonynak, szinte meglökve őt lépett be az előszobába az idős, s egy gyors szemle után úgy rakta le a cipős szekrényre a dolgait, mintha az övé lenne az egész épület.

— Mit keresel itt? — engedte le maga mellé a szőke a gyorsan rögtönzött fegyvert, majd vissza is sitetett a pulthoz, hogy visszarakja azt a helyére.

— Nem megmondtam, hogy nem tegeződünk? — kérte számon a barna a kisebbet rosszallóan, miközben engedély nélkül mustrálta végig a szobákat.

— Nem tanították meg neked anyádék, hogy nem törünk be csak úgy másokhoz? Főleg, ha erősen hívatlan vendégek vagyunk? — vágta rá csípőből a fiatal. — Viszont válaszolhatnál akár az előző kérdésemre is, ha már ennyire unatkozol, hogy idejöttél zaklatni engem.

— Éppen erre jártam és beugrottam köszönni. Ne szívd mellre, bébike — vont vállat Chris, elengedve a füle mellett a modortalan megjegyzéseket. — Komolyan azzal akartál megállítani? — nevetett fel hangosan, ahogy visszatért Felix mellé, aki a kezében fekvő tárgy kissé megszürkült élét tisztogatta.

— Ne hidd azt, hogy csak menő pisztolyokkal és bunkó szavakkal lehet valakit megsebesíteni — pillantott rá jelentőségteljesen a Marttiini tőrre, melyet még az édesapjától kapott önvédelmi célra, de a szívének oly kedves tárgy mára már csak ritkán használt evőeszközként szolgált.

— Csak nem az utca nevelt, kedvesem? — gúnyolódott a magas, fel sem fogva, hogy milyen gyorsan evezett olyan vizekre, melyekre nem szabadott volna.

— Hát nem is egy drogbáró és annak a pökhendi, burzsuj neje — köpte vissza Lix a szokásos stílusában, amit előszeretettel használt másokkal szemben, ám kicsit sem számolt azzal, hogy mégis csak Bang Channal beszélt.

Az említett még helyből sem a türelméről és kedvességéről volt híres, így vérben forgó szemekkel, a hozzá tartozó erőszakossággal akarta megragadni az előtte álló karját, ám Felix sokkal gyorsabb volt nála, így a pillanat tört része alatt talált helyet magának a kés az idős nyaka előtt. A barna hitetlenkedve, tágra nyílt szemekkel figyelte a pultot, ahol a tőr hűlt helyét sem találta, majd a fekete nyelet, melyet a szőke határozottan szorongatott a kezében, s meglepetten konstatálta, hogy mennyire tetszik neki ez a harciasság, tekintve, hogy úgysem bánthatja őt a fiatalabb; főleg nem úgy, hogy a két kint szobrozó biztonsági őr bármit megtenne érte, ha baj van.

— Tedd szépen le azt a szart, drágám — utasította lágy hangon a kisebbet, aki nemhogy teljesítette volna a parancsot, de rendesen hozzá is érintette az élt a vezér papírvékony bőréhez.

— Ha még egyszer kezet mersz rám emelni, elvágom a torkod — suttogta Felix higgadtan, felettébb magabiztosan, tagoltan, jelezve, hogy nem viccnek szánja a kicsit sem burkolt fenyegetést.

— Nincs annyi vér a pucádban — mozdult volna meg Chris, hogy azzal a fordulattal leüljön a kanapéra, ám még a levegő is benne rekedt, amint érzékelte, hogy egy pici, de annál meglepőbb vágás keletkezett az ádámcsutkáján. — Te megvágtál, baszki — úgy megdöbbent, hogy egy pillanatra ki is esett a jól megszokott macsó szerepből. Reszkető ujjakkal törölte meg a sebet, majd nézett le az ingjére, hogy megbizonyosodjon róla, ez a valóság, és nem csak a képzelete játszik vele. — Megvágtál — hebegett tovább, amint észrevette a vért az ujjain, elvégre még életében nem történt vele ilyen; hiába volt ismert és erősen kedvelt célpont, senkinek sem sikerült megsebesítenie úgy, hogy az illető ne végezte volna azonnal egy hullaházban.

— És újra meg foglak vágni, ha bántani mersz — húzódott el a szőke, miközben az adrenalin végigszáguldott az ereiben, érezve, hogy hiába akadt ki a másik, mégis elérte a hirtelen, kicsit sem átgondolt tettel a várva várt hatást.

— Elviszlek ebédelni — szólalt meg Chan a semmiből, mintha mi sem történt volna percekkel ezelőtt. — Valami csinosban gyere. És takard le a nyakadat. Nem illenek bele a tenyérfoltok ebbe a gyönyörű képbe — húzta ki magát, ahogy helyet foglalt az ülőgarnitúrán, majd a zsebében talált papírzsebkendővel kezdte el törölgetni a foltot a felsőjéről, ám abba is hagyta, amint észrevette, hogy csak még jobban elkeni a vörös folyadékot a fehér anyagon.

— Rendben — egyezett bele kelletlenül a fiatal a kicsit sem romantikus meghívásba. — Fertőtlenítőszer a felső polcon, a mosogató felett. Ha kell, vagy nem tudom — hadarta összeszedetlenül, miközben sebesen sietett be a szobájába, és végiggondolta, mégis mi a fene zajlott le a két szeme láttára.

Nem hagyta, hogy sokáig emésszék a fejében újra és újra lejátszódó jelenetek, hisz csak a saját védelmében cselekedett, így amint elhessegette a rossz, kellemetlen érzéseket, magára is kapta az előzőleg kirakott göncöket, ám közel sem öltözködött olyan lassan, ahogy alapból szokott; valósággal megőrjítette az idős jelenléte még úgy is, hogy bent sem volt a hálóban. Még egy utolsó pillantást vetett magára, mielőtt felkapta volna a kabátját, s mikor úgy érezte, hogy végzett és - nagyjából - mentálisan is készen áll a találkozóra, sietve csörtetett ki a folyosóra.

— Mehetünk — torpant meg a nappaliban, várva a másik reakciójára, aki azonnal felpattant a kijelentés hallatán.

— Elragadó vagy, mint mindig — bókolt neki Chris, mintha az előző incidens csak egy lidérces álom lett volna, s a kisebb derekára rakva a kezét vezette ki a házból, majd engedte őt el, megvárva, hogy becsukja a bejáratot, aztán lemenjenek a parkolóba.

— Ők is jönnek? — pillantott körbe Lix félősen, miután összerezzent a fegyveres fickók láttán; úgy tűnt, hamar kezdett tovaszállni a bent szerzett bátorsága.

— Mindenhova elkísérnek — adott diplomatikus választ a magas. — Nem engedhetem, hogy holmi attraktív fiúcskák esetleg elvágják a nyakamat, tudod — nyitotta ki a kocsi ajtót az idős, ahogy azt az illem diktálta.

— Hát persze — forgatta meg mogyoró szemeit Felix. — Miért nem a sofőröd vezet? Vagy esetleg nincs is? — érdeklődött őszintén, miután elindultak, megjegyezve magában, hogy milyen szép a jármű, amelyben helyet foglaltak.

— Szeretek én ülni a volán mögött — meglepően könnyed stílusban válaszolt a barna. — Imádok vezetni, a hivatalos tárgyalásokon kívül pedig nincs értelme sofőrrel furikáztatnom magam, ha ilyen járgányaim vannak. Nem a garázsnak veszem őket, tudod.

— Jogos — bólintott a szőke, s már éppen kezdte volna kényelmesen érezni magát, ám ahogy megint észrevette a mögöttük masírozó őröket, el is tűnt az életkedve. — Hova megyünk? — kérdezte, rájőve, hogy semmit sem tud a hirtelen kínálkozó ebéd ajánlatról.

— A Pierre Gagnaire à Séoul-ba — közölte felettébb hanyag módon Chris, melytől Lix összes haja égnek állt.

— Hova? — kerekedtek ki a kicsi szemei. — Még kisestélyiben sem mernék odamenni, nemhogy így, Bang Chan — háborodott fel, tekintve, hogy Szöul egyik legexkluzívabb helyére siettek úgy, hogy maximum egy közép kategóriás étteremhez öltözött.

— Ne aggódj, így is lehengerlően festesz. Különben is — jelent meg az idős ajkán egy pimasz görbület —, velem szinte senki nem mer ujjat húzni. Aki meg megpróbálja, az simán hülye — biccentett jelentőségteljesen a fiatal felé, mintha az ő hibája lett volna a köztük keletkezett nézeteltérés.

— Mikor érünk már oda? — döntötte a fejét a másik oldalra a szőke, hogy ne csak a magas kinézetében gyönyörködhessen; attraktív egy férfi volt, mi tagadás, de a modora egyenesen visszataszítónak hatott.

— Már itt is vagyunk — gördült be az autó egy zsúfolt, méregdrága emberekkel tömött térre, Lix pedig azonnal feszélyezve érezte magát, hisz tisztában volt vele, ez nem az ő terepe. — Mindjárt vége, nyugodj meg — biztosította a barna, észrevéve, mennyire hallgataggá vált a másik.

Hiába fordult meg legalább tíz férfi az ágyában egyetlen műszak alatt, az ilyesfajta embertömegtől még mindig iszonyodott, tekintve, hogy az utcán nem léteztek erősen betartandó szabályok, így érdekes módon hálát adott az égnek, hogy Channal van, akinek elég volt akár csak rápillantania egyesekre ahhoz, hogy katonás rendet teremtsen.

— Mindig ilyen forgalmas ez az utca? — pusmogta Lix, ahogy kiszálltak az étterem előtt és leadták a kulcsokat a londinernek.

— Tekintve, hogy a belváros egyik legfontosabb üzleti negyedében vagyunk, és mindjárt tizenkettőt üt az óra, ennél kevesebbre esélyed sincsen — mondta Chris kedveskedően, hogy oldja a feszültséget. — De ne aggódj, amíg velem vagy, nem eshet bántódásod.

— Nem is mástoktól félek, hanem tőled — bukott ki Felixből meggondolatlanul, a magas pedig azonnal felkapta a fejét erre az elszólásra, s látható volt, hogy olyan érzelmek futottak végig az arcán, melyeket eddig ritkán tapaszalt.

— Gyere — parancsolt a vezér a szőkére, miközben még mindig magában ízlelgette az előző szavakat, s évek óta először érezte úgy, hogy valaki őszintén, bántó szándék nélkül, kerek perec közölte vele, hogy milyen ember is valójában.

hello, Guys.
nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várni erre a részre, de az egyetem és a mindennapos dolgok eléggé megnehezítették a dolgomat, elvették az energiámat és őszintén megmondva a kedvemet is, haha. nem tudom, mikor fogok tudni újabbat hozni, de remélem tetszett és boldogan olvastátok.
csók, majd tala!