(14+)

Muspellheim serege nyugatról tamádt Asgardra. Tűzgolyókat lőttek az aranypalotára, melynek teteje megolvadt ahogy a forró láva végigfolyt rajta.
A szolgák kétségbeesetten kiáltoztak segítségért, Aida és Loki pedig megpróbáltak épségben kijuttatni mindenkit a kigyulladt épületből. Úgy terelték őket mint pásztorok nyájukat. Egymás szavait sem hallották a nagy hangzavarban. Ahogy rohantak kifelé egyre több embert találtak. Voltak sebesültek, voltak pánikolók, de voltak olyanok is, kik saját vérükben ázva tértek örök nyugalomra.
Nem sokkal később újabb robbanás rázta meg a palotát, melynek köszönhetően leszakadt a mennyezet egy része és elválasztotta egymástól a két szerelmest.

- Menj tovább! -kiáltotta Loki- Vidd ki őket!

- Nem hagylak itt! -ellenkezett Aida.

- Kérlek! Nem lesz bajom, megígérem. -monda a herceg és elszaladt másik kijáratot keresni.

Aida egyedül maradt a sok sebesült emberrel. Féltette Lokit hiába tudta, hogy eszes és erős.

- Figyelem emberek! Figyeljenek rám! -próbálta túl kiabálni őket- Nem lesz semmi bajuk, kiviszem innen önöket.

- De merre menjünk? -kérdezte egy férfi a tömegből- Körülöttünk minden csupa rom és tűz.

Aida elgondolkodott. Hogy fog ő mindenkit kijuttatni? Felnézett a plafonra aztán eszébe jutott a tökéletes terv. A palota tetején egy kisebb lyuk tátongott.
Felmászott a lehullott mennyezetre.

- Most mit csinál? -kérdezte egy fiatal lány.

- Nincs velétlenül valakinek egy csákánya? -fordult hátra Aida.

A tömeg szinte egyszerre rázta meg a fejét.

- Akkor itt fogunk meghalni? -sírt egy kislány.

- Jajj, dehogy! -guggolt le mellé egy hölgy- Nem fogunk meghalni. Ugye, kisasszony?

Aida fel-alá járkálva nézelődött, hátha talál valamit.
Váratlanul, egy kisgyerek felsikított mire mindenki odakapta a fejét.
A fiú a két kő előtt állt. A kövek alól kilógott két láb. Aida odarohant és megpróbálta alrébb tolni őket, de túl nehezek voltak.

- Örülök, hogy csak ott állnak és jajjveszélkelnek. -gyúnyolódott- Valaki segítene eltolni a köveket?

Két nő oldalba bökte a férjüket, akik erre elindultak és alrébb rakták a köveket.
Egy katona holtteste szorult alájuk. Nem volt túl szép látvány, de szerencsére volt nála két tőr. Aida azonnal elvette őket és visszamászott a mennyezetre.

- Jólvan, meg tudom csinálni. -suttogta magának- Valahogy Lara Croftnak is sikerült.

Beleszúrta az egyik tőrt a sziklába éppen olyan magasságba, hogy elérje. Mikor rámarkolt a fegyverre és stabilnak érezte magát, a másik tőrt is belemélyesztette a levált mennyezetbe csak egy kicsit feljebb. Így mászott tovább a sziklafalon fel a parányi lyukhoz amin éppencsak, hogy kifért.
M

ikor kijutott kutatni kezdett valami létra szerű dolog után. Szerencsére nem kellett sokáig keresgélnie. Éppen a város piaca közelében volt. Egy magányos bódéban talált is egy falétrát.
Odahajolt a lyuk felé és leeresztette.

- Ezen fel tudnak jönni. -kiabált be a többieknek- Óvatosan.

- Köszönjük! -hálálkodtak többen is lentről.

Aida megvárta, hogy feljöjjön az első ember és átadta neki a létrát és elszaladt. Meg akarta keresni az unikornisát így az istálló féle vette az irányt. Remélete, hogy még egyben van az épület.

- Szentséges jóisten! Ez, hogy lehetséges? -lepődött meg.

Az istállót már hiába kereste volna. Csak füstölgő gerendák maradtak a helyén. De, hogy mi okozta meglepődöttségét?
Az, hogy Kalács -az ő hűséges unikornisa- sértetlenül állt a romok között és boldogan nyerített a lány felé mikor meglátta.

- Jólvan, Kalács. -sietett oda hozzá- El kell mennem a keleti határra. Ugye elviszel?

Az állat prüszkölt egyet.

- Ezt vehetem igennek?

Aida felpattant unikornisa hátára és a elindult Asgard keleti végébe. Ahhoz, hogy odajusson keresztül kellett mennie Asgard fenyőerdején. Más körülmények között ez egy meghitt, nyugodt, ideális hely lett volna egy könnyed vágtára Kalács hátán a nyári napsütésben. Ám most, a fák bájukat vesztve jajveszékeltek, mikor tűzgolyók fúródtak melléjük a talajba, lángba borítva törzsüket.
Aida vágtattott, hátasa pedig élvezte. Élvezte ahogy a szél rakoncátlanul sörényébe túr és húzza magával, hogy gyorsabban futhasson.
Az erdőből kiérve, Aida elborzadt. A határt teljesen feldúlta az ellenség. Fosztogattak, romboltak és öltek. Ártatlan falusiakat.
Mikor Aida megérkezett már javában dúlt a harc. Látta a felégetett katonák holttesteit, látta hogyan védelmezik gyermeküket szüleik. Minden lángokban állt. A házak összedőltek, csak néhány kőkupac maradt meg belőlük. Egy ilyen kőkupacban harcolt Thor is. A herceg hatalmas erővel dobta arébb a hozzá közeledő óriásokat és vanaheimi katonákat. Pörölye villámokat szórt. Amint Aida meglátta hozzáügetett.

- Aranyos a lovad, Aida! -köszöntötte a szőke herceg- Jó, hogy jöttél.

- Ez egy unikornis, Thor! -vágott vissza a lány.

- Ló vagy unikornis egyre megy!

- Miben segítsek? -szállt le a nyeregből.

- Van itt munka bőven. -mosolygott a férfi.

Ekkor megremegett lábuk alatt a talaj.

- Mi volt ez?

- Valami nagy...

A földrengést Loki is megérezte. A herceg éppen a trónterem felé tartott mikor megrázkódott az egész palota. Ha nem kapaszkodik meg a falban el is esett volna. Nem volt sok ideje átgondolni mi történhetett mert hangokat hallott. Odalopódzott a hatalmas, arany ajtó elé és résnyire kinyitotta azt.

- Odin! Mindenek atyja. -szólt egy női hang.

Loki egyből felismerte. Unnä...

- El sem képzeled mennyire vártam már ezt a percet. -folytatta a hercegnő- És itt a királynő is. Már csak a két herceg kell.

- Fejezd ezt be Unnä! Semmi szükség erre. -hallotta meg apja hangját is.

- De, nagyon is szükséges!

Unnä úgy beszélt mint egy őrült gyilkos. Loki elképzelte milyen mosolyt vághat közben a lány. Megborzongott a gondolattól.

- Kedvesem, meg is beszélhetnénk. -Frigga hangja mézédes volt.

Loki tudta, hogy ha nem lép közbe a lány megöli mindekettőjüket.
Látta ahogy Unnä egyre közelebb lép szüleihez. Megállíthatatlannak tűnt.
Most kell lépnem, gondolta.

- Kár a kedvességért, Frigga. Mind meghaltok hamarosan...

- Megrészegített a hatalom, Unnä? -lépett a terembe a herceg is- Küzdjünk meg! Őket hagyd ki ebből!

- Örömmel. Úgyis mindeggy ki hal meg legelőször.

- Te fogsz.

Unnä megindult Loki felé. Apró tőreit kezébe vette és a herceg felé döfött, viszont ő kivédte azt.

- Jól harcolsz. Nem néztem volna ki belőled. -gúnyolódott a hercegnő.

Loki figyelmen kívül hagyta. Nem beszélt, csak harcolt. Unnät a vágy hajtotta, sok szúrás elől kitért. Loki nem volt ilyen szerencsés. Egy óvatlan pillanatban a hercegnő lábon döfte és a földre lökte. Loki nem érezte a lábát. Nem tudott felállni.

- Na mivan, hercegem? -nevetett a lány- Elhagyott az erőd?

Leguggolt mellé.

- Sajnállak. Annyira szánalmas vagy, hogy még a saját családodat sem tudod megvédeni. -sziszegte- Aida sem éli majd túl, ugye tudod? A kis fruskád meg fog hal...

Loki nem bírta tovább. Kezébe varázsolta egyik tőrét és mellkason döfte Unnät. A lány elterült a padlón. Vére lassan csordogálni kezdett.

- Most.....azt hiszed....hogy győztél. -ajkai vérben áztak.

Vanaheim hercegnője meghalt.

- Remélem nem a Vallhallába mész. -mondta Loki.

- Kisfiam! -szaladt hozzá, Frigga.

- Anyám, apám! Bújjatok fedezékbe!

- Te hová mész? -kérdezte Odin.

- Megkeresem Aidat.

Loki szíve megkönnyebbült. Szülei épségben vannak és ő mentette meg őket! Lába mégjobban fájt, de ez nem gátolhatta meg. Aidaval akart lenni. Eltelt jó néhány perc mire kijutott a palotából. Amikor kiért meglátta Hogunt ahogy éppen a népnek segít.

- Hogun! -kiálltott felé- Hol van Aida?

- Valószínűleg a keleti határnál.

- Oda kell jutnom!

- Szerencséd van, épp oda készültem. -mondta és elővezetett egy tehént.

- Tehénnel akarsz menni?

- Lovaink már nincsenek. Ülj fel!

Loki felmászott Hogun mögé.

- Kapaszkodj! Audhumla elég gyors.

Amint a férfi ezt kimondta a jószág el is indult. Olyan sebességgel szaladt, hogy még Odin lova sem előzte volna meg. Átszáguldott az erdőn olyan gyorsan, hogy Loki majdnem lerepült Hogun mögül. Mikor a határra értek leszálltak és szélnekeresztették Audhumlat.

- Mi történt itt? -kérdezte megszeppenve Hogun.

- Minden amit a könyvekben tanultunk igaz? Ez lenne Muspellheim harci technikája? Felégetni mindent?

Lokiban dúltak az indulatok. Egyik szemével a tájat nézte, másikkal Aidat kereste. Meg is találta a csatatér közepén. Kardjával szép sorjában kaszabolta az ellenséget. Még Thor is megszégyenült mellette.

Aida már nagyon fáradt volt, de a katonák csak gyűltek és gyűltek ők meg egyre fogytak. Azon gondolkozott, hol lehet Loki. Vajon kijutott már? Él még vagy már halott? Erre gondolni sem mert. Nem lehet halott, hisz.....ott áll az erdő szélén Hogunnal.

- Loki? -szólalt meg Thor- Loki! Aida, nézd!

A két férfi gyorsan futott feléjük. A herceg hajába néha belekapott a szél.

- Thor! -köszönt Hogun- Aida!

- Loki. -futott oda a lány- Soha többé nem hagylak magadra!

- Én sem, Aida! -ölelte magához és nem eresztette.

Az idilli pillanatot egy újabb földrengés szakította félbe. A talaj megnyílt az ölelkezők lába alatt.  Valami közeledett.
A nap elbújt, megeredt az eső, beborult az ég. Vak sötét lett. Hirtelen hatalmasat villámlott. A kékes fény árnyékában ki lehetett venni egy hatalmas alakot. Surtur volt az. Karját a földbe döfte és nevetett. Jóízűen.
Aida megborzongott. Tudta, hogy most jött el az idő. Ha megöli a királyt, a népe visszavonulna és nem halna meg több ártatlan asgardi.

- Fraithly! -kiáltotta Surtur mély hangján- Itt vagyok. Küzdjünk hát meg!

Loki lenézett a lányra. El kell engednie. Miért olyan nehéz ez?

- Vigyázz magadra. -fogta meg a kezét.

- Te is. -mosolygott rá keserűen Aida.

A lány elindult Surtur sziulettje felé. Lábai remegtek, de ment tovább. Az óriás hatalmas erővel sújtott le rá. Aida elterült a földön. Surtur élvezte, hogy nyerésre áll, megfogta a lány lábát és elhajította, de ő felkelt. Felkelt és kardját az óriáskirály felé lendítette. Felugrott és durva csapást mért rá. Surtur fejéről legurult koronája. A monstrum megszédült és elterült a földön, ott lehelte ki a lelkét.
Aida a mellkasához kapott, melyből ömlött a vér. Az óriás kardja állt ki belőle. Kihúzta és térderogyott. Megmentett mindent, de elveszít mindent. Mindent és mindenkit, Lokit. Lefeküdt a fűbe.

A herceg ezt mind látta. Fejvesztve rohant szerelméhez, hogy még utoljára vele lehessen. Mikor odaért leguggolt mellé és két kezébe zárta az ővét.

- Aida! Kicsim, hallasz engem? -kérdezte miközben egy könycepp gördült le az arcán.

- Lo-Loki. Jól vagy? -felköhögött- Jó, hogy ittvagy...

- Én igen. -sírt- De, te nem. Elviszlek egy gyógyítóhoz, biztos tud segíteni!

- Loki....nem tudnak, te is tudod.

Aida kezével megérintette szerelme arcát és megsimította.

- Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi butaságot nélkülem. -suttogta erőtlenül- Kérlek.

- Ígérem. -válaszolta lehajtott fejjel- Nem! Nem hagyom, hogy meghalj!

- Muszáj elengedned.....szeretlek...

- Én is szeretlek.

Aida szemei üvegessé váltak, ahogy a lelke elhagyta testét. A herceg felüvöltött bánatában.
Körülöttük a csata elhalkult. Az ellenség visszavonult. Asgard győzött, de veszetett is.
Egy bátor, csodás harcost.

~2 évvel később~

A trónterem zsúfolásig megtelt emberrel. Ami nem csoda, hisz ma van a koronázása. Mindenki ujjongva figyeli ahogy Thor herceg magát éltetve a trón elé sétál. Ott féltérdre ereszkedik és apja szavait hallgatja.

- Jégóriások... -suttogja Odin.

A teremben mindenki megrémül kivéve Lokit. Ő nagyon is jól tudja, hogy mi történt. Hisz ő rendezte az egészet. Látja ahogy apja és fivére felé intenek.

- Bocsáss meg, Aida. -suttogja magában és elindul a kincstár felé.

VÉGE