Kopogtak az ajtón, én pedig lehajtottam a gép képernyőjét, letettem az ágyra, majd ajtót nyitottam. Mióta képes vagyok járni, minden alkalmat megragadtam, hogy felálljak. Kezdetben iszonyatosan fájt, és nem is szabadott lábra állnom, csak tornáztatni kellett, majd a műtét után négy nappal már sétálhattam naponta kétszer fél órát. Borzasztó volt, hogy ismét minden porcikámat éreztem, mégis meg kellett ülnöm a fenekemen napokig.
  A műtét óta két hét telt el. Azóta többször is találkoztam két barátnőmmel - SÉTÁLTUNK!!! - ráadásul valami hírportál is megkeresett, hogy riportot adjak a csodálatos felépülésemről, ugyanis balesetünk híre eléggé elterjedt. Nem mondtam nekik semmit, engem csak hagyjanak békén a múlttal, az elmúlt öt hetet azzal töltöttem, hogy elfelejtsem a balesetet, véget vessek a rémálmaimnak, a temetés óta eltelt három hét pedig a továbblépésről szólt. A felejtésről.

  Ahogy kinyitottam az ajtót, szembetaláltam magam Desire-rel - meglepő módon. Az balesetet követő három hétben hozzászoktam Desire jelenlétéhez, de az utóbbi két hétben nem találkoztunk, s ez idő alatt megdöbbenve tapasztaltam, hogy mindennél jobban hiányzik. Azóta nem láttam őt, hogy megígérte, ott lesz, mikor felébredek. De nem volt.
  Tudtam, hogy valami történt, szó nélkül ugyanis nem hagyott volna ott. Amint telefonhoz jutottam, írtam neki, hívtam, kapott tőlem e-mailt is, de semmi válasz nem érkezett.

Mostanáig.

  Most itt állt az ajtóban, én pedig hevesen dobogó szívvel beengedtem a szobámba. Furcsa volt megint lábon állva szembenézni vele. Másfél, majdnem kettő fejjel magasabb volt nálam, de elmondhatatlanul jól esett, hogy megint felérek legalább a mellkasáig.
  Becsuktam mögötte az ajtót, és odabicegtem elé. Nem tudtam eldönteni, hogy most mérges legyek rá, aggódva faggatni kezdjem, vagy csak örüljek neki, hogy visszajött.
 - Jól nézel ki. - Ő törte meg a csendet, s halványan elmosolyodott, miközben tetőtől talpig végigmért, ami kifejezetten jól esett, mert abból, hogy szeme mekkora utat tett meg, megint tudatosult bennem, hogy ismét két lábon állok, s ez örömmel töltött el.
 - Ne, Desire - Meg kellett állítanom, bármennyire is jól esett a bókja. Eltűnt. Ígérete ellenért, magamra hagyott. - Hol voltál? - estem neki.
 - Nekem... - Elbizonytalanodott. - Időre volt szükségem.
 - Időre?! Neked? - háborodtam fel. - Én hagytam ki egy egész hónapot az iskolából! Én kerültem kerekesszékbe! És a balesetről ne is beszéljünk, arról meg főleg, hogy az egész város a szájára vett! És neked volt szükséged időre?
  - Hadd magyarázzam meg - hunyta be a szemét, majd ismét rám nézett. Vártam. - Távol kellett maradnom tőled, mert... Mert meghalt a legjobb barátom, én pedig... Rájöttem, hogy megtetszett a halott barátom barátnője! - fakadt ki, s kiült arcára a mérhetetlen bűntudat, amit én is próbáltam elnyomni magamban az utóbbi időben.

  Lefagytam. Lesokkolódtam. Tényleg azt mondta, amit hallottam? Tetszem neki? Szívem hevesen dobogott, s nem tudtam eldönteni, hogy azt kívánom, hadd rohanhassak el, vagy inkább a föld nyeljen el. Kétségbeesetten néztem, hol Desire-re, hol a padlóra, szemem csak úgy járt ide-oda, mintha minden felületről lepattanna. Nem tudtam megszólalni.

 - Akkor... - vakarta meg a tarkóját. - Én most elmegyek... - mondta, s elindult az ajtó felé.

 - Ne! - Nem terveztem el, hogy utánaszólok, talán az lett volna a helyes, ha csendben maradok, de szinte reflexszerűen tettem azért, hogy a közelemben maradjon. - Ne menj el... - Hangom már halkabb volt. Megállt, leeresztette a kilincsért nyúló kezét, és lassan visszafordult, szemében hatalmas döbbenet csillogott. Visszalépett elém, szinte fölém magasodott, olyan közel állt hozzám. - Maradj velem! - Már csak suttogni bírtam.

  Nem tudom, melyikünk mozdult előbb, de a feszült csendet egy csók törte meg. Nem is akármilyen csók. Hatalmas tenyerét éreztem derekamon, ahogy egy kézzel is könnyedén húz magához, míg másik keze fülem alatt pihent. Szorosan körbekulcsoltam karjaimat nyakán, s hajába túrtam, lábam már alig ért le a földre. Ahogy csúszott egyre lejjebb a keze, úgy gyorsult szívverésem is.  Nem tudom, hogy pontosan hogyan, de nem sokkal később már hátamon feküdtem, s Desire ujjai csak úgy szántották testem.

  Tudtam, ez egy új korszak kezdete, aminek szerves része lesz Desire, és hátra kell hagynom mindent, ami a múlthoz köt. Csak egyetlen egy dolgot kértem tőle, s ő örömmel teljesítette.

  Maradj Velem