Péntek este Niki elfoglalt volt. Mindenkit körbe kellett kérdeznie, hogy ráérne e a következő este. Nem voltak olyan sokan, akik ott tudtak lenni; Karl, Nick, Clay, és persze Niki és George. 

Niki elkérte George lakcímét, hogy a háza előtt találkozzanak. 

Mindenki beleegyezett, hogy körbevezetik  George-ot délután, hogy megmutassák neki a gyönyörű naplementét Floridában. 

Niki és Clay autóját használták. Niki, George és Wilbur Nikijében, míg Karl, Nick és Clay Az utóbbiéban. 

A lakás mögötti parkolóban gyülekeztek. Niki, Wilbur és Clay az útvonaltervet beszélték át, míg Nick és Karl elmesélték Georgenak, hogy mik a legszebb helyek.

Végül elhatározták, hogy először elmennek a parkba, majd a tengerpartra, hogy megnézzék a naplementét.

~George p.o.v.~

Bementünk a parkba, míg Niki és Wilbur kicsit hátul lemaradva zenét próbáltak játszani, de nem akart bekapcsolni a hangszóró.

Én nagyjából középtájt mentem. Nagyon élveztem ezt a csoportot. Mind nagyon kedvesek voltak, nagyon hálás vagyok, hogy Niki meghívott aznap az asztalukhoz.

Odaértünk egy játszótér féleséghez, mire Niki és Wilbur egymásra mosolygott, én pedig kicsit félve felnevettem, nem tudva, hogy mi fog történni. Észrevettem, hogy minden elég rozsdás, és régies.

-Hé, Niki, szoktak még idejönni emberek?-kérdeztem szinte a park másik feléről. Gyorsan odajött.

-Igazából már egy ideje elhagyatott. 

-De nem a park a legjobb dolog itt.-mondta Nick, a semmiből előbukkanva. 

Értetlenül néztem rájuk, mire Nick elszakadt Karl-tól, és átkarolta a vállamat. 

-Nem kell félned, nem fogunk megölni, vagy ilyesmi.-nevetett.

Fák között sétáltunk, mire hirtelen mindenki megtorpant előttem.

-George,-kezdte Niki-Most bíznod kell bennünk, és be kell csuknod a szemed. Segítünk sétálni.

Lassan lehunytam a szemem.

Bármikor megölhetnének...

Csak mentünk, majd meghallottam valamit, amire nem számítottam.

Víz.

Karl elengedte a kezemet, mire én kinyitottam a szememet. 

Megpillantottam öt ismerős arcot izgatottan várni a reakciómra, mögöttük pedig egy közepes méretű kis vízesést, és egy előtte folydogáló patakot. A nap kezdett lemenni, ettől az ég rózsaszín volt (hiába vagyok színvak, tudom, hogy az a hely gyönyörű), ami tükröződött a vízben. 

-Tetszik?-kérdezte Niki, majd kicsit előrébb lépett. Egyszerre volt izgatott, és boldog. 

Bólintottam, és elmosolyodtam.

-Nagyon szép...-tettem hozzá.

-Gyere, George, mindjárt lemegy a nap, és azt nem hagyhatod ki.-mondta, majd leterítettek két pokrócot. 

Niki leült a mellém, a többiek pedig a másikon foglaltak helyet. Mesélt nekem a sok sok közös emlékéről itt a többiekkel, majd megkérdezte, hogy nem ülünk e át hozzájuk. Mondtam neki, hogy ő mehet, de nekem nincs kedvem ott nyomorogni. Bólintott, és átült. 

Kicsivel később megláttam, hogy Clay felállt, és elindult felém. 

-Szia Georgie~-köszönt egy vigyorral a képén.

-Szia Clay.-feleltem egyhangúan.

-Hallottam pár dolgot a beszélgetésetekből. Még nincs semmi közös emléked velünk, igaz?

-Ez az első.

-Szar ügy.

Megforgattam a szememet.

-Hát persze, te köcsög. 

-Legalább nem vagyok alacsony, bunkó, és az új gyerek.-guggolt le mellém, és az ujjait az arcom köré fonta. 

-Fogd be.-mondom visszatartott nevetéssel, majd leszedtem a kezét magamról. 

-Cuki.-hallottam suttogni, ahogy visszament a többiekhez. Az arcom lángolni kezdett. Lélekben felpofoztam magamat, ugyan már, nem pirulhatok el pont előtte! 

-GEORGE!-kiáltotta Wilbur, majd a kezével intett, hogy menjek oda hozzájuk, mire én úgy is tettem.

-Na? Tetszik?-kérdezte Niki, majd az égre mutatott. 

Igen. Igen, nagyon tetszett. Nem tudtam, mi milyen színű, de akkor is szép volt. Így, színek nélkül is. 

Nagyon élvezem Clay karakterét, muhaha ;)