George p.o.v.

-GEORGE, EMELD FEL A LUSTA HÁTSÓDAT, KÉSÉBEN VAGY!-keltett fel egy hangos kiáltás a földszintről.

-Ow, oké, oké, jövök.-motyogtam, miközben megdörzsöltem a szememet, és fájdalmasan kimásztam az ágyból.

-Ajánlom is, hogy gyere, van 10 perced összekészülni, aztán elviszlek autóval, már láthatólag nincsen időd sétálni.

Gyorsan felvettem egy egyszerű felsőt, és a szokásos farmeromat.

A hátamra dobtam a táskámat, a zsebembe dugtam a telefonomat, és leszaladtam, majd felhúztam a cipőimet.

Nagyjából hét perccel az első órám előtt értem be, ami még nagyjából pont elég volt, hogy elkészüljek. 

Gyorsan a szekrényemhez mentem, és elővettem a könyveimet. Becsaptam az ajtaját, mire Clay önelégülten vigyorgó fejét pillantottam meg. 

-Szia Georgie~-dorombolta, mire megforgattam a szememet. 

-Szia. Most mit akarsz?-kérdeztem unottan, mire az enyém melletti szekrénynek támaszkodott, és mélyen a szemembe nézett.

-Csak köszönni akartam.-felelte egy annyira ártatlan vagyok arccal.

-Hamarosan kezdődni fog az óra, és még a teremig is elkéne mennem, úgyhogy ha nem bánod, megyek.-mondtam miközben elhaladtam mellette. Hirtelen két kéz fonódott a derekamra, és annál fogva visszarántottak.

Teljesen biztos voltam benne, hogy Clay az. Igazam volt.

-E-elkísérhetlek a teremhez?-kérdezi kicsit dadogva, a tekintetét a földön tartva. 

Mi történt a flörtölős, öntelt Clayel?-gondoltam.

-Ugyanoda kell mennünk, úgyhogy...-rántottam meg a vállamat. 

-Oh, tényleg, bocs.-mondta lágyan, majd elindultunk.

~Ugrás, harmadik ember szemszög~

George és Clay egyedül ültek az asztaluknál, az ebédhez készülődtek. Az osztályukat hamarabb elengedték, így szinte teljesen üres volt még a terem.

(Most le szeretném tisztázni, mert nem teljesen érthető :) . Szóval Clay-nek és George-nak 3 órája van közösen, a legelső, az ebéd előtti, és a legutolsó.)

-Mit rakott anyukád ebédre?-kérdezte Clay, remélve, hogy egy beszélgetést tud kialakítani. 

-Miért érdekel?-mordult rá a fiú.

-Jézusom, nyugi, csak beszélgetni akartam.

George megforgatta a szemét.

-Bocs, egy szendvicset tett el, ha annyira tudni akarod.

Clay megakart szólalni, de megzavarta az asztalhoz leülő többi tag. Megérkezett a csapat nagyobb része.

-Hamarabb elengedtek titeket?-kérdezte Niki, miközben George-ra mosolygott. Clay Nick-hez és Karl-hoz fordult.

Mindenki vagy beszélgetni, vagy enni kezdett. 

Egy kis idő után Niki George felé fordult.

-Körbejártad már a várost, George?-kérdezte, majd egy nagyot harapott a tonhalas szendvicsébe. 

-Még nem, csak a suli, meg a házam körüli környéket jártam be.

-Miért nem megyünk el holnap? Bárki jöhetne. 

-Oh, köszönöm szépen, igazából reméltem, hogy megkérhetlek titeket. 

Ahogy ezt Clay meghallotta felállt, összepakolt, és letérdelt George mögé, az állát a vállára téve.

-Tudod, engem is megkérhettél volna Georgie~.-mondta halkan egyenes George fülébe.

-Szándékosan nem tettem, idióta.

Niki hangosan felnevetett, majd miután kicsit lenyugtatta magát, letisztázta a programot.

-Majd ráírok mindenkire, hogy ráérnek e, kellene a lakcímed, meg ilyenek.-mondta izgatott mosollyal.

Kicsit rövid fejezet az éjszaka közepén heh