A csengő megszólalt, ezzel jelezve az ebédidőt. Mindenki összeszedte a cuccait, és a barátaikkal beszélgetve a folyosóra léptek, és elindultak az étkező felé. George ugyanezt tette, csak ő éppen egyedül. 

Nem félt, vagy szorongott emiatt, igazából ő maga sem tudta, milyen érzelmei vannak ezzel az egésszel kapcsolatban. Vett egy nagy levegőt, és belépett. Rengeteg 4-6-8 fős asztalokkal tele pakolt hatalmas terem, benne gyerekekkel. Ismét olyan érzése támadt, mint reggel. Mindenhol csoportok, de neki ötlete sem volt, hogy melyikhez csatlakozzon. Szerencséjére egy asztalnál ülő társaság kiszúrta őt.

Egy rövidebb, rózsaszínre festett hajú lány sétált felé.

-Az úgy gyerek vagy, igaz?-kérdezte kedves hangon. Jófejnek tűnt. George válaszul csak bólintott.-Van kedved velünk ülni? Szeretnénk megismerni.

-Ó igen, köszönöm, nem is tudom hova ültem volna.

-Niki vagyok.-nyújtotta a kezét a fiú felé, közben hatalmas vigyorral a száján. Kezet ráztak.

-George.

Niki a sok gyerek között sikeresen az asztalukhoz vezette őt. Ők is okésnak tűntek.

De egy ember különösen magára vonta George tekintetét. Clay. Szemben ült Vele és Nikivel, így hogy kerülje a szemkontaktust, lehajtotta a fejét.

-George, ő itt Wilbur, Zak, de jobban szereti ha Skeppynek hívják, aztán itt van Bad, ami szintén egy becenév, Tubbo, Tommy, Ranboo, ők a legfiatalabbak itt, és végül Karl, Nick* és-Clay felé fordult, aki félbeszakította.

*Nick-Sapnap, ha valaki nem tudja :)

-Mi már találkoztunk.-mondta egy kis lenéző tekintettel, majd hátradőlt a székén, és végignézett rajta.

-Nem kell ennyire köcsögnek lenni.-suttogta maga elé George, de szerencsére a bent lévő hangzavartól senki nem hallotta. 

-Uhm, oké, George, van ebéded?-kérdezte Bad, remélve, hogy ezzel tudja terelni a témát.

-Nem, de nem is vagyok éhes.-felelte.

-Megkaphatod az almámat ha kéred, én nem szeretem.-szállt be a beszélgetésbe Karl, és egy gyönyörű piros almát nyújtott Georgenak, aki megköszönte, és elvette. Azonban mielőtt beleharaphatott volna, Clay meglökte a karját, így kiesett a kezéből a gyümölcs.

-Clay!-kiáltott rá Karl, mire Nick és a szőke nevetni kezdtek. Bad lehajolt, felvette, megtörölgette, és visszaadta Georgenak.

Nick a karórájára mutatott, mire Clay bólintott. Felálltak.

-Fociedzésünk lesz. Viszlát mindenki, viszlát Georgie.-mondta, majd kacsintott egyet, és kiment, oldalán Nickel és Skeppyvel. Meglepte az új beceneve, de valamennyire tetszett neki. Persze nem tudta elképzelni, hogy bárki más így hívja, de Clay szájából elfogadta.

A csengő ismét megcsendült, jelezve, hogy jön a következő óra. Már csak pár van hátra.

~Suli vége~

Utoljára csengett, istennek hála érte. Sok ember ment aznap Georgehoz, hogy rávegyék, hogy csatlakozzon a klubjaikhoz, de igazán egyik sem érdekelte.

Sóhajtott, ahogy eszébe jutott, hogy anyukája késő estig fog dolgozni, így egyedül lesz otthon egy darabig. 

-Hé! Mit csinálsz még mindig a teremben?-egy ismerős hang szólította meg. Édesebb volt, mint eddig, kevésbé lekezelő. Azonban mérges volt. George csak remélni tudta, hogy nem rá.

-Addig maradok itt, ameddig akarok.-felállt, és elindult kifelé, azonban Clay beállt az ajtó elé. Hátrálni kezdett, egészen addig, amíg a háta a szemközti falnak nem ütközött. Sokkal magasabb volt a szőke, felétornyosult.

-Lehet, hogy új vagy, de ajánlom, hogy fogd be a szád, mielőtt én teszem meg neked.-önelégült vigyor bujkált az ajka sarkában. George elkalandozott, teljesen elfeledkezett arról, hogy utálják egymást. 

Lehajtotta a fejét, hogy valahogy kerülje a tekintetét (aznap már másodjára), mire a másik megfogta az arcát, olyan erősen, hogy az bepirosodott.

-Érthető voltam... szivi.

A teljesen elpirult barnára nézett, aki tehetetlenül bólintott, majd kikerülte, és zavartan kiment a teremből.

-Alig várom, hogy újra találkozzunk.-mondta még éppen elég hangosan Clay, hogy George hallhassa. 

(...)

George utolsó reménye az volt, hogy Dream elérhető lesz, és neki elmesélheti, hogy mennyire szörnyűre sikerült a legelső napja.