Már csak két nap volt a szalagavatóig, George-ot senki nem hívta el, míg Clay annyi meghívást kapott, hogy számolni sem tudta őket. 

Mindet elutasította, mondva, hogy George-al megy. 

Clay aznap tervezte elhívni.

Ebédszünet volt, a többiekkel ültek az asztalnál, és beszélgettek. 

Clay úgy gondolta, hogy meghívja valahova őt, és ott megkérdezi, de még nem volt biztos benne. Az is eszébe jutott, hogy visszaviszi a parkba, ahova először mentek Nikiékkel. 

Végül úgy döntött, hogy majd eldönti később, még volt ideje.

A csengő megszólalt, mire mindenki felállt, és elhagyta a termet.

~ugrás, Clay p.o.v.~

George és én a táskánkba pakoltunk. Véget ért az utolsó óránk. 

Elraktam mindent, megfordultam, és megláttam őt, az ajtóbán állt, rám várva. 

Rámosolyogtam, amit viszonzott. 

-Akarsz menni valahova ma este?-kérdeztem. Lenézett a lábára.

-Uh, persze.-felelte, miközben visszanézett. 

-Oké, felvehetlek úgy hét körül?-faggattam tovább, amíg elindultunk kifelé a teremből.

-Igen, az jó.-egyezett bele.

Elbúcsúztunk, és elindultunk hazafelé. 

Rögtön a gépemhez ugrottam, hogy megnézzem, George hazaért e, ugyanis ha igen, biztosan Online. 

Elérhető volt, és Minecraft-ot játszott.

Elmosolyodtam. Még nem izgultam, de biztos voltam benne, hogy fogok, amikor már ott állok előtte.

De most még van egy pár órám, mielőtt el kell mennem érte.

Eldöntöttem, hogy beszélek Nick-kel a tervemről.

Nick tudta, hogy George és Georgenotfound ugyanaz az a személy volt, ő a legelső, és egyetlen ember, akinek elmondtam.

Én: Ma fogom megkérdezni

Nick: Jó sokáig tartott

Én: Fogd be, te meghívtad már Karl-t?

Nick: Most rólad beszélünk, nem rólam! Mi a terved?

Én: Felveszem hétkor, és elviszem a Parkba, ahova először mentünk

Nick: Végig informálj mindenről ;)

Én: foglak

Letettem a telefonomat, és elhatároztam, hogy elmegyek fürdeni.

Amikor teljesen kész lettem az óra 5:50-et ütött. Leültem az ágyamra, és végig görgettem pár alkalmazáson. Hat órakor az anyám szólt, hogy kész a vacsora.

~vacsora után, harmadik személy~

Vacsora után Clay felrohant a szobájába, összekapta a cuccait, és elindult lefelé. Elővette a kulcsait, elköszönt mindenkitől, majd beült az autójába. 

Megérkezett George háza elé két perccel hét előtt. Leparkolt, és sóhajtott egyet.

Elkezdett vitatkozni magával, hogy írjon e a fiúnak, vagy csak menjen az ajtó elé. Azon kapta magát, hogy már a ház előtt áll.

Elérkezett a pillanat, amikor már izgult. Lassan felemelte a kezét, és bekopogott.

Hátrált egy lépést, a pulcsijának zsebébe tette a kezeit, és lenézett a cipőjére. Abban a pillanatban kitárult az ajtó, és egy mosolygó George lépett ki rajta.

-Szia!-köszönt.

-Heló!-válaszolta.

-Kész vagy?-kérdezte Clay kicsit dadogva. 

Szedd már össze magad Clay!

George bólintott, majd bezárta maga mögött az ajtót.

Lassan az autóhoz sétálnak. George túlzottan elmerült a gondolataiban, észre sem vette, hogy Clay megállt az anyósülésnél, és kinyitotta neki az ajtót.

-Idióta.-mondta elfolytott mosollyal, ahogy megforgatta a szemét.

-Tudom.-felelte Clay, majd beült a kormányhoz, és elindította az autót.

-Hova megyünk?

-Meglepetés.

George összefonta maga előtt a karjait, és az ablak felé fordult.

Clay bekapcsolta a rádiót. Az út alatt játszott zenék nagy részét ismerték, azonban volt egy pár, amit még sosem hallottak. A jókat nevetve elénekelték, a rosszabbaknál pedig lejjebb halkították. 

George ismét az ablakon kezdett kifelé bámulni, gondolkozva, hogy merre lehetnek. Hirtelen beugrott neki.

-Az elhagyatott park?-kérdezte mosolyogva.

-Mhmm.-hümmögte Clay, ahogy kiszállt az autóból, George pedig követte.

Ugyan azon az úton mentek, mint legutóbb, mikor ott jártak, azonban most csak ők ketten voltak.

Megérkeztek a patakhoz, a naplemente tükröződött a felületén.

-Nagyon szép...

Clay elmosolyodott George reakcióján.

Mint te...

George tovább sétált a patak mentén. Egy ponton leült a fűbe.

-Elfogod mondani, hogy miért hoztál ide?

-Uhh...

Leült mellé, és egy fűszálat kezdett tépkedni.

Igen, ez volt az, amire számított. Iszonyatosan izgult. De hát "Dreamnek" róla beszélt, nem? Akkor meg mi baj lehet?

-Kérdezni akartam valamit.-nem nézett a szemébe, a vizet fürkészte.

-Igen?

-Tudod, a szalagavató elég közel van...-kezdte egy hatalmas sóhajjal. Hirtelen George is elkapta fejét, ahogy kitágultak a szemei.

-Igen, mi van vele?-kérdezte lassan visszanézve a szőkére.

A szemeik találkoztak. Ez volt az utolsó löket a fiúnak. Nagy levegő...

-Lenne kedved eljönni velem? A szalagavatóra.

George lenézett, majd egy finom mosollyal felemelte a tekintetét.

-Igen. Lenne kedvem.

Clay kifújta a régóta bent tartott levegőt.

-Huh, váo, oké.-dadogta, mire George felnevetett.

-Bo-bocsánat, nem akartam, csak vicces volt.-mondta, miközben próbálta elállítani.

Clay is elmosolyodott, majd átölelte a fiút, aki ezt viszonozta. Közelebb húzta magához a barnát, aki szinte az ölében ült. Elengedték egymást, majd még beszélgettek. Clay sokkal megkönnyebbült volt, ezt George is észrevette.

~ugrás, szalagavató napja, Clay p.o.v.~

George és én külön mentünk ruhát venni. Miért? Fogalmam sincs, Nick és Karl ötlete volt.

Tényleg, Nick és Karl. Nick abbahagyta a hisztizést, és meghívta Karl-t, aki természetesen igent mondott.

Nick nálam volt, amíg Karl szinte biztosra George-nál volt.

Még volt három óránk, amíg fel kellett vennünk őket, úgyhogy Nick úgy döntött, elmegy lefürdeni. 

Nem tudom, hogy miért én vezetek, amikor négyünk közül hárman tudunk vezetni. George még nem kapta meg az Amerika jogosítványát.

Nick azt mondta, hogy én vagyok "a legjobb sofőr". Nem tudom, hogy komolyan mondta e, vagy csak nem volt kedvük vezetni. 

Nick kijött a fürdőből, én pedig bementem. 

Egy átlagosnál hosszabb tusolással később előjöttem. Nick a szobámban állt, egy fekete öltönyben. Megfordult, és elkezdett úgy pózolni, mint egy modell, mire mindketten elnevettünk magunkat.

-Francba, miért George-ot hívtam el!-viccelődtem, mire ismét röhögni kezdett.

Teljesen elfogyott a levegőnk, mire sikerült befejeznünk. Én is átöltöztem, majd még egy pár dolgot elintéztünk. Például azt, hogy nem engedhettem, hogy én vagy Nick bármilyen ékszer nélkül elinduljunk, úgyhogy előtúrtam a régi fiókomból pár egyszerű gyűrűt, és kezébe nyomtam őket, mire ő bólintott. Szavak nélkül is megértette. Elfeleztük őket, és felhúztuk az ujjainkra.

Mindketten teljesen készen álltunk, hogy elinduljunk, és felvegyük a párjainkat. 

Ez lesz a legnagyobb nap az egész életemben.

-Clay!-szólt rám Nick a hátsó ülésről.

-Bocs, igen?

-Indulunk?

-Persze, persze, máris.

-Meg fogjuk csinálni!

Ha ezzel nyugtatni próbált, hát nem annyira sikerült. 

Lassan eltekertem a kormányt, és lenyomtam a gázt. Azzal a mozdulattal elindultunk egy nagyon izgalmas estébe.